Az orosz gyerekek előbb lennének orvosok, pilóták, tanárok, kamionsofőrök, mint kozmonauták. Nem véletlenül.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Jurij Loncsakov (ld. alább) szeptember 5-én benyújtotta felmondását. Szergej Krikaljov, a Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ vezetője szerint Loncsakov "érdekesebb munkát" talált magának. A 48 éves Loncsakov 1998 óta volt kozmonauta, és már háromszor járt a világűrben: összesen több mint 200 napot töltött földkörüli pályán. A tervek szerint 2015-ben repült volna a Nemzetközi Űrállomásra,  egyelőre még nem tudni kivel pótolják megüresedett helyét.jurij.jpgHivatalosan szeptember 14-én szűnt meg a munkaviszonya a Gagarin Központban. A pletykák szerint a kozmonauták körében nagy az elégedetlenség amióta a kiképző központ a Védelmi Minisztériumtól az orosz szövetségi űrügynökséghez került 2009-ben. A Moszkovszkij Komszomolec szerint az elhúzódó átszervezés hatással volt a jövedelmekre és a kozmonauták karrierkilátásaira.

Ez a kozmonautának jelentkezők számában is megnyilvánul. Oroszország első nyíltan meghirdetett kozmonauta-toborzása tavaly alig 300 érdeklődőt vonzott, szemben a NASA 8000 jelentkezőjével. Úgy tűnik, kozmonautának lenni nem olyan menő az orosz gyerekek körében: mindössze 5 százalékuk jelezte, hogy szívesen lenne űrhajós. Egy 2011-es tanulmány szerint több gyerek akart inkább orvos, pilóta, tanár - vagy kamionsofőr lenni. 

Mivel jelenleg a felsorolt foglalkozások mindegyikében többet lehet keresni, mint amennyit a kozmonauták kapnak, nem csoda, hogy az orosz gyerekek jóval földhöz ragadtabb és hasznosabb állásokra fenik a fogukat.

Egy nyomasztó kérdés azonban megválaszolatlan maradt: mi lehet érdekesebb munka, mint asztronautának lenni? Időutazónak lenni? Dinoszaurusz idomárnak? Jedi lovagnak? - teszi fel a kérdést a cikk végén a spacesafetymagazine.com.

No, de kiből lehet ma kozmonauta? Eszerint kissé felpuhultak a kozmonauták kiválasztásának feltételei az 1961-es első emberes űrrepülés óta. 2011-ben a Szövetségi Űrügynökséghez bárki jelentkezhetett, aki diplomás orosz állampolgár volt. Régebben a toborzás csak katonai pilótákra és mérnökökre korlátozódott, akik már eleve az űrkutatással kapcsolatos szakterületeken dolgoztak, rajtuk kívül még kevés számú orvos és kutató is a kiválasztottak közé kerülhetett. Ma a kozmonautának jelentkezőknek 33 évesnél fiatalabbnak kell lenniük, akik persze egészségügyileg alkalmasak a feladatra, diplomások, ezen kívül pedig ötéves tapasztalatot szereztek az űrprogram valamely területén. Emellett jól tudnak oroszul és angolul, tisztában vannak az emberes űrrepülés alapjaival, jó kondiban vannak, és átfogó ismeretekkel rendelkeznek az orosz űrprogram történetéről. 

A pilóták és berepülő pilóták táborából érkező jelölteknek minimum ötéves repülési tapasztalattal kell rendelkezniük, és csak a legnagyobb kaliberűek lehetnek kozmonauták. A kiválasztott jelöltek afféle "bejáratós kozmonauták" lesznek, akiknek át kell esniük az űrhajós kiképzésen, mielőtt részt vehetnének bármilyen küldetésen. Hat-hét évbe telik, mire elvégzik a három szintű képzést, és csak ezután indulhatnak a világűrbe.

A Puli holdjárójának is sok teszten kell átesnie, mielőtt elindulhat. A marokkói sivatag után roverünket a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

Repül a béka!

2013.09.13. 09:00

Az indítóállások környéke nem túl állatbarát vidék, a NASA történetében volt már sült keselyűtől kezdve denevéren át repülő békáig minden.

