Egy nappal azután, hogy lejárt a legújabb világvége-hoax szavatossága, úgy tűnik, hogy az elmúlt héten valóban volt legalább két gyanús történés.

Az egyik esemény csapatunk életében volt, pontosabban még van is: egyfajta zombiapokalipszis, ez mérnökeinket sújtja, akik az utóbbi napokban munkahelyeiken valószínűleg már jövő évi szabadságukat is felélték, csakhogy éjt nappallá téve felkészítsék a Pulit a jövő év elején várható marokkói Mars-túrára. Ezzel kapcsolatban egy sajtóközleményt is kiadtunk:

"Budapest, 2012. december 21. A Puli Space csapat földi szimulációs tesztrovere sikeresen teljesített Innsbruckban az ÖWF (Osztrák Űrfórum) MARS2013 szimulációs program főpróbáján, így jövő februárban ott lesz a marokkói sivatagban is.

A MARS2013 főpróba résztvevői. Innsbruck, 2012. dec. 7-10. (c) ÖWF (Katja Zanella-Kux)

A MARS2013 szimulációs terepteszt a jövőbeni emberes Mars-missziókhoz gyűjt tapasztalatokat még itt a Földön. A projektet az Osztrák Űrfórum (ÖWF) szervezi; az éles küldetés 2013. február 1-28. között zajlik majd a Marsra több szempontból is hasonlító marokkói sivatagban. A hónap során számos kísérletet fognak elvégezni a résztvevők, a marsi szimulációs szkafander és a benne lévő űrhajós egészségi állapotának és munkaképességének vizsgálatától kezdve különféle robotfelderítők és roverek tesztelésén át a helyszín tudományos vizsgálatáig és vészhelyzetek szimulálásáig.

A sivatagi megmérettetés előtt egy kosztümös főpróbára került sor december 7-10. között Innsbruckban. Itt mindenki megismerkedett a februári program részletes menetével, a helyszínen rendelkezésre álló infrastruktúrával, a biztonsági követelményekkel, és a helyszínen követendő protokollokkal. Emellett a berendezésekre egy próbafutás is várt – a szimuláció szimulációja. Ennek keretében a Puli Space tesztrovere sikeresen teljesített: fotózott, telemetriai adatokat továbbított a Küldetésirányításnak, és akadályokon is átmászott.

Az ÖWF MARS2013 projektje 20 országból közel 100 résztvevőt mozgat meg. Jelenleg a csapatok mérnökei az utolsó simításokat végzik az eszközökön, amelyeknek 2012. december 27-én 20 óráig kell megérkezniük Innsbruckba, ahonnan konténerben közúton és hajón teszik meg a marokkói sivatagig az utat. A csapatoknak 2013. február elején lesz még lehetősége a helyszínen ellenőrizni kísérleti berendezéseiket, mielőtt átadják a küldetés legénységének, akik teljes helyszíni izolációban, egy marsi küldetés valóságának megfelelően hajtják végre majd a feladatokat.

 D. Schildhammer (balra) és C. Gautsch (jobbra), "MARS2013 Analóg-Asztronauták" (c) ÖWF (Katja Zanella-Kux)

Bár a Puli nem a Marsra, hanem a Holdra készül, a marokkói környezet nagyon jó alkalom a csapat mérnökei számára, hogy a rover stabilitását és megbízhatóságát teszteljék. A csapattagok itthonról irányítják majd a rovert, a helyszínről küldött képek segítségével fogják feltérképezni a környezetét és meghatározni az útvonalát – épp, ahogy a Hold esetében is tervezik.

A Puli holdjárót a sivatagba juttató „rakéta” első fokozata, a Bautrans Kft. egyik járműve lesz, amely december 27-én viszi Innsbruckba a Pakflatt Ltd. által készített biztonsági szállító dobozban elhelyezett Pulit.

Dr. Pacher Tibor, a Puli Space csapat vezetője elmondta, hogy a marokkói projektben való részvétel nemcsak technikai elismerés a csapat eredményeinek, hanem a csapattagok önkéntesen végzett munkáját is tovább motiválja.

