Negyven éve, 1973. szeptember 25-én ért véget a Skylab-3 küldetése Alan Bean, az Apolló 12 holdkomp-pilótájának parancsnoksága alatt, amin részt vett a NASA első nyolclábú asztronautája is. Ráadásul, rögtön kettő is: Anitának és Arabellának hívták azt a két nőstény keresztespókot, akik még 1973-ban álltak földkörüli pályára. A legnagyobb ötletek sokszor diákagyból pattannak ki, ez esetben is egy tanuló, bizonyos Judith Miles szürkeállományában telepedett meg a kínzó gondolat. Judy a massachusettsi Lexingtonból mindössze arra volt kíváncsi, hogy vajon képesek-e a pókok súlytalanság-közeli állapotban hálót szőni.

A kísérletet nem bonyolították túl: a pókokat az egyik asztronauta (Owen Garriot) egy ablakkeretre hajazó dobozba engedte szabadon, ahol akár hazai pályán is érezhették volna magukat. Igaz, ezzel a hasonlóságok véget is értek a jószágok számára. Az asztronauták egy kamerát is felszereltek a pókok dobozával szemben, ez fényképekkel és videókkal dokumentálta a két pók munkásságát.

A pókhölgyekkel még a start előtt megetettek egy-egy házi legyet. Emellett még egy vízzel átitatott szivaccsal is felszerelték tárolóedényeiket. A startra aztán 1973 július 28-án került sor. Mindkét póknak időre volt szüksége ahhoz, hogy megszokják a földitől elég eltérő körülményeket. Mindketten maguktól költöztek át a kísérleti dobozukba, mégpedig a leírás szerint "szabálytalan úszó mozgással". Egy nap múltán Arabella a keret egyik sarkában megpróbálkozott a hálószövéssel. Egy nappal később már egy teljes hálót produkált.

Ezek az eredmények arra ösztönözték a legénységet, hogy eltérjenek a kezdeti kísérleti tervtől. A pókokat marhahússal etették, és még több vizet adtak nekik. (Egy keresztespók három hétig is kihúzza táplálék nélkül, feltéve, hogy vizet azért kap.) Augusztus 13-án Arabella hálójának felét leszedték, hogy rávegyék egy újabb szövésére. A pók megette a háló megmaradt részét, és nem épített újat. Ezután adtak neki egy kis vizet, erre belekezdett az új hálóba. Ez a második, kész háló viszont már sokkal szimmetrikusabb volt az elsőnél.

A történetnek nem happy end a vége: Anita és Arabella még a küldetés során elpusztult, a jelek szerint kiszáradtak. Amikor az űrhajósok által a Földre visszahozott hálómintákat megvizsgálták, kiderült, hogy a földkörüli pályán szőtt fonal vékonyabb volt a földi verziónál. Bár a háló mintája a szokásostól nem tért el sokban (eltekintve a sugarak fura eloszlásától), a fonalban azért már voltak különbségek. Amellett, hogy összességében vékonyabbak voltak, a földkörüli pályán készült háló fonalvastagsága változó volt, egyes helyeken vékony volt, más helyeken viszont vastag (a Földön mindenhol egységes a vastagság). Ez arra utalt, hogy a pók alkalmazkodott az új helyzethez, és ezzel módszerrel szabályozta a fonal és az egész háló rugalmasságát.

Anita a mellékelt formalinos üvegben piheni örök álmát a virginiai Chantilly-ben található Udvar-Hazy Központban, az alábbi képen pedig a súlytalanságban elkövetett pókháló látható:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.