Az űrhajózásból, pláne annak múltjából sokan megélnek, ráadásul nem is rosszul. Magángyűjteményéből a fenti, az Apollo-11 legénysége által dedikált emléklapot bocsátott aukcióra Michael Collins, a küldetés parancsnoki egységének pilótája, ez akár több mint 40 ezer dollárért is elkelhet egy november elsejei, dallasi árverésen. Ilyesmiket csillagászati összegekért lehet venni, mivel ez a lap az Apollo-11 fedélzetén volt a küldetés alkalmával.

Az árverés kuriózuma a Biblia mikromásolatának 50 oldalas részlete, ez az egyik legszokatlanabb darab, amit űrrepüléssel kapcsolatban valaha is aukcióra bocsátottak - ez először a balul elsült Apollo-13 fedélzetén utazott, majd ugyanezt a példányt vitte magával az Apollo-14 legénysége is. Utóbbi esetben végül valóban eljutott a Hold felszínére, és november elején várhatóan több mint 8000 dollárért talál gazdára. Ez egyike az asztronauták által a küldetések során dedikált összesen 32 példánynak, és azért is egyedi, mivel a Teremtés könyvének 1:16 versét is tartalmazza: "Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget."
A holdküldetések "repiszállítmányához" tartozik az az amerikai zászló, ami az Apollo-11 leszállóegységében utazott; ez a Neil Armstrong, Michael Collins valamint Buzz Aldrin által aláírt, hitelességet igazoló okmány társaságában több mint 25000 dollárért kelhet el. Említésre méltó az Apollo-16 Robbins érméje, ami egyike a legénységek által a küldetésekre elvitt 98 emléktárgynak - ez egyenesen John Young gyűjteményéből származik, és várhatóan több mint 10000 dollárt hoz a konyhára. Több mint 8000 dollárért találhat gazdára egy ritka, szintén az Apollo-16 küldetéséhez kapcsolódó térkép, ami a holdkörüli keringés pályáját ábrázolja, ez is lejutott a Hold felszínére.

Az aukció egyik egyedi darabja a Neil Armstrong által levelezőlapra kézzel írt üzenet, amit a parancsnok egy kilenc éves lány részére küldött még 1969-ben. Ebben Armstrong megköszöni a kislány levelét, egyúttal pedig egyik nyomasztó kérdésére is válaszol, miszerint a "Hold elég jó hely". A levelet és a szintén kézzel megcímzett borítékot csak még vonzóbbá teheti a gyűjtők szemében, hogy Armstrong holdutazása és a "Giant Leap" földkörüli turné közt adták postára, 1969 szeptember végén. Több mint 5000 dollárt is érhet.

A november elsején aukcióra bocsátott tárgyak között vannak Neil Armstrong kiképzés során használt szövetcsizmái, amik 10000 dollárnál is drágábban kelhetnek el, de Jules Verne klasszikus regényének 1918-as kiadása is kalapács alá kerül: a regényben nem kevesebb, mint 10 különös hasonlóság szerepel a későbbi Apollo-programmal. Ezt a könyvet is dedikálta az Apollo-11 legénysége, 3500 dollárért kelhet el.

Az árverésre bocsátott tételek között szerepel egy Mercury-űrhajóról készített litográfia is, amit az Eredeti Hetek összes asztronautája aláírt, kikiáltási ára 12000 dollár. Valószínűleg a borsos árban közrejátszik az is, hogy Amerika első hét asztronautája közül már csak egyedül John Glenn van életben. Glennt az aukción egyébként egy 1 dolláros bankjegy "képviseli", amit földkörüli keringésére is magával vitt, visszatérése után pedig dedikálta azt.

Az aukció érdekessége 11 mustármag, ami a Gemini-4 fedélzetén utazott, illetve kuriózum Ed White 36 eredeti NASA-fotót tartalmazó fényképalbuma: ezek több mint 6000 dollárért lelhetnek gazdára.

