A németek az esetek többségében saját anyanyelvükön beszéltek, amikor összezsúfolódtak kijelzőik fölött, és imádkoztak, azért, hogy minden rendben menjen. Erről is ír Gene Kranz, a NASA küldetésigazgatója "Failure is not an option" című könyvében, amiből az alábbiakban fordítunk le pár részletet magyarra:

"Egy Redstone hordozórakéta és a Mercury kapszula ballisztikus tesztje volt az első olyan küldetés, amiben én is szerephez jutottam. A tervek szerint a Redstone hajtóművének két és fél percig kellett üzemelnie. Kikapcsolás után a mentőrakéta leválik a kapszuláról a rögzítőgyűrűbe épített robbanótöltetek begyújtásával, ezt a mentőrakéta gyújtása követi majd. Ezután amikor a hordozórakéta tolóereje visszaesik, reteszek robbannak, amit három kisméretű, szilárd üzemanyagú „direkt segédrakéta” gyújtása követ - ezek segítségével válik le a kapszula a hordozórakétáról. (A „direkt segédrakéta” a menetirányhoz képest hozzáad a sebességhez, ebben az esetben kis rakéták választották le a Mercury-kapszulát a hordozórakétáról. A retrográd rakéták (avagy „fékezőrakéták”) a repülés irányára ellentétesen fejtenek ki erőt.) A Redstone az űrhajót 210 kilométeres magasságba röpíti, mielőtt pályája elkezdene lefelé ívelni.

6100 méteren a kapszula fékezőernyői kinyílnak, stabilizálják mozgását, és lelassítják annyira, hogy a főernyők biztonságosan kinyílhassanak. Ezután a landolási fázis kezdődik. Az egész küldetést mindössze tizenhat percesre tervezték. A visszaszámlálás szimulációjának gyakorlását a Redstone rövid, valós repülésével kezdtük. Három napig mindenféle eseményeket próbáltunk el, és parancsokat adtunk az automatikának.
A szimuláció során oktatóink, a legfelső sorban elhelyezett irányítópultokban berendezett megfigyelőhelyükön ültek, és mágnesszalagokról játszották be a telemetriát és a radarrendszert érintő adatokat, ezzel vezérelve a műszereket és a tábla kijelzőit. Ha máshogy nem ment, írásban kérdeztek, mint egy iskolai röpdolgozat esetében. Az egész Küldetésirányító Központ csapata elé ki kellett állni, és azt mondani: „Küldetés! Egy új probléma jelentkezett, és így akarom megoldani.” Ezt komolyan vettük. Isten irgalmazzon, ha nem tudtunk előrukkolni egy válasszal – mégpedig azonnal.

Az indítóállás épületegyüttese, ahonnan a Redstone-t készültünk indítani, az indítóállásból, a kiszolgáló toronyból és egy blokkházból állt, utóbbiból irányították és felügyelték a startot. Az indítóállást áram- és kommunikációs kábelek hálózata szőtte be, és csövek továbbították az üzemanyagot és más folyadékokat. A blokkházak jégkunyhószerű építmények voltak az indítóállástól 230 méterre, és némiképp hasonlítottak a II. világháborús gépfegyveres bunkerekre. Az Atlas blokkházai kis mértékben eltértek: ezek tizenkét oldalú betonbunkerek voltak három méter vastag falakkal, kupolaszerű tetővel, tizenhárom méter vastag homokba ágyazva. Korábban a blokkházakon volt egy vastag kvarc/üvegablakkal ellátott kémlelőnyílás. Később periszkópokat alkalmaztak helyettük, és így figyelték meg az üzemanyag-tartályokat és a kábelaknákat. A blokkházaknak elég közel kellett lenniük ahhoz, hogy szabad szemmel is lehessen látni ezeket, de épp elég távol kellett lenniük, hogy a hordozórakéta felrobbanását is túl lehessen élni bennük. (Az első hordozórakéták öt százaléka röviddel a felszállás után felrobbant.)

A blokkház személyzete német rakétatudósokból, illetve a Szárazföldi Haderőnél korábban szolgálatot teljesítő technikusokból, valamint a hordozórakétákat gyártó alvállalkozók személyzetéből állt. A németek az esetek többségében saját anyanyelvükön beszéltek, amikor összezsúfolódtak kijelzőik fölött, és imádkoztak, azért, hogy minden rendben menjen. Von Braun kollégáin kívül, a blokkházban dolgozó, és a kapszuláért felelős mérnököket széles körből merítve választották ki, főként a repülőgépiparban dolgozó beszállítók közül. Kraft csapata mindenféle háttérrel rendelkező mérnökökből állt, így állt össze egy kispályás focicsapat. A kapszuláért felelős mérnökök a NASA Space Task Grouptól érkeztek, a hálózatirányítók a Légierőtől, a létesítményért felelős technikusok a Bendixtől, a Mercury Irányítóközpont CapComjai pedig az első hét asztronauta közül kerültek ki.
Háromtagú csoportok szolgáltak a Mercury Projekt tizenhárom megfigyelőállomásán, ők szolgáltatták az űrhajó útjával kapcsolatos információkat az a bolygó minden pontjáról, illetve ők tartották a rádiókapcsolatot az űrhajó legénységével. A háromfős csoportokat a CapCom vezette, az ő felelőssége volt, hogy az adott megfigyelőállomás készen álljon a küldetésre, és valós idejű támogatást biztosítson, ezen kívül pedig státuszjelentésekkel is el kellett látni a Mercury Irányítás küldetésigazgatóját. Az emberes küldetések alkalmával ő kommunikált a kapszulában lévő asztronautával, innen ered a „CapCom” kifejezés.

A tizenhárom, legénységgel felszerelt megfigyelőállomás Kraft irányítása alá tartozott. Mivel nagyon kockázatos döntéseket kellett rövid időn belül meghozniuk, az asztronauták úgy vélték, hogy csak egy másik asztronauta beszélhet a kapszulában repülő társához. A Mercury Irányítóközpontban és a blokkházban szolgáló CapComok a Mercury-asztronauták közül kerültek ki, és gyakran olyan megfigyelőállomásokra küldték őket, amik kritikusak voltak a küldetés szempontjából.
 
Ezidőtájt az amerikai űrprogram a NASA mellett a hadsereg erőforrásaira is támaszkodott. Ezzel szemben az orosz űrprogram teljes mértékben a hadsereg égisze alá tartozott. A szovjet berendezések, szoftverek és a személyzet is katonai volt, habár volt pár módosítás, ami a stratégiai hadviselés céljából kifejlesztett katonai programokra vezethető vissza: a hordozórakéták tetejére ugyanis robbanófej helyett űrhajó került, ahogy ez a mi Atlas rakétánk esetében is történt. Idővel az orosz űrprogram polgári jellege erősödött, ugyanakkor a NASA tevékenysége a kezdetektől fogva élesen elkülönült a katonai műveletektől és személyzettől."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.