Miért is ne szállhatna le az Apollo-10-es a Holdra, hiszen az Apollo-9 sikeres küldetése után a holdraszálláson kívül már minden rendszer és technika működését ellenőrizték. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Volt, amikor magamban, máskor Neillel és Buzzal együtt, csapatban dolgoztunk. Mindketten jó munkaerő voltak. Holdkompjukkal és zűrös holdfelszíni kiképzésükkel megáldva, ők legalább annyira elfoglaltak voltak, mint én, mégis megőrizték hidegvérüket, és elvégezték a feladatukat. Neil néha enyhén szétcsúszott, mint például az első reggelen, amikor egy hajnali 6 órai felszállásra voltunk előjegyezve: engem ért a megtiszteltetés, hogy felhívjam Jant, és kikukorékoljam őket az ágyból. Ez azonban nem volt jellemző.

Neil általában egy jól olajozott gép mintájára működött. Még mindig nemtörődömséget árasztott magából, de viselkedése ennek ellentmondott: sokat túlórázott, és nagyon is a helyzet ura volt, ami ráadásul nagyon bonyolult volt, és gyakorta változott. Buzz természetesen sürgött-forgott, mint rendesen. Az általában csöndes, bájcsevegésre nehezen kapható Buzz többször találta magát egy-egy általa dédelgetett műszaki témáról szóló vita kellős közepén: ha ez megtörtént, képes volt éjszakába nyúlóan lyukat beszélni a másik hasába, függetlenül attól, hogy rendelkezésre állt-e egy üveg Scotch, amivel leöblíthette a torkát.
Igásló természete miatt Buzz képes volt mindössze pár óra múlva mohón belevetni magát ismét a munkába, és újra elmerülni a szimulátor rejtelmeiben. A két nehézsúlyú fiú hozzáértő párost alkotott, mindketten nálam sokkalta jobb mérnökök voltak.

Ahogy a február a végéhez közeledett, eljött az idő a holdkomp régóta várt repülésére. Sam Phillips, az Apollo programigazgatója szavaival élve az Apollo-9 küldetése az Apollo-8-cal összehasonlítva kevésbé látványosnak ígérkezik, viszont annál összetettebb. A küldetést nem volt könnyű elmagyarázni a közvéleménynek: ha már egyszer elrepültünk a Holdig, mit szórakozunk a földkörüli pályán? De a „selyempapír-űrhajó” – Jim McDivitt így hívta a holdkompját – küldetése életbevágóan fontos volt a program szempontjából, és semmi értelme nem volt elrepülni egészen a Holdig, csak azért, hogy a kipróbáljuk.
(A selyempapír csak enyhe túlzás. A súlycsökkentés érdekében a holdkomp alumínium borítása olyan vékony volt, hogy amikor egy munkás leejtett egy csavarhúzót a holdkompban, az átlyukaszthatta a túlnyomásos kabin falát (ahogy ez többször meg is történt).) Az alábbi képen a Spider látható "függeszkedés" közben:
McDivitt, Dave Scott és Rusty Schweickart már nagyon-nagyon régóta készült a küldetésre, annak minden problémájával együtt, miközben mindvégig megfeszítetten dolgoztak, és a határidő közeledtével szinte az őrületig fokozták a tempót. A nagy hajszában aztán egészségi állapotuk megroggyant, és egy felső-légúti fertőzést kaptak, ami miatt a startot március 3-ra, három nappal későbbre kellett halasztani. Egy földkörüli küldetés esetében pár napos csúszás nem jelent gondot, de ez jó lecke volt az Apollo-11 legénysége számára: nekünk hasonló esetben egy egész hónapot kellett volna kihagynunk, ha azt akartuk, hogy a Nap a Hold horizontjánál 10 fokkal magasabban legyen, vagy esetleg egy másik, a Hold nyugati pereméhez közelebbi leszállóhely után kellett volna néznünk. A legjobb, ha egyáltalán nem betegszünk meg.

