Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A Luna-program csalódásai után ironikus, hogy még ugyanazon a nyáron a Szovjetunió váratlan sikerre tett szert egy kipróbálatlan Mars-szonda segítségével. Ez volt a Zond-3. A Zonddal Koroljov szerét ejtette, hogy kipróbálják a mélyűr felkutatására szánt küldetések során alkalmazott technológiát. A Zond-1-et 1964 márciusában indították a Vénuszhoz, míg a Zond-2 1964 novemberében a Mars felé vette az irányt, és nagyon közel került ahhoz, hogy a következő nyáron eltalálja a bolygót. Ezek a Zondok két egységből álltak: egyrészt a túlnyomás alatti, 1,1 méter átmérőjű keringő egységből, amit 4 méter széles napelemekkel, telemetriai rendszerekkel, két méteres átjátszó parabolatányérral, a pályakorrekcióhoz egy KDU-414-es hajtóművel szereltek fel. A másik egység leszállóegység is lehetett (ld. Zond-1), de a Zond-3 esetében például egy fényképezőrendszert jelentett, amit más tudományos műszerek egészítettek ki. A szonda 950 kg-os tömegével kisebb volt a Lunáknál.

Az új kamerarendszer az 1964-65-ben indított Mars- és Vénusz-szondákon jelent meg először. Arnold Szelivanov tervezte, a rendszer pedig figyelemreméltóan kicsi volt, mindössze 6,5 kg-ot nyomott: 25,4 mm-es filmet használt, 40 képet tudott tárolni, és ezeket 550 vagy 1100 sorsebességgel lehetett beszkennelni. Másodpercenként 67 sort átjátszására volt képes, ami képenként pár percet tett ki, illetve nagy felbontású átjátszás esetén egy felvétel továbbítása 34 percet vett igénybe. A fényképezőt infravörös és ultraibolya szűrőkkel is ellátták.

A Zond-3-at eredetileg arra tervezték, hogy 1964. novemberében a Marshoz induljon, ahol fényképeket készíthetett volna, de lekésték az indítási ablakot. Most ezt a bolygóközi szondát hasznosították újra, hogy fotókat készítsen a Hold túloldaláról, mégpedig az Automata Bolygóközi Állomás által 1959-ben készített felvételeknél sokkal jobb minőségben. Feladata volt továbbá, hogy felderítse a Hold túloldalának azt a 30 százalékát, amire az 1960. áprilisi kudarcok miatt nem került sor. A szonda 1965. július 18-án szállt fel, és egészen augusztus 15-ig semmit nem lehetett hallani róla, ekkor derült fény az űrkutatás újdonsült sikerére. A Zond-3 33 órával a start után 9219 kilométerre közelítette meg a Holdat, úton a mélyűrbe vezető pályája felé.

Július 20-án 04:24-kor kezdett fényképezni 11600 kilométerrel a felszín fölött, röviddel azelőtt, hogy a szonda elérte pályájának Holdhoz legközelebb eső pontját, és elrepült a Mare Orientale fölött, a Földről látható oldal nyugati felén. A Hold nyugati felének jól ismert jellegzetességeit további jellemzők méretének kalibrálására használták, illetve cél volt az Automata Bolygóközi Állomás által kihagyott területek feltérképezése – az ugyanis a Hold keleti széle fölött repült át. Amikor a Zond-3 a Hold északnyugati része fölé emelkedett, f106 mm-es fényképezőgépével 68 percig a másodperc század, illetve háromszázad részéig exponálva készítette el a felvételeket. A fényképezés 05:32-kor ért véget, és 25 nagy látószögű fotó született, ezek közül egyesek 5 millió km2 területet fedtek le, mindemellett három ultraibolya-felvétel is készült. A részletek kiválóan látszódtak a fényképeken, és 1100 sorból álltak (az amerikai Ranger fényképezőgépei ezidőtájt ennek a felét tudták).

A szovjet kutatók megvárták, amíg a Zond-3 1,25 millió kilométerre távolodik, ekkor adtak távirányítással parancsot a képek átjátszására. Ezeket a szonda számos alkalommal megkísérelte újrasugározni, az utolsó kép átjátszására október 23-án került sor, 30 millió kilométer távolságból. Pompázatos fotók készültek, amikor a Zond elsuhant a Hold „éle” fölött – teljes, eddig ismeretlen hegyláncok, kontinensek és kráterek százai váltak láthatóvá. A szonda 153,4 millió kilométerről is küldött adatokat, az utolsó adásra 1966. március 3-án került sor. A pályakorrekciókat egy új rendszer segítségével végezték, ami a Nap és a csillagok helyzetét használta a szonda tájolására.

A Zond-3-at egy az egyben az OKB-1 építette, de nem az I-100-as irányítórendszert használták. Ez volt az utolsó, mélyűrbe indított szonda, amit teljes egészében az OKB-1-nél terveztek, még azelőtt, hogy a holdprogramot átadták volna a Lavocskin Tervezőiroda számára.
A Zond-3 küldetés során nyert információk segítségével az Automata Bolygóközi Állomás által a Hold túloldaláról készített primitív térképeket frissíteni lehetett. Amíg a Hold Föld felé néző oldalát a tengerek (maria), hegyláncok és hatalmas kráterek uralják, addig a túloldal egy óriási kontinens volt, szinte egyetlen tenger nélkül: a tájat apró kráterek szabdalták. Az oroszok újfent éltek a felfedezők előjogával, és saját anyanyelvükön nevezhették el az új vidékeket. Így az újonnan felfedezett öblöket Bolsoj Romb és Malij Romb (nagy és kicsi) névre keresztelték, a frissen felfedezett szalagtengerek pedig a Peny, Voln és Zmei nevet kapták.

A Zond-3 tudományos műszerei:
Két fényképezőgép, infravörös és ultraibolya tartományban mérő spektrométer, magnetométer, kozmikus sugárzásmérő, naprészecske-mérő, meteormérő

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.