Pécel, Abony, Berettyóújfalu - ezek közös vonása, hogy 15 ezren laknak bennük, pontosan annyian, ahányan a Puli holdra juttatásához első körben kellenek. Pláne, ha feltételezzük, hogy minden lakos ezer forintot ad erre a célra. Ha többet, akkor kisebb lélekszámú település is elegendő.

De nem is kell többet adni egy ezresnél (vagy, mondjuk, saját kétórányi fizetésünknél): egy puli nem divatkutya, tisztában van azzal, hogy sokaknak az is rengeteg. Viszont a Puli holdrajuttatásának legnagyobb feladata igazából egy logisztikai játék: meg lehet-e szervezni azt az összefogást  Magyarországon, amelynek segítségével űrállatkánk lépésről-lépésre - mondhatnánk iterációról-iterációra - egyre feljebb tud ugrándozni a Hold felé vezető úton?

Ennek a nagy legónak a legelső építőkockája nem más, mint maga a csapat – a csapattagok által már eddig beletett több mint 10.000 órányi szabadidő már önmagában nem kevés önerőt jelent!

"Csak" önerőből viszont legfeljebb akkor tudnánk a Holdig menni, ha pénzesemberünket mondjuk Paul Allen-nek, vagy Mark Zuckerberg-nek hívnák. Sajnos egyelőre még egyik eset sem áll fenn, tehát komplexebb módon kell megoldanunk a finanszírozást - hogy hogyan, ennek részleteibe megyünk bele itt, és még néhány következő posztunkban.

Tehát, amint mondtuk, önerő van - nem is csak az órák már most is derekas száma -, csak nem elég. A Puli viszont okos terelőkutya, azon is dolgozik, hogy kiderítse: létezik-e 15 ezer ember Magyarországon, akinek egyszeri ezer forintot megér az, hogy a magyar csapat jusson el a Holdra elsőként a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) keretében. És, ha létezik, össze tudja-e terelni őket Pulifalván.

Pulifalva online megfelelője a Kis Lépés Klub. Egyesek elképzelése szerint a mennyország lehet ilyen: meghatározott számú hely van benne: 15 ezer – se több, se kevesebb. A többség talán az ismerősök  nagyobb száma és a bandázás lehetősége miatt úgy tűnik inkább a poklot részesíti előnyben, mivel mindeddig csak hatszázan vagyunk. De már ez is nagy örömmel tölt el bennünket, és ha látni lehetne a Puli szemét, akkor az nagyon hálás tekintetű lenne. És farkcsóválás helyett egy kiadós suta farrázás mindenképp jár a bátraknak:

2011.11.11-én: 582 KLK-tag

Viszont akárhonnan is nézzük, a hatszáz a tizenötezer mellett eléggé eltörpül - nem nagy a tülekedés a helyekért. Egyelőre.

A képlet egyébként roppant egyszerű: ha a 15 ezer magánszemélyt sem sikerül összeterelni, a Puli  nagy valószínüséggel nem jut messzire. Viszont minél több támogatót tud maga köré gyüjteni, annál könnyebb lesz a nagykutyákat is bevonni, akik akár több tízmillió forintos szponzorációval segíthetnek nekünk. Ez nem sci-fi: létezik már ilyen.

Pulink épp ezért magával viszi majd névsorukat, ami - akárcsak Aldrin híres lábnyoma - örök időkre ott marad a Holdon. Legalábbis, az első meteor-becsapódásig mindenképp.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Általános iskolában a piszoár melletti csempére írta valaki - ha jól emlékszem, épp balról a második és a harmadik lehetőség közé – azt a mondást, ami feltételezhetően a tantestület egyik hímnemű, és a szünetet rendre felélő tagját célozta meg. Az alkoholos filccel írt rövid értekezés a mének elsődleges nemi jellegéről, és annak hosszáról szólt. Illetve arról, hogy még annak is van vége.

