A NASA első asztronautái még arra számítottak, hogy előbb-utóbb a Mars lesz az úticéljuk. Sokan valamiféle jóginak tartották őket. Az alábbiakban John Glenn, a Földet megkerülő első amerikai űrhajós visszaemlékezéséből fordítunk le pár részletet magyarra a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvből.

"A légkör vastag burka vesz körül minket, ami védelmet nyújt az űr káros részecskéivel szemben, de egyben nagyon fontos titkokat el is rejt előlünk. Még legnagyobb teleszkópjainkkal sem tanulmányozhatjuk a csillagok egy részét, mivel vibrálnak, és színképük egy részét elnyeli az atmoszféra. Nem tudjuk pontosan, valójában mennyi meteorit záporozik a földre, amíg nem létesítünk űrállomásokat ott, ahol a meteoritok még eredeti méretükben megfigyelhetők. Mindaddig képtelenek vagyunk a légkört érő halálos sugárzás precíz mérésére, amíg nem rendelkezünk olyan állandó űrbázisokkal, ahonnan képzett tudósok megfigyelhetik, amint a sugarak egymásnak ütköznek, és újabbakat hoznak létre.
Mindaddig nem tudjuk korrekt módon előrejelezni az időjárást sem, amíg nincsenek űrben keringő meteorológiai állomásaink, amik felfedeznék a viharokat, még mielőtt azok létrejönnének. Mihelyt mindezek birtokában leszünk, már hetekkel korábban riaszthatjuk a farmereket, és az így megmentett gabona miatt az űrkutatásra fordított pénz jó része megtérül.

Ennek egy részét, természetesen, ember nélkül, mérőeszközökkel is el lehet végezni. De csak az ember rendelkezik olyan képzelőerővel, kíváncsisággal és alkalmazkodó-képességgel, hogy észrevegye az apróbb összefüggéseket, és saját hasznára fordítsa a váratlan helyzeteket. Ezért van szükség az ember jelenlétére a világűrben.
Asztronautaként ez a feladatunk. Mostanáig épp csak a felszínt kapargattuk. Leteszteltük a különböző rendszereket, amik képesek embert juttatni az űrbe, és megvédeni őt, amíg ott van. Még csak kapizsgáljuk, hogy gondosan ellenőrzött feltételek mellett mire lehet képes az ember ebben az új környezetben, és hogy egy huzamosabb űrbéli tartózkodásnak milyen hatásai lehetnek rá – már ha vannak ilyenek. A fentiek miatt reméljük, hogy a jövőbeli felfedezőutaknak továbbfejlesztett rendszerekkel, és egyre több emberrel a fedélzeten vágunk neki, hogy elérjük az egyik legfontosabb célt, amire ebben az évszázadban lehetőségünk kínálkozik: az emberiség környezetének teljesebb megismerését.

Nincsenek kételyeink, hogy ezt a célt elérjük. Lépésről-lépésről haladunk, ahogy az korábban is történt, amikor megtettük az első nagy áttörést a Mercury Project-tel. Nincsenek illúzióink a megoldandó problémákkal kapcsolatban. Már eddig is épp elég problémába ütköztünk ahhoz, hogy pontosan tudjuk: ez egy elképesztő vállalkozás. Másrészt épp eléggé emberek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk azt is: milyen izgalmas és merész feladat ez. Ehhez nem fér kétség .
Ugyanakkor semmi emberfölötti nincs abban, ha valaki Asztronauta. Nincs semmi kísérteties vagy természetfölötti az űrrepülésben. Földkörüli repülésem előtt - és azt követően is - beszélgettem olyanokkal, akik ezt nem így látták: szerintük egy Asztronautának valamiféle jóginak kell lennie, aki képes magát transzba juttatni, mielőtt ilyen élményeknek teszi ki magát. 28 000 km/h-val megkerülni a Földet – ez másodpercenként 8 kilométer – természetesen nagyon más mindentől, amit addig valaha is csináltam. Addigi legnagyobb sebességemet a Tengerészgyalogság tesztpilótájaként értem el: 1770 km/h-t. Magassági rekordom 19800 méter volt.
Az űrhajóval ezzel szemben több mint nyolcszor magasabbra is eljutottam. Olyan látványban és élményekben volt részem az űrben, amit sem én, sem amerikai nem látott, vagy tapasztalt korábban.

Remélem, hogy írásainkból az mindenképp egyértelműen kiviláglik, hogy az űrrepülés – akárcsak bármilyen más repülés – alapvető emberi készségek és műszaki szaktudás eredménye. Mindkettőből nagyon sok szükségeltetik, de semmi titokzatos vagy ezoterikus nincs ebben. Ahogy ez általában igaz a nemzetre is, úgy nekünk, mindannyiunknak is sokat kellett tanulnia mielőtt megkísérelhettük az első emberes küldetéseket a világűrbe. A mérnököknek és a technikusoknak egészen az alapoktól kellett kifejleszteniük a kapszulát, valamint a küldetést támogató összes többi rendszert is.
 
