A nagy lelki coming-out előtt álló emberek titkos légyottjai lehetnek ilyenek a körúti kávézók kicsiny fachjaiban, ahol a párkapcsolat lehetősége még olyan artikulálatlanul van jelen, mint a kozmikus gázfelhőben a csillaggá csomósodás. Minden mozdulatnak jelentősége van: még minden kimondatlan, és ettől minden kimondhatatlanul izgalmas.
Hasonló várható a következő bő egy évben, már ami a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) verseny résztvevőit illeti. Egyujjas ujjsimogatások, félénk kérdések, kétértelmű válaszok – benyelős sms-ek és emailek tömegei. Érezni, hogy a Baileys cappuccino és az ír kávé egymásra találásának megható éve lesz az idei.

Ezenkívül érezni azt is, hogy a román csapat minden optimizmusa ellenére valószínűleg nem az ARCA spéci repülője adja majd meg számunkra a kezdősebességet a Hold felé. És nem azért, mintha bármi problémánk lenne a románokkal, hanem mert feltehetően nem készül el az eredményhirdetésre sem. Persze, a pozitív csalódások is részét képezik egy csodás szerelemnek: mi csak örülnénk, ha 2013-ban már szuperszonikus sebességgel röpködnének a szomszédban.

Van viszont egy amerikai csapat, amelyik kifejezetten párkereső stádiumban van. Ez pedig az Astrobotic Technology. A vele együttműködő Carnegie Mellon Egyetemmel közösen istápolt holdjárót a Popular Science magazin a tavalyi év 100 legjobb találmánya közé sorolta. Decemberi számukban az Astroboticot, és annak alapítóját, Dr. William „Red” Whittakert az „új holdverseny éllovasának” kiáltották ki.

Mindezt azért, mert az újság szerint a 26 csapat közül ők vezetik a mezőnyt a GLXP-versenyben – ezt a megtisztelő helyüket holdjáró robotuk terepen való körültekintő nyúzásával, és a SpaceX-szel megkötött szerződésükkel vívták ki.
A verseny a műszaki újítások mellett legalább annyira a szervezésről is szól, ezért történhetett meg, hogy az együttműködés ennyit dob a latba értékelésükkor. Van tehát ez a csapat, amelyik a Popular Science szerint szinte már a markában érezheti a 24 millió dollárt – a fődíj 20 milla, de különdíj jár a történelmi leszállóhelyek – például Apollok – állagfelméréséért. Ez szintén tervbe van véve az Astroboticnál.

Namost, ez a jó partinak ígérkező cég jelenleg facér.

Olyannyira, hogy honlapjukon társkereső hirdetést is feladtak: leszállóegységükben a saját holdjárójuk mellé más csapatok kistermetű rovereinek szórakoztató társaságát keresik. A holdraszállást követően utóbbiakkal is a leszállóegységen keresztül lehetne majd kommunikálni, így csökken a társnak szegődő csapat(ok) fejlesztési költsége, plusz az az előnye is megvan, hogy legalább a rádiókapcsolathoz nem kell komplex mérnöki megoldásokon agyalni.

Az Astrobotic saját bevallása szerint több versenytársával is tárgyal a fenti kép alapján cyberpunk beütésekkel gazdagított robotcunami Holdra zúdításáról. Velünk is. A GLXP versenyszabályai szerint társasutazás esetén a liaisonban résztvevő másik csapat megkaphatja a második helyezést. Feltéve, hogy képes fél kilométert elbotorkálni a Holdon, és HD-felbontású képek, videók tömkelegével szétszpemmelni a földlakókat.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Ahogy egyre inkább halad előre a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny, úgy lesz egyre izgalmasabb is. A 26 csapat között koalíciók jöhetnek létre, bár a kétharmad nem lesz meg. Több csapat is összeállhat, hiszen a munkát nem mindenki ugyanazon a végén fogta meg, ebben a műfajban azonban nincs könnyebb vége a munkának. A románok történetesen repülőt fejlesztenek, ami – egyik feltevésünk szerint – képes lehet magaslati környezetből, a Csomolungma kábé háromszorosáról indítani a holdjárónkat tartalmazó rakétát a hasa alól. Már ha elkészül.
Azonban nem kell oknyomozó riporternek lenni ahhoz, hogy kilogikázzuk, miért nincs túl sok esély arra, hogy Pulinkat román versenytársunkkal közösen indítsuk el a Holdra. Az kétségtelen, hogy az ARCA tervei nagyon optimisták. Meggyőződésük, hogy 2012 közepére befejezik a repülő építését, ami az év vége felé fel is száll majd. Szerintük 2013 első félévében már hangsebesség fölött röpködnek majd. Ilyesmi azonban ilyen gyorsan még nagyobb amerikai játékosoknak sem sikerült.

