A Gemini-9 küldetésén űrsétát hajtott végre Gene Cernan: pulzusa percenként 180 volt, és épp az űrhajó végében próbált egy hátizsáknak nevezett rakétahajtású szerkezetet a hátára erőltetni. Nem volt könnyű dolga. Az akció elején egy köldökzsinór kötötte össze az űrhajóval, ezt hívták kígyónak. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A fő probléma az volt, hogy gravitáció híján képtelen voltam megtámasztani magam. Az a két vékony fémkengyel elégtelennek bizonyult: jobb lábamat becsúsztattam a hurok alá, miközben nagy nehezen ráálltam a ballal. Olyan voltam, mint egy öreg tengerész az árbocon, aki félkézzel folyton kapaszkodik valamibe. Egyik kezemmel szorosan fogtam a rögzítőpántot, a másik kezemmel pedig dolgoztam. Csak a karom és a csuklóm erejére számíthattam, ha egy helyben akartam maradni, és ismét hálás voltam azokért a túlórákért, amiket Charlie Bassett társaságában súlyemeléssel töltöttem el - így erősítve alkarunk izmait.

Amikor sikerült testem egyik felét megtámasztanom, a másik kezdett el lebegni. Mindez nem csak szimplán nehéz kihívás volt: levegő után kapkodtam, pulzusom percenként 180-ra szökött. Mivel a sisakrostély bepárásodott, én pedig érthető okokból nem vehettem le a sisakot, hogy szárazra töröljem a belsejét, nem volt más választásom, minthogy az orromat dörgöltem a sisak belsejéhez. Ily módon kis lyukat alakítottam ki, amin kiláthattam. [Az alábbi képen Buzz Aldrin próbálgatja azt a bizonyos hátizsákot földi körülmények között. Aldrin mögött az űrhajó "háta", az adapteregység látható, Gene Cernan ezt a mutatványt próbálta megcsinálni a világűrben:]Aztán ott volt a hátizsák, ami önmagában is egy bonyolult szerkezet volt, tele szelepekkel, kapcsolókkal és mérőműszerekkel. Közülük jó néhány nehezen hozzáférhető helyekre került, emiatt ezeket csak a csuklómra szerelt, fényesre polírozott fémtükörből láthattam, nem is beszélve az ormótlan kesztyűkről, amikben csak igen nehézkesen lehetett kitapintani a dolgok helyét.
Amikor megpróbáltam elfordítani az egyik szelepet, Mr. Newton törvényei azonnal éreztették hatásukat: a szelep tekerésekor az általam kifejtett erővel én magam is az ellentétes irányba fordultam, majd kezdhettem az egészet elölről, miközben testem újra és újra kilibegett a világűrbe.

Mivel nem tudtam megtámasztani magamat, még egy apró fogantyú elfordítása is közel lehetetlen vállalkozás volt. Ááá, a testem most az ellentétes irányba indult, míg csak el nem kaptam egy másik kapaszkodót. Ezután a lábaim kezdtek önálló életet élni. Félő volt, hogy teljesen kimerülök, a testem pihenő után kiáltott, de ezt nem engedhettem meg magamnak, mivel a Nappal voltam versenyben. Ez volt az egyetlen esélyem, és nem tehettem meg, hogy feladom. Napkeltéig már magamra kellett ölteni ezt az átkozott hátizsákot, és Isten a tanúm, hogy ennek eleget is akartam tenni. Feltéve, hogy kibírom addig. Félelmetes ütemben szívtam be az oxigént, és tudat alatt mindig arra az éles, fűrészfogakkal határolt fémgyűrűre gondoltam az adapter egység peremén, ami folyton szkafanderem kilyukasztásával fenyegetett.

Annak érdekében, hogy a hátitáska minél kisebb helyen elférjen, vezérlőkarjait összecsukták és behajlították. Ezeket a helyükre fordítani olyan volt, mintha nedves spagettit próbálnánk meg kiegyenesíteni. Amikor magam felé húztam őket, azok visszarántottak engem. Csavartam őket, de eközben én is elcsavarodtam. Heves szívveréssel haladtam, milliméterről-milliméterre. Amikor végre a helyükre kerültek, megfordultam, és a kis nyeregre csúsztattam az alfelem, majd egy teljesen szokványos biztonsági övvel beszíjaztam magam.

