Az űrből való visszatérést követően Gus Grissom kis híján belefulladt az Atlanti-óceánba, űrhajója elsüllyedt. Segítséget akart kérni az egyik helikopter személyzetétől, karjaival hadonászott, erre ők visszaintegettek, és fotózgatták. Aztán eszébe jutottak a cápák is. Sokak szerint Gus volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő azonban az Apollo 1 kabinjában egy gyakorlat során két társával együtt hősi halált halt. Nem tudjuk, mi történt volna. Azt viszont tudjuk, milyen volt a hőskorban űrhajósnak lenni. Ehhez kiváló forrást nyújt Gus Grissom visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet fordítunk le magyarra. Ekkor a Mercury-program keretében Gus élete első űrugrásán volt túl. 1961-et írunk.

"Arra számítottam, hogy ugyanerről a helikopterről ledobnak majd a közelembe egy patkó alakú mentőmellényt, és nekilátnak kihalászni engem is. Ez volt a tervünk. Ehelyett eltávolodtak, és engem otthagytak a vízben. Később tudtam meg, hogy a helikopter műszerfalán egy vörös jelző villant fel ekkor, ami arra figyelmeztette a pilótát, hogy leéghet a motor. Alapesetben elbírta volna a kabint, ezúttal azonban a kapszula tele volt vízzel, és túl nehéznek bizonyult a gép számára. Így el kellett engedniük – hagyni, hogy elsüllyedjen.

Próbáltam integetni a pilótának, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Majd megpróbáltam közelebb úszni hozzá. De ekkorra már három másik helikopter is ott körözött körülöttem, és rotorlapátjaik annyira felkavarták a vizet, hogy nehezemre esett a mozgás. Sorban a második helikopter pont velem szemben volt, és láttam, ahogy két srác áll az ajtóban valami mellükre szíjazott táskafélével. A harmadik pedig engem fotózott az ablakon át. Ekkor a hullámok épp átcsaptak a fejem fölött, és most észleltem először, hogy süllyedek. Keményen kellett úsznom, hogy a víz fölött maradjon a fejem. Gondoltam, hogy a nyakam köré rögzített gumiszigetelés ereszt talán, így megpróbáltam ellenőrizni. Aztán belém hasított a felismerés, hogy mikor a nagy kapkodásban otthagytam a kapszulát, elfelejtettem bezárni a szkafander hasi részén lévő nyílást – eredetileg itt csatlakozott az oxigéntömlő az űrruhámhoz.
Habár ez a lyuk valószínűleg nem sok vizet eresztett be, nagyobb gondnak tűnt az, hogy az űrruhában lévő levegőt engedte ki - azt a levegőt, ami mindeddig a felszínen tartott.
Azt mondtam magamban: „Hát, végigcsináltad az egész utat, és most itt fogsz elsüllyedni ezeknek az embereknek a szeme láttára.”

Abban biztos voltam, hogy ha tényleg elmerülnék, nem lenne elég idő a megmentésemre. Aztán eszembe jutott, hogy itt cápák is lehetnek. Majd beugrott az, amit a helikopterpilótáktól hallottam: a rotorok által felkavart vízpermettel szokták terelgetni a cápákat. Sokat gondoltam azokra a szuvenírekre is, amiket a szkafanderem bal lábrészében tartottam, és amiktől most nagyon szerettem volna megszabadulni. Két gurigában ugyanis ötven darab tízcentest vittem magammal az útra, hogy majd visszatérve egyet-egyet szétosszak barátaim gyerekei között. Volt még nálam három egydolláros bankjegy, pár kisméretű kapszulamakett és két adag pilótajelvény is. Ezek mind csak pluszsúlyt jelentettek: meglettem volna nélkülük.

Nem értettem, hogy a helikopter ajtajában álló férfiak miért nem próbálnak meg utánam ugrani. Egy pensacola-i mentőgyakorlaton Deke Slayton egyszer kisodródott a csónakjából, miközben a sisak a fején volt. Vizet nyelt, és rohamosan merült. Wally Schirrával mi is a közelben úsztunk, mindkettőnkön békaláb volt: sikerült eljutni hozzá, és gond nélkül a víz fölé emeltük. Azt akartam, ha Deke vagy bárki más most ugyanezt tette volna velem is.

Valószínűleg a legénység nem ismerte fel, mekkora bajban voltam. Keményen tapostam a vizet, és valahányszor egy hullám nekem csapódott, nagyot nyeltem a vízből. Karjaimat lengetve próbáltam cselekvésre ösztönözni őket. De úgy tűnt, hogy csak visszaintegetnek nekem. Most már nem féltem, hanem dühös voltam. Aztán jobbra néztem, és egy harmadik helikoptert láttam felém közeledni, ami egy patkó alakú mentőmellényt húzott maga után a vízen. Az ajtónyílásban George Cox tengerészgyalogos főhadnagyra ismertem rá, aki Al Shepard és Ham, a csimpánz kiemelésekor a csörlőt kezelte.
Amint megpillantottam Coxot, azt gondoltam: „Sikerülni kell.”

A többi helikopter által felkavart vízpermet megnehezítette Cox-nak, hogy a közelembe kerüljön. Egy pillanatra megint megijedtem, de aztán valahogy a nagy zűrzavarban Cox mégis sikerrel járt, én pedig megragadtam a hurkot. Miután átdobtam a nyakamon és a karjaimmal belebújtam, akkor láttam, hogy fordítva vettem fel: a háta volt a mellkasomon. De legkisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzak. Tudtam, hogy így is meg fog tartani. Ezen lógtam, amíg felcsévéltek, és bemászhattam a helikopterbe. Cox később elmesélte, hogy négy és fél métert húzott a vízen, mielőtt megindultam volna felfelé. Annyira kimerült voltam, hogy semmire nem emlékeztem mindebből. Miután a helikopterbe keveredtem, első dolgom volt felvenni egy mentőmellényt. Biztos akartam lenni abban, hogy bármi is történjen ezzel a helikopterrel, nem kell még egyszer elmerülnöm. Az anyahajóig egész úton ezt a mellényt szorongattam." (Folyt.köv.)

Háztáji Puli

"Amikor először láttam a Facebook profilképét, azt gondoltam, hogy fotómodell, de végül kiderült, hogy űrrepülőket tervez. A diplomáját Floridában szerezte aerospace engineering szakon, egy jelenleg is futó hazai gyártású tévésorozatban róla mintázták az egyik karaktert, a Puli Space Technologies csapat tagjaként pedig jelen pillanatban is azon dolgozik, hogy a Holdra juttasson egy űrjárművet. És még csak 26 éves."
Így kezdődik az a cikk, amiben legszexibb csapattagunkról olvashattok.

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz!

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.