Elvonási tünetek
2012.09.05. 09:30
Napi két doboz cigarettát szívott, és egyik napról a másikra szokott le a dohányzásról az Apollo 11 asztronautája. Furcsán viselkedett: másnap már jelentkeztek is az elvonási tünetek. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Mivel az űrbéli tartózkodás legyengíti a testet, arra az álláspontra helyezkedtem, hogy erős testtel – legalábbis, erős keringési rendszerrel - kell nekifutni az űrrepülésnek, így egységnyi idő alatt kisebb a kockázata annak, hogy szervezetünk vészesen legyengüljön. Ha már a Dow Jonesnak mindenképp 100 ponttal vissza kell esnie, jobb szeretném, ha ezeregyszázról indulna, nem pedig nyolcszázról.
A jól edzett kardiovaszkuláris rendszert csak edzéssel lehet elérni és fenntartani, az edzéstervnek pedig olyan gyakorlatokból kell állnia, aminek során meglehetősen nagy terhelés éri a szívizmot. Ez a terhelés legjobban a pulzusszámmal mérhető, ami nyugalmi helyzetben (legalábbis nálam) hatvan szívverés körül van, és 180 környékén, amikor teljes erőből hajtom magam.
A kézilabdához hasonló játékok jó szórakozást jelentenek, megerőltetők, és alkalmasak a kardiovaszkuláris rendszer edzésére is, azonban a pulzusszám kiszámíthatatlan gyorsul fel, illetve lassul le a játék ütemének függvényében.
Jóval hatékonyabb módja az edzésnek, ha szívünket kiszámítható, folyamatos terhelésnek tesszük ki, és ez – szerény számításom szerint – a legkönnyebben futással érhető el. (Esetleg kocogással, vagy sétával. Mielőtt azonban bárki nekiugrana az ország átfutásának, vagy a helyi ösvényeknek, mindenképp szabad jelzést kell kérnie a háziorvosától. A National Jogging Association, 1910 K Street N. W., Washington D.C., jóvoltából rengeteg irodalmat olvashatunk a témáról, ezek között megfontolásra érdemes javaslatok vannak a középkorú, alapvetően ülőmunkát végző emberek részére, akik fiatalos lendületüket szeretnék visszanyerni.)
Ha csak heti egy órát szentelek a futásra, már megőrzöm a kondimat. Jelenleg heti négyszer futok saját, bejáratott útvonalamon: alkalmanként 3 kilométert teszek meg, és közben mérem az időmet. A Geminis korszakomban tizenhárom perc alatt futottam le 3 kilométert, de ez aztán fokozatosan romlott, és ma szerintem a tüdőmet is felköhögném, ha tizennégy perc alatt akarnám ugyanezt a távot teljesíteni. Ezt a teljesítményt aztán egy olimpikon szemszögéből, illetve geriátriai szempontból is meg lehet vizsgálni, ettől függően tekinthető csigatempónak, vagy akár meglepően gyorsnak is.
Személy szerint azt gondolom, hogy ez az életforma átkozottul nagy váltás annak, aki sosem élvezte a futást, és aki folyton kifinomult kifogásokkal mentette ki magát a középiskola futballedzőjénél, valahányszor így ért véget az edzés: „OK, most pedig nyomás két kört futni.” Úgy tervezem, hogy addig folytatom a futást, amíg a 3 kilométert negyedóra alatt teljesíteni tudom. Ahogy öregszem, és egyre lassabb lesz a tempóm, úgy váltok át kocogásra, sétálásra, tántorgásra, vagy éppen kúszás-mászásra - a felsoroltak közül mindig azt választom, amit tizenöt percig képes leszek csinálni. Heti egy óra pedig elegendő.
Mivel bármikor kész vagyok elismerni, hogy a futás unalmas és fájdalmas tevékenység, felmerül a kérdés, hogy akkor miért is csinálom? Az egyik ok az, hogy valaha jó formában voltam, és nem szeretném végignézni, ahogy testemből egy remegő, zselés protoplazma válik. Mindent meg szeretnék tenni azért, hogy lelassítsam ezt a folyamatot, és ehhez mérten heti egy óra elég kis befektetésnek tűnik.
Továbbá, úgy vélem, hogy a futás által megkövetelt kitartás az asztal melletti munkában is megnyilvánul: rendszeres testedzéssel kevésbé érzem magam fáradtnak egy papírmunkával töltött nap után. Az orvosok szerint jó eséllyel elkerülhető, de legalábbis túlélhető egy szívroham akkor, ha az illető rendszeres testmozgást végez. Ennek az a magyarázata, hogy a szívroham - vagy szívizom infarktus - azt jelenti, hogy a szívizom egy részében a vérellátás nem megfelelő, és a szövet elhal.
Egy futónak azonban jóval izmosabb szíve van, a vérérhálózata is gazdagabb, így egy ér elzáródás esetén a következmények nem olyan súlyosak. Szintén kocogó jóbarátom - az alkalmanként cinikus - Jack Whitelaw szerint azonban az erős szív mindössze csak az utolsó stádiumban lévő rákbetegek szenvedéseinek meghosszabbítására jó – erre az elméletre próbálok nem gondolni, miközben útvonalamon fújtatok.