Hiába volt a sisakomban hideg, a derekam kihevült. Korábban, még a napsütésben bemutatott köldökzsinóros mutatványaim során ugyanis elszakítottam a fenekemen hétrétegű védőruhám varrását, a Nap pedig egy háromszögletű darabon megégette a komolyabb védelem nélkül maradt bőrömet. A leégés ellen semmit nem tehettem, amíg le nem veszem magamról a szkafandert, és erre legkorábban is csak legalább egy nap múlva kínálkozott esély. Most viszont a legkisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy az égető érzéssel foglalkozzam.
Ezidőtájt kellett átállnom az űrhajó oxigén- és áramellátásáról a hátizsák tartalékaira. További tekergés és forgolódás következett, de becsatolva legalább volt valami biztos támpontom, és végül sikerült a csere. Ez volt az első alkalom, hogy ember lecsatolta magáról az űrhajóhoz rögzítő mentőkötelét. Most már tényleg csak magamra számíthattam.

Ezzel meg is szakadt a rádiókapcsolatom Tommal. A köldökzsinórban futó kommunikációs kábel leválasztásával elvesztettük a kapcsolatot egymással, ezt a hátizsák kis hatótávolságú rádiója váltotta fel. Mivel én az adapteregység végében voltam, Tom pedig az űrhajóban, a gyenge jel nem tudott áthatolni a kettőnket elválasztó fémlemezen. Beszédemből legtöbbször csak recsegést hallott, és épp csak ki tudta hámozni mondandómat, amikor ezt jelentettem neki: „Az orromig sem látok”."

Több mint negyven évvel később a Puli Space csapata is holdraszállásra készül. Ehhez a magyar mérnökök által fejlesztett holdjárónak még sok teszten kell átesnie. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

A Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny hivatalos blogját tanulmányozva kiderül, hogy Romániában meglepő dolgok történnek mostanában. A verseny egyik résztvevője a román ARCA csapat, akik egy nem akármilyen rakétahajtóművet építettek, ez kerül majd az IAR-111 Excelsior szuperszonikus repülőgépükbe, illetve a Haas-sorozatú rakétákba. Az elv esetükben is ugyanaz, mint a hatvanas években, a különbség a felhasznált anyagokban van. A román hajtómű folyékony üzemanyaggal működik: folyékony oxigén és kerozin elegye emeli majd a magasba, mégpedig nem is akárhogy: startkor 24 tonna tolóerőt fejt ki a hajtómű.

A fő célok a hajtómű megépítése során az alacsony fejlesztési és építési költségek voltak, amik a román csapat szerint a jó teljesítményt nem rontották le. A csapat ennek szellemében kompozitanyagok és alumínium-ötvözetek széles skálájának felhasználásával építette meg a kicsikét. Kompozitanyagokból készült az égéstér és a fúvóka, és többek között a gázgenerátor is. Előbbiek két rétegből készültek. A belső réteg szilíciumrostból és fenolgyantából készült, a külső szénszálat és epoxigyantát tartalmaz. A szilíciumszállal megerősített fenolgyantából hő hatására olyan gázok szabadulnak fel, mint az oxigén és a hidrogén, a végeredmény pedig szénmátrix. A gázok átmennek a szénmátrixon és a fal belső felületére érve a hajtóműből távozó forró gázokkal találkoznak, és lehűtik. Ezen kívül a hajtóműbe is építettek egy hűtőrendszert, ami a belső falba a teljes kerozin-mennyiség 10 százalékát fecskendezi.

Az ehhez hasonló könnyű anyagok használatával az Executor rakéta tömeg/tolóerő aránya jobb, mint az európai Ariane és Vega hordozórakétáké. A csapat szerint ez még tovább javítható a tesztek folyamán. A szuperszonikus turbina magja és lapátjai hőálló acélból készült, és percenként 20000 fordulatra képes, teljesítménye 1,5 MW.

A hajtómű két tengely mentén 5-5 fokban állítható, ami a rakéta irányításához nem utolsó szempont. A fejlesztést 2011 végén kezdték el, az első tesztekre 2012 harmadik negyedévében került sor.