"Atyaég! Nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk (talán mindkettőt kellene)." Ezekkel a szavakkal kommentálta a universetoday az alábbi képet, ami az "ugró béka" kifejezésnek egészen sajátos értelmet ad. A kis lúzert nyilván meglepte a LADEE holdszondát múlt pénteken magasba röpítő Minotaur-V rakéta gyújtása a Wallops szigeten.leaping_frog.jpg

A Wallops szóvivője megerősítette, hogy a szeptember 6-i start alkalmával a NASA kameráinak egyike kapta lencsevégre a fura természeti jelenséget, a képen semmilyen utómunkát vagy beavatkozást nem végeztek. Ugyanakkor - teszik hozzá a szerkesztők - nem állítható biztosan, hogy a kép készítése közben nem esett bántódása a pórul járt kétéltűnek.

De mit keres egy béka az indítóállás környékén? A Wallops/Közép-Atlanti Regionális Űrbázison egy "medence" található, ez szolgálja ki azt a nagy vízigényű rendszert, ami a start alatt működik, így védve meg az indítóállást a károsodásoktól, valamint a zaj mérséklésére is szolgál. Ez a medence a gyújtást megelőzően valószínűleg még egy nyirkos, hűs helynek számított, ami baráti körülményeket jelent egy béka számára. A NASA megjegyezte, hogy a Kennedy Space Centerhez hasonlóan, a Wallops-szigeti Űrbázis is egy természetvédelmi területen található. A 3000 hektáros Wallops-szigeti Nemzeti Vadvédelmi Körzet főként sósvizű mocsarakból és erdőkből áll, és számos fajnak ad otthont - beleértve a békákat is. A cikk idézi a NASA-t:

"Hogyan élhet együtt békében a vadvilág és az űrkutatás, és milyen hatással van a rakéták startja a vadvilágra? A NASA indítóállásai, útjai csak kis területet foglalnak el. A többi terület vad maradt, ami kiváló élőhely a vadvilág számára. A startok az indítóállások közvetlen közelében átmenetileg megzavarják a nyugalmat, de ez csak rövid ideig tart, így a vadvilág és a startok jól megférnek egymás mellett."

Nem a repülőbéka volt az első állatokkal kapcsolatos furcsaság egy-egy start során. Számos felvételen láthatunk madarakat, amint épp az űrsikló startja elől menekülnek; az STS-114 startja során azonban egy pulykakeselyű ütközött az űrsikló narancsszínű külső üzemanyag-tartályának (ld. alább). Aztán ott volt a híres űrdenevér esete az STS-119 küldetés során még 2009-ben, és nemrég a SpaceX Grasshopper [Szöcske] tesztje is egy egész tehéncsordát kápráztatott el:

 És így festett a Discovery űrsikló találkozása a pulykakeselyűvel:

Említeni sem kell, hogy remélhetően a Puli is rövidesen röppályára áll, ehhez azonban segítségre van csapatunknak szüksége. Az úticél a Hold, előtte azonban a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk roverünket eljuttatni, majd jól megfuttatni az ottani terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

LADEE

2013.09.12. 09:00

A hétvégén a Hold felé útnak indított LADEE-ra két fő feladat vár: egyrészt meg kell határoznia a holdi atmoszféra összetételét, és azokat a folyamatokat, amik meghatározzák alkotóelemei eloszlását és fajtáit. Másrészt a holdszondának be kell azonosítania a holdi exoszférában lévő port.

A küldetés egyik célja, hogy megfigyelje a törékeny holdi atmoszféra felépítését, sűrűségét és időbeni változását mielőtt még a jövőben az emberi beavatkozás végképp tönkretenné azt. Mint előző posztunkban utaltunk rá, a misszió egyik célja, hogy a Surveyor-küldetések és az Apollo-program asztronautái által a felszín felett több tíz kilométerrel látott fényjelenséget megmagyarázzák, és kiderüljön, hogy nátriumgáz fénylése okozta-e avagy por.

A holdkörüli pályán 100 napos küldetésre készülő szondán három tudományos kísérlet kapott helyet. Az egyik kísérlet során a semlegesatom-spektrométerrel közvetlenül megmérik az atmoszférában található különböző anyagok koncentrációját. Az ultraibolya/látható fény tartományában mérő másik spektrométer megméri az atmoszféra összetételét és annak portartalmát. Ezen kívül közvetlenül is megmérik a porrészecskéket. A három berendezés mindössze 50 kilót tesz ki.

