Abban semmi meglepő nincs, hogy a földön, illetve a föld fölött bukkanunk a NASA tevékenységére utaló jelekre. Kevesebben keresnénk ilyesmit a víz alatt – pedig létezik vízalatti űrállomás is, uszonyos űrhajósokkal.
Florida délnyugati partjainál 20 méterrel az óceán felszíne alatt van ugyanis az Aquarius, az egyetlen állandóan üzemelő bentlakásos laboratórium – cirka 5 kilométerre Key Largotól.
Itt döbbenti  rá a NASA az űrhajósokat arra, hogy milyen lehet egy űrállomáson élni, sőt, vízalatti űrsétákra és holdjáró vezetésekre is sort kerítenek. Épp nyáron kezdődik az az egyhetes misszió, aminek célja egy aszteroida felszínén tapasztalható körülmények szimulálása.

A korallzátony idilli környezetébe épített vízalatti űrállomás meglehetősen hányatott sorsú. Eredetileg a Kalifornia közelében lévő Catalina-szigetekre akarták telepíteni, ebből később a Virgin-szigetek lettek. A Hugo tornádó 1989-ben csúnyán elbánt vele, ekkor kiemelték a tengerből, a nagyjavítást követően került 1992-ben jelenlegi floridai lakhelyére. Ami ugyebár szintén nem hurrikánmentességéről híresült el.

Két évvel később a Gordon hurrikán lelkiismeretes munkát végzett, emiatt a legénységnek ki is kellett menekülnie az Aquariusból, miután az egyik generátor kigyulladt. 1998-ban a Georges hurrikán kis híján teljesen elpusztította, de az ugyanebben az évben érkező Mitch sem tett túl sokat a vízalatti űrállomás állagmegóvása érdekében. 2005-ben a Rita hurrikán kicsit arrébb is lökte az Aquarius egyik végét. Ehhez képest a Nemzetközi Űrállomás kifejezetten ingerszegény környezet: az űrhajósok ennyi extraszolgáltatást 400 kilométerrel a Föld fölött keringve biztosan nem kapnak, víz alatt van az igazi kalandpark.
 
A hatfős legénység elszállásolására alkalmas kecóban a küldetések nem több hónapig, hanem átlagosan 10 napig tartanak – ez jó pár hónappal kevesebb annál, amit az asztronauták a Nemzetközi Űrállomáson töltenek. Igaz, az Aquariust benépesítő kutatók külön kasztba tartoznak: aquanautáknak hívják őket.

Az amerikai kutatókat nem érné meglepetésként az sem, ha egy földönkívüli tóban kellene történetesen alámerülni. A kanadai Pavilion tóban a NASA több szervezettel közösen búvárórákat vesz – ennek során az édesvízi életformák, különösen a mikrobák eredetét igyekszik feltárni.

Ezek felmenői alakultak ki a Földön elsőként. Meg vannak a valamivel később kialakult asztrobiológusok, akik a tóban úszkálva szintúgy színesítik annak élővilágát. A képen látható mélységi munkással, a DeepWorkerrel ezenkívül a víz alatt azt is modellezik, miként lehetne robottal leszállni például egy 2028-ban felénk vetődő kósza aszteroidára.

Víz alá mi nem szeretnénk menni. Viszont a tervek között szerepel, hogy holdjárónkat kinn felejtjük pár napra a nyári napon, és meglátjuk, hogyan boldogul magában. Ennek során azonban olyasmi jelenthet problémát, amivel a Holdon biztosan nem találkozunk: ez pedig a páralecsapódás. Vagy egy nyári zivatar. Ezekre is fel kell készítenünk Pulinkat, mivel jelenleg az Iteráció 2-nek hívott fejlődési szakaszunk vége felé járunk. Az ennek keretében tavasz végére megépülő holdjárót aztán rászabadítjuk a magyar tájra.

Három helyszín-jelöltünk van, közülük kettőt mutattunk be eddig: a gánti bauxitbányát, és a Dunakeszi melletti homokbányát. Utóbbinak azonban van egy kihívója a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ez pedig a Fülöpháza és Kerekegyháza közti buckavidék. Elmondható, hogy mindkét helyszín viszonylag jól fel van szerelve homokkal, ami azért fontos, mert a Hold is ilyen - bár ott a szemcsék jóval kisebb méretűek. Ha a tesztek jól sikerülnek, belevágunk az űrképes modell fejlesztésébe, ami még mindig nem a Holdra megy, viszont megépítése után már nagyon közel vagyunk a tényleges holdjáró megszületéséhez. Kis lépésekben haladunk, most a többi között arra koncentrálunk, hogy a két természetes homokozó közül melyik legyen a befutó.