Az elmúlt időszak másik érdekessége a spanyol csapathoz, a Barcelona Moon-hoz kötődik. Bejelentették ugyanis, hogy terveik szerint 2015. júniusában juttatnák holdjárójukat a szomszéd égitestre. A csapat keményen benne van a Lunar XPRIZE verseny élmezőnyében, hiszen nekik már aláírt szerződésük van a kínai "China Great Wall Industry"-val (CGWIC). A most aláírt megállapodás a start keretszerződés melléklete lett, és rögzítette az indulás pontos idejét; a változtatásra a leszállóegység műszaki fejlesztése miatt kellett sor keríteni, amit részben Spanyolországban, részben Kínában szerelnek össze, a távolkeleti partner adja a nem elhanyagolható jelentőségű fékezőrakétákat a leszállóegységhez. Ehhez a leszállóegységet el kell juttatni Kínába, majd onnan vissza Spanyolországba, ez azonban komoly jogi procedúrával jár.

Az eredeti szerződést tavaly augusztusban írták alá, az együttműködés keretében a CGWIC egy Hosszú Menetelés 2C típusú hordozórakétát biztosít a csapat számára a felső rakétafokozattal együtt, ami majd holdkörüli pályára állítja a szállítmányt. A spanyol leszállóegység ezután kezdi majd meg ereszkedését a Hold felszínére.

A többi csapatnál is sok érdekesség van, ezekről is hamarosan beszámolunk.

Eközben a Google által szponzorált Lunar XPRIZE versenyen szintén résztvevő magyar Puli Space csapat sem tétlenkedik. Nemsokára elválik, hogy jövőre Budapesten lesz-e a GLXP Team Summit 2014 (ez a versenyben maradt csapatok éves találkozóját jelenti, amikor a világ minden pontjáról összeülnek a versenyben lévő csapatok képviselői. A budapesti szervezéshez csapatunk már az utolsó menetben van, úgy hírlik, jók az esélyeink.)

Ettől függetlenül a holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

A NASA egykori küldetésirányítója szerint az emberes marsutazás nettó baromság. Mai posztunkban  közöljük a Chris Krafttal, a NASA egyik legelismertebb küldetésirányítójával nemrég készített interjú második részét. Az előző rész azzal ért véget, hogy kiderült: Kraft szerint nemzetközi összefogásban kellene a NASA-nak visszatérnie a Holdra, ahelyett, hogy aszteroidák befogásán törné a fejét. Ehhez kapcsolódik a folytatás:

Riporter: Számomra úgy tűnik, hogy a régi asztronauták közül sokan, illetve a jelenlegiek közül is páran így vannak ezzel – legalábbis, privátban ezt mondták nekem.
Kraft: Neil Armstronggal élete vége felé rengeteget beszélgettem erről. Nagy kár, hogy már nincs köztünk, mivel fontos szószólója volt annak a tábornak, akik a NASA politikai irányítása által helyesnek tartott irány ellenkezőjét képviselték. Nézzünk szembe a ténnyel: Boldennek fogalma sincs arról, hogy milyen egy komplex projektet megvalósítani. Nincs tapasztalata ilyesmiben. Ő egy pilóta, egy tengerészgyalogos tábornok. Nem tudja, hogy működik egy nagyívű projekt. Semmi másról nem beszél, csak arról, hogy majd valamikor a 2030-as években a Marsra repülünk, de ez hamisítatlan nettó baromság. És egyébként mennyivel leszünk többek attól, ha eljutunk oda? Ki akarna egy olyan rendszert üzemeltetni, ahol 40 percig tart, amíg a hang eljut a Földtől odáig? Miért akarnánk ilyet? Felhasználóként a pokolba kívánnám az egészet. Ha a Holdon állunk, 3 másodperc alatt térül-fordul a hang. A Marson arra kell készülni, hogy mindent automatikusan hajtsunk végre. Ez az egész [jelenlegi koncepció] nem valami túl okos dolog. Azt, ami számunkra a Marsból érdekes, sok esetben robotok is képesek megtudni. És már vannak ott robotok. Amikorra képesek leszünk embereket küldeni a Marsra, addigra lehet, hogy a robotok már úgyis okosabbak lesznek az embereknél. Ezt komolyan gondolom. [Az alábbi képen Chris Kraft látható a Johnson Space Centerben egy Saturn-V rakéta társaságában, a felvétel 2007-ben készült:]R.: Már szembesülünk a robotok meggyőző képességeivel, például a Curiosity esetében.
K.: Ja. Pontosan. Ha az űrutazást gyakorlati oldalról közelítjük meg, akkor semmilyen érv nem szól a marsutazás mellett. A holdutazásban viszont van ráció. Továbbá, ha tényleg el akarunk menni valahova, akkor menjünk inkább a Naprendszeren túlra. Végtére úgyis ezt kell majd egyszer tennünk. Még nem tudom hogyan, de egy nap erre is tudni fogjuk a választ.

