Az emberiség első holdkörüli utazása hányással kezdődött: Frank Borman, a legénység egyik tagja, dobta ki a taccsot az Apollo-8 fedélzetén. De miért lesznek tengeribetegek az asztronauták? Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A tengeribetegség egyszerűen értelmezhetetlen jelenség volt számunkra. Az orosz szakirodalom régóta célozgatott arra, hogy a súlytalanság zavart okoz a belső fülben az ide-oda lötykölődő folyadék miatt, ami cserébe rosszullétet jelez a gyomornak, és ez pár ember esetében hányással jár. Mi, amerikaiak ugyanakkor mindig fenntartásokkal fogadtuk ezeket a beszámolókat. Ha foglalkoztunk is ezekkel a kérdésekkel, saját tünetmentességünket annak tulajdonítottuk, hogy valamennyien tapasztalt berepülő pilóták voltunk, akik belső füle nyilván hozzászokott a hepehupás repülésekhez.

Namármost, Borman valamitől mégiscsak rosszul volt. Lehet, hogy ez lenne az orosz betegség? Anders és Lovell sem volt túl jó bőrben, bár egyikük sem lett rosszul. Biztos émelyítő lehetett a hányással teli kis helyen osztozni, és minden bizonnyal nyomaszthatták őket a küldetést beárnyékoló események. Aztán idővel Borman kezdte magát jobban érezni, és a Küldetésirányításnál valamennyien megkönnyebbülten fellélegeztünk. A becslések szerint az egész emberiség fele hallott vagy olvasott az Apollo-8 startjáról (A John Glenn küldetése óta eltelt időben soha ennyi újságíró nem jelent meg a Cape-en), és most nem akartuk telekürtölni a fél világot azzal, hogy visszafordítjuk az Apollo-8-at a Föld felé valamilyen ismeretlen eredetű egészségügyi ok miatt.

Borman arra gyanakodott, hogy rosszullétét talán egy altató okozhatta, de visszatekintve inkább az a valószínűbb, hogy űrprogramunk során az első ízben ekkor botlottunk bele a tengeribetegségbe. A Mercury- és a Gemini-űrhajók túl szűkek voltak ahhoz, hogy az asztronauta kicsatolja magát és a kabinban lebegjen, de az Apollo-8-tól kezdve egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az Apollo-k tágas parancsnoki moduljában (és később a Skylaben is) egyesek napokig rosszul voltak, mások viszont nem – pont, mint a tengerészek esetében: valakiket a rossz időjárás ledönt a lábáról, másokat meg nem. Az oroszok űrhajója szemlátomást épp annyival volt a mieinknél nagyobb, hogy a testmozgásra a szervezet így reagált.

Nekünk csak a zéró-G repülőn volt alkalmunk ezt megtapasztalni, és átkozottul mázlisták voltunk, hogy nem történt velünk hasonló az egyik Gemini űrséta során sem, ahol, természetesen, a belső fülre igencsak komoly szerep hárult. Ha egy Geminis űrséta alkalmával az egyik asztronauta hányt volna amíg még odakinn volt a világűrben, az valószínűleg csúnya halállal végződött volna, mivel a sisakja alá szoruló hányástól nem látott volna ki, és valószínűleg meg is fulladt volna, amikor a váladék eltömíti az oxigénellátó rendszert. Ugyanez természetesen igaz lehet a Holdon sétálókra is, leszámítva, hogy ott a csekély gravitáció valamelyest stabilizálja a helyzetet.

Bármi is okozta a rosszullétet, amikor Borman és társai a második nap végén televízión bejelentkeztek, már elég egészségesnek tűntek, és a Küldetésirányításnál jóval inkább műszaki jellegű problémák miatt fájt a fejünk. A fő dilemmáink ezek voltak: (1) mennyire pontos a navigációnk, és az Apollo-8 370 000 kilométerről vajon képes lesz-e mindössze százharminc kilométerrel elhúzni a Hold mellett. (2) Miként működik a műszaki egység méretes főhajtóműve (az SPS), ami az Apollo-8-at hivatott holdkörüli pályára állítani, illetve kivenni onnan. Ezen kívül pedig (3) ott munkált bennünk az általános aggodalom amiatt, hogy most először szakadtunk el ilyen messzire az otthontól (ötezer-hatszáz hibalehetőséggel a fedélzeten).
A navigáció nagyon jól alakult, és még csak az első tervezett pályakorrekcióra sem kellett sort keríteni. Ahogy azonban az Apollo-8 egyre jobban közeledett  a Holdhoz, a helyzet matematikája némiképp megváltozott. A Föld gravitációs ereje egyre kevésbé volt rá hatással, ugyanakkor a Hold vonzása egyre markánsabb lett.

Számítógépeink tisztában voltak ezzel, és önkényesen kiválasztottak az égen egy tetszőleges pontot, ezt követően pedig az egyenlet a "földközpontú rendszer" helyett a holdközpontú javára billent. Ezt mi a Föld „befolyási övezetének” hívtuk, amiből kilépve a Hold „övezetébe” jutunk. A kettő metszéspontján kicsit megbicsaklott az aritmetika, és ezt számítógépeink úgy reagálták le, hogy az űrhajó virtuális helyzete pár mérfölddel arrébb került.
Ezekben az ügyekben Phil Shaffer volt a Zöld Csapat szakértője, aki elkövette azt a durva hibát, hogy egy éjszakai sajtótájékoztatón, a Zöld Csapat műszakjának végén mindezt elmesélte a sajtónak. Soha nem volt ennél szembetűnőbb a műszaki ügyekben járatlan újságíró és az újságírásban járatlan műszaki ember közti szakadék. Minél erősebben próbálta Phil eloszlatni a felmerülő kételyeket, annál inkább meggyőzte a riporterek egy részét arról, hogy az űrhajó egy nagy szökelléssel lép át a holdi övezetbe.

Phil profi amerikai futballjátékost megszégyenítő termetével, rákvörösen és izzadva, óvatosan újra elmesélte az egyenletet, és türelmesen elmagyarázta a mögöttes logikát. Falra hányt borsó volt. Akkor most a legénység nem érez rántást, amikor átmennek a határon, és nem esnek majd pánikba? Hogy képes az űrhajó az ég egyik pontjáról egy pillanat alatt átugrani egy másikba úgy, hogy ebből a legénység semmit nem érez? Mi, többiek, persze csak vigyorogtunk és kuncogtunk szegény Phil kínlódásán, majd ezt követően - valahányszor csak alkalmunk adódott - megpróbáltuk mindig részletesen kitárgyalni a holdi övezet hatásait Phillel, főképp, ha kívülállók is jelen voltak."

Mai bréking nyúz, hogy a Puli által támogatott soproni középiskolások csapata - a HungaroBots - megnyerte a Moonbots 2012. nemzetközi versenyt, erről blogunkon szombaton olvashattok részleteket. Addigis:

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.