Az űrhajósok inkább a letartóztatást választották volna, semhogy kinyissák táskájukat egy repülőtéri ellenőrzés során: az ugyanis széklet- és vizeletmintákkal volt tele. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Soha senki meg nem kérdezte volna nagy nyilvánosság előtt, de az előadások után elkerülhetetlen volt, hogy valaki az autogram-vadászok közé vegyülve oda ne sompolyogjon hozzánk, és a fülünkbe ne súgja: „Mondjuk, mindig is kíváncsi voltam, hogy ti, srácok … izé… szóval tudjátok … hogyan, szóval, mentek ki a mosdóra odafenn?” Engedjék meg, hogy idemásoljam a hivatalosan elfogadott Gemini 7-es eljárásrendet, ami  a WC-zés rendjét szabályozta.

Kezelési Útmutató
Kémiai Vizeletmennyiség-mérő Rendszer (CUVMS)
Kondom csatlakozó

1.  Tekerje le a gyűjtő/keverő tasakot a szelektáló-szelepről.
2.  Helyezze péniszét a bemeneti nyílásba, ellenőrizze a szelepet és csavarja fel a latex csatlakozót a péniszére.
3.  Fordítsa el a szelektáló-szelep gombját (óramutató járásával megegyező irányba) a „Vizelés”-pozícióba.
4.  Vizeljen.
5.  A vizelés végeztével fordítsa a szelektáló-szelep gombját a „Minta” állásába.
6.  Csavarja le a latex-csatlakozót, és vegye ki péniszét.
7.  Vegyen ki egy mintavételi tasakot a tárolórekeszből.
8.  Tüntesse fel a tasakon a szükséges információkat.
9. Helyezze a mintavételi tasak gallérgyűrűjét a szelektáló-szelep mintavételi peremére, majd fordítsa a gallérgyűrűt 1/6 állásba, és rögzítse.
10. Nyomkodja meg a gyűjtő/keverő tasakot, hogy a vizelet alaposan összekeveredjen a kémiai jelzőanyaggal.
11. Forgassa el a mintavételi kart 90 fokban oly módon, hogy a mintavételi tű átszúrja a tasak gumizárját.
12. Préseljen ki a gyűjtő/keverő tasakból mintegy 75 cc-t a megjelölt vizeletből a mintavételi tasakba.
13. Forgassa vissza a mintavételi kart 90 fokkal úgy, hogy a tű teljesen kijöjjön a tasakból.
14. A vizelettel teli mintavételi tasakot távolítsa el a szelektáló-szelepről.
15. Tárolja el a feltöltött mintavételi tasakot.
16. Csatlakoztassa a CUVMS-t az űrhajó fedélzeti szennyvízvezetékére a gyors eltávolító használatával.
17. Fordítsa el a szelektáló-szelepet a „Kifúvás” pozícióba.
18. Hozza működésbe az űrhajó fedélzeti szennyvíz-rendszerét.
19. Csatlakoztassa le a CUVMS-t az űrhajó fedélzeti szennyvíz-vezetékéről a gyors eltávolító használatával.
20. Csavarja a gyűjtő/keverőtasakot a szelektáló-szelep köré, és tegye el a CUVMS-t.

A Gemini 7 jelvényét a legénység tervezte: ezen egy fáklyát (nem, nem egy CUVMS-t) tartó kéz látható, ami a maratoni futót jelképezi. Ez teljesen helyénvaló dizájn volt, mivel a Gemini 7-esre maratoni kéthetes küldetés várt, feltéve, hogy gép vagy ember nem dobja be hamarabb a kulcsot. A Gemini-program két fő célja az volt, hogy megtudjuk: a súlytalanság elviselhető-e a holdutazáshoz szükséges ideig (nyolc napig), illetve, két űrjármű randevúja kivitelezhető-e a világűrben.

A Gemini 7 küldetést pont annyival tervezték hosszabbra egy holdutazás idejénél, amennyi ahhoz kellett, hogy biztonságos ráhagyással meggyőződhessünk veszélytelen voltáról. Emellett a Gemini 7 két korábbi küldetés folytatásának tekinthető: a Gemini 4 négy napot, a Gemini 5 nyolc napot töltött a világűrben. Űrrandevút nem terveztek, lévén ez egy elsősorban orvosi kísérletekre szabott repülés volt - orvosi vizsgálatok valóságos orgiájával. Ha egy olyan egyszerű dolog, mint amilyen a vizelés, húsz lépésből oldható meg, vessünk egy pillantást a Geminis orvosi kísérletekre; ezeket mind a Gemini 7-esen kellett végrehajtani:

M-1 Kardiovaszkuláris kondicionálás
M-2 Testedzés repülés közben
M-3 Fonokardiogramos vizsgálat repülés közben
M-5 Testfolyadékok bioelemzése
M-6 Csontok ásványi anyag tartalmának csökkenése
M-7 Kalcium-háztartás vizsgálata
M-8 Alvásvizsgálat repülés közben
M-9 Emberi otolith szervek működése

A fenti orvosi célú méréseken kívül (elképzelésem sincs mi történt az M-2-vel) további tizenegy tudományos, műszaki vagy katonai kísérletre is sort kellett keríteni a küldetés alkalmával. Az orvosi kísérletek általában a repülés előtt, alatt és után mért adatok összehasonlításából álltak, így próbáltak a súlytalanság szervezetre gyakorolt hatásaira következtetni. Pár kísérlet csak mérésből állt, más esetekben a szervezet lassú leépülésének megakadályozása volt a cél. Utóbbiak közé tartozott az M-1, ennek keretében Pete Conrad (Gemini 5) és Jim Lovell (Gemini 7) combjára egy-egy felfújható gyűrű került, ami – függetlenül attól, hogy éjjel volt-e, vagy nappal - bizonyos időközönként felfúvódott, és megszorította a combokat, amivel a kutatók a gravitációt elég nyers formában kívánták imitálni.

