A Szputnyik
2013.03.02. 11:00
A szovjetek első űrmisszióit a hiedelemmel ellentétben nem a politikai vezetés, hanem a fejlesztőmérnökök kezdeményezték, akik a küldetés hasznáról meggyőzték a politikusokat. Erről is ír Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvében, amiből az alábbiakban fordítunk részleteket magyarra:
"A Szputnyikkal minden megváltozott. Az életünkben bekövetkező nagy történelmi események jelentősége idővel megkopik, a Szputnyik esetében azonban nem így történt. Amikor az első, földkörüli pályára álló műhold elstartolt, majd Nyikita Hruscsovval telefonon közölték ennek tényét a Bajkonur Űrközpontból, ő ezt higgadtan tudomásul vette, udvariasan köszönetet mondott Koroljovnak, és ezzel lefeküdt aludni. A Pravda másnapi számában ugyan beszámolt a startról, de a hír csak a lap alsó harmadában jelent meg, ezzel a visszafogott címmel: TASZ kommüniké. Nyugaton a BBC késő esti híradója végén hezitálva számolt be a startról, mivel sem a csatorna, sem a bemondó nem tudta hova tenni ezt a furcsa eseményt.
A politikai vezetéssel szemben, a hétköznapi emberek nagyon is tudták, hogy ez mit jelent. Amikor Koroljov és kollégái a Bajkonur Űrközpontból a hosszú útjukon hazavonatoztak, az emberek kijöttek eléjük a peronokra, hogy megállítsák a vonatot, és találkozzanak velük. Ahogy közeledtek Moszkva felé, már-már tapintható volt az izgalom a levegőben,. Ekkorra az emberek már a Szovjetunió minden táján erről a rendkívüli eseményről beszéltek. Másnap a Pravda címlapja csak a műholddal foglalkozott, Hruscsov pedig rövidesen külföldi partnereinek kérkedett a történtekről. 
De ez semmi volt ahhoz a hisztériával és dühkitörésekkel tarkított zűrzavarhoz képest, ami ennek hatására az Egyesült Államokban elszabadult. Persze, elismerték a szovjetek teljesítményét, de ezt sajnálkozás övezte, amiért nem Amerika csinálta elsőként. Az amerikaiak egy földkörüli pályára álló műhold indításával kapcsolatos tervei már hosszú évek óta nyilvánosak voltak.
Mivel a technológia terén Amerika a világ vezető hatalmának számított, senkiben nem merült föl a gondolat, hogy esetleg nem az USA lesz az első: elképzelhetetlen volt. Igazából az oroszok szintén nyilvánosan, részletekbe menően értekeztek arról, hogy szándékukban áll egy műhold földkörüli pályára juttatása. Bár az első Szputnyik hidegzuhanyként érte az amerikaiakat, a történtek nem lepték meg a Szovjetunió lakóit, akik számítottak erre: az űrutazás gondolata már az 1920-as évektől kezdve ismerős volt a közvélemény számára, és ez aztán az 1950-es években újult erőre kapott.
Az első Szputnyik mély benyomást gyakorolt az átlag amerikaiakra. A Szputnyikot szállító rakéta pályára állt, és a hideg őszi éjjeleken meg lehetett figyelni, ahogy Észak-Amerika fölött áthalad az égbolton. Az űreszköz hátuljából kiálló hosszú antennák pittyegő hangjeleket bocsátottak ki, amit még viszonylag egyszerű készülékekkel is lehetett fogni. Egy pár hónappal későbbi közvélemény-kutatás eredménye szerint szinte minden amerikai hallott a Szputnyikról, és majdnem mindenkinek megvolt a véleménye ezzel kapcsolatban.
A közvélemény reakcióját kihasználva Koroljov új feladatokkal bízta meg Mihail Tyihonravovot, és az általa felügyelt „űreszköz fejlesztéséért felelős tervezőosztályt”. Koroljov 1955. április 30-án elsőként vetette fel, hogy állami szinten kezdjék meg a Hold felfedezését, de akkor semmi nem lett belőle. Most viszont minden megváltozott. A űrutazás gondolata nagyon népszerű volt, és a dicső 1920-as és a korai 1930-as évek hangulatát idézte. Három tervezőcsoport jött létre: egyik az emberes űrhajó, a másik a kommunikációs műholdak, a harmadik pedig a Holdat tanulmányozó automata űrhajó kifejlesztésén dolgozott. Ez utóbbi a kiváló fiatal tervezőmérnök, az akkor még csak 30 éves Gleb Jurij Makszimov (1926-2000) felügyelete alá került.