Egy másik kísérlet (Lunar Laser Communication Demonstration) más szempontból jelentős. A földi irányítás ugyanis rádiójelek helyett lézerekkel kommunikál a holdszondával, és vice versa. A jelenleg használatos 100 Mb/s adatletöltési sebesség helyett a lézeres kommunikáció a Földről 622 Mb/s sebességet eredményez, a hagyományosnál 25 százalékkal kevesebb energiaszükséglet mellett.ladee-laser-communications-moon.jpg

A lézeres kommunikáció lehetővé teszi, hogy 3D-s, nagyfelbontású videók érkezzenek a földi irányítókhoz, akik ennek köszönhetően már-már a holdszonda utasainak érezhetik majd magukat. A Föld több pontján veszik az űrjárgány jeleit, így elkerülhető, hogy a felhők megzavarják a vételt. 1958 óta a kommunikáció rádiójelek segítségével történt, ekkor bocsátotta fel a NASA első műholdját. A Voyager és a Cassini is így "cseveg(ett)" a Földdel, azonban nem a LADEE az első, amikor bevetették a lézert: 2013 elején Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának képét küldték el lézerrel a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter részére - ez volt az első eset, hogy lézerrel kommunikáltak egy 384400 kilométerre lévő szondával.

A LADEE küldetése során meghatározzák az atmoszféra alkotóelemeinek jellemző előfordulását a holdfelszíntől 20 és 150 km közötti magasságban. Ezzel a NASA reményei szerint megtudhatjuk, honnan erednek ezek a komponensek, például lehet-e a napszélnek köze hozzájuk, vagy a napszél holdfelszínnel való kölcsönhatása eredményeképp jöttek létre, vagy a felszínből lökődtek ki, esetleg radioaktív bomlásból származnak-e.

A misszió célja meghatározni a Hold körül keringő por sűrűségét, gyakoriságát és térbeli elhelyezkedését, így megismerhetjük azokat a fizikai mechanizmusokat, amik révén a por elszakad a talajtól, illetve azt is, hogy a Nap hatása milyen szerepet játszik ebben.

A holdpor tanulmányozásakor meg kell említeni két ember nevét. A Hold exoszférájában található por egy részét valószínűleg az égitestbe csapódó meteorok okozták, emiatt lökődött ki a por holdkörüli pályára. Krystal Schlechter és John Hamilton a nyarat azzal töltötte, hogy megmérje ezeknek a meteorbecsapódásoknak az erejét és gyakoriságát a Hold "sötét" oldalán. Két 11" Celestron távcsövet nagysebességű kamerákkal szereltek fel, hogy a LADEE számára adatokat gyűjtsenek, és a NASA többet tudjon meg a holdporról. A módszer segít számba venni a lehetséges veszélyeket, amiket a Holdon való élet tartogat a jövő asztronautái számára. Érdemes megemlíteni, hogy a két kutató a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központban ténykedett (saját honlapjuk még fejlesztés alatt áll), ide szeretnénk mi is roverünket eljuttatni, és jól megfuttatni az ottani terepen. (Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!)

A LADEE-nak nagyjából két és fél hónapjába telik, amíg eléri a Holdat, pályára áll, és ellenőrzi rendszereit mielőtt 100 napos küldetése elkezdődhetne. Ideális esetben a pályája majdnem köralakú lesz, és a holdi egyenlítő fölött ível, a szonda így 113 percenként kerüli meg az égitestet nagyjából 50 kilométerrel a felszín fölött körözve. A LADEE a küldetés végén - sok más elődjéhez hasonlóan - becsapódik majd a holdfelszínbe. A poszt végére pedig itt van a küldetésről egy klassz kis összefoglaló:

Szerző: gopuligo

Szólj hozzá!

Címkék: migrate

A Békefenntartó

2013.09.10. 09:00

Magyar idő szerint szeptember 7-én reggel fél hat körül nagyot ugrott a SpaceX vetélytársa, az Orbital Sciences: sikeres startot hajtott végre, az úticél pedig nem más, mint a Hold. A projektben persze benne van a NASA és az Egyesült Államok Légiereje is, a recept pedig meglehetősen régi. Fogj egy levetett interkontinentális ballisztikus rakétát, cseréld le a robbanófejet egy szondára, és máris készen vagy. A Peacekeeper rakétákból kifejlesztett Minotaur-V gyakorlatilag tele van meglepetéssel, és ezek jó része az orrkúpban található rakomány, a LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer). De erről később.