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Az AMU (Astronaut Maneuvering Unit) kis rakétahajtóművekkel felszerelt "hátizsák" volt, amit nem sikerült kipróbálni, mivel a Gemini-9 küldetése során Gene Cernan túlerőltette magát, ráadásul a párától ki sem látott szkafanderéből. Az akció vége az lett, hogy a korabeli áron számolva 10 millió dolláros kütyüt egyszerűen elhajították a világűrbe. Egy fényképezőgép is elszállt. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Nagyot sóhajtva behunytam a szemem, sisakomat pedig a felkelő Nap felé fordítottam, hogy melege legalább a pára egy részét eltüntesse sisakrostélyomról. Mindent megtettem, amit csak lehetett. Nem adtam fel, és készen álltam a hátizsákkal való hancúrozásra is, ha másként döntöttek volna. Sajnos, nem volt választásom, és bár nagyon nem szeretem félbehagyni a megkezdett munkát, tudtam, hogy ezúttal ezt kell tennem. Ideje volt hazamenni.

Már csak két teendőm maradt: kikászálódni az AMU-ból, és visszatérni az űrhajóba: övet kicsatolni, majd visszakötni magam az űrhajó köldökzsinórjára, a kecmergés az adapter egység körül, ahol útközben óvatosan összegyűjtöttem mentőkötelemet - mindez könnyebben ment, mint idefelé jövet, de azért időigényes volt. Ezúttal azonban már nem voltam már olyan óvatos és precíz. Az AMU-nak többé nem volt jelentősége, és a továbbiakban egy jottányit sem izgatott az átkozott izé. A Légierőnek tízmillió dollárjába került megépíteni ezt a kütyüt, és most minden fenntartás nélkül épp készültünk kihajítani a világűrbe, hadd égjen csak el a légkörbe érve. [Az alábbi képen a szenvedő alany, Gene Cernan látható:]
Időbe telt, mire kiszabadítottam magam a hátizsák szorításából, és visszakúsztam-másztam az űrhajó oldala mellett. A felfújt szkafander mit sem vesztett merevségéből az elmúlt két óra alatt, a sisakrostélyt pedig masszív pára borította. Hirtelen minden erőm elszállt, de a gondjaim még nem értek véget. Az igazat megvallva épp a küldetés egyik legnehezebb része várt rám.

Az űrséta járt mindenki fejében. Bert Yancey profi golfozót annyira magával ragadták a tévés tudósítások, amit motelszobájából követett figyelemmel, hogy megfeledkezett a százezer dollár díjazású Memphis Open döntőjéről. Rómában, VI. Pál pápa az Apostoli Palotában tartott beszédében egy imát ajánlott fel értünk. Akkor és ott minden segítséget értékeltem.
Texasi nappalinkba az aggodalom fészkelte be magát. Két órája tartó űrsétám során Rogert leginkább az aggasztotta, hogy az intercomon hallottak nem feleltek meg az eredeti repülési tervben foglaltaknak. Kijött a szobából, hogy egy speciális, piros telefonon, közvetlen vonalon beszéljen a Küldetésirányítással. Visszatérve arca feszült volt, és leült Barbarával újból átvenni a dolgokat.
„Gene-nek nagyjából huszonöt perce van, mielőtt ismét a sötét oldalra kerül” – mondta Barbarának. „Nap nélkül hidegebb lesz, és a sisakrostélya még jobban bepárásodik.” Aztán olyat mondott, amire egészen odáig csak nagyon kevesen gondoltunk. „Ez megnehezíti az űrhajóba való visszatérést.”
Barbara bólintott. „Mennyi ideig tart a visszaút?” – kérdezte.
Roger mélyen a szemébe nézett. „Körülbelül húsz percig.” Öt perces hibahatár még sosem tűnt ennyire szűknek. Martha közelebb húzódott, és átölelte feleségemet. ”Rajta, Gene” – suttogta. „Gyerünk vissza.”