A vele folytatott megbeszélések nyomán Tyihonravov és Koroljov 1958. január 28-án levelet írt a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, illetve a kormány részére „Rakéta indítása a Holdra” címmel (ezt néha úgyis fordítják: „Program a Hold felfedezésére”). Két űrhajó indítását javasolták a Holdra. Az egyik becsapódna a felszínébe, míg a másik fényképeket készítene a Hold rejtett túloldaláról, majd ezeket a Földre sugározná. A becsapódó szonda megérkezését a telemetriai adatokból, illetve a robbanásokból lehetne tudni, utóbbiakat a Földről is látni lehetne. A kormány két hónap múlva, 1958. március 20-án jóváhagyta az előterjesztést. A nyugati világban széles körben elterjedt hiedelem ellenére nem a politikai vezetés rendelte el a Holdra irányuló küldetéseket. Épp ellenkezőleg: az első szovjet űrmissziók mérnökök javaslatán alapultak, akik meggyőzték a kormányt a küldetés politikai és PR-hasznáról.
Tyihonravov és Koroljov még a nyár folyamán egy nagyszabású űrkutatási tervet dolgozott ki. „A világűr létrejöttének megértését célzó legígéretesebb kutatások” címmel vázolt vakmerő terv az űrkutatás grandiózus tervét tartalmazta – valószínűleg fordításbeli eltérések miatt más címen is futott, de a nyugati világ számára ezek közül egy sem volt ismert – igazából a tanulmány részleteit csak évtizedekkel később publikálták. Ugyanakkor az űrkutatás történetének ebben az elképesztően korai fázisában készített terv már azt körvonalazta, hogy a Szovjetunió miként hódíthatná meg a kozmoszt. Ezt javasolták:
- Egy kisméretű, 15-20 kilós kutatóegység holdraszállása
- A holdfelszín fotózása műholdról
- Az R-7 hordozórakéta négy rakétafokozatúvá fejlesztése annak érdekében, hogy egy szondát holdkörüli pályára lehessen állítani, ami majd filmfelvételeket továbbít a Földre
- Robotűrhajók indítása a Marsra és a Vénuszra
- Földkörüli pályán végrehajtott űrrandevúk előkészítése
- Emberes űrhajóval megkerülni a Holdat
- Emberes küldetések a Holdra, a Vénuszra és a Marsra
- Állandó kolónia létrehozása a Holdon.
- Az űrrandevúk során a kritikus megközelítéshez szükséges technológiák kidolgozása, az életfenntartó és a nagy hatótávolságú kommunikációs rendszerek kifejlesztése.
Makszimov csoportja rövidesen előállt az első részletes tervekkel. Négyfajta űrhajóra tettek javaslatot. Ezeket az orosz abécé hatodik betűje után Je-sorozatnak hívták (az első öt betűt már más projektekhez elhasználták.) 
A terveket nemsokára módosítani kellett. A Je-4 szonda volt az első számú probléma. Atomkutatók arra figyelmeztettek, hogy egy nukleáris robbantás a Holdon légkör híján nehezen megfigyelhető, és ugyanez igaz a hagyományos robbanótöltetek esetében is, így a szonda ötletét végül ejtették. A mérnököket aggasztotta, miként lehetne egy kis űrhajót a Hold felé vezető útján nyomon követni. Azzal a javaslattal álltak elő, hogy 1 kg nátriumot vagy báriumot engedjen ki az utazás során. Ezt az így létrehozott részecskefelhőt aztán a megfelelő érzékelőkkel ki lehet szúrni. A terv szerint a Hold felszínébe csapódó küldetés (Je-1) után, rögvest folytatnák a sorozatot a Hold túloldalát fényképező missziókkal (Je-2, Je-3)."
Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Macséta 2013.03.02. 12:10:57