Alapvetően azért futok, mert úgy vélem, hogy egy szervezetet - amilyen például az agy - kapacitásának legvégső határáig ki kell használni. Amennyire a cölibátus gondolata rémisztő számomra, legalább ugyanennyire sajnálom azokat is, akik sosem tudják meg, milyen az a küszködés, amikor a pulzusunk percenként 180-nal dübörög, vagy mit jelent az a kincset érő utánérzés, ami ezután következik: amikor a szervezet visszaáll alapjárati sebességére. Az emberi gépezet, akárcsak egy repülő, nagyobb élvezettel, nagyobb nyugalommal és nagyobb magabiztossággal működtethető, ha valaki ismeri a határait.
Nem szívesen említem meg, de egészségügyi túlkapásomhoz köze volt a dohányzásnak is. Eddigi életem három egyenlő részre osztható. Az első harmadban túl fiatal voltam a dohányzáshoz. Életem második harmadában dohányoztam – erősen – és határtalanul élveztem is, habár ennek mértéke fokozatosan alább hagyott, ahogy a dohányzás és tüdőrák közti összefüggés egyre inkább egyértelmű lett. Önmagamnak okozok rákot – micsoda borzalom! Életem utóbbi harmadában nem dohányoztam: már túl sokat tapasztaltam ahhoz, hogy bevegyem a cigarettareklámokban szereplő tökéletes emberek hazugságait. 
Leszokni a cigarettáról: ez volt életem legnehezebb időszaka, de egyben a legnagyobb elégedettséggel is ez töltött el. Egy vasárnap reggel - valamikor 1962 tavaszán - lüktető fejfájásra ébredtem, a torkom szárazabb és mocskosabb volt a Mojave sivatagnál, ami odakinn volt az ajtóm előtt. Patnak elugattam, hogy „Rendben, a fene egye meg, ezt a dobozt még elszívom, aztán abbahagyom!”
Nem telt sok időbe, és estére ott álltam üres kézzel, türelmetlenül, mérgesen és eltökélten. Másnap reggel leírhatatlanul ideges voltam. Amikor szokás szerint feljelentkeztem a Vadászgép Műveleti Központban, emlékeztettek arra, hogy aznapra elígérkeztem egy útra: Ted Sturmthalt, az egyik B-70-es berepülő pilótát kell elkísérnem a jobb oldali ülésen a B-52-es új hajtóműveinek rutinellenőrzésére. Tednek szüksége volt valakire, aki megfelelő képesítéssel rendelkezik ahhoz, hogy átlökjön pár kapcsolót a másik állásába. Ezeket baloldalról nem érte volna el - legalábbis, úgy biztosan nem, hogy eközben 36,6 Celsius fok környékén maradjon a testhőmérséklete.
A bökkenő csak az volt, hogy a vánszorgó szörnyeteggel négy órán át kellett fenn maradnunk, ami épp arra elég, hogy egy bombázó pilótája kezdje magát otthonosan érezni. Ennyi idő azonban már legalább a duplája annak, amit egy magára kicsit is adó vadászpilóta a levegőben szeret tölteni - és, természetesen, egy örökkévalóság annak, aki alsó hangon is egy masszív delirium tremensre készül, mint a nikotinhiány legenyhébb tünetére.
De az ígéret, az ígéret. Ráadásul úgy naplózhattam repülési órákat, hogy közben csak pár kapcsolót kellett átbillentenem: így aztán útra keltünk. Ennyire nyomorultul még sosem éreztem magam a repülés négy órája alatt, és ez idő alatt bebizonyítottam Tednek, hogy a vadászpilóta valóban fura szerzet. Mint fogzáskor a csecsemők, folyamatosan nyáladzottam, rágcsáltam az ujjhegyemet, a ceruzáimat, a zsebkendőm sarkát.
Képzeletbeli füstkarikákat fújtam, mélyen letüdőztem a levegőt, amit aztán kicsi, szaggatott pöffentésekkel fújtam ki ismét. Ted nagyon furcsán nézett rám, amikor végre leesett nekem, hogy épp a rám bízott egyik kapcsoló felé nyúl. Gyorsan átállítottam a kapcsolót - és vele együtt három vagy négy hozzá hasonló másik kapcsolót is. Mindent elszúrtam, amihez csak hozzáértem, és biztos vagyok benne, hogy Ted legalább annyira örült a leszállásnak, mint amennyire én örültem neki.
A hetek múlásával a helyzet aztán apránként javult, és végül eljutottam oda, hogy egy egész nap eltelt anélkül, hogy akár egyszer is a cigarettára gondoltam volna. Három hónappal azután, hogy letettem a cigit, másodjára kellett a Brooks Légibázisra mennem egészségügyi vizsgálatra, ahol az előző év kaptatóját a futópadon újfent megismételhettem. Meglepetésemre 20 százalékkal jobban teljesítettem annak ellenére, hogy súlyom nem változott, illetve az edzéstervemet sem módosítottam egy jottányit sem – a különbséget az a napi két doboz cigaretta jelentette, amit nem szívtam el."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,454 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,608 - közel két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.