Ed tapasztalatai nyomán tudtuk, hogy az űrhajóba visszamászni nem gyaloggalopp. Ed mondhatta volna, hogy ez nem csupán nehéz vállalkozás, hanem rohadt közel áll a lehetetlenhez. Egy 162 cm-nél magasabb asztronauta már nem tudta kinyújtani magát a szűk kabinban anélkül, hogy be ne verje a fejét vagy a lábát valamibe. Ez azt jelentette, hogy sisak nélküli, 182 centis magasságommal igencsak össze kellett húznom magam, ha vissza akarok jutni az űrhajóba. Ráadásul ki voltam merülve, és egy acélból készült nadrág volt rajtam. De a Haditengerészetnél egyetlen küldetés sem nyilvánítható befejezettnek, amíg a pilóta le nem száll a repülőgép-hordozó fedélzetére. Ugyanígy, a világűrben sem végeztünk mindaddig, amíg az űrhajó ajtaját be nem csuktuk, és le nem zártuk.

Amikor elhagytam az űrhajót, az ajtót nagyjából 8 centire hagytuk nyitva: az így maradt résen a kígyó kifért, de az ajtó megvédte az űrhajó belsejét a perzselő Nap közvetlen sugaraitól. Vakon tapogattam ujjaimmal az ajtó után kutatva. „Nem látok” – mondtam Tomnak, miközben valami ismerős kiszögelést kerestem. Kesztyűim végül rátaláltak az ajtóra, amit felnyitottam, majd megfordultam, és a lábaimat bedugtam az űrhajó belsejébe. Tom, aki eddig a köldökzsinórt csévélte, most átnyúlt, és megragadott a bokámnál fogva, így végül pontot tett súlytalan balettelőadásom végére.

Belerúgtam a Hasselblad fényképezőgépbe, ezzel örökítette meg Tom az űrsétámat. A kamera a kabinból kiúszott, ellebegett a szemeim előtt. Úgy vetődtem utána, mint egy amerikai focista a szabálytalan labda után. Otromba kesztyűmmel el is értem, de mivel nem volt elég erőm, hogy behajlított ujjaimmal megtartsam, a gép kibucskázott a kezeim közül. Ezzel elúsztak a rólam készült fényképek, de a videókamerát sikerült visszaszereznem."

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Pénteken ért véget az ezévi Világűrhét,melynek mottója "Exploring Mars, discovering Earth" volt, kicsit parafrázisként Gene Cernan, az utolsó Apolló küldetés parancsnokának mondatára - We went to explore the Moon, and, in fact, discovered the Earth (Elmentünk, hogy kutassuk a Holdat, és igazából felfedeztük a Földet).

Az ENSZ 2000 óta ünnepli a Világűr hetét minden évben október 4. és 10. között. Mindkét nap az űrkutatás történetének egy-egy mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik 1, 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

A szegedi Informatóriumban; Az űrbe indul a Puli - Fotó: Tóth József

A Puli is szorgosan kivette részét az idei programból, melynek összerakásában és megvalósításában régi barátaink, az Osztrák Űrfórumnál oroszlánrészt vállaltak.

Október 4-én ott voltunk a World Space Week 2013 "indítópisztolyának eldördülésekor", amit október 5-én a szegedi Informatóriumban való látogatásunk követett.Itt nem csak a helyszínen jelen levőknek mutathattuk be Marokkót megjárt I2.0 jelű prototípusunkat, hanem a Google Hangout és Ustream csatornánk segítségével az Internet közössége is élőben láthatta. Október 8-án pedig internetes kerekasztal-beszélgetésen vett részt Főpulink, Dr. Pacher Tibor, a World Space Week Associaton, Google Lunar XPRIZE, Osztrák Űrfórum, Part-Time Scientists (a GLXP német résztvevője) képviselőivel együtt.

Bár a 2013-as Világűrhét hivatalosan október 10-én véget ért, még mindenkinek van lehetősége a részvételre - a "Két világ. Egy kristály." projekt keretében.