A Minotaur-V egyik meglepetése, hogy az első három fokozat szilárd hajtóanyagú, amit egy az egyben a Peacekeeper rakétától örökölt. A koncepció bejáratott, a fokozatok mindegyike ötvenszer repült már. Az alsó három fokozatot két, a privát űrhajózásban használt fokozattal toldották meg, és voilá.

Nem tudni, hogy az Egyesült Államok Légiereje az ENSZ orra alá akart-e borsot törni azzal, amikor Peacemaker helyett mégis inkább a már említett "Békefenntartóra" keresztelte rakétáját. Az interkontinentális ballisztikus rakéta első tesztjére 1983 júniusában került sor, az első példányt 1986 végén telepítették. 2003-ban kezdték meg kivonni őket a forgalomból, 2005. szeptemberében búcsúztatták az utolsó példányt, ezek szolgálnak az Orbital Sciences rakétájának alapjául: a cég által továbbfejlesztett Minotaur-V-nek ez volt az első útja. Érdekesség, hogy a startra nem Cape Canaveralon került sor, hanem északabbra, a Wallops-szigeten.

A Minotaur-V gyakorlatilag a Minotaur-IV-gyel azonos, a különbséget a legfelső rakétafokozat megléte jelenti, ami bolygóközi pályára állíthatja a szondát - esetünkben ez most a Hold irányába küldte meg a cuccot jó alaposan. A Minotaur-IV-es eredetileg ugyanis 1750 kg rakományt tudott földkörüli pályára juttatni.

Az ötödik fokozattal sikerült lerázni a Föld gravitációját, és megindulni a Hold felé, ez szeptember 7-én reggel rendben meg is történt kábé 17 perccel a start után. Ezt a földi irányítás szokás szerint hatalmas ovációval nyugtázta. Most tehát az ötödik fokozat csöndben utazik rakományával a Hold felé.

A 383 kilós holdszonda a Minotaurnak nem lehetett nagy kihívás, hiszen a hordozórakéta 630 kilót képes földkörüli, geoszinkron pályára állítani, míg akár 437 kilót is el tudna cipelni a Holdig. Tehát még jócskán hízhatott volna a holdszonda. Utóbbihoz számos figyelemre méltó újítás kötődik. Az egyik legfontosabb, hogy felgyorsult a tervezőasztaltól a startig vezető hosszadalmas procedúra. A szonda ugyanis fix, előregyártott elemekből áll, amiket egymással párhuzamosan tesztelhetnek, és nem kell sok pénzért mindent Ádám és Évától megtervezni.

Az űrhajót a Szilícium-völgyben található Ames Kutatóközpontban építették meg, ugyanitt tesztelték is: feladata a holdi légkör vizsgálata - bármennyire furán hangzik is ez így első olvasatra. Történt ugyanis, hogy a Surveyor űrszondák, majd utánuk az Apollo-program Hold körül keringő asztronautái furcsa jelenségre lettek figyelmesek. A holdi napkelte alkalmával szomszédos égitestünk horizontján titokzatos ragyogás jelent meg - valószínűleg ezt a napfény által elektrosztatikusan töltött porszemcsék okozták. Ez azonban még csak feltételezés - a bizonyítékot ez a kisautó-méretű LADEE szolgáltatja majd - legalábbis, reményeink szerint. A NASA által készített infografika valószínűleg nem lepett meg túl sok embert azzal az állításával, hogy a Hold légköre jelentősen vékonyabb és ritkább a földinél: abban reménykednek, hogy a Hold légkörének tanulmányozása közelebb visz a többi, Naprendszerben fellelhető hold megismeréséhez. LADEE.jpg

A szonda 100 napos küldetése cirka 60 nap múlva indul, a LADEE ekkor nagyjából 50 kilométeres magasságban kering majd a Hold körül (ld. fent) - összehasonlításképp az Apollo-program parancsnoki egysége valamivel több mint 100 kilométeres magasságban körözött a Hold körül. Energiaigénye 295 Watt, ami gyakorlatilag olyan mintha öt 60 wattos izzót küldenénk a szomszédos égitesthez. A holdszondában még számos érdekesség is helyet kapott, de ezekről következő posztunkban számolunk be.