Mindenkit várunk - Go Puli Go!
Szereted az űrkutatást? Lázba hoznak az űrhajók, a repülőgépek, esetleg az űrsiklók? Szeptember 27-én a budapesti Colabsban a helyed, ahol űrmérnökökkel és űrjogászokkal is beszélgethetsz. A rendezvényen többek között előadást tart Horváth Gyula, a MaSat, és Dr. Pacher Tibor, a Puli csapat részéről.
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: A Petrocelli-szindróma 2012.09.06. 08:58:06
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.06. 02:05:48
a hulyekkel, a parasztokkal jatszik a kormany meg az egyhaz is, es kez a kezben rohognek a parasztokon.... rohognek, folyamatosan, luktetve, nyeritve, egymas vallat csapkodva az adotokbol hizva rohognek rajtatok, szerencsetlen, nyomorult, mihaszna magyar parasztok.
EBRESZTO! NEM A LATHATATLAN ZSIDOKTOL KELL FELNI, HANEM A KORMANYTOL, TI BAROMFAJZATOK! A KORMANY EGY MAFFIA AHOGY AZ EGYHAZ IS, ti szerencsetlen, nyomorult parasztok, de ha ezt nem latjatok, akkor MEGERDEMLITEK.
Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.09.06. 03:01:37
TorjekG 2012.09.06. 08:04:40
Nem tudjátok, hogy ez könyv megvásárolható-e magyar nyelven valahol? Nem nagyon találtam semmit, hiába keresgéltem.
Köszönöm!
gopuligo 2012.09.06. 08:25:31
TorjekG 2012.09.06. 08:27:19
protézisesh 2012.09.06. 08:34:28
nem csoda, hogy a bruszvilisz egy tekercs ducktape-vel előbb megmenti a világot, mint a NASA összes kockafejű tudósa együtt...
gopuligo 2012.09.06. 08:44:17
@protézisesh: Alapvetően nem maratoni futókat keresett a NASA: az asztronauták a legkiválóbb berepülő pilóták közül kerültek ki - legalábbis, eleinte.
KevinMulder 2012.09.06. 09:00:18
KenSentMe 2012.09.06. 09:17:12
Ezt az eredményt több szemszögből lehet nézni szerintem, ha úgy nézed, hogy valaki láncdohányos és heti egy órát mozog, akkor valószínűleg csodálatos teljesítmény, mikor ezt mások csak fitness-életvitellel tudják elérni és fenntartani.
Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2012.09.06. 10:02:28
báró Csekonics 2012.09.06. 10:11:59
Amúgy is úgy kezdi, hogy az űrben csökken a 'kondi' mert _nincs rá szükség_ és azért edzett, hogy az edzettebb állapotból csökkenjen 'átlagosra'.
ámbátor 2012.09.06. 10:16:16
protézisesh 2012.09.06. 10:45:09
@KevinMulder: az agy és az elemzőképesség kurva sokat ér ha a kilövéskori 8g-t nem bírja ki a szervezete. Elvileg a vadászpilóták is "szupermenek", legalábbis a keleti blokkban elvárás volt.
@VRbagoly: pont az lenne a lényeg, hogy az űrbe ne már egy "átlagos" kondíciójú egeret küldjünk, hanem olyant, aki munkaképesen túléli a rázósabb körülményeket is.
@Pirx: sose futottam a szmog közepén (130kmre lakom tőle), de így 39 évesen, 107 kilósan is futok 5 kilométert 28-30 perc alatt.3km-t sose próbáltam, de szerintem 5 percen belüli ezrekkel menne nekem is. És én nem vagyok se berepülőpilóta, se űrhajós. Sőt, az ismeretségi körömben én ROSSZ futónak számítok.
@báró Csekonics: ja, és az "edzettebb" állapot volt a 4:20?
Szóval úgy tűnik, egyedül maradtam a véleményemmel, mely szerint egy szar kondíciójú láncdohányos nem a legalkalmasabb főszereplő egy pármillió dolláros produkcióhoz?
báró Csekonics 2012.09.06. 11:00:42
De azért az a 'szar kondíciójú láncdohányos' már lezuhanyozott, mire beérsz a képzeletbeli célba...
KenSentMe 2012.09.06. 11:11:41
Ha a kondíció annyira számítana, napi 2 órát edzetnék őket és rövid időn belül a terminátort is lesprintelnék, de mint más is említette, nem ez volt a legfontosabb.
mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.09.06. 12:15:57
Bambano 2012.09.06. 12:17:53
Gondolom nem 100-ra esés volt az eredetiben, hanem 100 pont esés.
gopuligo 2012.09.06. 12:31:41
Atrox 2012.09.06. 12:40:08
Martian (törölt) 2012.09.06. 13:58:34
Vagy ha már állóképesség, arra inkább jó a 10 km 30 fokos melegben.