Azt remélték, hogy a vegetatív idegrendszer stimulálásával visszatérésük után jóval gyorsabban jönnek majd helyre az asztronauták. Társaikat - Gordo Coopert az 5-ösön, és Bormant a 7-esen - már nem szerelték fel ennyire, ők voltak a kontroll. A testgyakorlatoknak szintén jótékony hatást tulajdonítottak. Az M-3 egy szimpla rugó volt, egyik végén fogantyúval, másik végén egy nejlon hurokkal. Az expander 30 centis tágításához 220 - 270 N erőt kellett kifejteni. Ha a hurkot rárakjuk a lábainkra, majd kezünkkel húzzuk magunk felé a fogantyút, elég alaposan megdolgoztathatjuk végtagjainkat. Ha a meghatározott számú gyakorlat közben, illetve azt követően is megmérjük pulzusunkat, a kapott értékek összevethetők a gyakorlat előtt mértekkel.

Az M-4 kísérlet során a szívhangokat (és az esetleges szívizom kifáradást), míg az M-5-tel a test folyadékveszteségét mérték. A szervezet az űrben veszít folyadéktartalmából, mivel a súlytalanság miatt több vér gyűlik össze a mellkasi területen, ahol a receptorok tévesen azt hiszik, hogy megnövekedett a testünkben keringő vér mennyisége, ezért fokozott vizelésre utasítják a szervezetet. A folyamat hátterében álló mechanizmus meglehetősen bonyolult, amiben közrejátszik az ADH és az aldoszteron nevű hormonok kiválasztása is.

Az M-6 vizsgálat során a súlytalanság csontsűrűségre gyakorolt hatására voltak kíváncsiak. Ez abból állt, hogy összehasonlították a repülés előtt a kézről, valamint a sarokról készült röntgenfelvételeket a visszatérést követően készített felvételekkel.

Az M-7 (kalcium-háztartás) vizsgálat igazán trükkös volt. A repülés előtt és alatt nagyon pontosan meg kellett mérni a szervezetbe bevitt, illetve az onnan távozó kalcium mértékét. A kalciumbevitelt kontrollálták, tekintve, hogy több héttel a küldetés előtt csak olyasmit ehettünk és ihattunk, amit a kísérletezgető orvosok elrendeltek számunkra, és ők természetesen tudták, minek mennyi volt a kalciumtartalma. Még a martinimet is megmérték. Ha valamit nem ettünk vagy ittunk meg teljesen, a maradékot precízen lemérték.

A kimeneti oldal még komplikáltabb volt, hiszen a kalcium vizelettel, széklettel vagy izzadással is távozhat a szervezetből. Speciális jégernadrágokat hordtunk, amiket használat után visszaszolgáltattunk. Desztillált vízben fürödtünk, és a piszkos fürdővizet mindig hátrahagytuk elemzésre. Bárhova mentünk, üvegeket és jégkrémes dobozokat vittünk magunkkal a vizelet- és székletminták kedvéért. Ezeket az orvosok speciális aktatáskába csomagolták arra az esetre, ha hosszabb időre el kellene utaznunk. Hál’ Istennek, ez még a repülőgép eltérítések előtti időkben volt: úgy voltam vele, hogy inkább a letartóztatást választom, semhogy kinyissam az aktatáskámat egy repülőtéri biztonsági ellenőrzés során. A küldetés során az M-7 azt jelentette, hogy leltárt vezettünk, illetve minden egyes vizelést dokumentálni kellett (lásd a húsz lépésből álló ellenőrzőlistát). A székletmintákat kis műanyagdobozokban kellett tárolni, majd egy szekrényben elzárni.

Az M-8 vizsgálattal agyhullámokat mértek, oly módon, hogy elektródákat illesztettek a leborotvált fejbőrre. Ahogy az egyik kísérletező megfogalmazta, „az együttműködésre épülő kutatómunka a következő gyakorlati és tudományos kérdések megválaszolására irányul: lehet-e az agy elektromos aktivitását a fejbőrön át olyan részletességgel rögzíteni, ami egy EEG-vizsgálathoz szükséges, és ennek révén lehet-e hasznos információhoz jutni a legénység alvási-ébrenléti ciklusával, éberségi szintjével és munkakészségével kapcsolatban? …” Ez pontosan az a fajta kísérlet volt, amivel fel lehetett dühíteni a legénységet – bármilyen legénységet. Egy amúgyis bonyolult helyzet ugyanis még bonyolultabb lett a kényelmetlen elektródák, drótok, elektronikus jelerősítők, stb. stb. hozzáadásával. Történt mindez annak érdekében, hogy pár csirkefogó a földön meghatározza, készen állunk-e a munkára, vagy sem.
Ez a „farok csóválja a kutyát” tipikus esete, amikor rossz emberek (orvosok) rossz helyen (föld) rossz információ (agyhullámok) alapján döntenek. Szükségtelen mondani, hogy kicsi volt a lelkesedés az M-8 alapú döntéshozatal további kidolgozását illetően. Az M-9 ezzel szemben egy ártalmatlan kis kísérlet volt, ami a belső fül (itt található egyensúlyozó rendszerünk) működését vizsgálta a súlytalanság állapotában."

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.