Szerző: gopuligo

1 komment

Címkék: migrate

Holdjáró újratöltve

2013.09.07. 09:00

Bár a Google Lunar XPRIZE csapatai jelenleg még ember nélküli holdjárgányokat készítenek, és azt sem tudni, hogy a NASA mikor tér vissza emberes küldetéssel a Holdra, érdemes megnézni, milyen is lehet majd a XXI. század holdjárója. Ami biztos, nagyon másként nézhet ki, mint több mint 40 évvel korábbi elődje. A holdjáró, azaz "moon buggy" elnevezésű konstrukciót Pavlics Ferenc tervezte, és igazából egy kabrióhoz hasonlított. Modern megfelelője már inkább egy házra emlékeztethet minket. Nem olyan túl régen a Top Gear stábjából James May is tesztelte (50:53-tól) az utolsó emberes holdraszállás 40. évfordulója alkalmából: ez ékes bizonyítéka annak, hogy a holdjáró még mindig megőrizte rokonságát az autókkal. Bár elődje - valljuk be - jóval autószerűbb volt. De most más idők járnak.

A belinkelt videóban James elmondja, hogy az elődnek nem volt ajtaja, teteje, szélvédője, egy lóerős volt, és két  kerti szék szolgált ülés gyanánt. A holdjárót három küldetés során használták (Apollo-15, 16, 17), és általa több mindent felfedezhettek az asztronauták: több helyről vehettek például kőzetmintákat is. A Pavlics-féle holdjáró  May szerint még a Veyronnál is menőbb, mivel az - sok más társával egyetemben - nem több, mint egy egyszerű földi autó. A XXI. század holdjárójával James a NASA jóvoltából 16 km/h sebességgel döngethetett az aszfalton. És nem csak ott.

A 4,5 millió dollárba kerülő szerkezet távirányítással például bármikor megállítható, ha  a Küldetésirányítás kezdi túl veszélyesnek ítélni a helyzetet. Jamest nagyjából háromszor fékezték le ezzel a módszerrel. Ma már szükségtelen megemlíteni, hogy a monitorok (van belőlük bőven) érintőképernyősek. A kütyü a Földön cirka 4 tonnát nyom, ez a Holdon hatodannyit tesz majd ki. A kormánykereket joystick helyettesíti, ez vezérli a holdjárón páros elrendezésben található összesen 12 kereket. Ezeket 6 motor hajtja, és bármikor terepezhetünk is velük. Ehhez mindössze meg kell emelni a kasztnit, és máris fel lehet menni például egy 30 fokos emelkedőn, amit sziklák tesznek izgalmasabbá. Ahogy ezt May demonstrálta is.

Mint mondta, a negyven évvel korábbi típusnak kicsi volt a hatósugara, mivel córesz esetén az asztronautáknak vissza kellett volna gyalogolniuk a holdkomphoz, ahol a felszállóegység várt rájuk. Ezért nem volt célszerű túl messzire távolodni a bázistól. Ez ma már nem lenne gond, a TopGear szerint a holdjáró modern verziója afféle kozmikus tábor: lehet benne mozizni, és természetesen, van benne földire emlékeztető WC is.

Az egyik igazán jópofa fícsőr az, hogy a lakótérből egyenesen a vezetőállás hátfalára rögzített szkafanderbe bújunk, ezzel sok szerencsétlenkedést megspórolhatnak majd az űrhajósok. Persze, a legnagyobb gond nem technikai jellegű, hanem jóval inkább politikai: Obama ugyanis befagyasztotta a holdküldetéshez szükséges támogatásokat. A TopGear videóját nem is lehetett volna szebben befejezni mással, mint azzal, hogy az Apollo-17 kéttagú legénységének távozását a Holdról a holdjáróra szerelt kamera közvetítette. Ami a holdjáróval egyetemben szintén a Holdon maradt.

A modern holdjáró egyébként ideális választás lenne egy túlzsúfolt nagyvárosban: gyakorlatilag a hosszával megegyező helyre teljesen passzentosan is képes beparkolni. Ez a tulajdonsága a Johnson Space Center diákjait is megragadta. A JSC-nél már szokássá vált, hogy a hallgatók évről-évre vírusgyanús videókat készítenek. A Gangnam Style klipje után ez a mostani is elég húzósra sikeredett (ld. alább).

Mit lehetne még ehhez hozzátenni? Természetesen, mi is akarunk egy ilyet. Persze, mivel a Puli csapata szerencsére már elég népes, és nehezen tudnánk megosztozni rajta, több példánynak még jobban örülnénk.

Szerző: gopuligo

3 komment

Címkék: migrate

süti beállítások módosítása