R.: Pár hete volt alkalmam egy kellemes délelőttöt eltölteni a Johnson Space Centerben, ahol nyolc briliáns, tehetséges új asztronauta-jelöltet mutattak be nekem. Elképzelni sem tudtam, hova repülnek majd ezek a férfiak és nők.
K.: Az utóbbi 10 évben nem volt könnyű olyan asztronautákat találni, akik szívesen mennének az űrállomásra. Nem tudom, tudja-e, de sokan nem akarnak az űrállomásra utazni. Nincs kedvük hat hónapot eltölteni ott. Három embernek kell rendben tartani az állomást, míg másik három kutat. Ez azt jelenti, hogy hárman napi 24 órában semmi mást nem csinálnak, csak üzemeltetik az űrállomást. Ez nem valami nagyon jó kilátás egy asztronauta számára. Ők izgalmas dolgokkal akarnak foglalkozni. A JSC-nél a mérnökök alkotni akarnak. Beszéljen azokkal a srácokkal, akik a Constellation programon dolgoztak, és azért jöttek a NASA-hoz, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyünk a Holdra. Ők lelépnek. A vezetők egy sor más okból kifolyólag szintén távoznak: leginkább azért, mert nem látják a jövőjét annak, aminek részesei. És ez baj. Kell lenni valaminek, amiért azt kérhetjük, hogy az emberek szenteljék nekünk az életüket. Ahogy én is tettem. A NASA-nak adtam az életem, és nem azért, mert megkértek rá, hanem mert ezt akartam tenni. Volt rá okom. De nem hiszem, hogy most lenne ilyen ok. A NASA nem túl élhető mostanában.

R.: Hallottam hírét, hogy nemrég találkozott a Johnson Space Center cserediákjaival, akik a nagyon népszerű NASA Johnson Style videót készítették. Mit mondott nekik?
K.: Pokoli perceket szereztem nekik. Amikor a csoport megcsinálta a NASA Johnson Style videót, és megnéztem, azt mondtam magamnak, hogy oda akarok menni, és beszélni azokkal a srácokkal. És így is tettem. Azt mondtam: „Ha ennyi energiát belefeccöltetek egy videóba, mi lenne, ha ugyanezt az energiát az űrprogramra fordítanátok? Bízzátok rám a testeteket és a szellemeteket, és inkább az űrprogrammal foglalkozzatok. A videó szerintem csodás lett, de nem ezért vagytok itt.” Nagyon őszinte voltam velük. Ők jelentik a program jövőjét. Ha nem tudjuk fenntartani az érdeklődésüket, vesztettünk. [Az alábbi képen balról-jobbra: Kraft, George Low és Robert Gilruth látható 1969-ben:]R.: Ha már a NASA jövőjéről beszélünk: most úgy tűnik, mintha a politikai szándék az lenne, hogy különböző központok legyenek szerte az országban. De vajon ez a leghatékonyabb módja egy űrprogram működtetésének?
K.: George Low-val (az Apollo-program vezetőjével és a NASA igazgatójával) 1975-ben leültünk, ő pedig feltett egy kérdést: miként lehetne úgy átalakítani a NASA-t, hogy az élet ismét pezsegjen? Jól tudtuk, hogy öt vagy hat felesleges központunk van. Nem volt szükség annyira. Hagyjuk, hogy a Jet Propulsion Laboratory foglalkozzon az ember nélküli projektekkel, és maradjon két vagy három másik központ az emberes űrrepülésre. Akkoriban a NASA-nak ennyi is megtette, és most sem kellene belőlük több. De a politika ezt nem hagyta. A központok ma is élnek és virulnak, sőt, némelyek még gyarapodtak is.

Eközben a Google által szponzorált Lunar X PRIZE versenyen résztvevő magyar Puli Space csapat holdjárót épít. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Chris Kraft a NASA igazi nagyágyúja a hatvanas évek eleje óta. Eric Berger interjút készített a nyugalmazott küldetésirányítóval, aki nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a NASA jelenleg rossz úton jár, és nem aszteroidák befogásán kellene törnie a fejét. Gigarakéták helyett az USA-nak inkább nemzetközi összefogás keretében kellene visszatérnie a Holdra. 