Előző posztunkban megállapítottuk, hogy az ARCA csapat repülőgépe rendszertanilag a SpaceShipOne családjába tartozik – utóbbi az első olyan gép volt, ami 2004-ben teljes egészében magánpénzből emelkedett a vadregényes 100 kilométeres magasságig, a magyar kutatóról elnevezett úgynevezett Kármán-vonalig. Illetve egy picit fölé is. Az Ansari X PRIZE verseny további feltétele volt, hogy a repülést két héten belül meg kellett ismételniük. Ez is megtörtént, kipipálva, a 10 millió dolláros fődíjat pedig az Alapítvány kicsengette a csapatnak: ezek után belevágtak a SpaceShipTwo fejlesztésébe. De vajon mennyi idő telik el az első sajtótájékoztató és a forgalomba állítás között? Sok.

Még úgy is sok, hogy SpaceShipTwo-nak megvolt azaz előnye, hogy a SpaceShipOne egyenesági leszármazottja - erről ugyanis legalább biztosan tudták, hogy képes repülni. A SpaceShipTwo modelljét 2006 szeptember 28-án mutatták be, 2008 januárjában 60 százalékban volt készen, de csak 2009 végén keresztelhette el Arnold Schwarzenegger az Enterprise névre.

Ez azonban nem a történet vége. 2009 októberében ugyanis még csak a gyakorlatilag kész gép előtt álló tesztprogram hét lépcsőjét ismertethette a Virgin Galactic vezetője. A gépet ugyanis először a földön tesztelik, majd a hóna alá csapja a WhiteKnightTwo – ez egy hordozórepülő, amiről a SpaceShipTwo a tesztelés harmadik fázisában válik csak le egy hajtómű nélküli lesiklás erejéig. A következő körben már rövid időre bekapcsolják a hajtóművet, ha pedig megvan az önbizalom, a gépnek fel kell gyorsulnia a hangsebesség fölé. És csak ezután játsszák le a teljes küldetést, aminek során a 100 kilométeres álomhatárt átlépik, végül az utolsó lépésben a szükséges hatósági engedélyeket is megkapják optimális esetben.

A SpaceShipTwo 2011 közepén még csak a 16. siklórepülésénél tartott. Ekkor azonban rövid időre elvesztették a kontrollt a gép fölött, amit így is sikerült lenavigálni a földre. Ezzel a córesszel együtt a tervek szerint 2013 előtt biztosan nem áll forgalomba. Ez tehát jóindulatúan is cirka hat év.
Az ARCA most kábé ott tart, ahol a SpaceShipTwo tartott 2008-ban, bár a keresztelő már megvolt: Excelsiornak hívják a gépet. Ez azonban nem sokat javít azon a tényen, hogy a cucc jelenleg egy hangárban dekkol, ilyen állapotban:

A képről mindenesetre süt, hogy nem holnapután lesz az Excelsior első próbaútja, erre a fenti procedúra ismeretében valószínűleg csak a verseny eredményhirdetését követő pár évben kerülhet csak legkorábban sor. Ami azért számunkra nem olyan jó hír.

