Az Apollo-programban is volt olyan asztronauta, aki folyton késve érkezett, majd megkávézott, sztorizgatott egyet, és csak azután kezdődhetett a munka. Nem volt egyszerű vele dolgozni. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Miután a Gemini program biztonságosan és sikerrel végetért, a NASA menedzsmentje a tétovázó Apollo-programra fókuszált, és egy sor változtatást eszközölt, ami radikális hatással volt némelyikünk életére. Először is az ugráló béka beleugrott a semmibe – a 014-es küldetését törölték, mivel fölösleges és indokolatlan ismétlése lett volna a 012-es küldetésnek. Ha a Grissom-White-Chaffee trió tizennégy napot tölt földkörüli pályát egy I-es Blokk parancsnoki modulban, akkor Schirra-Eisele-Cunninghamnek miért is kellene az egészet még egyszer újra végigcsinálnia? A 014-est tehát törölték, és a Schirra által vezetett legénység Grissomék tartaléka lett, ezáltal pedig a McDivitt-Scott-Schweickart hármas felszabadult, ők alkották az Apollo-program második emberes küldetésének elsődleges legénységét – feladatuk pedig az első II-es Blokk parancsnoki modul és az első emberes holdkomp komplex, földkörüli pályán történő tesztje lett. Aha, ez aztán a változás!

Schirra könnyűszerrel megkaphatta volna ezt a küldetést McDivitt helyett, de valaki nyilván azt gondolta, hogy McDivitt legénysége jobban felkészült arra, hogy elmélyüljön egy ilyen iszonyúan összetett küldetésben, amikor két emberes űrhajó repül egyszerre. A holdkomp különösen trükkös jószág volt, mivel azután, hogy McDivitt és Schweickart belemászik, majd leválik Scottról és a parancsnoki modulról, vissza is kell térniük: törékeny járművüknek ugyanis nem volt hőpajzsa, emiatt aztán nem lehetett visszatérni vele a Földre, mivel elégett volna.
Másfelől viszont a Schirra-t érintő változásokat látva számunkra, belsősök számára úgy tűnt, hogy ezzel a Mercury-s és Gemini-s veteránt végképp leírták; ez az értékelésünk azonban nem bizonyult helytállónak, ahogy azt rövidesen – és tragikus körülmények között – megtapasztalhattuk. [Az alábbi képen balról-jobbra Schirra, Eisele és Cunningham látható.]

Természetesen, a 014-es törlésével felszabadult a Borman-Stafford-Collins trió is, így új megbízatásra vártunk, amit meg is kaptunk, de nem maradtunk együtt. Tom Stafford egy grádiccsal feljebb került, és különbejáratú, nagyon tapasztalt legénységet kapott John Young és Gene Cernan személyében, ők hárman lettek McDivitt tartaléka. Egy null Tom javára. Borman és Collins a program harmadik emberes repülésének elsődleges legénységévé lépett elő, Bill Anders-szel kiegészülve.

Mindeközben Collins holdkomp pilótából parancsnoki modul pilótává „avanzsált”, és ezzel minden esély elúszott arra, hogy elsőként sétáljon a Hold felszínén.
Ennek oka az volt, hogy Deke akkoriban mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az összes, holdkomppal rendelkező küldetés esetében csak olyasvalaki lehetett a parancsnoki modul pilótája, aki már járt a világűrben: nem akart újoncot a parancsnoki modulban. Bill Anders még nem repült, így én lettem az.
Lassan felfogtam, mi történt. Számomra nincs több holdkomp, űrséta, tetszetős repülés, nincs többé szükség arra, hogy helikopterekben gyakoroljak. Ehelyett én lettem a navigátor, az irányítást és az ellenőrzést végző szakember, az alaptábor kezelője, egy rakás szivárgó vezeték tulajdonosa – csupa olyasmivel kellett foglalkoznom, ami kevéssé érdekelt engem. Évekkel később ezerszer is válaszolnom kellett a kérdésre: „Hogyan döntötte el ön, Armstrong és Aldrin, ki maradjon a parancsnoki modulban, és ki sétál majd a holdon?” Százféleképpen válaszoltam erre, de egyik válaszom sem volt maradéktalanul őszinte: olyan nehéz azt kimondani, hogy „Nézze, hölgyem, azzal, hogy a 014-est törölték, elúszott minden esélyem” – még akkor is, ha 99 százalékban ez volt az oka. 1966 végétől kezdve parancsnoki modul specialista lettem, és bár később más legénységhez kerültem, szakterületem már nem változott meg.

Azért nem volt minden annyira gyászos. Nagy elégedettségemre szolgált, hogy Cunningham tartalékából a harmadik emberes repülés elsődleges legénységébe kerültem. Új küldetésünk izgalmasnak ígérkezik. Ez lesz az első emberes repülés, amit a hatalmas Saturn V holdrakéta indít útnak, és bár nem hagyjuk el a földkörüli pályát, újfent megjavíthatom korábbi magassági rekordomat, mégpedig nem is kevéssel: pályánk legalacsonyabb pontja sem lesz hatezer négyszáz kilométernél lejjebb – innen már a Föld mindkét pólusa egyidejűleg látható.
Ezután Borman és Anders megtornáztatják a holdkompot, mialatt én a parancsnoki modulban maradok.

Ez azért mámorító kilátás, és az egészben a legkellemesebb az volt, hogy mi szabhattuk meg saját tempónkat, ahelyett, hogy a Schirra-Eisele-Cunningham trióhoz kellett volna alkalmazkodnunk, akik a sírba kergették kollégáikat. Wally minden reggel elkésett, sosem kért elnézést, és meg sem kísérelte behozni a lemaradást. Ehelyett újabb negyvenöt percet elpocsékolt hahotázással, kávézgatással és háborús történetek felelevenítésével, mielőtt végre nekiállt volna a munkának. Cunningham folyamatosan szidta Wally-t, mint a bokrot, meg úgy általában az egész világot, mialatt Eisele a jó természettel megáldott bíró szerepét töltötte be, akinek ideje felében fogalma sem volt arról, mi történik körülötte. Most megszabadultunk tőlük, és Borman-nel hármasban szabadon oszthattuk be időnket, és szervezhettük 1967-es teendőinket.

Először Grissomékat kellett felrepíteni, talán februárban, őket követi a McDivitt-csapat, és aztán – remélhetően a nyár végén –mi kerülünk sorra. Amikor átbeszéltük, hogyan ütemezzük családunkkal a karácsonyi szünetet, úgy tudom, egyikünknek sem volt a legcsekélyebb rossz előérzete sem a küszöbön álló katasztrófával kapcsolatban. Az Apollo-tragédiát követő húsz hónapban senki nem repül, és az első legénység nem más lesz, mint a Schirra-Eisele-Cunningham trió."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.