"A nirvánának 400 kilométeres magasságban kell lennie, nem pedig odalenn, Kalkutta nyüzsgő utcáin, vagy feljebb, az űr egyhangú feketeségében." Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra, a könyvben Gemini 10-es kalandjairól is mesél:

"Egészen mostanáig az óra – és nem pedig a látvány – határozta meg mit, mikor csinálunk. Az üzemanyagcellákat 51:36-kor meg kell tisztítani, akkor is, ha történetesen épp Cejlon csodálatos szigete fölött vagyunk. Most, hogy sűrített szalonnakockákat rágcsálunk, és műanyag tasakokból grapefruit-dzsúzt szürcsölünk hozzá, végre az ablakunk előtt elvonuló nagyszerű látványra is koncentrálhatunk, miközben a Gemini lassan tovaszáll.

Az Indiai óceán elképesztő színekben játszik, smaragdzöld és opálos a Maldív-szigeteket körülvevő sekély vizeken. Ezután Burma partjai fölé érünk: a leírhatatlanul zöld dzsungel látványa fogad minket, majd hegyek, újabb partvidék és Hanoi következik. Délkeleten égő tüzet látunk, és a megmaradt egyetlen fényképezőgép után kapkodunk, hogy megörökítsük: Formosa közelében a napfény szokatlan módon csillan meg a vízen.

Érdekesen fodrozódik az óceán felszíne a sziget déli partjainál, a mintázata tisztán kivehető és szerintem hasznos lehet az itteni halászoknak, akik biztosan tudnak az ezt létrehozó áramlatokról. A sziget maga zöld – ragyogó zöld és alakja egy fényes, jóltartott gardénia levelére hasonlít. Majd ismét a Csendes óceán fölött vagyunk, Hawaii és a kaliforniai partok felé száguldunk. Örökre idefenn maradnék! Khm, helyesbítek, 70:10 után nem akarok itt maradni, ekkor gyújtjuk be a fékezőrakétákat. Most 56:14 van, és ideje aludni egyet. A lányok felkerülnek az ablakokra, eltakarva a fényes világot, mi pedig gondolatainkba merülve ott maradunk Johnnal kettesben a besötétített kabinban.

Miközben álomba merülök, képtelen vagyok megállni, hogy össze ne hasonlítsam ezt az éjszakát az előző kettővel. Mondjuk ki: az első éjszaka borzalmas volt, két okból is: egyrészt a VI-os Modul fiaskója, másrészt pedig az űrrandevú során elhasznált túl sok üzemanyag miatt. Ehhez jött még a fájós térdem, valamint az a felfokozott állapot, amit ez a furcsa és szemlátomást ellenséges környezet váltott ki bennem.
A második éjszaka már jobban sikeredett, de még mindig tele volt ismeretlennel, és az előző éjszaka kialvatlansága miatt felszabadultság helyett inkább komor hangulatba kerültem. A ma este megint más. Végrehajtottuk a második (az elsőnél jóval nehezebb) űrrandevút, aminek során az egyik Föld körül keringő műholdról átsétáltam egy másikra, utóbbiról pedig egy csomagot is magammal hoztam! Képtelen vagyok ezt kiverni a fejemből.

Nagy kár, hogy a tervezettnél rövidebb időt lehettem csak odakinn, és nem ízlelgethettem ezt az élményt, hogy legalább egy kicsit jobban belém ivódjon a látvány. Vicces, hogy egyáltalán nem éreztem mozgást vagy zuhanást, és ez különösen azért figyelemreméltó, mivel mindig összeszorul a gyomrom, valahányszor egy magas épület tetőpereméről lenézek.
Egyáltalán nem foglalkoztam a Földdel, csak az Agenára és az űrhajóra figyeltem – a kettő közül pedig mindig csak az egyikre – attól függően, hogy épp mi volt a következő teendőm. Munka, munka, munka!

Egy palit arra kellene utasítani, hogy menjen el biztosítókötele végére és egyszerűen csak nézzen szét – melyik guru meditációja ér fel ezzel a látvánnyal? Szerintem a nirvánának 400 kilométeres magasságban kell lennie, nem pedig odalenn, Kalkutta nyüzsgő utcáin, vagy feljebb, az űr egyhangú feketeségében. Erről a kozmikus lelátóról lehet csak igazán égi perspektívából szemlélni a dolgokat, csak a pörgésből le kell lassulnunk ahhoz, hogy befogadjuk a látványt, amiből egy teáskanálnyi is elég, hogy a földi élet egész hátralevő részében kitartson.

Mit mondhatnék? „Megleltem az élet értelmét a földkörüli pályán.” Nem igaz, nem leltem meg. „Rátaláltam Istenre, mikor elhagytam az űrhajómat.” Ez sem igaz, időm se volt arra, hogy megkeressem. Ha képes lennék a szárnyas sarkú Merkúrhoz hasonlóan igazi értékeket közvetíteni, egy rövid üzenetet küldenék, ami a ragyogás és a gyönyörűség, a remény és a magasztalás üzenete lenne, ugyanis csak ezzel lehetne pontosan visszaadni mindazt, ami ma láttam."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,562 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,650 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.