Elúszó dollármilliók
2013.10.15. 09:00
Az AMU (Astronaut Maneuvering Unit) kis rakétahajtóművekkel felszerelt "hátizsák" volt, amit nem sikerült kipróbálni, mivel a Gemini-9 küldetése során Gene Cernan túlerőltette magát, ráadásul a párától ki sem látott szkafanderéből. Az akció vége az lett, hogy a korabeli áron számolva 10 millió dolláros kütyüt egyszerűen elhajították a világűrbe. Egy fényképezőgép is elszállt. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Nagyot sóhajtva behunytam a szemem, sisakomat pedig a felkelő Nap felé fordítottam, hogy melege legalább a pára egy részét eltüntesse sisakrostélyomról. Mindent megtettem, amit csak lehetett. Nem adtam fel, és készen álltam a hátizsákkal való hancúrozásra is, ha másként döntöttek volna. Sajnos, nem volt választásom, és bár nagyon nem szeretem félbehagyni a megkezdett munkát, tudtam, hogy ezúttal ezt kell tennem. Ideje volt hazamenni.
Már csak két teendőm maradt: kikászálódni az AMU-ból, és visszatérni az űrhajóba: övet kicsatolni, majd visszakötni magam az űrhajó köldökzsinórjára, a kecmergés az adapter egység körül, ahol útközben óvatosan összegyűjtöttem mentőkötelemet - mindez könnyebben ment, mint idefelé jövet, de azért időigényes volt. Ezúttal azonban már nem voltam már olyan óvatos és precíz. Az AMU-nak többé nem volt jelentősége, és a továbbiakban egy jottányit sem izgatott az átkozott izé. A Légierőnek tízmillió dollárjába került megépíteni ezt a kütyüt, és most minden fenntartás nélkül épp készültünk kihajítani a világűrbe, hadd égjen csak el a légkörbe érve. [Az alábbi képen a szenvedő alany, Gene Cernan látható:]
Időbe telt, mire kiszabadítottam magam a hátizsák szorításából, és visszakúsztam-másztam az űrhajó oldala mellett. A felfújt szkafander mit sem vesztett merevségéből az elmúlt két óra alatt, a sisakrostélyt pedig masszív pára borította. Hirtelen minden erőm elszállt, de a gondjaim még nem értek véget. Az igazat megvallva épp a küldetés egyik legnehezebb része várt rám.
Az űrséta járt mindenki fejében. Bert Yancey profi golfozót annyira magával ragadták a tévés tudósítások, amit motelszobájából követett figyelemmel, hogy megfeledkezett a százezer dollár díjazású Memphis Open döntőjéről. Rómában, VI. Pál pápa az Apostoli Palotában tartott beszédében egy imát ajánlott fel értünk. Akkor és ott minden segítséget értékeltem.
Texasi nappalinkba az aggodalom fészkelte be magát. Két órája tartó űrsétám során Rogert leginkább az aggasztotta, hogy az intercomon hallottak nem feleltek meg az eredeti repülési tervben foglaltaknak. Kijött a szobából, hogy egy speciális, piros telefonon, közvetlen vonalon beszéljen a Küldetésirányítással. Visszatérve arca feszült volt, és leült Barbarával újból átvenni a dolgokat.
„Gene-nek nagyjából huszonöt perce van, mielőtt ismét a sötét oldalra kerül” – mondta Barbarának. „Nap nélkül hidegebb lesz, és a sisakrostélya még jobban bepárásodik.” Aztán olyat mondott, amire egészen odáig csak nagyon kevesen gondoltunk. „Ez megnehezíti az űrhajóba való visszatérést.”
Barbara bólintott. „Mennyi ideig tart a visszaút?” – kérdezte.
Roger mélyen a szemébe nézett. „Körülbelül húsz percig.” Öt perces hibahatár még sosem tűnt ennyire szűknek. Martha közelebb húzódott, és átölelte feleségemet. ”Rajta, Gene” – suttogta. „Gyerünk vissza.”
Ed tapasztalatai nyomán tudtuk, hogy az űrhajóba visszamászni nem gyaloggalopp. Ed mondhatta volna, hogy ez nem csupán nehéz vállalkozás, hanem rohadt közel áll a lehetetlenhez. Egy 162 cm-nél magasabb asztronauta már nem tudta kinyújtani magát a szűk kabinban anélkül, hogy be ne verje a fejét vagy a lábát valamibe. Ez azt jelentette, hogy sisak nélküli, 182 centis magasságommal igencsak össze kellett húznom magam, ha vissza akarok jutni az űrhajóba. Ráadásul ki voltam merülve, és egy acélból készült nadrág volt rajtam. De a Haditengerészetnél egyetlen küldetés sem nyilvánítható befejezettnek, amíg a pilóta le nem száll a repülőgép-hordozó fedélzetére. Ugyanígy, a világűrben sem végeztünk mindaddig, amíg az űrhajó ajtaját be nem csuktuk, és le nem zártuk.
Amikor elhagytam az űrhajót, az ajtót nagyjából 8 centire hagytuk nyitva: az így maradt résen a kígyó kifért, de az ajtó megvédte az űrhajó belsejét a perzselő Nap közvetlen sugaraitól. Vakon tapogattam ujjaimmal az ajtó után kutatva. „Nem látok” – mondtam Tomnak, miközben valami ismerős kiszögelést kerestem. Kesztyűim végül rátaláltak az ajtóra, amit felnyitottam, majd megfordultam, és a lábaimat bedugtam az űrhajó belsejébe. Tom, aki eddig a köldökzsinórt csévélte, most átnyúlt, és megragadott a bokámnál fogva, így végül pontot tett súlytalan balettelőadásom végére.
Belerúgtam a Hasselblad fényképezőgépbe, ezzel örökítette meg Tom az űrsétámat. A kamera a kabinból kiúszott, ellebegett a szemeim előtt. Úgy vetődtem utána, mint egy amerikai focista a szabálytalan labda után. Otromba kesztyűmmel el is értem, de mivel nem volt elég erőm, hogy behajlított ujjaimmal megtartsam, a gép kibucskázott a kezeim közül. Ezzel elúsztak a rólam készült fényképek, de a videókamerát sikerült visszaszereznem."
A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Flankerr 2013.10.15. 12:47:58
"egy amerikai focista a szabálytalan labda után"
Ez mi volt az eredeti szövegben? Ez kicsit csuklik nekem magyarul..