Először is magunkat kellett felkészítenünk arra, hogy olyan helyzetekkel is megbirkózzunk, amivel soha azelőtt nem kellett. Vadonatúj műszaki megoldásokat használtunk, ilyenek voltak például a kabint irányító rendszerek, vagy az űrhajó útjának követését lehetővé tévő, egész világot behálózó rendszer kiépítése. De van két alapvető tényező, ami közrejátszott a Mercury Project sikerében – és egyikük sem újdonság. Az egyik az a hatalmas türelem és kemény munka, amit a résztvevők mindegyike beletett a projektbe. Ebben semmi rendkívüli vagy újdonság nincs. Ezek minden felfedezés bizonyított összetevői.
A másik tényező pedig az, hogy a program kitalálói és megvalósítói alapjában véve nem különböznek senki mástól – leszámítva persze, hogy rendelkeznek a szükséges készségekkel, és azzal a felkészítéssel, amit kaptak. Ez mindenkire elmondható volt a Mercury Project igazgatóitól kezdve egészen az indítóállás személyzetének legifjabb tagjáig. Tudásuk temészetesen egy-egy szakterületet ölelt fel, és legtöbbjük egyben a legelkötelezettebb és leglelkiismeretesebb ember, akivel valaha csak találkoztam.

Ez utóbbi talán szokatlan mértékű volt. A lényeg ugyanakkor az, hogy a tehetség adott volt, amikor elérkezett az idő, és szükség volt rá. A tehetség nem csak úgy varázsütésre bukkant fel - a nemzet által felhalmozott tapasztalatok és a különböző szakterületeken megfigyelhető fejlődés volt a táptalaja: ott van az igazi tehetség, ahonnan ezek az emberek jöttek. Az emberiség szemszögéből nézve ennek az országnak megvan a kapacitása arra, hogy emberes küldetései során olyan messzire menjen, és olyan ütemben, amennyire és ahogy csak szeretné.

Egyes fejlesztések olyanok voltak, mintha egy Buck Rogers-könyv lapjai elevenedtek volna meg – mint amilyen két űrhajó randevúja a világűr közepén, ami egy holdutazást – vagy más, távoli bolygók meglátogatását – készíti elő. Azok azonban, akik ezeken a küldetéseken részt vesznek legalább annyira eltérnek majd Buck Rogerstől, mint amennyire a Wright testvérek különböztek Ikarosztól. Akár az eredeti hét Asztronautából áll majd a Marsra induló expedíció legénysége, akár nem, a kiválasztottak majd leginkább Scott Carpenterhez, Deke Slaytonhoz, Alan Shepard-höz, vagy bármelyikünkhöz hasonlítanak: hozzánk hasonló háttérük lesz, és hasonló felkészítést is kapnak.

Minket, a Hetet, az a megtiszteltetés érte, hogy ennek a programnak az úttörői lehettünk. Segítettünk a hibák kijavításában, valamint részt vettünk annak az oktatási eljárásnak a kipróbálásában, amit egészen biztosan ők is használnak majd – persze, itt-ott lehetnek változások.
Figyelemreméltó publicitást kaptunk, és ez annak tudható be, hogy mi voltunk az elsők, és minket kértek fel az első akadály átugrására. Magánéletünkről – mondhatni – elég kimerítően beszámolt a sajtó. Ez elkerülhetetlen volt, és egy bizonyos mértékig szükséges is. Mivel minket ért az a megtiszteltetés, hogy elsők lehettünk, felelősségünk volt abban, hogy ösvényt vágjunk az utánunk következőknek, és közreműködjünk az egész nemzet tájékoztatásában azzal, hogy beszámolunk a felmerülő problémák egy részéről - legyen az akár emberi, akár műszaki jellegű." [Az előző rész elolvasásához kattints ide!]

Háztáji Puli

A privát űrkutatás jövőjéről szóló, angol nyelvű konferenciára kerül sor az Ybl-palotában június 27-én. Űrturizmus, kereskedelmi célú holdkurkászás, a Mars gyarmatosítása: mi igaz a hírekből, és mi nem? Tudd meg a válaszokat a Common Sense Society rendezvényén, ahol a többi között jelen lesz Gschwindt András is, aki az űrben remekelő, és még mindig kiváló kondiban lévő MaSat tervezőcsoportjának a vezetője. Természetesen, ott leszünk mi is, csapatunkat Dr. Pacher Tibor főpuli képviseli majd. A rendezvényen részt vesz Molnár László házi csillagászunk is - az ő nevéhez fűződik a Knights of Cydonia Region nevű magas színvonalú blog is. A "pódiumdiszkusszió" nyilvános, kérdezni szinte kötelező. Épp ezért gyertek el minél többen!

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt, amit egyik csapattagunk "lencsevégre" is kapott.

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.