Riporter: Tudom, hogy Önnek nem tetszik a NASA Space Launch Systemmel (SLS) kapcsolatos megközelítése. Miért van ez?
Kraft: Védhetetlen álláspont, hogy szükség lenne egy nagy rakétára. Léte sem költségoldalról, sem a küldetési terv szempontjából nem igazolható. Egyszerűen nincs semmi értelme.

R.: Kezdjük a költségekkel. Tisztában vagyok azzal, hogy sokba kerül.
K.: Az SLS-sel a mérete a gond: olyan hatalmas, hogy ez az összes folyamatot nagyon megdrágítja. Nagyon drága megtervezni, nagyon drága kifejleszteni. Hajszálvékony büdzséje lesz a NASA-nak, amikor elkezdik majd fejleszteni. Mindenféle műszaki és fejlesztési problémával találják majd szemben magukat, amik a fejlesztési költségeket csak még feljebb tornásszák. Aztán ott van ennek a szörnyetegnek az üzemeltetési költsége, ez pedig felemészti a NASA-t, ha egyáltalán eljut odáig. Ez esetben évi egynél többször nem repülhet, mivel a költségvetés többre nem lesz elegendő. Így aztán lesz ez a rakétaszörnyeteg, a benne rejlő hatalmas kapacitással, de nem tudjuk megépíteni, mivel nincs rá pénzünk, és ha lenne is, akkor sem fogjuk tudni üzemeltetni. (Az alábbi archív képen Chris Kraft látható a Gemini-7 küldetése alatt, 1965-ben.)R.: Mi az alternatíva?
K.: A privát szektorban ott van az Atlas- és a Delta-rakéta, az európaiak pedig az Ariane-t használják. Az oroszoknak rengeteg rakétájuk van, amik nagyon megbízhatóak, és a használattal egyre inkább azok lesznek. És ez az, amit az SLS sosem mondhat majd el magáról. Soha, mivel nem engedhetjük meg magunknak, hogy ehhez elégszer felbocsássuk.

R.: Sokat spórolhatna a NASA, ha új rakéták fejlesztése helyett meglévőket használna?
K.: Mi olyan fantasztikus abban, hogy az SLS képes felemelni 120 tonnát? Miért nem használjuk azt, amink van, és juttatjuk fel a járműveket az űrbe részletekben, ahogy az űrállomás esetében is történt? Ez a helyes út. Végül úgyis eljutunk oda, amikor még egy igazán nagy rakétára sem tudunk majd mindent felpakolni, ami ahhoz kellene, hogy eljussunk úticélunkhoz. Akár a Hold lesz az úticél, akár a Mars, bizonyos munkálatokat el kell majd végezni földkörüli pályán, vagy esetleg holdkörüli pályán, ahol aztán össze kell szerelni az egészet, kell üzemanyagraktár, és kellenek emberek, akik működtetik, mintha csak Cape Canaveral lenne az égben. Minden szakember ugyanerre a következtetésre jut. Ha megkérdezik a JSC-t, azt felelik, hogy a világűrben szükség van egy összeszerelő állomásra, üzemanyagraktárral, ahol mindent összeraknak, aztán lehet is menni.

R.: A NASA dicső napjaiban ott volt a Saturn-V, ez a hatalmas rakéta. Ez az asztronautákat hétszer repítette a Hold felszínére. És aztán a NASA nem tudta finanszírozni. Megismétli magát a történelem?
K.: Igen. Ugyanazt a modellt vettük most is célba, csak rosszabbul. Ez a helyzet. Megvan a szakértelmünk, tudjuk, milyen szervezeti felépítés kell mindehhez, mégsem vesszük figyelembe. Ennek így semmi értelme. Itt van ez a hatalmas potenciál, amivel pályára lehetne állítani dolgokat, ez már létezik, és mégsem fogjuk használni. Az országszerte készített tanulmányok szerint pedig ez lenne a helyes út. Ez így tragédia. Tényleg az.

