A holdkörüli pályára tervezett űrrandevút még tovább bonyolította az a tény, hogy a Hold tömegvonzása nem mindenhol egyforma: vannak pontok, ahol nagyobb a tömegkoncentráció, ezek pedig egy csöppet lehúzzák a pályán keringő űrhajót, valahányszor az elröpül fölöttük. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Az Apollo-10 útját májusra tervezték, ennek során pedig Tom Stafford és Gene Cernan holdkompjukkal tizenötezer méterre megközelítik a Hold felszínét, mielőtt visszatérnének a parancsnoki és műszaki egységben várakozó John Younghoz. Ha már több mint negyedmillió kilométerre elmerészkednek otthonuktól, és a nemzeti céltól mindössze tizenöt ezer méterre vannak - szólt az érv - butaság lenne, ha nem szállnának le egy landolásra alkalmas járművel. Elég jól átláttam ezt a logikát, és titokban egyet is értettem vele, de nyomós érvek szóltak ellene is. Egyrészt a Hold az űrrandevú szempontjából teljesen más környezet, ahol földkörüli pályán szerzett tapasztalataink talán nem is alkalmazhatóak. A fényviszonyok különbözőek, a keringési sebesség jelentékenyen eltér, nem is beszélve az űrhajó pályájának Földről történő megfigyeléséről.

Ilyen körülmények között bölcs ötletnek tűnt az űrrandevút nem túlbonyolíani. Ez azt jelentette, hogy a holdkomp pontosan ugyazon a pályán marad, mint a parancsnoki és műszaki egység, miközben a két jármű sebesége is nagyjából azonos. Így a parancsnoki és műszaki egységhez való visszatérésnek meglehetősen egyszerűnek kell lennie, ugyanakkor az mentőegységként bármikor közbeavatkozhat. Nem ez lenne a helyzet, ha a holdkomp leszállna. Akkor ugyanis teljesen más fordulatot vesz a történet, hiszen a holdkomp a felszínen nullával álldogál, és hajszálpontos időzítéssel kell felszállnia ahhoz, hogy az odafenn száguldozó parancsnoki és műszaki egységgel azonos pályára álljon.

Az űrrandevút még tovább bonyolította az a tény, hogy a Hold tömegvonzása nem mindenhol egyforma: vannak pontok, ahol nagyobb a tömegkoncentráció, ezek pedig egy csöppet lehúzzák a pályán keringő űrhajót, valahányszor az elröpül fölöttük. Úgy tűnt, hogy a holdi tengerek alatti sziklák miatt itt átlagosan nagyobb a tömegkoncentráció a Hold többi részéhez képest. 1969. tavaszán a nagyobb tömegkoncentrációjú helyekről még nem sokat tudtunk, és az űrhajó pályáját figyelemmel kísérő szakemberek nem tudtak megfelelő matematikai algoritmust betáplálni a számítógépeikbe, így a számítógépek nem is tudták megjósolni, hogy ezek a helyek pontosan mikor és hogyan zavarhatnak be a holdkomp vagy a parancsnoki és műszaki egység pályájába.
Egyvalami azonban biztos volt. Ha mindkettő közel azonos pályán repül, nagyjából hasonló hatás is éri őket. Viszont úgy, hogy a holdkomp a talajon üldögél, és a másik egység fölötte köröz, a hibák összesített hatása jóval nagyobb.

Ha létezett űrrandevú-szakértő, akkor Tom Stafford az volt, és ő nagyon is képben volt ezekkel az érvekkel. Tom a megbeszéléseinken az asztronauta hivatalnál mindig is a konzervatív oldalt képviselte, és korábban ragaszkodott ahhoz, hogy repülés közben egy sor űrrandevú-helyzetet kipróbáljunk, mielőtt leszállnánk a Holdra. Emiatt aztán Tom nem mondhatott magának ellent azzal, hogy egyszeriben az Apollo-10 landolásának élharcosává válik, még akkor sem, ha ez egyben azt is jelentené, hogy ő (vagy Gene Cernan) lenne az első, aki a Holdon sétál.

A végső - és valószínűleg legnyomósabb - érv azonban az volt, hogy Stafford (4-es számú) holdkompja túlsúlyos. Pár pluszkiló nem számít, ha a holdkomp holdkörüli pályán marad, de elképesztően sokat jelent, ha a felszínről kell felszállni. Csekély esély kínálkozott arra, hogy kiszedjenek belőle valamit, így Tomnak egy későbbi holdkompot kellett volna megvárnia, és az vállalatvezetői és ütemezési szempontból egyenértékű lett volna Pandora szelencéjének kinyitásával.
Így aztán minden az eredeti terv szerint maradt, és Stafford repülése a holdraszállás lehető legalaposabb kosztümös főpróbája maradt, de ettől még nem A holdraszállás. Staffordot és legénységét ez szemlátomást nem zavarta … de ha rajtam múlt volna a dolog, én biztosan pár hónappal késleltettem volna az Apollo 10-es küldetését, és kivárom a mi (5-ös számú) holdkompunk elkészültét, és a landolást választottam volna. Úristen, tizenötezer méterre megközelíteni a Holdat, majd otthagyni, egyszerűen túl soknak tűnt számomra!

Az Apollo-9-es küldetése nem csak hatalmas mérnöki diadal volt, de egyben mérföldkőnek is számított az Apollo-legénységek kicsiny, zárt világában. Neil, Buzz és én egy lépcsőfokkal feljebb kerültünk a ranglétrán, így kiruccanásainkhoz lényegesen könnyebben juthattunk repülőhöz, és, ami még ennél is fontosabb volt, hogy több időt tölthettünk a szimulátorban. Az volt a szisztéma, hogy a soron következő küldetés – esetünkben az Apollo 10 -  legénységének lába előtt hevert a világ, és minden elképzelhető segítséget megkaptak a NASA részlegeitől. A későbbi küldetések esetében azonban ennek mértéke meredeken zuhant, és nagyon nem volt mindegy, hogy másodiknak vagy harmadiknak repülünk-e.

A parancsnoki és műszaki egység szimulátorából kettő volt a Cape-en, egy pedig Houstonban, de a houstonit inkább kutatásra és fejlesztésre használták, és nem a legénység kiképzésére. Mivel McDivitték már lekerültek róla, mi vehettük birtokunkba a Cape-i szimulátorok egyikét - leszámítva azokat az eseteket, amikor Staffordé bedöglött, és legénysége a mienken gyakorolt. Megkockáztatom, hogy ismétlésekbe bocsátkozom a szimulátorokkal kapcsolatban, ez azonban csak azért van, mert szeretném kiemelni, hogy a szimulátorok mennyire életbevágóan fontosak voltak a legénység felkészítése során."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.