A Világűr Hete 2013 témájának megünneplésére - "A Marsot kutatva felfedezzük a Földet" - a szervezők a világ minden tájáról várnak egy ökölnyi követ, melyekből egy "Föld alapmintát" (Earth Master Sample) fognak készíteni.

A kapott szikladarabokat porrá törik és összekeverik egy Marsról származó meteorittal. A beolvasztott keverékből 100 kristályból álló egyedi készletet állít elő a World Space Week 2013 emlékére a neves kristálygyártó cég, a Swarovski. A kristályokat a Jurij èjszakája ünnepségek kapcsán 2014. április 12-én mutatják be és adják át az űrügynökségek képviselőinek, politikai döntéshozóknak, véleményvezéreknek a világ minden tájáról.

Részletes útmutatást (angolul) a sziklagyűjtéshez ide kattintva találunk. Akinek kedve van egy jó őszi túrához és sziklás vidéken jár: kőgyűjtésre fel!

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Ahogy közeledik 2015, úgy lesz egyre izgalmasabb a Google által szponzorált Lunar XPRIZE verseny blogját nézegetni, ahol hétről-hétre összeszedik a 22 versenyben maradt csapat életének legérdekesebb történéseit. Régebben nem volt ilyen látványos a dolog, de most már rébuszokban beszélés helyett egyre inkább konkrét robotok és leszállóegységek kezdenek megjelenni, amik sok esetben – a mi holdjárónkhoz hasonlóan - még mindig földi prototípusnak számítanak, de már működőképesek. A japánokról például sokáig nem túl sokat lehetett hallani, ez azonban szeptember végén megváltozott. A Hakuto csapat hasonlóan ahhoz, amit a Puli Space tett Marokkóban az Osztrák Űrfórum szervezésében (ld. például itt), és nemsokára tenni fog egy zord vulkán oldalában - nemrég megfuttatták robotjukat, hogy kiderüljön: képes lesz-e teljesíteni a holdküldetés minimum elvárásait: szimulálták az általuk tervezett missziót. Ehhez rengeteg HD-minőségű képet, videót kell készíteni, és legalább fél kilométert meg kell tenni. Ez nem hangzik nagy dolognak, de egy ilyen küldetés – mégha csak földi is – hatalmas áttörést jelenthet. A japán robot szemszögéből például így festett a teszt:

Egy másik versenytársunk, a Moon Express gyakorlatilag az élmezőnybe tartozik. A NASA-val megkötött együttműködési megállapodás keretében a Marshall Space Center leszállóegységén - ez a Mighty Eagle - tesztelték saját fejlesztésű irányító- és navigációs szoftverüket, a teszt prímán sikerült. Mint írják, ez a program "mondja meg" a holdraszálló egységnek, hogy merre menjen, hogyan jusson el oda, és kritikus a Holdon való önálló landoláshoz. A teszt során azért a NASA leszállóegységét irányító szoftver is éberen figyelt, a két rendszer egyelőre párhuzamosan működött. Érthető, hisz nyilván nem örülnének a NASA-nál, ha egy esetleges programhiba miatt a modell mondjuk becsapódna a földbe. A következő fázisban viszont a Moon Express szoftvere egymaga irányítja a leszállóegységet, ami azért nagy szó. Az alábbi videóban egy quadcopterre szerelt kamerával lehet a legutóbbi küldetést megnézni, az érdemi rész a videó 4. és 5. perce között látható. Íme:

Az indiai Indus csapat eközben a Lunar XPRIZE versenyen belül gyakorlatilag egy miniversenyt hirdetett meg, aminek során arra buzdították a nagyérdeműt, hogy szabadítsák fel a bennük lakozó mérnököt: csapatok jelentkezését várták, a nyerő dizájn pedig elrepülhet a Holdra is. Összesen 201 lappangó mérnökcsoport futott be a felkérést követően.

