A Holttesthalom
2013.01.20. 11:30
A kínaiak a nyugati világ számára Perszeuszt jelentő csillagkép egyik részét Holttesthalomnak hívták a tömegsírba gyilkolt bűnözők emlékére. Sorozatunk legutóbbi posztjában elkezdtük a Perszeusz csillagkép bemutatását, amit ma folytatunk. Rovatunkban az Apollo-asztronauták által a világűrben való navigáció során használt harminchét csillaghoz tartozó csillagképeket mutatjuk be; a Perszeusz csillagképből az Alpha Perseit (Mirfak) használták az Apollo-programban a tájékozódáshoz. A következőkben Julius D. Staal "Patterns in the sky" című könyvéből fordítunk részleteket magyarra (az illusztrációt is innen vettük kölcsön):
"A kínaiak számára az égbolton semmiféle Perszeuszhoz hasonló hős nem volt. Helyette a Perszeusz csillagaiban négy csoportot különböztetnek meg, mégpedig a Tien-tchouent, az Égi Hajót, a Tsi-choui-t, a Duzzadó Vízeket, Ta-lingot, a Nagy Árkot, és a Tsi-chit, a Holttesthalmot.
A T’ien-tchouen a Fehér Tigris harmadik házának harmadik paranatellontája, augusztus végefelé és szeptember elején ez figyelmeztetett az áradás közeledtére. A hajóknak készen kellett állniuk gátszakadás esetére, amikor egyes közösségek elszigetelődtek egymáshoz.
A Tsi-choui a Fehér Tigris harmadik házának negyedik paranatellonja, ami arra figyelmeztette a kínaiakat, hogy az évente ismétlődő árvíz rekordmagasságon tetőzhet.
A Ta-ling, a Fehér Tigris harmadik házának ötödik paranatellonjaként a nagy ároknak állított emléket, amibe a bűnözőket temették. Az ősz folyamán ugyanis tömegesen végezték ki a bűnözőket. A holttestek ezután közös sírba kerültek, mivel a kínaiak úgy gondolták, hogy részükre nem jár tisztességes temetés. A Tsi-Tsi-t, a Fehér Tigris harmadik házának hatodik paranatellonját az Algol csillag jelképezi. Ez jelzi a helyet, ahol a kivégzett bűnözők holttesteit felhalmozták.
Az ősi Kínában úgy hitték, hogy a Nap, a Hold és a bolygók befolyásolják az emberek életét. Épp ezért a kínai csillagászok szorgosan tanulmányozták az égitestek mozgását, és minden mást, ami az égitestekkel időről-időre történt. Például, színük megváltozását rossz ómennek tartották: azt jelentette, hogy háború, vagy valamilyen más csapás áll a küszöbön. A Nap megjelenésében bekövetkező változásokat a balszerencse biztos előjelének tekintették, ami arra utalt, hogy valami szerencsétlenség éri az uralkodót. Rosszat jelentett az is, ha a Hold vörösre vagy halálsápadtra váltott.
Ha már ennyi minden múlt a csillagokon, a császár érthető módon azt akarta, hogy előzetesen figyelmeztessék őt a mennyekből érkező sorscsapásokra. Ennélfogva, az udvar szolgálatába álló kínai csillagászoknak sosem volt igazán jó. Az udvari csillagászokat tejben-vajban fürösztötték, luxuskörülmények között élhettek, a legjobb ételek és italok jártak nekik, és kedvükre válogathattak a leggyönyörűbb lányok közül. Két csillagász, Hsi és Ho, akik az időszámításunk előtti harmadik évezredben Tsung-k’ang császár udvarában szolgáltak, láthatóan nem mindig vették túl komolyan a dolgukat. Alkalomadtán kirúgtak a hámból, ettek, ittak és úgy elmerültek a földi örömökben, hogy elhanyagolták csillagász teendőiket: nem ellenőrizték a csillagok mozgásait.
Aztán jött a váratlan csapás: egy napfogyatkozás, amire a császárt és országát senki nem figyelmeztette előre.
Az emberek megrémültek, felkelések robbantak ki birodalomszerte, mivel azt hitték, hogy eljött a vég, és a Napot egy hatalmas sárkány felfalja. Korábbi napfogyatkozások alkalmával az embereket mindig előre figyelmeztették a napevő sárkány közeledtére, így felkészülhettek arra, hogy elijesszék a szörnyet: trombitákat fújták, dobokat vertek, kiáltoztak, sírtak és fütyültek.. Amikor a Nap teljesen takarásba került, a kínaiak úgy hitték, hogy a lenyelt napkorong átvilágít a sárkány gyomorfalán. Csodálatos módon azonban kivétel nélkül sikerült elűzniük a démont: egy idő múlva a sárkány mindig visszaöklendezte a Napot.
Ez alkalommal azonban Hsi és Ho feleltek azért, hogy a Nap kis híján meghalt, és el lehet képzelni azt a szilaj dühöt, amit a kínaiak és Tsung-k’ang császár egyaránt érzett. Amikor végül újra felragyogott, a Császár azonnal a palotájába rendelte Hsi-t és Ho-t, majd kínai szokás szerint lefejeztette őket. Fejük az égre került, ahol a mai napig láthatóak: két homályos folt a Tejúton T’ien-tchouen, az ősi kínai égbolt Égi Hajója közelében. A két életlen folt a Perszeusz kettős csillagcsoportja. Habár Hsi és Ho feje azóta is figyelmezteti a többi csillagászt feladataik legaprólékosabb elvégzésére, örömteli, hogy a modernkori társaiknak nem kell többé ilyen sorstól rettegniük. 
