Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Az irányítóközpont mit sem tudott a Komarovval történtekről. Amikor a mentőcsapat a roncs közelébe ért, mindössze egy kurta üzenet érkezett tőlük, miszerint a kozmonautának „sürgős orvosi beavatkozásra” van szüksége (ezt a szófordulatot a lehető legrosszabb esetekre tartogatták). A Légierő helyi parancsnoka hírzárlatot rendelt el. Usztyinov védelmi minisztert délelőtt 11 órakor tájékoztatták a valódi végkifejletről, Leonyid Brezsnyev egy óra múlva, a csehszlovák Karlovy Varyban értesült a történtekről. Az embereknek hivatalosan a nap hátralevő részében számoltak be az esetről. A roncsból Gagarin emelte ki Komarov testét. Pár nap múlva néhány fiatal úttörő Vlagyimir Komarov sztyeppén szétszóródott földi maradványaira bukkant. Eltemették, és egy kis emlékművet emeltek a tiszteletére.

Komarov hű elvtársai két nap múlva, a Kreml falába helyezték testét végső nyugalomra. Lesújtó és hátborzongató esemény volt, a holdverseny igazi árának kéretlen emlékeztetője. Chopin temetési indulójának dallamára a zord arcú, összeszorított ajkú kozmonauták, megfogadták, hogy az űrprogramot márpedig könyörtelenül folytatni kell. Létszámuk kilenc férfira és egy nőre csökkent.

Egyetértés volt abban, hogy a küldetést azelőtt erőszakolták ki, hogy a Szojuz valóban készen állt volna a startra. Mindettől eltekintve Komarov mesterien irányította a Szojuzt a légkörbe lépés során. Az ejtőernyő meghibásodásának a küldetés korábbi szakaszában felmerült problémákhoz nem igen volt köze. Az ejtőernyő tárolója hibásodott meg, az ernyő pedig nagy eséllyel összetapadt, amikor végül kijött belőle. A vizsgálat azzal az ijesztő következtetéssel zárult, hogy a Szojuz-2 is valószínűleg hasonló sors várt volna: az is becsapódott volna a visszatéréskor. Amikor évek múlva Valerij Bukovszkij felidézte a történteket, a viharról már úgy beszélt, mint ami megmentette az életét.

A Holdat megkerülésére tervezett űrhajó: Az L-1, Zond

A Szojuz-küldetés előkészületei egybeestek a Szojuzból fejlesztett L-1 kabinéval, a terv szerint utóbbi fedélzetén kerülné meg egy kozmonauta a Holdat. Az L-1 kabint később Zondnak nevezték el, és ezzel kavarodást okoztak a Koroljov által a bolygóközi program részére fejlesztett műszaki kísérletekkel. A Zond-1 a Vénuszhoz, a Zond-2 a Marshoz, a Zond-3 pedig a Holdhoz repült, hogy letesztelje a marsutazásra szánt berendezéseket. A terv szerint a Zond 4-8 fontos szerepet játszana a Hold emberrel való megkerülésének előkészítésében.

1964 augusztusa után a szovjet holdprogram kétfelé szakadt: egyrészt holdkörüli küldetésre (Proton, L-1/Zond), másrészt emberes holdraszállásra (N-1, LOK, LK). Amikor a pártbizottság az L-1 kapcsán 1966 decemberében összeült, a Hold első emberes megkerülésének dátumául 1967. június 26-át tűzték ki, amit négy ember nélküli teszt előzött volna meg.

A Zond a Szojuz lecsupaszított verziója volt. 5400 kg-ot nyomott, hossza 5 méter, átmérője 2,72 méter volt, fesztávolsága pedig a két darab 2 x 3 méteres napelemtáblával együtt 9 métert tett ki, a lakórész térfogata pedig 3,5 m3 volt. Leszállóegységében egy vagy két kozmonautából álló legénység is elfért volna. Egy 4170 N tolóerejű Szojuz KDU-35 volt az egyetlen hajtóműve, amit nagyjából 270 másodpercig lehetett működtetni, ugyanakkor a Szojuznál több segédhajtóművel rendelkezett. A Szojuzon használatosnál vastagabb hőpajzsa volt, hogy kibírja a Holdról 11 km/s sebességgel való visszatéréskor a légkörbe lépés során kialakuló nagy légellenállást. Egy esernyőszerű, nagy nyereségű (high-gain) antennát is kapott, a tetejére pedig egy támasztótölcsér került, erre rögzítették a mentőrakétát. Jurij Szemeonov tervezte. A Szojuz és az L-1 Zond közti alapvető különbségek az alábbiak voltak. A Zond ugyanis:

Kisebb volt, és nem volt keringőegysége
Három helyett maximum kétfős legénység számára volt benne hely
Speciálisan holdutazásra tervezett műszerfala volt
Egy támasztótölcsér került a tetejére
Nagy hatótávolságú tányérantennát kapott a zökkenőmentes kommunikáció érdekében
Vastagabb, ellenállóbb hőpajzsa volt a nagysebességű légkörbelépés miatt
Lekerült róla a dokkoláshoz használatos periszkóp
Kisebb napelemtáblái voltak

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.