A földi tesztrover további fejlesztéséhez, teszteléséhez, illetve a már űrbéli viszonyokra is felkészített következő prototípus fejlesztéséhez továbbra is nagy szüksége van a Pulinak támogatókra. A Puli Hold-misszióját és ismeretterjesztéssel kapcsolatos elképzeléseit bárki támogathatja a legkisebb, ezer forintos felajánlással a Kis Lépés Klub tagságával, komolyabb felajánlással pedig a Puli Indítóállás közösség tagjaként, vagy egyéb szponzoráció formájában."

A Puli holdjárót a marokkói sivatagba juttató „rakéta” első fokozata, a Bautrans Kft. egyik járműve lesz

Visszatérve a hét eseményeire, a hét elején nagy port vert fel a NASA azzal, hogy a diákok által elkeresztelt GRAIL-szondákat (Ebb-et és Flow-t) jól belecsapkodta a Holdba. A két holdszonda becsapódási helyét az idén elhunyt Sally Ride-ról nevezték el: ő koordinálta a GRAIL keretében futó MoonKAM programot, egyben Sally volt az első amerikai űrhajósnő.

De hogyan tovább? A Universe Today cikke szerint, ha hosszútávon be szeretnénk rendezkedni a Holdon, a legégetőbb kérdést a holdpor jelenti, amit még sokat kell vizsgálgatni, hiszen valószínűleg ez jelenti a legnagyobb veszélyt a Holdon kószáló emberek számára. A Holdpor méretét tekintve olyan, mint a hintőpor, de a hasonlóság a hintőporral ezzel véget is ér: nem szeretnénk kisbabák fenekét beszórni vele, mivel a holdi homok iszonyatosan karistol. Ez teszi a lencsék és tömítések ősi ellenségévé, nem beszélve az ember egészségét veszélyeztető hatására: könnyű belélegezni, és nagyon hamar irritációt okoz.

Ennek tanulmányozására a NASA a LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) bevetésére készül, ez tanulmányozza majd behatóan a holdi környezetet, azon belül is a holdport. A cuccot három fő berendezéssel szerelik fel: egy semleges tömegspektrométerrel, egy UV-látható fényű spektrométerrel és a Lunar Dust Experimenttel. Utóbbi feladata felől nem sok kétséget hagy elnevezése: a Hold körül keringve begyűjti és elemzi égi kísérőnk extrém ritka exoszférájában keringő porszemeket. Az alábbi képen a LADEE látható, és igen: némiképp hasonlít az Apollo-programban használt parancsnoki és műszaki egységhez.

Ha minden jól megy, 2013 augusztusában már meg is kezdheti 160 naposra tervezett küldetését. (Minderről honlapunkon olvashattok bővebben, Molnár László házi csillagászunk jóvoltából.)

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

Vadonatúj, péntekenként jelentkező rovatunkban az Apollo-asztronauták által a világűrben való navigáció során használt harminchét csillaghoz tartozó csillagképeket mutatjuk be. Sorozatunkat a Kassziopeiával kezdjük, a csillagképből az ε Cassiopeiae-t használták az Apollo-programban a tájékozódáshoz; ("Gus" (Virgil Ivan) Grissom ezt nevezte el Navinak: próbáljuk csak második keresztnevét visszafelé olvasni). A Kassziopeia Magyarországról egész évben jól megfigyelhető: Korcsmaként ismeri a néphagyomány, szomszédja, a Kefeusz pedig a Részegember. A következőkben Julius D. Staal "Patterns in the sky" című könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

"Kefeusz és Kassziopeia Etiópia királya és királynője volt, ők Androméda hercegnő szülei. Kefeusz király tisztán kivehető a csillagokban, és általában felfelé tartott karokkal, könyörögve ábrázolják: feltehetően lánya életének megkímélésére kéri az isteneket. Ismert olyan ábrázolása is, ahol ennél jóval fejedelmibb pózban, autokrata uralkodóként jelenik meg.