Ilyesféle deja vu-érzés kerített hatalmába, amikor mérnökeink megsúgták a hivatalos megnevezését annak a nyolc kamerának, amikkel karácsonyra készülve szeretnénk teleaggatni Pulink földi tesztelésre szánt béta-verzióját. Ilyesmi megfogalmazást ugyanis nem követünk el egy nyilvános blogon, pláne nem folytatólagosan: „Ipari gépi látás kamera”.

Maradunk tehát az ipari kamera fogalmi keretei között, egyúttal arra biztatva olvasóinkat, hogy lehetőleg ne egy emberölésre is alkalmas biztonsági kamera képe derengjen fel előttük. Jó nagy, és jó nehéz fémdobozokban.

Súlyproblémák persze így is vannak.

Miután mérnökeink egyből beleszaladtak egy 1100 dolláros optikába – darabja volt ennyi –, szépen lassan megtanulták a gyártók honlapjain a műszaki paraméterek melletti jobb felső csücsköt is bevonni látóterükbe. Tudniillik, az árat. Így jutottunk el ahhoz a lehetséges kamera-optika kombóhoz, amit egyenesen holdjárók földi tesztelésére rendelt az ég – bár erről valószínűleg még a gyártók sem tudnak.

A kamera kiválasztása sem véletlen-generátorral történt. A Puli szupertitkos belső felületén komoly irodalma van annak, hogyan kell ezt csinálni; ennek is módszertana van, ami azonban nem a lottósorsolás elvét követi. A hétlépcsős folyamat elején rögzíteni kell a célt: mit akarunk elérni? Ezek után mérnökeink összegyűjtik azokat a peremfeltételeket, amiknek meg kell felelni a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) során.

A harmadik lépésben például idő- és költséghatékonysági számításokat végeznek, teljesítményt és energiafogyasztást számolnak, és csak ezután szabadulnak rá a netre, ahonnan az összes szóbajövő kamerát kiszemezgetik - mindegyikhez odaírják előnyeit és hátrányait is. Majd egy házi tehetségkutató verseny során minden terméket összevetnek az előzőleg felállított kritériumrendszerrel. Az így kapott eredményeket a fináléban párbajoztatják egymással, majd a kiszavazó-show végén javaslatot tesznek a győztes termékre.

A kritériumok között szerepelt a többi közt az is, hogy ideális esetben egyszerűen kezelhető interfész is van a kamerához (pl: Gigabit Ethernet) - utóbbi ezzel csatlakozik a központi számítógéphez. És nem árt az sem, ha a gyártó hozzánk vág egy drivert is. Az alábbi példány mindezen képességek és tulajdonságok birtokában van.

Ez a versenyző kameránként 90 grammot nyom, ehhez jön még az optika, ami darabonként további 25 grammal hizlalja pulink amúgy sem slank alkatát. (Jelenleg 10 kiló súlyfeleslege van.) Plusz a vezetékek. A földi tesztelésre szánt holdjárón és a leszállóegységen összesen 3 pár kamera lenne - és kellene további 1 pár tartaléknak.

Ez kameránként több mint 400 euróba kerül. És ez csak a Puli szeme, amit az Iteráció 2-ben meresztene ránk, itt a Földön. Ez a látószerv ugyanis nem "űrképes". Ahogy űrállatkánk sok más testrésze sem az. A következő fejlődési szakaszban, az Iteráció 3-ban kell minden egyes porcikáját holdállóvá tenni. Ha ez sikerült, az Iteráció 4-ben lesz startra kész a Repülő Puli.

Ehhez viszont segítségre van szükségünk, a jövő hét ünnepi hangulatában megsúgjuk, hogyan lehet minket támogatni, és minek örülne leginkább Pulink.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Az egzotikus csengésű I2-es fázis egy meglehetősen fontos fejlődési stádium a Puli egyedfejlődésében, jelentősége talán csak a fallikus szakaszéval mérhető össze a kissrácok életében: mindent meghatároz, így azt is, hogy felnőttként melyik kézzel húzza majd le valaki a sliccét.

Az Iteráció 2-ről annyit mindenképpen tudni kell, hogy már jóval több mint az I1, de még nem éri el az I3-at. Most röviden csak annyit, hogy az I1 a főbb irányok kijelölésével és két egyszerű bemutató roverünk tervezésével és készítésével telt el, és hivatalos GLXP csapattá válásunkkal záródott.

Nadeszóval, az I2 lényege az, hogy még itt a Földön a komplett holdraszállás utáni történetet lejátsszuk egy szigorú forgatókönyv alapján, amit mérnökeink kedvéért hívhatunk akár protokollnak is. Ehhez jelenleg is készül egy terepasztal gödöllői bázisunkon, egy földi használatra szánt holdjáró, no meg egy - majdnem - komplett leszállóegység-modell is, ez utóbbi coming outjára a tervek szerint december 21-án kerül sor a Google Magyarország karácsonyi ünnepségén. Az I2-ben ennek a mérnökeink által szeretetteljesen csak "sámli"-nak becézett egységnek van talán a legkisebb szerepe, lehet, hogy ezért is készül el elsőként.

Funkcióját tekintve az elnökfeleségekre hasonlít: inkább reprezentációs feladatok várnak rá, és okosan kell néznie. Tehát, kamerák kellenek erre is, egész pontosan egy sztereo kamerapár. A másik két kamerapár a holdjárón figyel majd, egyik páros a holdjáró végében, a másik a tetején periszkópként ágaskodik ki Pulink hátából. Ez eddig összesen 3 pár kamera.

Korábbi posztunkban azonban említés szintjén utaltunk még egy kamerapárra. Ez a tartalék, aminek nyilvánvalóan csak a földi tesztelés során lehet jelentőségük. (Bár lenne a csapatból jelentkező arra, hogy kiugorjon a Holdra lecserélni az esetlegesen elromlott kamerákat. Ez azonban, sajna, nem opció.)

Összesen tehát nettó négy pár kamerával vágunk neki rövidesen holdjárónk földi tesztjeinek. Ilyesmikre persze nem csak nálunk van szükség. Ezen a nemrég közzétett képen például az Orion-rakéták vadiúj kapszuláját csapdossák lelkesen a vízhez: arra kíváncsiak, hogy a világűrből hazatérő újgenerációs asztronauták túlélhetik-e benne a vízre landolást.

Esetünkben a sikeres földi tesztek után nem az történik, hogy az egész cuccot összecsomagoljuk, mint a gyerekszobában széthajigált játékokat szokás a nap végén, átkötjük nemzetiszín pántlikával, és egy hirtelen felbuzdulást követően egyszer csak elindítjuk a Holdra.

Ezek a kamerák, meg még néhány más tartozéka az I2-nek, ugyanis nem bírják a világűrt. Ezt mifelénk mérnökeink úgy mondják, hogy nem „űrképesek”.

Egy valamirevaló űrképes kamera a földön használatos társaitól ugyanis több dologban eltér: bírja a rázkódást, a kozmikus sugárzást, a vákuumot és a nagy hőingadozásokat is. (Utóbbi kettővel egyébként még csak-csak megbirkózna egy földi kamera is, de a másik kettővel szemben mindenképp esélytelen. Ráadásul, sok ilyenben lesz majd része.)

Bölcsészként is végigcikázik a szürkeállományon a gondolat: minek minimum két szett kamera? Minek megvenni nyolcat a földi tesztelésre, és egy másik, hat darabos szettet a Holdra? Nem lenne egyszerűbb rögtön az űrképeset beszerezni?