Az, hogy melyik fejlődési fázis mennyi ideig tart, sokban függ a támogatókedvtől. Holdraszállásunk ugyanis felgyorsítható. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Ha nem Hawaii-on lenne, akkor minden bizonnyal egy óriási raktárban masírozna raklapnyi áruval az égig érő fémvázas sorok közt. Ez ugrik be ugyanis az alábbi képen látható holdtargonca láttán, amire a NASA jóvoltából még csinos kis utánfutó is került.

A fotó kétségtelen bizonyítéka annak, hogy azok, akik a kontinentális éghajlatú vidékekről Hawaii-ra áhítoznak, nem feltétlen csak pálmafák és bikinis csajok közé kerülhetnek. Hanem például a Holdra.
Hawaii „Nagy Szigetén” található a Mauna Kea vulkán, ennek egyik oldalán konkrétan holdtájat alakított ki a NASA. A tetején több mint 4 ezer méteren, két csillagvizsgáló (Keck 1 és Keck 2) figyelmezteti az óvatlan turistákat az űr iránti felfokozott érdeklődés jelenlétére. Meg sok más is, a hegyet ugyanis alaposan ellátták obszervatóriumokkal. A totális turisztikai vágyromboló azonban ez alatt, a hegy alacsonyabb lankáin, egy holdi kráterre kísértetiesen emlékeztető helyen van.

Ez a kedves kis kütyü fúrógépével vizet keres Hawaii-on, illetve gyakorolja, hogy a művelet élesben lehetőleg olyan simán menjen majd a Holdon, mint a kúp a gyerek popsijába. A regolitvakond (Regolith Excavator) 2010-ben már ki is fúrt mindenféle oxigénben gazdag talajt - hasonlót ahhoz, ami egyébként égi kísérőnkön is van.
Kiássa a tefrát - ez a vulkánok által kilövellt mindenfajta szilárd törmelékanyag gyűjtőneve - beadagolja egy másik kütyübe, ami jól megolvasztja és metánnal kezeli. Na, ebből lesz a víz, amire még egy jópofa elektrolízis is  vár: ennek során szétválasztják egymástól a hidrogéneket és az oxigént. Utóbbit cseppfolyósítják, és a későbbi felhasználásig bedobozolják. A hidrogénnel a folyamat során leamortizált metánt felfrissítik, amit aztán vagy eltárolnak, vagy üzemanyagcella-kísérletekhez használnak fel.

A NASA azonban ambiciózus, ezért a Jupiter holdak hasonmásait sem felejtette el megkeresni a Földön. Különösen az Európáét. Előző posztunk egyik főszereplőjétől, a kanadai Haughton krátertől több mint ezer kilométerrel északabbra van egy bizonyos Ellesmere sziget.

Ez a kénpatakocskáival vívta ki az amerikai űrhivatal nagyfokú érdeklődését: a képen látható emberpéldány ugyanis nem egy részeg a szűzhavon, és nem is azt csinálja, ami első ránézésre eszünkbe juthatott. A sárga ugyanis nem hólyagtartalmat, hanem ként jelöl: afféle tájjellegű elszíneződés.

Az itt zajló kutatás a patak biológiáját, geológiáját és kémiáját elemzi, mivel a Föld nevű bolygón nagyon szokatlan dolgokat produkál ez a sziget: a víz kiszivárog a gleccserek felszínére, és elemi kén, gipsz valamint kalcium válik ki belőle. Ezek dizájnolták ilyen trükkösre a táj szín- és formavilágát. Ezenkívül időnként hidrogén-szulfidot is el-elszellent a patakocska.