A románok terve egyébként ambíciózus: az USÁ-ban is dolgoznak ilyesmin, csak sokkal nagyobb méretekben. A tervek szerint a SpaceShipTwo mintájára két Boeing 747-esből ütnének össze egyet - a monstrumnak 117 méteres lenne a szárnyfesztávolsága, ami pár méterrel hosszabb, mint az Apollo missziókat a Holdra szállító Saturn rakéták testmagassága volt.
Ha majd pár év múlva a gép felszáll, képes lesz közepes méretű műholdak és pénzes űrturisták pályára állítására: a hasára szerelt rakéta ugyanis a sztratoszférában leválna a behemótról, és indulna a világűr felé. Ezzel a módszerrel ugyanis jóval kevesebb energiából megoldható az űrutazás.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Román versenytársunk szemléltető videójában felvázolt installációra bármelyik képtár marketingese méltán büszke lehetne, ha történetesen Salvador Dalí vándorkiállítását kellene reklámoznia. Hiszen utána még sokáig nyélgázon túráztathatnák intellektualitásukat a kritikusok az Atavisztikus látványosság eső után esetleg az Alvás c. képek és az alábbi motívum közötti párhuzamokon - ezt amúgy is nagyon szeretik. Hát, a románoktól megkapnák.

Tisztaság, engedelmesség és szegénység – erre a keresztény szerzetesek csuháján deréktájban megkötött kötél három csomója emlékezteti viselőjét: a csuhát a vízről magasba emelkedő fekete léggömb konnotálja, a csomókat pedig az arról lelógó szárítókötélre csipeszelt három rakéta. Máris mutatjuk a kompozíciót.

Ezt a koncepciót az ARCA – így hívják őket – a valóságban is letesztelte, ennek ellenére a végkifejletig csak a fenti animáción követhetjük az eseményeket, a tévéfelvétel valahol a ballon emelkedésénél véget is ér. Talán azért, mert a vöröspaprika módjára felfűzött rakéták egyike-másika a kísérlet során nem pontosan a kívánt cél – az ég – felé vette az útját. Az is meglehet, hogy épp az eseményt rögzítő kameraállást találta el valamelyikük. Ez persze csak rosszmájú találgatás, a lényeg az, hogy nincs videó.

Annál több anyag van viszont egy repülőgépről, aminek orra láttán lehetetlen, hogy elsőként ne az űrbe először kiröptetett SpaceShipOne ugorjon be azonnal, ez az Ansari X PRIZE verseny keretében hagyta el rövid időn belül kétszer is a Föld légkörét. Ezen a versenyen részt vett egyébként az ARCA is: nem ma kezdték.

A román csapat versenyoldalán kibontakozó folytatásos teleregény lassanként a Szomszédokat és a Dallast is kenterbe veri - immár a 105. epizódnál tart az "Úton a hangsebesség fölé" című sorozatuk. Ez a tény egyben arról is árulkodik, hogy az ARCA jelenleg repülőgép-fejlesztésen kívül nem sok minden mással foglalkozhat.

Bal oldalon mutatóba azért hagytak egy kis kerek gumót, amint éppen piercing gyanánt belesüpped a holdtáj köldökébe. A stresszgolyóra is emlékeztető képződményt talán úgy megszorították, hogy minden vele kapcsolatos bitmorzsa kipréselődött az ugyaninnen kattintható ARCA-honlapról. Itt az utóbbi időben nem könnyű újdonságra bukkanniuk a román holdjáró sorsáért aggódóknak.

Ebből, illetve abból, hogy a repülőjük szemlátomást emberek szállítására is képes lesz, az a sejtésünk támad, hogy két dologban mesterkednek a szomszédban.
A repülőgép például kiválóan alkalmas lehet pehelysúlyú űrszállítmányok indítására, hiszen 20-30 km magasan jóval szerényebb képességű rakéta is elegendő a Föld elhagyásához. Ehhez viszont bőven elegendő lenne egy távirányítású gép is, ebben az esetben az ember csak fölösleges ballaszt a fedélzeten.
Kivéve, ha az ARCA nem az „űrturizmus” szelídebb formájára hajt, és utasokat kíván felvinni ezekbe a magasságokba – innen a látvány merőben más attól, amit az ember egy hagyományos, sztratoszféra alján kapirgáló repülőgépről bármikor is láthat.

