A légkörbelépés olyan volt Gene Cernan, a Gemini-9 egyik asztronautája számára, mintha egy óriás ugrálna a mellkasán. Az eközben látható fényjáték azonban valószínűleg mindenért kárpótolta. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Még mielőtt nyugovóra tértünk volna, leválasztottuk az AMU hátizsákot, hogy megszabaduljunk robbanékony üzemanyagától, ami felért egy rakomány éles lőszerrel. Aztán, hétfőn reggel, levágtuk magunkról az adapteregységet, ami eddig garázsként és raktérként is funkcionált, majd átfordítottuk az űrhajót, és így csonkakúp testének kiszélesedő alja nézett előre a fedetlen fékezőrakétákkal. Eljött az idő, hogy megkezdjük rázós utunkat a Föld nevű bolygóra.

Valahol Hawaii után és Kalifornia partjai előtt még mindig teljes sötétségben repültünk 257 kilométerrel a Csendes-óceán fölött, amikor a földi irányítók visszaszámolták nekünk a fékezőrakéták gyújtásáig hátralevő időt, és 8:26-kor beindítottuk azokat. Bumm. Egy rúgás ehhez képest semmi! Három nap súlytalanság után olyan érzésünk támadt, mintha egészen Honoluluig visszalökne bennünket. Tom - az én ékesszólásra hajlamos parancsnokom - előre figyelmeztetett, hogy a fékezőrakéták gyújtása felér majd egy „seggbe rúgással”, és nem hazudott. Az intenzív erők akkora pofont adtak nekünk, hogy egy pillanatig még beszélni sem tudtam. Mindössze pár másodpercig tartott az egész, ez idő alatt az űrhajó sebessége 483 km/h-val csökkent, és ez elég volt arra, hogy a Föld gravitációja beszippantson minket. Leválasztottuk a fölöslegessé vált fékezőrakétákat, és ezzel felfedtük a mindeddig takarásban lévő hőpajzsot. Mivel a pajzsnak háttal ültünk, az űrhajó elkeskenyedő orrára néző kis ablakaink a Földdel átellenes irányba, a világűr sötétje felé mutattak. A műszerfalon lévő kis gyorsulásmérő mutatója megmoccant, jelezve, hogy egytized G fele hat ránk, ami olyan csekély, hogy még csak nem is éreztük, de azért elég bizonyíték volt arra, hogy tudjuk: valóban lassulunk.

A G-erők rohamosan növekedni kezdtek, amint becsapódtunk a levegőmolekulák közé. Ekkor az ablakaink előtt lejátszódó páratlan látványosságra lettem figyelmes. Egy narancsszínű csík húzott el mellettünk, nem több, mint egy apró villanás, ami azzal a lendülettel tova is tűnt az űrben. A másik oldalon egy zöld csík húzott el, majd körülöttünk egyre sűrűbben mindenfelé csodálatos kék, piros és lila csíkok követték egymást, ahogy a Gemini-9 csonkakúp testének alja a vastag atmoszférának ütközött. A sok ezer kilométeres óránkénti sebességgel a levegőbe csapódó űrhajó légellenállása tűzgolyót formált, és ennek következtében egyre melegebb lett a kabinban. Ezek voltak az utolsó szavak, amit a rádió elnémulása előtt hallottunk: „Jó hazautat.”

A számítógép légkörbelépéssel kapcsolatos adatokat közölt, Tom pedig a megdőlt űrhajót előbb ötven fokos szögben balra forgatta, majd harmincnyolc fokkal vissza jobbra. A jelzett számok segítségével célba vette a Cape Kennedytől mintegy 560 kilométerrel keletre lévő leszállóhelyet, amitől még mindig egy fél világ választott el minket.
A finom csavarmozgás miatt az utánunk kígyózó lángnyelvek fényes szárnyaknak tűntek, és egymás hegyén-hátán örvénylettek. kanyarogtak, ezzel csodálatos fényjelenséget idézve elő a sötétben. A narancs, a sárga és a vibráló piros árnyalatai, a fényes kékek és zöldek egyetlen színes spirállá egyesülve keveredtek össze egymással. Fedélzeti kameránk felvette a hőpajzsról kígyózó tűzcsíkokat, ahogy azok egyetlen lángcsóvává álltak össze. Egy-egy pillanatra szikrák landoltak az űrhajó orrán, megtapadtak rajta, világítottak, mintha játékos manók lennének, majd elsodorta őket a szédítő légáramlás. Többé már nem volt sötét: olyan fényjáték kezdődött, amilyet bármilyen rockkoncert megirigyelhetett volna. Később a lángoló hőpajzstól kiinduló, és az orron túlnyúló tűz teljesen körbevett minket, hogy aztán jóval mögöttünk, egy meghatározhatatlan pontban váljon eggyé. [Az alábbi videón 04:00-tól látható a Gemini-2 légkörbelépése; ez a Gemini-9 esetében is hasonló lehetett:]

A gravitáció határozottan nőtt. Már több mint 4 G volt, aztán több, mint öt, és egyre csak nőtt, ahogy a minket körülvevő csendfüggönyben kiégettük a hazafelé vezető ösvényünket. Olyan érzés volt, mintha egy óriás ugrálna a mellkasunkon. A rádióhullámok nem tudtak áthatolni ezen a vakító turbulencián. Bármerre is néztem, csak tüzet láttam, és a rádiókapcsolat még legalább négy percig nem működött - egészen addig, amíg ez a 1650 Celsius fokos pokol véget nem ér. Azt mondják, hogy a lövészárkokban nincsenek ateisták. Azt tudom, hogy a tűzgömb formájában a Földre visszaszáguldó űrhajóban nincsenek, és elmondtam egy gyors imát. Kesztyűnk és sisakunk is rajtunk volt, az enyém még mindig úszott az űrséta izzadtságában, hátunkon feküdtünk tehetetlenül, és nem volt más választásunk, mint kivárni a tűzvihar végét. Kalifornia partjai fölött 148 kilométer magasan voltunk, aztán Új-Mexikó fölött 96 kilométerre. Texas fölött sebességünk vacak 1126 km/h-ra lassult.
A tűzszekerünk által előidézett színek megigéztek engem, és ma már tökéletesen megértem, hogy Alan Bean, egyik asztronauta-társam, miért lett művész űrutazását követően. Az ugyanis, amit láttunk, szavakkal leírhatatlan, legfeljebb megfesteni lehet."

A marokkói sivatag után holdjárónk földi prototípusát a Hawaii szigetén található, NASA által is támogatott PISCES központba szeretnénk eljuttatni, ahol aztán jól megfuttatjuk a távoli terepen. Ahhoz azonban, hogy odáig eljuthasson a rover, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod tereptesztünket, akár rendszeres előfizetéssel is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.