A szokatlan kémiai összetétel, valamint az extrém hideg a száraz környezettel ötvözve hasonlót hoz létre a Földön, mint ami a Mars és az Európa hold jégpáncélja alatt lehet. Gyanítható ugyanis, hogy az akár mínusz 150 fokos hőmérséklet ellenére a két égitest mélységeit megkurkászva ott is találna az ember ilyesféle termálvízet, amiben csak úgy lubickol majd a nagybetűs élet.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy kis országnak is lehetnek értékes replikái - már ami az idegen égitesteket illeti. Ilyen például Gánt, ami kiköpött marsi táj. A Hunveyor 4 ezt rendeltetésszerűen annak is használta. Mi viszont Holdnak fogjuk, itt bandukol majd holdjárónk tavasz vége felé - aggódó mérnökeinkkel a nyomában. A külszíni fejtésű bauxitbánya sziklái ugyanis elsőosztályú terepasztalnak ígérkeznek - nagy lehetőség ez a sziklamászásra. A krátereket itt az ember hozta létre, de kis országban ne legyünk finnyásak: a bányafal így is közel 30 méter magas. Ilyen a mi második teszthelyszínünk. És ezen kívül még van egy, a Dunakeszi mellett található homokbányáról előző posztunkban írtunk.

Korábbi posztjainkban két mérnökünk és maga a főpuli is coming-outolt, ez most sem lesz másképp - ezúttal Rapai Tiboron, nemzetközi koordinátorunkon a sor. Aki szintén puli a javából; még a hardverközeli programozásba is besegít. A kérdés drámai: mit lehet csinálni a Holdon, és mi van ott, ami ennyire felizgatja a tudósokat?

Holdraszállásunk persze felgyorsítható. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Legalább hat olyan slágergyanús pontja van a világnak, ahol a NASA a földönkívüli életformára gyúr – legyen szó emberes, vagy akár robotos küldetésről. Hazánkban is akad egy-két ilyen vidék, ezeken a magyar csapat holdjárójával lehet rövidesen jó eséllyel összefutni. Első rész.

Marsnak például a kanadai Devon sziget felel meg leginkább, ami egyben a világ legnagyobb lakatlan szigete - már ha a NASA rajta kóborló munkatársait nem számítjuk. Rajtuk kívül csak a Haughton-kráter található itt: ez egy 23 millió évvel ezelőtti meteor-becsapódáskor jött létre.
A kutatók a Földön itt érezhetik leginkább a Marson magukat, bár van pár eltérés: nem olyan hideg, mint a marsi klíma, a légköri nyomás sem olyan alacsony, és a sugárzás mértéke is elmarad a Vörös bolygóétól. De legalább a mienk.
A sziklás, sivatagos, sarkvidéki táj, valamint a hely geológiája a lehetséges marsi evolúcióba nyújthat betekintést a kutatók szerint. Itt vizsgálják a becsapódások Földre gyakorolt hatásait is, és a többi között az élet kialakulásának lehetőségét, a létezés korlátait az igen extrém körülmények között.

Van az a hely, ahol az asztronauták napszemüvegben, baseball-sapkában és pólóban vesznek részt holdsétákon. Ilyen az Arizonai sivatag. Itt fejleszti a NASA a Holdra szánt cuccokat is, így a többi között ismerős lehet az előző posztunkban bemutatott pöpec mezőgazdasági munkagép a háttérben.
A száraz, poros helyszín, és a szélsőséges hőmérséklet-ingadozások teszik ezt a helyet ideálissá a kutatók számára. A világnak ezt a kedélyes szegletét még 1998-ban fedezte fel magának a NASA, azóta ide hurcibálja földi tesztelésre  váró holdjáróit, de az űrhajósok szkafanderét is itt vizsgálják be, a kép készítésekor gyaníthatóan nem ez történt. Bár ki tudja?

A program rövidítése S-Patkányoknak felel meg: S, mint sivatagi. A D-RATS (Desert Research and Technology Studies) igazi ínyencséget tartogat a világvége teóriák kedvelői számára; Bruce Willis is itt kapna kiképzést, ha az Armageddonban látottak gyakorlati alkalmazására sor kerülne – ahogy egyébként azt a NASA ténylegesen tervezi is: ezen a helyen gyúrnak az 1999 RQ36 kódnevű aszteroida 2023-ban történő lerohanására, amiről rögtön mintát is szeretnének visszahozni a Földre. A NASA Osiris-Rex nevű Bruce Willis-imitátora a többi között itt tanul talajt fúrni.

