A Gemini-9 küldetésén űrsétát hajtott végre Gene Cernan: pulzusa percenként 180 volt, és épp az űrhajó végében próbált egy hátizsáknak nevezett rakétahajtású szerkezetet a hátára erőltetni. Nem volt könnyű dolga. Az akció elején egy köldökzsinór kötötte össze az űrhajóval, ezt hívták kígyónak. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A fő probléma az volt, hogy gravitáció híján képtelen voltam megtámasztani magam. Az a két vékony fémkengyel elégtelennek bizonyult: jobb lábamat becsúsztattam a hurok alá, miközben nagy nehezen ráálltam a ballal. Olyan voltam, mint egy öreg tengerész az árbocon, aki félkézzel folyton kapaszkodik valamibe. Egyik kezemmel szorosan fogtam a rögzítőpántot, a másik kezemmel pedig dolgoztam. Csak a karom és a csuklóm erejére számíthattam, ha egy helyben akartam maradni, és ismét hálás voltam azokért a túlórákért, amiket Charlie Bassett társaságában súlyemeléssel töltöttem el - így erősítve alkarunk izmait.

Amikor sikerült testem egyik felét megtámasztanom, a másik kezdett el lebegni. Mindez nem csak szimplán nehéz kihívás volt: levegő után kapkodtam, pulzusom percenként 180-ra szökött. Mivel a sisakrostély bepárásodott, én pedig érthető okokból nem vehettem le a sisakot, hogy szárazra töröljem a belsejét, nem volt más választásom, minthogy az orromat dörgöltem a sisak belsejéhez. Ily módon kis lyukat alakítottam ki, amin kiláthattam. [Az alábbi képen Buzz Aldrin próbálgatja azt a bizonyos hátizsákot földi körülmények között. Aldrin mögött az űrhajó "háta", az adapteregység látható, Gene Cernan ezt a mutatványt próbálta megcsinálni a világűrben:]Aztán ott volt a hátizsák, ami önmagában is egy bonyolult szerkezet volt, tele szelepekkel, kapcsolókkal és mérőműszerekkel. Közülük jó néhány nehezen hozzáférhető helyekre került, emiatt ezeket csak a csuklómra szerelt, fényesre polírozott fémtükörből láthattam, nem is beszélve az ormótlan kesztyűkről, amikben csak igen nehézkesen lehetett kitapintani a dolgok helyét.
Amikor megpróbáltam elfordítani az egyik szelepet, Mr. Newton törvényei azonnal éreztették hatásukat: a szelep tekerésekor az általam kifejtett erővel én magam is az ellentétes irányba fordultam, majd kezdhettem az egészet elölről, miközben testem újra és újra kilibegett a világűrbe.

Mivel nem tudtam megtámasztani magamat, még egy apró fogantyú elfordítása is közel lehetetlen vállalkozás volt. Ááá, a testem most az ellentétes irányba indult, míg csak el nem kaptam egy másik kapaszkodót. Ezután a lábaim kezdtek önálló életet élni. Félő volt, hogy teljesen kimerülök, a testem pihenő után kiáltott, de ezt nem engedhettem meg magamnak, mivel a Nappal voltam versenyben. Ez volt az egyetlen esélyem, és nem tehettem meg, hogy feladom. Napkeltéig már magamra kellett ölteni ezt az átkozott hátizsákot, és Isten a tanúm, hogy ennek eleget is akartam tenni. Feltéve, hogy kibírom addig. Félelmetes ütemben szívtam be az oxigént, és tudat alatt mindig arra az éles, fűrészfogakkal határolt fémgyűrűre gondoltam az adapter egység peremén, ami folyton szkafanderem kilyukasztásával fenyegetett.

Annak érdekében, hogy a hátitáska minél kisebb helyen elférjen, vezérlőkarjait összecsukták és behajlították. Ezeket a helyükre fordítani olyan volt, mintha nedves spagettit próbálnánk meg kiegyenesíteni. Amikor magam felé húztam őket, azok visszarántottak engem. Csavartam őket, de eközben én is elcsavarodtam. Heves szívveréssel haladtam, milliméterről-milliméterre. Amikor végre a helyükre kerültek, megfordultam, és a kis nyeregre csúsztattam az alfelem, majd egy teljesen szokványos biztonsági övvel beszíjaztam magam.

Hiába volt a sisakomban hideg, a derekam kihevült. Korábban, még a napsütésben bemutatott köldökzsinóros mutatványaim során ugyanis elszakítottam a fenekemen hétrétegű védőruhám varrását, a Nap pedig egy háromszögletű darabon megégette a komolyabb védelem nélkül maradt bőrömet. A leégés ellen semmit nem tehettem, amíg le nem veszem magamról a szkafandert, és erre legkorábban is csak legalább egy nap múlva kínálkozott esély. Most viszont a legkisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy az égető érzéssel foglalkozzam.
Ezidőtájt kellett átállnom az űrhajó oxigén- és áramellátásáról a hátizsák tartalékaira. További tekergés és forgolódás következett, de becsatolva legalább volt valami biztos támpontom, és végül sikerült a csere. Ez volt az első alkalom, hogy ember lecsatolta magáról az űrhajóhoz rögzítő mentőkötelét. Most már tényleg csak magamra számíthattam.

Ezzel meg is szakadt a rádiókapcsolatom Tommal. A köldökzsinórban futó kommunikációs kábel leválasztásával elvesztettük a kapcsolatot egymással, ezt a hátizsák kis hatótávolságú rádiója váltotta fel. Mivel én az adapteregység végében voltam, Tom pedig az űrhajóban, a gyenge jel nem tudott áthatolni a kettőnket elválasztó fémlemezen. Beszédemből legtöbbször csak recsegést hallott, és épp csak ki tudta hámozni mondandómat, amikor ezt jelentettem neki: „Az orromig sem látok”."

Több mint negyven évvel később a Puli Space csapata is holdraszállásra készül. Ehhez a magyar mérnökök által fejlesztett holdjárónak még sok teszten kell átesnie. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.