R.: Szintén nem rajong a NASA azon tervéért, hogy befogjanak egy aszteroidát, a Hold közelébe hozzák, majd embereket küldjenek rá. Miért?
K.: A Kongresszus többsége szerint a NASA rossz úton jár. Azt is mondják, hogy nem nyerte el a tetszésüket az aszteroidás küldetés gondolata. A Kongresszus többsége azt szeretné, ha a NASA visszatérne a Holdra. Ugyancsak ez a célja világszerte szinte az összes szervezetnek. Kína a múlt héten jelentette be, hogy el fognak menni a Holdra. Nem csak azért akarnak odamenni, mert nincs más, hanem mert ez egy olyan hely, ahol minden szempontból (tudományos célból és nyersanyag-kitermelés miatt is) jelen kell lenni. Miért ne lehetne létrehozni a Holdon egy gyárat, ahol napelemtáblákat készítenének? A napelemek elegendő áramot biztosítanának a holdi közösségnek, és akár a Föld népességének felét is el lehetne látni árammal egy Holdra telepített napelem-farmról. Szerintem a világ a Holdban gyakorlati lehetőségeket lát. És ennek világméretű projektnek kellene lennie.

R.: Úgy érti, hogy az európaiakat is be kellene vonni ebbe?
K.: Pontosan. És az is tény, hogy az európaiak azt javasolták a NASA-nak, hogy ők a Holdra akarnak menni, de nem tudnak, mivel a NASA nem oda akar menni. Úgy látják, hogy megköti a kezüket a NASA akarata. Sokan vannak a NASA topmenedzsmentjében azok, akik szívesen vennék, ha az USA részéről a következő lépés a Holdra való visszatérés lenne, akárcsak a többi nemzet, akik a Nemzetközi Űrállomásban részt vesznek, viszont vonakodnak erről nyíltan beszélni a jelenlegi kormány megszorításai miatt. (Folyt.köv.)

Az tuti, hogy a Puli Space csapatának holdjáróját nem az SLS viszi magával. A holdutazásig roverünknek még sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhatna egzotikus úticélja felé. A marokkói sivatag után holdjárónkat a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Egyik posztunkban beszámoltunk arról, hogy az amerikai holdjáró modern verzióját James May, a TopGear műsorvezetője is tesztelte. A riportban azt fájlalta, hogy a mai gyerekeknek nem adatik meg, hogy az éjszaka közepén élőben nézzék végig a holdraszállást. Ebben lehet, hogy James tévedett, a különbség valószínűleg annyi lesz, hogy ezúttal amerikaiak helyett kínaiak mászkálnak majd a Holdon. Ha a kínai holdraszállás nem ad közel akkora pofont az USA-nak, amekkorát az ötvenes évek végefelé az első szovjet szputnyik feltűnése adott, akkor semmi. A NASA jelenleg az Orion űrhajóval (ami sarkítva az asztronautákat szállító kabint jelenti) és egy hordozórakétával (SLS - Space Launch System) maszatol, amivel elméletileg akár ember is utazhat a Naprendszer Holdon túli régióiba, így például a Marsra is. Legalábbis, ez a hivatalos mantra.

Persze, a nyugati médiában nem lehet túl sokat hallani a kínai holdprogramról, épp ezért valószínűleg sokakat nagy meglepetésként ér majd, amikor tajkonauták sétálgatnak a Holdon. Kína ugyanis valóban öles léptekkel menetel. Ha a hatvanas évek amerikai űrprogramjával vetjük össze a kínait, akkor rájövünk arra, hogy a Távol-Keleten már rég abszolválták a Mercury- és a Gemini-programot: flottul hajtanak végre űrrandevúkat, ami egyben a holdraszállás alapja és kulcsa.

Kína 2013. december elején ugrik neki saját "Surveyor-programjának": a tervek szerint a Chang'e-3 küldetés keretében egy robot száll le a Holdra. Ezután már nincs messze az emberes holdraszállás sem. Jobb, ha elfogadjuk kész tényként, hogy kínaiak le fognak szállnia a Holdra. Persze, lehet fitymálni őket, mondván, hogy "mi", nyugatiak ezt már a hatvanas években megcsináltuk, nagy ügy. Ugyanakkor két szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az egyik az, hogy a kínai űrprogramot - az amerikaival ellentétben - katonai forrásból finanszírozzák, ami gyakorlatilag kimeríthetetlen és a kívülálló számára meghatározhatatlan méretű büdzsét jelent. (Eleinte persze a NASA-nál is ez volt a helyzet (már ami a büdzsét illeti), de az USA-ban még a hatvanas évek második felében is voltak megszorítások, azaz időnként húztak egyet-egyet azon a bizonyos gatyamadzagon.) Kína űrprogramja ebből a szempontból nagyon erősen hajaz a szovjet mintára. Amíg a kínai vezetésben a hruscsovok lesznek többségben, addig nem lesz kozmikus megtorpanás.

