Az űrbeli navigációhoz használt VI-os Modullal küszködött a Gemini 10 pilótája. Használatához meg kellett mérni egy adott csillag és a horizont által bezárt szöget. A kettő közül egyik sem volt egyértelmű, a csillagok el-eltünedeztek a rájuk vadászó Collins elől. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra, a könyvben Gemini 10-es kalandjairól is mesél:

"A Kos csillagkép Hamal csillagának jól csengő neve van. Nem tudom, mit jelent arabul, de a nevét mindig összekeverem Kipling „A Kelet és a Nyugat Balladájá"-ban szereplő Kamal nevezetű lótolvajéval.  
Namármost, kiderült, hogy a Hamal legalább annyira megfoghatatlan, mint Kamal. Szabad szemmel látom, de amikor szemem elé emelem a szextánst, hogy megmérjem a horizonttal bezárt szögét, titokzatos módon eltűnik. Értékes percek mennek el így, míg végül az utolsó pillanatban mégiscsak sikerül összehoznom egy mérést. Majd mielőtt még véget érne az éjszaka, egy gyors és hevenyészett kísérletre kerítek sort a Vegával és az Altairral. Ismét vidám napsütés fogad minket Ausztrália nyugati partjai fölé érve. John is vidám. „Hát, nem csodálatos látvány?!” Elmerülve a VI-os Modul számításaiban, csak ennyit mormogok: „Ne is említsd nekem, babám. Majd holnap megnézem.”

A földön nem foglalkoznak a VI-os Modullal, ahogy a John elé táruló látványrt sem láthatják, viszont a munkánkat figyelemmel kísérik, és a repülés másik dimenzióját tárják fel előttünk, amikor figyelmeztetnek: „Az oxigéntartályotok nyomása visszaesett egy kicsit. Próbáljátok szemmel tartani.” Azt is tudni akarják, hogy üzemanyag celláink jól érzik-e magukat. Eddig egy percet sem foglalkoztam ezzel a temperamentumos ikerpárral, amik oxigénből és hidrogénből áramot és vizet varázsolnak: egy gyors ellenőrzés során megállapítom, hogy közreműködésem nélkül is köszönik, megvannak. Ahogy az lenni szokott, egyikük kissé linkeskedik, de a kettejük közül az erősebb elboldogul a feladattal. A többi rendszer is hasonló jó egészségi állapotnak örvend, ami nagy szerencse, mivel a hibajavítás már végképp nem férne bele az időnkbe, ha tovább folytatjuk a VI-os Modullal való navigációnkat.

Amikorra Hawaii fölé érkezünk, pár előzetes számítást már elvégeztem, és most hasonlítom össze a kapott eredményeimet a megoldókulccsal. A földről továbbított adatok egyes esetekben közel járnak az általam számolt értékekhez, más esetekben viszont a kettő között ég és föld a különbség. Általában egy sor, űrhajónkat az Agenánkig eljuttató manővert nagyjából megfelelően időzítettem, nagyjából a kellő sorrendben, viszont tévedtem oldalirányú pozíciónkkal kapcsolatban. Rosszabb hír, hogy képtelen vagyok rájönni, mi okozza az eltérést, hiába megyek végig újra és újra a számításokon.

Ahogy Baja California partja fölött elhúzunk, rövid időre felmentést kapok a matematikai teendők alól: ideje kipakolni, és felszerelni kameránkat a tartóikra, hogy egy-két előre betervezett fotót készítsünk az Egyesült Államok déli részéről, és az ottani időjárási viszonyokról. Mivel egy merő felhőtakaró borítja az egészet, nem sokat érnek majd ezek a képek. Most, kábé egy órával és harminchét perccel a start után, első földkörüli keringésünket teljesítettük – és milyen szorgosan is telt ez az első kör. Ahelyett, hogy Cape Kennedy fölé érkeznénk, Key West van alattunk, mivel a Föld időközben oldalra kacsázott alólunk, így alkonyatban innen vágunk neki második körünknek.

Ismét előkerül a szextáns, és ezúttal más csillagokkal végzek méréseket (Fomalhaut és Arcturus – milyen titokzatos nevek), a korábbi eredménnyel. Komoly problémát okoz a szextáns használata a szinte láthatatlan földi horizonttal. Mostanra konszenzusra jutottunk Johnnal, hogy az Agena leelőzéséhez szükséges manőverek során a földi számításokra hagyatkozunk a saját kalkulációink helyett, de a vereség ellenére igazi Magellánként még mindig számokat firkantgatok mindenféle táblázatba és grafikonba, és eszeveszetten ütöm be az utasításokat a számítógépünkbe. John úgy látja, ideje felvidítani engem. „Szerintem csodálatos munkát végzel.” „Ó, ne beszélj már, pocsékul dolgozom” – felelem, és ezt komolyan is gondolom. John inkább az univerzumot kárhoztatja. „Mi a fene! Ha nem látod a csillagokat, hát, nem látod. Már hat hónapja erről szövegelek neked.”

Két óra tíz perccel a felszállás után rövid időre begyújtjuk segéd-hajtóműveinket, hogy Agena céltárgyunkkal megfelelő helyzetbe kerüljünk, 2:30-kor ezt újból megismételjük, ezúttal a keringési síkon módosítunk egy kicsit, hogy azonos legyen az Agenáéval, 3:48-kor pedig körpályára állunk mintegy huszonnégy kilométerrel alatta. Ezekre a manőverekre kivétel nélkül a földi irányítás segédletével került sor.
4:34-kor azonban önálló manővert hajtunk végre saját radarunk és számítógépünk segítségével: kiszámoljuk az Agena elfogásához szükséges pályát, ami egy tőlünk a földkörüli keringés harmadának megfelelő távolságban lévő ponton keresztezi céltárgyunk útvonalát. Pályánkat előre tervezett időközönként még kétszer korrigáljuk, hogy tartsuk az útvonalunkat. Úgy tűnik, minden jól alakul, és az Agena egy villogó fénypontból nehezen felismerhető hengerré növekszik."

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.