Amikor a MIG a mumus
2012.06.19. 09:30
Kevesen tudhatják, hogy az űrrepülésnél és a légiharcnál csak egy dolog veszélyesebb: újoncokat repülni tanítani. Gus Grissom mindhármat kipróbálta, és úgy jutott erre a következtetésre. Higgyünk neki, kis híján meghalt egy újonc karszalagja miatt. Sokak szerint Gus volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő azonban az Apollo 1 kabinjában egy gyakorlat során két társával együtt hősi halált halt. Nem tudjuk, mi történt volna. Azt viszont tudjuk, milyen volt a hőskorban űrhajósnak lenni. Ehhez kiváló forrást nyújt Gus Grissom visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet fordítunk le magyarra. Ez a rész a Koreai háborús emlékekkel indít.
"Néha a mumus közel lopakodott, és még azelőtt tüzet nyitott, hogy egyáltalán észrevetted volna. Egy ilyen helyzetben nincs idő az ijedtségre. Annyi időd van, hogy rádión értesítsd a vezérgép pilótáját – tehát azonnal – és lehetőleg nyugodt hangon, nehogy felidegesítsd, közlöd vele, hogy ideje szétválni, és elhúzni nagyon gyorsan a környékről. Emlékeztetned kell arra is, hogy melyik irányba törhet ki. És a megfelelő hívójelet kell használnod, nehogy egy szempillantás alatt összetörjenek az alakzatban repülő gépek, és gyászos véget érjen a küldetés. Mindez elég sok teendő ahhoz képest, hogy csak a másodperc törtrésze áll rendelkezésre. Gyakorlatszerzésnek viszont nagyon jó. Sosem ütköztem más géppel, és ez igaz volt az általam kísért vezérgépek mindegyikére is.
Amikor visszamentem az Államokba, fiatalabb pilótákat képeztem ki, ez azonban valószínűleg jóval veszélyesebb feladat, mint maga a légiharc. Ott ugyanis legalább annyit lehetett sejteni, hogy a MIG-ektől mire számíthatunk. Ezzel szemben ezek a srácok elég zöldfülűek voltak. És gyakran mindez nagy vakmerőséggel párosult, ezért aztán nagyon gyorsan kellett gondolkozni, és higgadtan cselekedni, különben mindketten meghaltunk volna. Emlékszem egy ifjú kadétra, akit egyszer felvittem a kétüléses gyakorlógépünkkel. Az lett volna a feladata, hogy egy másik géppel kötelék-repülést hajtson végre, miközben én a hátsó ülésről figyelem őt.
Az ilyen manővereket gyorsan kezded. Majd visszaveszed a gázt, és odasiklasz a másik gép mellé, anélkül, hogy túlrepülnéd, vagy túl sok időt elvesztegetnél a manőverre. A kadét azonban nagyon gyorsan kezdett bele, majd visszavette a gázt. Azonban volt egy azonosító karszalag a csuklóján, ami történetesen beleakadt a fékszárnyak vezérlőjébe. Emiatt nagy sebességnél elkezdtek kinyílni a fékszárnyak, majd az egyikük letörött, mielőtt még teljesen kinyílhatott volna. Elvesztettük egyensúlyunkat, és azonnal orsózni kezdtünk.
Abban a pillanatban még nem tudtam, mi történt. Arra gondoltam, hogy őrült kadétom szántszándékkal vitte bele a gépet az orsózásba, így megragadtam a botkormányt. De csak nem tudtam kivenni a gépet a pörgésből. Tapasztalatból tudtam, hogy ezt csak egy vagy két dolog okozhatja. Így azonnal a fékszárny kezelőjéért nyúltam. Az egyik félig kieresztett fékszárnyat sikerült visszahúzni a helyére, ezzel legalább visszanyertem némi kontrollt a gép fölött, és sikerült egy darabban földet érnünk. Ez az a helyzet, amikor nincs idő az ijedtségre, egészen addig, amíg földet nem érsz, vagy épp úton vagy a barakkok felé. Ilyenkor mindössze annyit tehetsz, hogy megiszol egy sört, és átgondolod az egészet újra.
Miután kiképző munkám véget ért, kis időt még eltöltöttem a Légierő iskoláiban, ahol repülőmérnöki tanulmányokat folytattam, valamint a kísérleti célú repülőgépek tesztelésében is elmélyedtem. Ezután Daytonban kötöttem ki, és berepülő pilótaként új vadászgépeket próbáltam ki. Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy mehetek Washingtonba, és kiderült, hogy miről van szó, meg akartam hallgatni, mi mondandójuk van az űrprogramról és a Mercury Projektről. De bevallom, elég szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy részt akarok-e venni benne.
Aztán egy haver, akivel Wright-Pattersonban dolgoztam együtt egy héttel előttem vett részt a NASA-s eligazításon. Annyira izgatottan jött vissza Daytonba, hogy elhatároztam: én sem ülhetek tétlenül. A következő héten aztán én is részt vettem ezen az eligazításon, és a dolog egyre inkább megtetszett. Arra gondoltam, hogy a program révén sok mindent megtanulhatok a repülésről, akár elsőként állok földkörüli pályára – akár utoljára. Meg arra is gondoltam, hogy talán én magam is hozzájárulhatok egy kicsit a program sikeréhez. Amikor megláttam a versenytársaimat, akik szintén a programban kívántak részt venni, nem hittem, hogy túl nagy esélyeim lennének. Jó csapat volt, és én nagyon tiszteltem őket. De végülis úgy határoztam, hogy próba-szerencse alapon nekifutok pár NASA-tesztnek." (Folyt.köv.)
Háztáji Puli
A privát űrkutatás jövőjéről szóló, angol nyelvű konferenciára kerül sor az Ybl-palotában június 27-én. Űrturizmus, kereskedelmi célú holdkurkászás, a Mars gyarmatosítása: mi igaz a hírekből, és mi nem? Tudd meg a válaszokat a Common Sense Society rendezvényén, ahol a többi között jelen lesz Gschwindt András is, aki az űrben remekelő, és még mindig kiváló kondiban lévő MaSat tervezőcsoportjának a vezetője. Természetesen, ott leszünk mi is, csapatunkat Dr. Pacher Tibor főpuli képviseli majd. A rendezvényen részt vesz Molnár László házi csillagászunk is - az ő nevéhez fűződik a Knights of Cydonia Region nevű magas színvonalú blog is. A "pódiumdiszkusszió" nyilvános, kérdezni szinte kötelező. Épp ezért gyertek el minél többen!
Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, a hétvégén átléptük az ötezres határt, amit egyik csapattagunk "lencsevégre" is kapott.
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sólyomszem 2012.06.19. 23:08:30
gopuligo 2012.06.19. 23:35:07
Labdacs 2012.06.20. 05:43:15
antisocialnetwork 2012.06.20. 06:49:32