De igen, az lenne. Viszont egy űrképes kamera valószínűleg már a NASA költségvetésében is külön soron szerepel. Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk: ezek bizony nem olcsók. És ezen a helyzeten a karácsonyi leértékelések sem sokat változtatnak. A marsjárók lencséinek átmérője például 8-12 milliméter közötti, ami egy átlagos testfelépítésű kontaktlencse méretének felel meg a NASA/JPL archívuma szerint. Az árkülönbséget azonban nem ez magyarázza: egy kompakt fényképezőgépben, vagy egy mobilban is ekkorák vannak. Azok azonban ritkán bírnának ki egy teljes marsi napot. Az éjszakáról már nem is beszélve. Íme:

Jelenleg azonban a földi kamerákra - meg egyebekre - kell a pénz, ugyanis még mi sem tudunk mindent barter szponzorációban megszerezni. Úgyhogy holnapi posztunkban megmutatjuk, milyen  kamerákra hajtunk, amelyek beszerzésében aztán mindenki segíthet is a maga módján. (Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Sikeres ember a Holdról színes képet küld vissza a Földre. És HD-minőségben.
A Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyen résztvevő csapatok holdjárói által a földlakók számára továbbított fotóknak egy normál PC-s kép színfelbontását kell hozniuk. További feltétel, hogy a fotónak tisztának kell lennie: nem lehet pixeles, azaz „zajos”. A GLXP-nek ugyanis nem teszi meg az olyan kép, amin csak egy nagy szürke paca látható, igaz, az HD-felbontásban. Az igény végülis érthető. Olyan képet szeretnének kapni, amiből első ránézésre kiderül, hogy a Holdon készült, és nem pedig egy gasztroenterológiai rendelő archív felvételei közül adunk besztof válogatást.
Ehhez jó optika, jó szenzor és jó felbontás kell. Meg egy jó csapat. Utóbbi megvan.

Pulink szemei két részből állnak majd: van ugyebár a kamera, és van az optika. Ha már a kamera megvan, a folyamat már egy önbeteljesítő jóslat erejével zúdul a nyakunkba. A kamera ugyanis megszabja a fényérzékelő terület méretét, ebből viszont adott, hogy milyen fókusztávolságú lencse kell a 0.3 milliradián/pixel GLXP követelmény teljesítéséhez. (Ez kábé azt jelenti, hogy mennyi mindennek kell beleférnie egyetlen icipici képpontba. Ha egy pixel 0.3 milliradián, akkor például egy 500 méterre lévő tárgyból 15 cm kerül egy pixelre.)

A GLXP nagyvonalúan a csapatokra bízza, hogyan érik el ezt: egy nagy felbontású kamerára szerelnek széles látószögű objektívet, avagy egy kisebb felbontásúra egy jobban fókuszáltat, aminek emiatt kisebb lesz a látómezeje. Bármelyik megoldást is választjuk, az optikától függ, hol lesz az a pont, ahonnan élesen látunk már a Holdon (is).

Mindenesetre jó minőségű és fix fókusztávolságú optikák kellenek. Az objektíven ugyanis nem lehet mozgatható alkatrész – emiatt aztán a zoom-objektívek és az élesség változtatására képes objektívek puszta említése is pánikreakciót vált ki szeretett mérnökeinkből.

Két okból is: egyrészt minden, ami mozog, meg is hibásodik, ezen alapigazság belátásához még csak ki sem kell menni az űrbe – elég csak visszaemlékezni első walkmanünkre.
Másrészt a sztereo látáshoz fontos, hogy azok a kamera-paraméterek, amit egyszer mérnökeink beállítottak, ne változzon a későbbiekben sem. Ezt pedig legegyszerűbben úgy tudjuk elérni, ha nincs is semmi, ami változhatna.

A sztereokamerák - a három pár közül épp egy, a PACA nevű látszik a fenti képen - egyébként az élénk mélységélményhez kellenek, valamint egy-egy sziklától való távolságunk meghatározásához - ez azonban nem előírás. Csak hát mérnökeink szeretnék. És mivel közülük mindenki főállása mellett önszorgalomból pulizik, nem zárható ki, hogy a karácsonyi céges bulik évadában egyszer-egyszer elengedik magukat, emiatt aztán fokozott igényük támad a térbeli látásra.

A holdjárónak kétszer két pár sztereokamerája lesz, a leszállóegységnek egy pár. Holnapi posztunkban – olvasói kommentre is reagálva – leírjuk, hogy mi a helyzet rejtélyeskedő 7. és 8. kameránkkal, amikről ebben a posztunkban adtunk először halovány életjelet. (Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Minek hat kamera egy kis gyöszbe, amikor ezeket szét is oszthatnánk az ország különböző gasztroenterológiai rendelői között, és máris mennyi embertársunknak szereznénk boldog perceket. Úgyis közel a karácsony. Mégsem tehetjük.

A Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) ugyanis két részből áll, egyik része sem ér kevesebbet a másiknál: mindkettőt teljesíteni kell; ha nem, akkor hiába mentünk el egészen a Holdig.
Ezen a héten Pulink látásával foglalkozunk – és nem véletlenül. A küldetés egyik fele ugyanis egy masszív multimédiás gyakorlat – ehhez képest fél kilométert gurulni szinte gyerekjátéknak tűnhet. Persze, nem az.
 
A verseny követelményét lazább televíziós szakirányokon fél év alatt abszolválják, nekünk valamivel gyorsabban kell majd. A feltételek értelmében a Földre visszaküldött legalább 8 perc hosszúságú színes HD-videón a holdjáró mozgásának is jól kell látszania, és követelmény a fehéregyensúly megfelelő beállítása is - utóbbi azért kell, mert kínos lenne, ha mondjuk kék színben pompázna a holdtalaj. Vagy, ha épp kameránk közreműködésének köszönhetően derülne ki róla, hogy tényleg sajtból van. (A fehéregyensúlyt földi kameráknál is be kell állítani. Durván leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy megmutatjuk a kamerának: adott fényviszonyok között mit tekintsen fehérnek. Ha ez megvan, attól kezdve az összes többi szín is rendben lesz.)
Persze, ha elég lassan haladunk, másodpercenként egyszer elég lesz kattintani, az így készített képek egymásutánja ugyanis egész tűrhető mozgásélményt eredményez majd a földlakók számára.

Csapatunkban kábé ekkorra nő meg ugrásszerűen a válások száma, minimum egy újraélesztő berendezés pedig biztosan elkel majd a földi irányítóközpontban, ahonnan mérnökeink az adást nézik majd.

A videó azonban még nem minden: készíteni kell egy 360 fokos panorámaképet is a leszállóhelyről - ezért a leszállóegység körbeforgatható sztereo kamerapárja lesz a felelős. De a feladat megoldható a holdjáró sztereo kamerapárjával is. Emlékeztetőül: előbbi a LACA, utóbbi a PACA névre hallgat. Az is feltétel, hogy a holdjárótól két kilométerre lévő holdhorizontnak is látszódnia kell a képen.

Szükséges továbbá még legalább egy kép a holdjáróról, amit értelemszerűen csak a LACA névre hallgató, a leszállóegységből kimeredő kamerapáros készíthet el, ezen a felvételen a GLXP logójának is jól láthatónak kell lennie. Tehát ennek:

Legalább ugyanennyi képet kellene összehozni a leszállóegységről is – ez esetben annyi választásunk van, hogy ezt a fotót a holdjáró hátsó fertályára fixen rögzített sztereo kamerapárral, a RECA-val, illetve a panorámafelvétel-felelős PACA-val is elkészíthetjük. (A kamerák neveinek dekódolása érdekében javasoljuk előző posztunk tanulmányozását is.)

Mindezekről persze tűéles kép kellene, és ezért nagyon nem mindegy, milyen kamerát választunk. A következő posztban erről szólunk. (Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!