Amikor az Apollo-9 végül felszállt, minden álomszerűen működött: ez mindannyiunknak nagy meglepetés volt, és persze, meg is könnyebbültünk ettől. Egymás után, sorban gördültek el a nagy akadályok a holdraszállás útjából. Először is, ott volt a megfordulás és a dokkolás kérdése: a parancsnoki és műszaki egység a Saturn V legtetején volt, mögötte húzta meg magát a holdkomp, egy védőburokba zárva.
Ahhoz, hogy át lehessen menni a holdkompba, először is le kellett választani a parancsnoki és műszaki egységet a Saturnról, majd egy 180 fokos fordulót kellett tenni. Csak ezután lehetett visszamenni a holdkomphoz, és dokkolni vele. Amikor ilyenformán a két jármű az orránál fogva összekapcsolódott, a parancsnoki és műszaki egység kiszabadította a holdkompot a Saturnból, amire a továbbiakban már nem volt szükség. Egy holdutazás alkalmával erre a fordulóra és dokkolásra csak a holdirányú gyújtás után kerülhet sor, azután, hogy végleg magunk mögött hagyjuk a földkörüli pályát, és úton vagyunk a Hold felé. Ekkor már nincs idő arra, hogy kiderüljön, hogy a szisztéma valamilyen ismeretlen okból mégsem kivitelezhető.

Emiatt aztán az Apollo-9 fő feladata az átfordulás és a dokkolás megvalósíthatóságának ellenőrzése volt. (Amikor a NASA-hoz kerültem, (velem együtt) sokakat idegesített, hogy a tervek szerint a parancsnoki és műszaki egységnek teljesen el kellett szakadnia a holdkomptól és a Saturntól a bukfenc-manőver során. Számos javaslat érkezett különböző teleszkópos rudak és más berendezések alkalmazására annak érdekében, hogy a parancsnoki és a műszaki egységnek fizikailag ne kelljen elszakadnia a Saturntól a leválasztás, illetve a bukfenc során. Ma az ilyen Rube Goldberg-jellegű elképzelések bugyutának tűnnek, de akkoriban (az első Gemini-dokkolás előtt) komoly pszichológiai tényezőnek számított: semmi ne lebegjen szabadon, csak úgy magában, hanem mindig legyen kipányvázva. Egy másik példa erre, hogy az űrsétán résztvevő asztronautákat pányvával rögzítik az űrhajóhoz, habár sok szempontból könnyebb és biztonságosabb lenne, ha mentőkötél nélkül dolgozhatnának. Ez a mai napig így van.)

A következő, messze a legfontosabb mérföldkő maga az űrrandevú volt. Miután alaposan ellenőrizték a holdkompot (a Spidert), majd egyszer kipróbálták fékezőhajtóművét, Jim és Rusty a Spiderrel levált, magára hagyva Dave-t a Gumdropban. Kényes manőverek sorával több mint százhatvan kilométerre távolodtak tőle, majd ismét visszatértek hozzá, mégpedig a holdfelszínről felszálló legénység által használt technikák lehető legpontosabb imitálásával. A parancsnoki és műszaki egységben eközben Dave szextánsával megfigyeléseket végzett mozgásukról, és kiszámolta saját manővereit, amire egy esetleges vészhelyzetben, a holdkomp megmentése érdekében lenne szükség. Általánosságban a parancsnoki és műszaki egységre váró manőverek a holdkomp manővereinek pontos „tükörképe”, feltéve persze, hogy pont időben kerül sor rájuk, és, hogy mindkét egység azonos stratégia mentén hajtja végre az űrrandevút. Kiruccanásának hat órája alatt a holdkomp csodálatosan működött – beleértve a kritikus fontosságú, űrrandevú során használt radart is.

A tíznapos küldetést még egy űrséta is tarkította, ezt Rusty hajtotta végre (a Holdra tervezett szkafandert és a hátizsákot ellenőrizte), továbbá volt még pár lehetőség meggyőződni a parancsnoki és műszaki egység megbízhatóságáról. A lényeg azonban akkor is az űrrandevú és a dokkolás volt.
(A parancsnoki és műszaki egység az öreg 104-es volt, az, amivel olyan sok időt eltöltöttem Downey-ben. Dave Scott egyáltalán nem volt boldog attól a gondolattól, hogy a 103-as helyett ezzel kellett repülnie, utóbbit ugyanis Borman vitte a Holdhoz. Az Apollo-9 sikeres küldetése után azonban mindez feledésbe merült.)
Amikor a Gumdrop végül a U.S.S. Guadalcanal szomszédságában belecsobbant az Atlanti-óceánba, a NASA tervezőit izgalmas kérdéssel kínálták meg: ha a parancsnoki és műszaki egység, valamint a holdkomp is sikeresen levizsgázott, és a NASA már amúgyis elrepült a Holdig, miért ne lehetne megkísérelni a következő küldetéssel, az Apollo-10-essel a holdraszállást?

(Ugyanez a hajó vett fel minket John Young-gal a Gemini-10 küldetése után. A U.S.S. Guadalcanal egy kisméretű repülőgép-hordozó volt, ami általában helikoptereket szállított. Mivel légkondícionált volt, kiváló mentőhajó.)"

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.