A Perszeusz könnyen megtalálható csillagkép. Egyik lába, a ζ-Persei, a Pleiádok fölött áll, Perszeusz pedig hatalmas ívben magasodik két gyönyörű csillagcsoport fölé, amit a Perszeusz kettős csillagcsoportja néven ismerünk. Az α-Persei, más néven Mirfak, azaz „Könyök”, a Perszeusz mellkasa közelében látható, olyan mintha a hős a könyökét itt nyugtatná. A β-Persei, vagyis Algol egy időről-időre takarásba kerülő kettőscsillag, ez jelképezi Medusza fejének hunyorgó szemét. Az Algolnak van egy kísérőcsillaga; a kettő egymás körül kering, és ez megfigyelhető a Földről is.
Néha a társcsillag az Algoltól balra, néha jobbra, néha pedig mögötte, esetenként pedig előtte áll. Utóbbi esetben a társcsillag eltakarja az Algolt, és ez az oka annak, hogy az egy időre halványabbnak tűnik. Az ókori emberek számára ez azt jelentette, hogy a démon szeme időnként kacsint egyet, hiszen azután is képes pislogni, hogy levágták a fejét.
John Goodricke 1782-ben fejtette meg az elhalványodás igazi okát. Az Algol egy 2,2 magnitúdójú csillag, társa azonban csak 3,4 magnitúdójú. Így amikor az Algol 69 óránként takarásba kerül, úgy tűnik, mintha fénye 1,2 magnitúdóval csökkenne. Az elhalványodás mindössze 10 órát tart, és az egész folyamat egyetlen éjszaka leforgása alatt könnyűszerrel megfigyelhető. Ha például az Algolnak este 10-kor lesz legkisebb a magnitúdója, este 5:30 körül az Algol még mindig teljes pompájában ragyog. Röviddel később a társcsillag miatt az Algol fénye csökkenni kezd, és ez egészen este 10-ig eltart – az Algol ekkor tűnik leghalványabbnak. Ettől kezdve viszont egyre fényesebb, és hajnali 3-ra minden olyan lesz, mint előtte. A folyamat nagyjából 60 óra múlva megismétlődik.
Egy ilyen kettőscsillag esetében a két csillag nagyon közel van egymáshoz – olyannyira, hogy a teleszkópokon egynek látszanak. Akkor viszont honnan tudjuk, hogy valóban két csillagról van-e szó? A spektroszkóp sietett a csillagászok segítségére.
Mindannyian láttuk már azokat a gyönyörű színeket, amik akkor jönnek létre, ha a nap fénye a tükörben vagy az ablakon megtörik. A spektroszkópban egy prizma található, ami hasonló elven működik, mint a tükör, és a fényt spektrumnak nevezett színsávokra bontja. A spektrum egyik végén a vörös és annak árnyalatai láthatók, a sötétvöröstől kezdve a világosig, amit a másik vége felé haladva fokozatosan a narancsszín, sárga, zöld, kék és ibolyaszín vált. Köztük itt-ott sötét vonalak is vannak, amit Joseph von Fraunhofer fedezett fel, ezért tiszteletére Fraunhofer-vonalaknak hívjuk ezeket.
Attól függően, hogy ezek a vonalak a spektrum melyik részén találhatók, bizonyos elemek jelenlétére következtethetünk a távoli csillagokban. A csillagászok így megállapíthatják, hogy tartalmaz-e kálciumot, hidrogént, héliumot, szenet, vasat, vagy valamilyen más elemet. De a Fraunhofer-vonalak még egy titkot felfedtek. Ezek a vonalak ugyanis néha elmozdulnak a spektrum kék, más esetben viszont a vörös vége felé.
Rájöttek, hogy amikor a vonalak a vörös színek felé tolódnak el, akkor a csillag távolodik a Földtől, és közeledik, ha a vonalak a spektrum kék tartománya felé mozdulnak. A színkép változásai leplezik le a kettőscsillagat. Ahogy a társcsillag közeledik a Földhöz, úgy tolódnak el a vonalak a spektrum kék vége irányába. Ha viszont a csillag távolodik tőlünk, akkor a spektrum vörös vége felé láthatóak a vonalak. Bár két, egymáshoz nagyon közeli csillag együttállása teleszkópokkal nem vehető észre, a spektroszkóp előtt nem marad rejtve, épp ezért az ilyen eseteket spektroszkópiai kettősöknek hívják. Az egymást eltakaró kettőscsillagok, és színképük alapos tanulmányozásával a csillagok tömege is meghatározható, akárcsak méretük, hőmérsékletük, de légköri viszonyaikra, és egymástól való távolságukra is következtethetünk.
Évről-évre augusztus 10-12. között számíthatunk a Perszeida meteorzáporra, ami éjfél után figyelhető meg a legjobban. A másik meteorzápor, amit ε Perszeidáknak hívunk, szeptember 7-15. között érkezik hozzánk. Ezek a ε-Persei közelében tűnnek a legfényesebbnek.
Végezetül pedig ott van a Perseusz kettős csillagcsoportja, amit néha hχ Perseinek hívnak, ez pontosabban kettő: az NGC 869 h és az NGC 884 χ, és szerényebb képességű távcsövek számára is kiváló célpont lehet. Ez a csillagcsoport már Tsung-k’ang kora óta, az ókori Kína Hszia Dinasztiájának negyedik királysága óta (kb. i. e. 2585- i.e. 2146) ismert."
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Chouwen · http://doufukuai.blogspot.com 2013.01.21. 04:46:10
天狗食日) :)