A másik szempont jóval távolabbra mutat. Egy olyan ország, ami már leszállt egy idegen égitestre - esetünkben például a Holdra - praktikusan bárhova képes leszállni (nyilván a Holdra másképp kell leszállni, mint a Marsra, de az alapok már megvannak). És pont. Az, hogy ez egy aszteroida lesz, vagy netán a Mars, szinte már édesmindegy. A kínai emberes holdraszállás után jön be a képbe az USA, mivel sok minden múlik azon, hogy Kína a Hold után mihez kezd. De bármire készül is, az vélhetően versenyhelyzetet teremt az Egyesült Államok számára.

Most azonban térjünk vissza a decemberi starthoz. A legfrissebb hírek szerint számos "titkos fegyvert" vet majd be a Chang'e-3 holdszonda. Ha minden jól megy, ez lesz az első kínai szonda, ami le is száll a szomszédos égitestre. Számos fényképezőgép mellett a holdszonda egy közel ultraibolya-tartományban "látó" teleszkópot is visz magával, amivel a galaxist és az univerzumot kémlelheti a Holdról - ez ugyanis az atmoszféra és az ember jelenlétének zavaró mellékhatásai nélkül csakis földöntúli helyekről lehetséges.A leszállóegységben egy extrém-ultraibolya fényképezőgép is helyet kap, amit most először használnak majd a szomszédos planétán: a Föld plazmaszféráját, illetve a bolygó környezeti változásait figyelik meg vele. A rover aljára egy radart is erősítenek, ennek segítségével a Hold felszínét - eddig egyedülálló módon - 100-200 méteres mélyen térképezhetik fel. A Chang'e-3-at a Hszicsang Indítóállomásról, Kína délnyugati részéből indítják majd. (Kínának jelenleg négy űrközpontja van, amit az alábbi képen jelölnek is. Fentről-lefelé haladva:  Csiucsüan, Taiyuan, Hszicsang és Wencsang.)

A december elején esedékes küldetés a kínai holdprogram második etapjának kezdetét fémjelzi: ennek része holdkörüli keringés, holdraszállás, illetve majd a harmadik fázisban minimum két kiló holdport juttatnának vissza a Földre a tervek szerint 2018-ban. Az emberes holdraszállásra 2025 és 2030 között akarna sort keríteni Kína. A Chang'e-3 nem meglepő módon a Chang'e-2 nyomdokába lép: akkor egy nagyfelbontású, teljes holdtérképet is sikerült készíteni.

A Chang'e-3 hordozórakétája nemrég sikerrel abszolválta első tesztjét, miközben minden más már készen áll a startra.Kína azonban a tervek szerint nem állna meg a Holdnál, az ország tudósai a Mars, Vénusz és az aszteroidák meghódítását tűzték ki célul - mondta Ye Peijian, a Chang'e-3 programot vezető kutató, aki szerint mindezekre csak akkor kerülhet sor, ha a "körülmények adottak lesznek". Emellett Kína is új energiaforrásokat és nyersanyagokat kíván felfedezni, ezzel, valamint az aszteroidás ambícióival maximálisan illeszkedik a nemzetközi trendbe. Egy biztos: a távol-keletiekről nem szabad elfeledkezni, ha az űrkutatás jövőjéről beszélünk.

A GLXP-verseny eredeti kiírása szerint az első magáncég, ami leszáll a Holdra, és eleget tesz még pár feltételnek, jogosulttá válik a 20 millió dolláros nagydíjra. Csakhogy ez az összeg egyből 5 millió dollárral csökken, ha a magánszférát "beelőzi" egy állami/kormányzati forrásból finanszírozott (robotos) holdraszállás. Ugyanakkor úgy hírlik, hogy ez az ominózus passzus rövidesen kikerülhet a verseny szabályzatából: kínai holdraszállás ide vagy oda, a magánszektor első holdraszálló robotját megépítő csapat markát 20 millió dollár üti sikeres küldetés esetén.

Remélhetően, az ember nélküli holdjárók között a GLXP-versenyben szintén résztvevő Puli csapat rovere sem merül feledésbe. Ehhez azonban előbb sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhat. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!