Kassziopeiát arra ítélték az istenek, hogy örökké az Északi Pólus körül forogjon az isteneket sértő dicsekvése miatt. Amikor Kassziopeia az Északi Pólus fölött van, a β, α, η, γ, δ, ε Cassiopeiae csillagok egy M-betűt formálnak, míg  az Északi Pólus alatt viszont ugyanezek a csillagok W-nek látszanak. Ez a változás szimbolizálja Kassziopeia kérkedésért járó büntetését. Az Északi Pólus alatt úgy tűnik, mintha kétségbeesetten kapaszkodna, nehogy leessen a trónjáról (4. ábra). Tizenkét órával később kicsit megpihenhet, ekkor ugyanis a trónusa ismét állóhelyzetbe kerül.
Al-Szufi perzsa csillagász az időszámításunk szerinti tizedik században élt, ő Kassziopeiát királynőként ábrázolta, koronával a fején, félholdban végződő pálcával a kezében. 1679-ben Augustin Royer francia csillagász Kassziopeiában szintén egy nőalakot lát, aki ezúttal pálmalevelet tart a bal kezében, miközben egy elég kényelmetlennek tűnő márvány trónuson ül. Jobbjával palástját tartja a válla fölött (5. ábra). A magyarázat szerint a pálmalevél egy júdeai pálmafáról származik, és általában a győzelmet szimbolizálja, épp ezért sehogy sem illik  Kassziopeia királynő klasszikus történetébe, akinek kínos helyzetét nem könnyű győzelemnek interpretálni. Ugyanakkor a pálma a keresztény mártíromság szimbóluma is, amint az a 17. századi vallási témájú festményeken is megfigyelhető. A Kassziopeia csillagképet a 17. században olyan bibliai szereplőkkel ábrázolták, mint Mária Magdolna; Betsabé, Salamon anyja; Debora, a jósnő, aki Efraim hegyén egy pálmafa alatt lakott.
Míg a Kassziopeia csillagkép a görög-római mitológiából ismert nőalakkal kapcsolódik össze, más kultúrák más mitikus alakokat rendeltek ugyanehhez a csillagképhez. Ezekben a kultúrákban valójában igen gyakran a ma ismert 88 csillagkép egyikének-másikának részeiből tevődnek össze a csillagképek.
Egyes arab közösségek a mitikus Festett Kezet látták a Kassziopeiában és a Perzeuszban. Ez arra a szokásra vezethető vissza, hogy az arab nők kezüket és lábukat a vöröses színű hennával festették be. A szerzőnek elmondták, hogy ez igazából amolyan kozmetikai óvintézkedés, ami megvédi a bőrt a melegtől. Más források szerint a Festett Kéz viszont Mohammed lányának, Fatimának vércseppekkel borított kezére utal. A kéz a Kassziopeia W-jéből áll, a kar pedig egybeesik a ε, ν, δ, α, γ, η Perseivel (6A ábra).
Természetes dolog, hogy például az arabok más közel-keleti népekhez hasonlóan, tiszteletük jeleként a csillagokban is megemlékeznek a tevéről, ami közlekedésükben nagyon fontos szerepet kapott. Az egyik arab ábrázolás szerint a teve fejét a λ, κ, ι, ψ Andromedae csillagok alkotják (az Androméda jobb keze), a púp a β Cassiopeiae körül látható, a lábak pedig a Perzeusz és az Androméda csillagainak egy részét veszi körül, míg a test nagy része a Kassziopeia teszi ki (6B ábra).
Az Észak-Európában élő lappok azonban egy rénszarvas agancsát látják a Kassziopeia W-elrendezésű csillagaiban, az Androméda és a Perzeusz több csillagával egyetemben (7A ábra.) Szibéria vadászó és gyűjtögető őslakói, a csukcsukok számára a Kassziopeia M-et formáló csillagai öt rénszarvasból álló csordát jelképeznek (7B ábra).
A csendes-óceáni Marsall-szigetek őslakói viszont egy delfint látnak az égen, ami a tenger közepén élő emberek szempontjából nagyon is érthető. Ez a delfin négy modern csillagképen át húzódik, a Kassziopeián kezdve, az Andromédán és a Háromszögön át egészen a Kos csillagképig. A Kassziopeia a delfin farkát formázza, míg az α, β, γ Arietis a fejét jelképezi. Az Androméda sok fényes csillaga alkotja a delfin testét (8 ábra).
A kínaiak semmilyen nőalakot nem látnak a Kassziopeiában - ahogy az Andromédában sem. Számukra ez a Wangliangnak hívott nagy harci szekér. Igazából a Wang-liang jelentése Királyok Hídja, ez azonban csak a κ, η, μ Cassiopeiae csillagokból áll.