Utoljára hagytuk magunkat, az XPRIZE heti összefoglalójában a Puli Space videója is helyet kapott. Csapatunk Kecskeméten gyakorlatilag a legnagyobb erőpróbának szolgáltatta ki holdjárónk földi prototípusát: a gyerekeknek. Mutatjuk:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!

A zajszennyezés mindenki számára ismert, ezzel szemben a fényszennyezés fogalma sokak számára ismeretlenül cseng. A Puli következő nagy megmérettetése helyén az éjszakai fényviszonyok ugyan kiválóak, de a témát érdemes közelebbről is megvizsgálni, amihez most az apropót egy "szárazföldi bálna" szolgáltatta.

Ugyanis még közel egy hónapig lövi lila fényeit a budapesti Bálna az égre, ahogy azt az index kinyomozta az újság által tartott augusztusi közületi panasznap keretében. Többeket már akkor is zavart a fény, és számuk valószínűleg nem csökkent az azóta eltelt közel két hónapban. Ezen a blogon nem arról kívánunk értekezni, hogy marketing szempontból esetleg mennyire számít kidobott pénznek hónapokig az eget lődözni, sokkal inkább arról beszélnénk, hogy az, amit a Bálna marketingosztálya kitalált, nem más, mint az éjszaka szétspamelése, ami nem mindenkinek tetszik. Különböző szervezetek is vannak, akik az éjszakai égbolt élvezetét tartják legfőbb céljuknak, sőt, etikett is van arra, miként zavarjuk meg legkevésbé az éj sötétjét. És ez bizony nem álprobléma.

Belátható, hogy a fényszennyezés a csillagászokat és az éjszakai égbolt szerelmeseit milyen negatívan érinti, hiszen minél nagyobb a fényszennyezés mértéke, annál kevesebbet látunk a csillagokból. A nagyobb városok többségében az éjszakai égbolt pár fényesebb csillag kivételével szinte láthatatlan a szabad szemmel nézelődőknek. A fényszennyezés komoly aggodalomra ad okot, még ha a jelenség nem is épült be olyan mélyen a tudatunkba, mint például az olaj, a vegyszerek és műanyag zacskók által okozott környezetszennyezés. Ettől azonban ez is ugyanolyan szennyezés, habár következményeit tekintve talán nem tűnik első ránézésre olyan súlyos problémának, mivel elég csak lekapcsolni a fényeket, és máris sötét lesz, nincs maradandó nyoma. A gond azonban az, hogy a fényekből nem kevesebb, hanem egyre több lesz, itt van például a Bálna esete is, aminek pászmái gyakorlatilag Budapest egész környékén belerondítanak a csillagos égbe.

A fényszennyezéssel egyre többet foglalkoznak a nagyobb településeken, mivel egyre többen kapják magukat azon, hogy nem látják az éjszakai égboltot. Amikor például 2003-ban áramszünet volt New Yorkban, sokan izgatottak lettek, amikor megpillantották az éjszakai égboltot szinte teljes valójában. Sokuknak elképzelése sem volt arról, hogy ennyi csillag van az égen. Az 1990-es években a kontinens túloldalán sem volt jobb a helyzet. Los Angelesben egy hasonló méretű áramszünet miatt az emberek a segélyhívó számokat kezdték hívni, mivel szerintük egy fura égi felhő jelent meg az égen. Ők életükben először ekkor látták a Tejutat.

A fényszennyezésnek több fajtája van, ezek közül itt hármat említünk meg: az első az éjszakai égbolt mesterséges fény okozta ragyogása (sky glow). Ezt gyakran tapasztaljuk, ilyenkor az éjszakai felhők rózsaszín, fehér vagy narancsszínben játszanak. Ez mind-mind elpocsékolt fény, amit általában rosszul tervezett, vagy helytelenül beállított fényforrások okoznak. Ennek mértéke közvetlenül befolyásolja, mennyit látunk az éjszakai égboltból. A fényszennyezés második formája az átfénylés (light trespass). Ez történik akkor, ha például a szomszédból átvilágítanak hozzánk. Ez idegesítő lehet, hiszen ez esetben gyakorlatilag fénnyel követnek el birtokháborítást, a Bálna esetében is igazából ez a helyzet. A fényszennyezés harmadik fajtája az elvakítás (glare), ami akkor történik, ha túl sok fényforrás világít egy adott ponton. Belenézve hunyorgunk, és az esetek többségében ez fájdalmat is okoz. Ha tartós, akár még a látást is károsíthatja, arról nem beszélve, hogy az erős fény balesetveszélyes lehet a sofőrök, pilóták számára.

A fényszennyezés mértékét olasz kutatók egy honlapon meg is jelenítették, az alábbi kép a szabad szemmel látható csillagok térképét mutatja. Zavartalan éjszakában gyakorlatilag Norvégiában, az Adria keleti partján, és például Erdély egyes pontjain gyönyörködhetünk.A fényszennyezést mások is nagy erővel kutatják. Az Európai Unió és az Egyesült Államok népességének több mint 99 százaléka, a Föld lakosságának pedig nagyjából kétharmada olyan helyen él, ahol az éjszakai égbolt már szennyezettnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a mesterséges fény meghaladja a természetes éjszakai fény 10 százalékát. Az EU lakosságának 96 százaléka, az USA lakosságának 97 százaléka, a világ lakosságának pedig a fele olyan helyeken él, ahol az éjszakai égbolt jó légköri viszonyok mellett fényesebb, mint amit a csillagmegfigyeléshez ideális helyeken (tehát minimális fényszennyezés esetén) mérnek, amikor a Hold negyede látszik. Az EU lakosságának 90 százaléka, az USA lakosságának 93 százaléka és a Föld népességének mintegy 40 százaléka lakik olyan vidéken, ahonnan a zenit a mesterséges fény miatt fényesebb, mintha ugyanonnan, nulla fényszennyezés mellett a Hold első negyede világítana 15 fokos magasságból. Ők emiatt gyakorlatilag állandó holdfényben élnek. Ez alig tűnik fel nekik, mivel az eget még így is teliholdkor fényesebbnek látják, mint újhold idején.

Az EU lakosságnak nagyjából kétharmada, az USA népességének 80 százaléka, valamint a világ lakosságának több mint negyede számára az éjjelek fényesebbek, mint a csillagvizsgálók környéke majdnem-holdtölte (!) idején. Számukra igazából sosincs éjszaka, az ég valamivel fényesebb, mint mondjuk a tenger közepén alkonyatkor a zenit. Átlagos látást feltételezve, nagyjából az EU lakosságának fele, az USA népességének kétharmada, a világ lakosságának ötöde nem látja a Tejutat lakóhelyéről. Végül azt is tudni lehet, hogy az Unió lakosságának nagyjából a hatoda, az Egyesült Államok lakosságának 40 százaléka, a világ népességének tizede esetében a szem nem alkalmazkodik a sötétben látáshoz, mivel a fényesség meghaladja ezt a "biológiai határértéket".

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje természeti érték, amit ugyanúgy védeni kell, mint az élővilágot. Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon vannak ún. csillagparkok - ezek afféle csillagsimogatók, ahol viszonylag zavartalanul gyönyörködhetünk az éjszakai égboltban. Az alábbi videót is részben egy ilyen helyen forgatták, Kolláth Zoltán csodálatos munkájához nem sok mindent kell hozzáfűzni:

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Ezen az indiegogo-s kampányon keresztül támogathatod a Hawaii tereptesztet. A támogatás jutalommal is jár: a Kis Lépés Klub tagság a minimum, de limitált-szériás Puli-póló, üvegtömbbe lézergravírozott és 3d-nyomtatott mini-rover is jár a nagyobb összegekért. Sőt, twittelni is lehet majd a roveren keresztül Hawaii-ról!