Holdjárónkat rövidesen, tavasz végén sétáltatjuk meg – gyakorlatilag ugyanazt csináljuk vele, amit a NASA tesz a saját kreációival. Egyik lehetséges helyszínünk a Dunakeszi határában lévő homokbánya, ami hétfőtől péntekig 7 és 16 óra között van nyitva, bár nagy mennyiségű szállítás esetén ettől eltérhetnek. Kérdés, hogy egy holdjáró milyen mennyiségnek számít náluk.

A másik kérdés, hogy minek akar egy magyar csapat eljutni a Holdra. Ezt feszegeti az alábbi videóban Dr. Pacher Tibor főpuli, alapító csapatvezetőnk.

Holdraszállásunk persze felgyorsítható. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Fűcsomók és murva közt bolyong a NASA újgenerációs holdjárója. Az amerikai űrhivatal kijelentette, hogy ez a légypofájú mezőgazdasági munkagép 2020-ban márpedig a Holdra kerül - ha törik, ha szakad.

Feladata több ezer kilométer feltérképezése lesz, a személyzet minimum félévente váltja majd egymást. Ebben a jól megtermett pickup kisteherautó méreteivel vetélkedő 12-kerekűben két asztronauta tölthet el bensőségesen két hetet.
Az Elektromos Holdjáró (Lunar Electric Rover) – mert ez a neve – lenne a hippik álma, csak még pár virágmotívum hiányzik róla. Két hét alatt egyébként ezt is megoldhatják az űrhajósok, akik ebben aludhatnak is. Sőt, WC-re is mehetnek.

A cucc a 10 évre tervezett élettartama alatt minimális karbantartást igényel, viszont sziklákon és 40 fokos emelkedőkön lehet majd vele csapatni. A fejlesztésben egy off-road versenygépeket gyártó cég is részt vesz, a képen látható zord vidéken nyúzzák éppen az Apollo 15, 16 és 17 missziók által a Holdra hurcibált, és Pavlics Ferenc által tervezett holdautók erős fészliften átesett változatát. Mégpedig egy texasi sivatagban.

Persze, nem kell Texasba utazni, ha holdjáróval akarunk összefutni: Magyarországon rövidesen három helyszínen lehet Pulinkkal találkozni. Az egyik jelöltünk a Dunakeszi homokbánya, ennek nagy előnye, hogy itt sok a homok. Nagyon sok. Bár a földi homokszemcsék gigászinak tekinthetők a holdi mellett, egy alapvető konstrukciós hiba itt is kiderülne. Például, ha Pulink első dolga az lenne, hogy beássa magát a porba. És ha már a földi homok ennyire vonzó számára, a Holdon gyakorlatilag seperc alatt eltűnne.
Hasonló laza talajért felkereshetjük a Fülöpháza és Kerekegyháza közti buckavidéket is a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ez lehet a második haknihelyszínünk; rövidesen eldől, hogy a két természetes homokozó közül melyik lesz a befutó.

A Holdon azonban nemcsak por van, hanem szikla is. A sziklamászás gyakorlására geográfusaink kiváló helyszínt találtak a Vértesi Natúrpark területén leledző Bauxitföldtani Parkban. Utóbbi a hajdani bauxitbányászat egyik emlékhelye: a bányafal közel 30 méter magas.
Egy pármillió forintos roverrel persze nem a szabadesést fogjuk gyakorolni. Értéke ugyanis megvédi a mérnöki kegyetlenségtől: nem lehet többé olyan gátlástalanul bántani, mint a Tevét, amit kísérletező kedvű csapattagjaink még a vasúti síneknek is nekiugrasztottak. Ebből tudjuk, hogy az ősrover képes fejre állni is. Ehhez hasonló extrémsportoknak nem tennénk ki a második generációs példányt. Vasúti sínből amúgy is aránylag kevés van a Holdon.

Nem mi leszünk azonban az elsők, akiknek a külszíni fejtésű gánti bauxitbánya és a fülöpszállási homokdűnék eszébe jutottak, mint lehetséges helyszínek. A Hunveyor-4 terepgyakorlatait is itt tartották, igaz, akkor ugyanez a vidék kiváló marsi talajnak bizonyult. Hiába: kis országba multifunkciós helyszínek kellenek.

A tavasz végén kezdődő terepezés főszereplője azonban nem jut el a Holdra, mivel nem űrképes: ez a "holdjáró" ugyanis kizárólag földi teszteken vethető be. Gépészeti csoportvezetőnk erről árulkodik ebben a videóban.