A Google által szponzorált Lunar X PRIZE finisében azonban Pulinknak jól is jöhetnek a románok, hiszen még akár bakot is tarthatnak nekünk a világűrbe.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Ki tudja, mi fán terem Veli Joze? És azt tudja-e valaki, merre van Vidulini? Nyaralásunkat is simán megtervezhetnénk a Synergy Moon turisztikai infókat sem nélkülöző honlapjáról – ők a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny 26 csapatának egyike; a Puli konkurenciája. A Synergy Moon azonban nem csupán a holdprojektjükben résztvevő csapattagok egzotikus származási helyei miatt érdekes, mint amilyen például a Karácsony-szigetek, hanem mert hazánk környezetében lévő országok szinte mindegyike képviselteti magát benne. Holdraszállást fontolgatnak ugyanis a szlovákok, a szlovénok, az ukránok, a szerbek és a bosnyákok is. Na meg persze a horvátok.

Vidulini egy 15 házból álló, ötven lelket számláló falucska az Isztriai félsziget közepén, Kanfanar város szomszédságában. A Synergy Moon baedekere szerint Horvátország legvarázslatosabb helyén található, az idelátogatók „Ismeretlen Toszkána” névvel illetik. No, itt készül a csapat egyik holdjárója.

Van ugyanis errefelé egy bizonyos Astronomska Udruga Vidulini – ez egy lelkes csillagász csapat, de nem abból a fajtából, akik néha összegyűlnek, és jól megnézik maguknak a Holdat. Időnként mérőműszerekkel megpakolt ballonokat küldenek fel a sztratoszférába, zavarba ejtő teleszkóp-hálózatuk van, és ők építik ezt itt:

A képen látható rovert tesztelik is, Rovinj környékén 12 kilométert bóklásztak vele a helyi dzsungelben. "Veli Joze", azaz "Big Joe" egy isztriai tündérmese hőséről kapta a nevét. A tündérmesék világát idéző elem továbbá az is, hogy a Synergy Moon miként akadt rájuk, de ha már így történt, minden támogatást megkapnak tőlük, hogy Big Joe valóságos holdjáróvá váljon, ami két hétig bírja a holdtáj viszontagságait.
Nyelvleckének is elmegy ez a videó, ami egy Viduliniben megtartott tudományos konferencián készült - mi sajnos, kevéssé értjük az elhangzottakat. Mindenesetre, így néz ki az ember, ha horvát és holdjárót épít.

A 15 ország kutatóit tömörítő Synergy Moonnak nem csak ez egy kötődése van a térséghez. Mint előző posztunkban írtunk róla, a holdprojektet három cég hozta létre: az InterPlanetary Ventures, a Human Synergy Project és az Interorbital Systems. A Synergy Moon egyik alapítója egy boszniai szerb úriember, bizonyos Nebojsa Stanojevic, az övé a Human Synergy Project, a csapat vezetője pedig zágrábi, Miroslav Ambrus-Kisnek hívják. Mindenesetre mindketten elég őrültek ahhoz, hogy részt vegyenek társuk, a kaliforniai Interorbital Systems első küldetésén, ami privátpénzből embert juttatna a világűrbe. Tesztrepülésért általában fizetik az embereket, ők azonban ahhoz a kisebbséghez tartoznak, akik ezért hajlandóak még fizetni is: mégpedig fejenként negyed millió dollárt. (Az ár akciós, csak az első tíz jelentkezőre érvényes, utána az egyhetes útért már 5 millió dollárt kell kicsengetni.) Ezért az összegért reményeik szerint már retúrjegyet kapnak az űrbe.

Nos, a többi között velük van versenyben a Puli, a magyar csapat.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Korábbi posztunkban a tudósokat a világ minden tájáról Noé bárkája módjára bezsuppoló két csapatról számoltunk be; ők is a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny (GLXP) résztvevői: Pulink versenytársai. Az egyik a White Label Space, a másik a Synergy Moon. Ez utóbbit három vállalkozás – az InterPlanetary Ventures, a Human Synergy Project és az Interorbital Systems – hozta létre, és 15 országban vannak munkacsoportjaik, így többek között térségünk legtöbb országában is. De erről majd később.
 
A csapat űrjárművét a Holdig a kaliforniai illetőségű Interorbital Systems Neptune rakétájával juttatnák el, az elmúlt napokban bekövetkezett sajnálatos évforduló azonban a távolinak tűnő jövő évi dátumot hirtelen ideire változtatta: a tervek szerint tehát már az évvége előtt legalább egy roverrel kiruccannának a Holdra.
Az újév beköszöntét egyébként nem tudni, ki sajnálhatja jobban: a versenytársak vagy inkább ők maguk. Esetükben ugyanis az első rakétatesztre mindig pár hónap múlva kerül sor. És ez így megy már három éve.

Az előzményeket tekintve persze érthető, hogy nem kapkodják el a tesztet. Az Interorbital egyik felmenője apai ágon az 1975-ben alapított OTRAG - ezt Lutz Kayser hozta létre. A NASA Kennedy Űrközpontjának éléről nyugállományba vonuló Kurt H. Debus lett a cég Igazgatótanácsának elnöke. Ez azonban nem csak passzió volt: idejének nagy részét a kert végi veteményes helyett műholdak pályára állítására alkalmas, olcsó szállítóeszköz kifejlesztésével töltötte.

Ez olyan jól sikerült, hogy a 30 évvel korábbi eseményekre még elég tisztán emlékező Franciaország és a Szovjetunió együttesen lépett fel Lutz tevékenysége ellen – a franciák paranoiáját valószínűleg nem enyhítette az a tény, hogy az OTRAG tanácsadója bizonyos Dr. Wernher von Braun volt...
De még két nagyhatalom sem volt elég az NSZK elszabadult kisnyugdíjasának megfékezésére: mindössze annyit tudtak elérni, hogy a sikeres rakétatesztek helyszíne Zaire helyett Líbia lett.

Az elég masszív gyökerekkel rendelkező Interorbital rakétája a valamivel több mint 9 méter magas, képen látható modulból - vagy ahhoz nagyon hasonlókból - áll majd össze; ennek tesztjei is hátravannak. Az első tesztet még rögzített vezérsíkkal végeznék el, az ezt követő két alkalommal azonban a rakéta már irányítható is lenne.
Összesen tehát három megmérettetésre van szükség, mielőtt 2012 nyarán tudományos célú miniműholdakat - CubeSat, TubeSat - állítanának alacsony föld körüli pályára, mintegy 310 kilométer magasan.

A programhoz különböző egyetemek, kutatócsoportok az űrkutatásban kifejezetten fapados árnak számító nyolcezer dolcsi ellenében csatlakozhatnak, ez azonban csak a kockázatos első út tarifája. Állítólag akkora igény van rá, hogy nem öt, hanem kilenc modul alkotná a rakétát, mivel csak ez képes megemelni az időközben 30 kilósról 60-70 kilósra gyarapodott tudományos érdeklődést. Ez a tömeg tenyérnyi méretű, papírnehezék súlyú apró szatellitekből jött össze, az első sikeres repülést követően azonban várhatóan emelkedni fog a tarifa; közel 20 ezer dollárra is ugorhat a TubeSat akadémiai ára: a rizikót tehát nagyjából 12000 dollárért mérnék a piacon. Ami még mindig nem sok: a NASA-nál az ilyen „csoportos műhold-utaztatásokért” jóval többet kellene fizetni. Sokkal.
Naptevékenység függvényében ezek 3 hét és 3 három hónap közötti időt tölthetnek az űrben, utána a légkörbe visszalépve teljes mértékben elégnek.

Csak a sikeres indítás után ugorhat versenytársunk tenyeres-talpast a világűrbe, majd utána a Holdra egy ilyesmi hordozórakéta csúcsdíszeként:

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!