A császár táborát egy várárok vette körül, és a látogatóba érkező vazallusoknak egy hídon kellett átmenniük, innen a neve is: Királyok Hídja. Amikor ez a csillagkép kiegészült az α, β Cassiopeiae-vel, neve a Harci Szekér lett, ilyenekkel érkeztek a vazallusok a császár udvarába. A kínai mitológiában szerepel egy híres fogathajtó, bizonyos Wang-liang, aki egy másik, Tsaou-fou nevű híres fogathajtó kortársa volt. Tsaou-fou Mu király harci szekerét hajtotta, aki időszámításunk előtt 1001 és 947 között uralkodott. Ez a két fogathajtó olyan erővel rendelkezett, hogy vágtázó lovaikat egycsapásra megállították, és játszi könnyedséggel kapták fel szekereiket, amiket aztán fejjel lefelé fordítottak. Hogy teljes legyen a kép, a γ Cassiopeiae alkotja az ostort, a Ts’e-t."

A XX. század elején William Tyler Olcott "Star Lore: Myths, Legends and Facts" című könyvében is megemlékezik a Kassziopeiáról, ebből fordítottuk a következő részletet: "Egyetlen, a Kassziopeia csillagairól szóló leírás nem lehet teljes egy időszakos csillag megemlítése nélkül, ami 1572 novemberében az égnek eme szegletében hunyt ki - ezzel kiváltva az egész világ megdöbbenését. A nappali órákban is lehetett látni, állítólag a Vénusznál is fényesebb volt. Sokáig „Tycho Csillaga” néven ismerték, és ebből sokan arra következtetnek, hogy Tycho Brahe, az ünnepelt csillagász fedezte fel. A valóságban azonban ez Schuler nevéhez fűződik, aki a poroszországi Wittenbergben 1572 augusztus 6-án figyelte meg a halvány csillagot. Tycho Brahe még ugyanazon év november 11-én, legfényesebb mivoltában látta, majd 1602-ben publikálta a csillagról szóló beszámolóját. A csillag más elnevezései is ismeretesek, mint például „Vándor vagy Zarándokcsillag”, „Chayre-csillag”, és „Új Vénusz”. A kínaiak „Vendégcsillagnak” hívták, Beza pedig üstökösnek gondolta, vagy valami olyan fényes jelenségnek, ami a bölcseknek mutatta az utat az úgynevezett „betlehemi csillag” esetében.

1574 márciusában aztán a csillag teljesen eltűnt. D’Arrest az égbolt közeli pontján egy 10-11 magnitúdójú kiscsillagot talált 1865-ben, azon a helyen, ahol Argelander korábban semmit sem észlelt. Egyes elképzelések szerint a fényes csillag időszámításunk szerint 945 és 1264 között jelent meg. Ha ez így van, akkor Webb szerint „máskor is tanúi lehetünk a páratlan jelenség megismétlődésének”.

LaPlace ezt írja: „A hirtelen erős fénnyel felvillanó, majd ugyanilyen gyorsan kihunyó csillagok esetében nagyon valószínű, hogy hatalmas tűzvész pusztít felszínükön, amit különleges esetek okoznak. Ezt a feltevést erősíti meg színeváltozásuk, ami hasonlatos a földön meggyulladó testekhez, amik aztán fokozatosan kialszanak. (…)

Burritt emiatt leírja a Tycho csillag színváltozásait: „Először zavarba ejtően fehér volt, majd vörösessárga lett, végül hamvasszürkére vált, ahogy fénye kihunyt.” (...) Az ilyen jelenségekre az összeütközés-elmélet kínálja a legjobb magyarázatot, de képzeletünkkel és érzékeinkkel lehetetlenség ésszel felérni a becsapódáskor keletkező hő, vagy az ezzel járó tűzvész mértékét."

Eddig az idézet. Ma már tudjuk, hogy ez egy Ia-típusú szupernóva-robbanás volt, vagyis egy fehér törpe csillag pusztulása, ami a társától anyagot szívott el, majd a fehér törpék tömeghatárát elérve szétvetődött.

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

Miért is ne szállhatna le az Apollo-10-es a Holdra, hiszen az Apollo-9 sikeres küldetése után a holdraszálláson kívül már minden rendszer és technika működését ellenőrizték. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Volt, amikor magamban, máskor Neillel és Buzzal együtt, csapatban dolgoztunk. Mindketten jó munkaerő voltak. Holdkompjukkal és zűrös holdfelszíni kiképzésükkel megáldva, ők legalább annyira elfoglaltak voltak, mint én, mégis megőrizték hidegvérüket, és elvégezték a feladatukat. Neil néha enyhén szétcsúszott, mint például az első reggelen, amikor egy hajnali 6 órai felszállásra voltunk előjegyezve: engem ért a megtiszteltetés, hogy felhívjam Jant, és kikukorékoljam őket az ágyból. Ez azonban nem volt jellemző.