Holdraszállásunk azonban felgyorsítható. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Ütős képpel indítunk. Megmutatjuk a Masat-1-et egy olyan kompromittáló helyzetben, amit legkevésbé sem várnánk egy magára kicsit is adó műholdtól: a fiatalkori lesifotón az első magyar szatellit ugyanis épp egy svéd áruházlánc műanyag termékébe zárva, drótokra, pókokra és szárítókötelekre szerelve függeszkedik a városkép fölött a BME „E” épületének tetején.

A kép tavaly nyáron készült, ekkor tesztelték a Masat és a tőle 10 kilométerre lévő Anna-hegyi kilátón elhelyezett vevőkészülék zökkenőmentes párbeszédét. Olvasóink közül pedig most emelje a billentyűzetét a magasba az, aki a kép láttán szemrebbenés nélkül kijelentené, hogy ez az izé kevesebb, mint fél év múlva már az űrben kering majd, ahol egyébként kiválóan bírja a gyűrődést.

Nos, mi is szeretnénk már a repülésre alkalmas Pulit tesztelni, de addig még hosszú az út.  Ennek kezdetén, a Pulis időszámítás hajnalán volt a Teve. Volt más is, de most róla akarunk beszélni. Ez egy rover, amit bármikor a hónunk alá kaphatunk, tévében is meg lehet mutogatni, ráadásul még mozog is. Ami azért meglepő, mert nem csak a vörös szőnyegen való billegést kapta a sorstól osztályrészül. Stúdión kívül bántottuk is rendesen, olykor gonosz volt vele az a három mérnök, akiknek vezetői engedélyük volt rá. Mármint, a távirányítón keresztül. Ő az egyikük, aki ebben a videóban is nagyon okos dolgokat mond, a háttérben természetesen az elmaradhatatlan Tevével:

Ott tartottunk, hogy Tevénkre mutogatva elmondogathattuk: valami, ehhez nagyon hasonló lesz a Puli, de a kameraállványokat kedvesen kerülgető gyöszről senki nem gondolta komolyan, hogy egy-az-egyben megy a Holdra.
Időközben azonban tévés celeb lett belőle. Szeretjük persze most is, hozzánk tartozik, de már nagyon látnánk helyette azt a másikat. A dolog odáig fajult, hogy a legutóbbi mérnöki megbeszélésen a Tevét például konkrétan leturmixgépezte valamelyik résztvevő - utalva kerekei és az említett háztartási eszköz közötti kétségtelen rokonságra.

Annak a várva várt másiknak a természetes élőhelye azonban eddig elsősorban a monitor volt: szponzoraink nagylelkű felajánlásából kapott virtuális kínpad-szoftvereken nyúzhattuk csak. Ami azért messze nem az igazi - hiányzik a sziklákon felhorzsolódó alumínium hangja, a végletekig felpörgő kerekek sikítása.

Most viszont kezd elérhető közelségbe kerülni ez az idilli állapot, így tavasz végére már meg is épülhet az a földi tesztelésre szánt holdjáró-modell, amit aztán vadul kínoznánk Magyarország különböző tájain. De erről következő posztunkban számolunk be.
Addigis, van egy kívánságlistánk, ami begyorsíthatná a folyamatot. Felajánlásokra is számítunk. Úgymint:

Nagyon jól jönnének speciális ipari kamerák, amelyek a Puli térérzékelésen alapuló tájékozódásában segítenek, Pulink látószervéről itt olvashattok részletesebben. Kellenének még napelemek és akkumulátorok, amelyek a Puliba nyomatnák a kraftot. Mérnökeink a holdtalajba karcolnák annak  a cégnek a nevét, amelyik esetleg készre munkált kompozit- és fémalkatrészeket adna nekünk - ezek holdjárónk szerkezetének megépítéséhez kellenének. Valamint az elektronikai alkatrészekhez keressük azt a vállalkozót, aki nyomtatott áramkörök gyártásával tenne minket igencsak boldoggá.

A Puli csapat – amely küldetését egy, a magyarságot összefogó projektté kívánja tenni – háláját fejezi ki minden egyéni támogatójának és mindazon cégeknek, akik lehetővé tették a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) versenyen való eddigi részvételünket; jó pár nemzetközi csapat kiesett már szponzor és támogatók híján a megmérettetésből.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!