A negyvenéves divatirányzat
2011.12.12. 09:30
A Pulinak van egy domesztikált top-secret wikipediája, amolyan háztáji. Itt mérnökeink az okosságaikat tenyésztik: felsorolnak minden alternatívát, egy szimpatikusat kiválasztanak, a többit komposztálják, és a szerencséset ezek elfolyósodó teteméből feltáplálják.
Ez tehát egy tenyészfarm. Végigböngészése mindenesetre legalább ugyanolyan reménytelen vállalkozás, mint az, amikor Józsi bácsi egy lájtos szombat délután nekiül, hogy kiolvassa a wikipediát.
Valahányszor azt hiszem, hogy mindent végigkattintottam rajta, hirtelen kapok egy linket, és egy olyan oldal jön be, ami látványra legalább annyira ismeretlen, mint az ősembernek a Hold túlsó oldala. Így született ez a sorozat is. És így fog sok más is.
Ezen a héten a Puli látásával foglalkozunk. A divat nem sokban változott az utóbbi negyven évben a rovernavigáció terén: kamerával tájékozódtak az oroszok is a Holdon ember nélküli küldetéseik alkalmával, de nincs ez másként a jelenlegi amerikai Mars-missziók esetében sem – a nemrég elindított Curiosity-t is olyan jól ellátták kamerákkal, hogy abból egy komplett Való Világ évadot helyben le lehetne forgatni. Pulinkkal sem törnénk meg ezt a trendet.
Persze, a Holdon való tájékozódásra használhatnánk lézeres távolságmérőt is, ami még pontosabb lenne a kameráknál, és alighanem jó hasznát vennénk akkor, ha a környező hegyek távolságát kellene lemérni. De nem kell, így ez csak fölösleges teher - pláne, ha akár cirka 2 millió dollárba kerülhet a Puli minden egyes kilójának Holdra juttatása.
Kamerára ugyanis mindenképp szükség van, tekintve, hogy a versenykiírás szerint elég sok fotót kell majd visszaküldeni a Földre. Ez ugyanis a sikeres küldetés egyik alapfeltétele.
Ehhez jön hozzá a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny 4 millió dollár összértékű különdíja, amiből az a csapat részesülhet, amelyik holdjárójával történelmi emlékhelyeket fotóz le. Mint amilyenek például az Apollok leszállóhelyei is. Ennyi pénzért pedig már megéri japán turistát játszani a Holdon.
A kamerák képei alapján dől el, hogy Pulink a következő órákban merre fog portyázni.
Mivel a kommunikáció a földi irányítás és a holdjáró között optimális esetben retúrjeggyel történik, helyből jó két és fél másodperces késésben vagyunk: a rádiójel ugyanis kicsit több mint egy másodperc alatt teszi meg a cirka 384 000 kilométeres utat - egyirányban. Ugyanennyi idő alatt megy visszafelé is a parancs, hogy mit is csináljon a rover. A többi idő arra kell, hogy nagykoponyáink eldöntsék: egy-egy izmosabb holdkövet melyik oldalról kerüljön ki holdjárónk. Emiatt aztán a roverek sosem lesznek a Holdon vagy a Marson az utcai gyorsulási versenyek száguldozó résztvevői.
A kamerák tehát kritikus szerepet játszanak a küldetésben, épp ezért nagy becsben is tartják őket mérnökeink: holnapi posztunkban például már nevet is adunk nekik. (Folyt.köv.)
Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