Neil általában egy jól olajozott gép mintájára működött. Még mindig nemtörődömséget árasztott magából, de viselkedése ennek ellentmondott: sokat túlórázott, és nagyon is a helyzet ura volt, ami ráadásul nagyon bonyolult volt, és gyakorta változott. Buzz természetesen sürgött-forgott, mint rendesen. Az általában csöndes, bájcsevegésre nehezen kapható Buzz többször találta magát egy-egy általa dédelgetett műszaki témáról szóló vita kellős közepén: ha ez megtörtént, képes volt éjszakába nyúlóan lyukat beszélni a másik hasába, függetlenül attól, hogy rendelkezésre állt-e egy üveg Scotch, amivel leöblíthette a torkát.
Igásló természete miatt Buzz képes volt mindössze pár óra múlva mohón belevetni magát ismét a munkába, és újra elmerülni a szimulátor rejtelmeiben. A két nehézsúlyú fiú hozzáértő párost alkotott, mindketten nálam sokkalta jobb mérnökök voltak.

Ahogy a február a végéhez közeledett, eljött az idő a holdkomp régóta várt repülésére. Sam Phillips, az Apollo programigazgatója szavaival élve az Apollo-9 küldetése az Apollo-8-cal összehasonlítva kevésbé látványosnak ígérkezik, viszont annál összetettebb. A küldetést nem volt könnyű elmagyarázni a közvéleménynek: ha már egyszer elrepültünk a Holdig, mit szórakozunk a földkörüli pályán? De a „selyempapír-űrhajó” – Jim McDivitt így hívta a holdkompját – küldetése életbevágóan fontos volt a program szempontjából, és semmi értelme nem volt elrepülni egészen a Holdig, csak azért, hogy a kipróbáljuk.
(A selyempapír csak enyhe túlzás. A súlycsökkentés érdekében a holdkomp alumínium borítása olyan vékony volt, hogy amikor egy munkás leejtett egy csavarhúzót a holdkompban, az átlyukaszthatta a túlnyomásos kabin falát (ahogy ez többször meg is történt).) Az alábbi képen a Spider látható "függeszkedés" közben:
McDivitt, Dave Scott és Rusty Schweickart már nagyon-nagyon régóta készült a küldetésre, annak minden problémájával együtt, miközben mindvégig megfeszítetten dolgoztak, és a határidő közeledtével szinte az őrületig fokozták a tempót. A nagy hajszában aztán egészségi állapotuk megroggyant, és egy felső-légúti fertőzést kaptak, ami miatt a startot március 3-ra, három nappal későbbre kellett halasztani. Egy földkörüli küldetés esetében pár napos csúszás nem jelent gondot, de ez jó lecke volt az Apollo-11 legénysége számára: nekünk hasonló esetben egy egész hónapot kellett volna kihagynunk, ha azt akartuk, hogy a Nap a Hold horizontjánál 10 fokkal magasabban legyen, vagy esetleg egy másik, a Hold nyugati pereméhez közelebbi leszállóhely után kellett volna néznünk. A legjobb, ha egyáltalán nem betegszünk meg.

Amikor az Apollo-9 végül felszállt, minden álomszerűen működött: ez mindannyiunknak nagy meglepetés volt, és persze, meg is könnyebbültünk ettől. Egymás után, sorban gördültek el a nagy akadályok a holdraszállás útjából. Először is, ott volt a megfordulás és a dokkolás kérdése: a parancsnoki és műszaki egység a Saturn V legtetején volt, mögötte húzta meg magát a holdkomp, egy védőburokba zárva.
Ahhoz, hogy át lehessen menni a holdkompba, először is le kellett választani a parancsnoki és műszaki egységet a Saturnról, majd egy 180 fokos fordulót kellett tenni. Csak ezután lehetett visszamenni a holdkomphoz, és dokkolni vele. Amikor ilyenformán a két jármű az orránál fogva összekapcsolódott, a parancsnoki és műszaki egység kiszabadította a holdkompot a Saturnból, amire a továbbiakban már nem volt szükség. Egy holdutazás alkalmával erre a fordulóra és dokkolásra csak a holdirányú gyújtás után kerülhet sor, azután, hogy végleg magunk mögött hagyjuk a földkörüli pályát, és úton vagyunk a Hold felé. Ekkor már nincs idő arra, hogy kiderüljön, hogy a szisztéma valamilyen ismeretlen okból mégsem kivitelezhető.

Emiatt aztán az Apollo-9 fő feladata az átfordulás és a dokkolás megvalósíthatóságának ellenőrzése volt. (Amikor a NASA-hoz kerültem, (velem együtt) sokakat idegesített, hogy a tervek szerint a parancsnoki és műszaki egységnek teljesen el kellett szakadnia a holdkomptól és a Saturntól a bukfenc-manőver során. Számos javaslat érkezett különböző teleszkópos rudak és más berendezések alkalmazására annak érdekében, hogy a parancsnoki és a műszaki egységnek fizikailag ne kelljen elszakadnia a Saturntól a leválasztás, illetve a bukfenc során. Ma az ilyen Rube Goldberg-jellegű elképzelések bugyutának tűnnek, de akkoriban (az első Gemini-dokkolás előtt) komoly pszichológiai tényezőnek számított: semmi ne lebegjen szabadon, csak úgy magában, hanem mindig legyen kipányvázva. Egy másik példa erre, hogy az űrsétán résztvevő asztronautákat pányvával rögzítik az űrhajóhoz, habár sok szempontból könnyebb és biztonságosabb lenne, ha mentőkötél nélkül dolgozhatnának. Ez a mai napig így van.)

A következő, messze a legfontosabb mérföldkő maga az űrrandevú volt. Miután alaposan ellenőrizték a holdkompot (a Spidert), majd egyszer kipróbálták fékezőhajtóművét, Jim és Rusty a Spiderrel levált, magára hagyva Dave-t a Gumdropban. Kényes manőverek sorával több mint százhatvan kilométerre távolodtak tőle, majd ismét visszatértek hozzá, mégpedig a holdfelszínről felszálló legénység által használt technikák lehető legpontosabb imitálásával. A parancsnoki és műszaki egységben eközben Dave szextánsával megfigyeléseket végzett mozgásukról, és kiszámolta saját manővereit, amire egy esetleges vészhelyzetben, a holdkomp megmentése érdekében lenne szükség. Általánosságban a parancsnoki és műszaki egységre váró manőverek a holdkomp manővereinek pontos „tükörképe”, feltéve persze, hogy pont időben kerül sor rájuk, és, hogy mindkét egység azonos stratégia mentén hajtja végre az űrrandevút. Kiruccanásának hat órája alatt a holdkomp csodálatosan működött – beleértve a kritikus fontosságú, űrrandevú során használt radart is.

A tíznapos küldetést még egy űrséta is tarkította, ezt Rusty hajtotta végre (a Holdra tervezett szkafandert és a hátizsákot ellenőrizte), továbbá volt még pár lehetőség meggyőződni a parancsnoki és műszaki egység megbízhatóságáról. A lényeg azonban akkor is az űrrandevú és a dokkolás volt.
(A parancsnoki és műszaki egység az öreg 104-es volt, az, amivel olyan sok időt eltöltöttem Downey-ben. Dave Scott egyáltalán nem volt boldog attól a gondolattól, hogy a 103-as helyett ezzel kellett repülnie, utóbbit ugyanis Borman vitte a Holdhoz. Az Apollo-9 sikeres küldetése után azonban mindez feledésbe merült.)
Amikor a Gumdrop végül a U.S.S. Guadalcanal szomszédságában belecsobbant az Atlanti-óceánba, a NASA tervezőit izgalmas kérdéssel kínálták meg: ha a parancsnoki és műszaki egység, valamint a holdkomp is sikeresen levizsgázott, és a NASA már amúgyis elrepült a Holdig, miért ne lehetne megkísérelni a következő küldetéssel, az Apollo-10-essel a holdraszállást?

(Ugyanez a hajó vett fel minket John Young-gal a Gemini-10 küldetése után. A U.S.S. Guadalcanal egy kisméretű repülőgép-hordozó volt, ami általában helikoptereket szállított. Mivel légkondícionált volt, kiváló mentőhajó.)"

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu