Az Apollo 11 megvan, ugye? A Holdra elsőként lépő két ember neve bármelyik kvízműsorban elhangozhatna kérdésként: Neil Armstrong és Buzz Aldrin. A kitolás az lenne, ha az Apollo 11 harmadik utasának nevét kellene hirtelen megmondani. Minden emberes Apollo-küldetés legénysége ugyanis három asztronautából állt, nem volt ez alól az Apollo 11 sem kivétel. A harmadik "utast" Michael Collinsnak hívják.

Collins két társával ellentétben sosem lépett a Holdra, de ott volt tőle nem messze: ő volt az Apollo 11 parancsnoki moduljának pilótája. Ez praktikusan azt jelentette, hogy amíg Armstrong és Aldrin az Eagle nevű holdkomppal leszálltak a Holdra, ő egymagában keringett az égitest körül Columbia nevű űrhajójában. És rettegett.
Collins leginkább társai elvesztésétől félt. Ha bármi történt volna velük, egyedül csak Michael térhetett volna vissza a Földre. És erre elég nagy esély volt.

Akkortájt a programban részt vevők közül sokan rettegtek attól, hogy a küldetés tragédiába torkollik – bár mindannyian elég jól leplezték aggodalmukat. Armstrong 50-50 százalékra saccolta, hogy visszajutnak-e a Földre.
Ezzel persze nem csak az asztronauták voltak így. Richard Nixon gyászbeszéde például már ott volt a fiókban arra az esetre, ha az Eagle hajtóművei bedobnák a törülközőt: „A sors úgy rendelte, hogy ezek a férfiak, akik a béke és a felfedezés szándékával szálltak a Holdra, örökre a Holdon maradjanak. Neil Armstrong és Edwin Aldrin – mindketten bátor férfiak, akik tudják, hogy nincs remény a megmentésükre. De azt is tudják, hogy áldozatuk egyben reményt jelent az egész emberiség számára.”

Képzeljünk el egy tankot, a holdkomp sem sokkal volt sikkesebb megjelenésű annál. Ráadásul velencei stílusú tankot kell elképzelni, ugyanis lánctalpak helyett cölöpökön állt: rendszertanileg a négylábúak családjába tartozott. Megérkezett tehát a Holdra. A két űrhajós kikászálódott belőle, majd visszakúszott. A felszállást úgy kell elképzelni, mintha a lövegtornyot egy az egyben kilőnénk a tankból: az alja a Holdon marad, a lövegtorony pedig felfelé repül, hogy aztán összekapcsolódjon a Hold körül keringő parancsnoki modullal, amiben ugyebár Collins kucorgott. A lövegtorony a felszállóegység – hajtóművének mintegy hét percen át kellett üzemelni. Nem lehetett tudni, hogy képes lesz-e erre holdi körülmények között. Már ha egyáltalán beindul.

A felszállóegység előzetes megítélése finoman szólva is aggályos volt. Armstrongék Collinsék előtt sosem próbálták ki, hogy a Hold felszínéről indítva vajon működik-e, és számos asztronautának komoly kétségei voltak a megbízhatóságát illetően. Ha a hajtóművét nem sikerült volna beindítani, Armstrong és Aldrin örökre a Holdon reked – előbb-utóbb meghaltak volna, amikor kifogynak az oxigénből.
A másik lehetőség az volt, hogy a hétperces üzem közben cvikli üt be a felszállóegység hajtóművében, amitől az leáll. Ez esetben a két űrhajós vagy becsapódott volna a Hold felszínébe, vagy – ha később áll le a hajtómű – alacsony Hold körüli pályára álltak volna, túl a Columbia hatósugarán. A végkimenetel szempontjából ez sem kecsegtetett jobb végkifejlettel: ugyanúgy elfogyott volna az oxigénjük, majd egy idő után becsapódtak volna a Holdba.

Július 20-án, három napos utazást követően Armstrong és Aldrin bekászálódott az Eagle-be, és megindult a Holdra. „Azért majd beszéljetek hozzám, fiúk” - rádiózta Collins a párosnak, ahogy azok a holdkomppal távolodtak az űrhajótól.
Percekkel később a Columbia eltűnt a Hold mögött, és Collins ezzel a történelem legtávolabbra jutó magányos utazójává vált: az emberiségtől mintegy 400 ezer kilométernyi világűr és a Hold választotta el, utóbbi árnyékában a rádiókapcsolat is megszakadt a repülésirányítással is. Nem sokkal Collins hazatérése után Charles Lindbergh ezt írta Collinsnak : „megtapasztaltad azt a magányt, amit ember még nem tapasztalt soha.”
Collins űrhajójában ült a csöndben és jegyzetelt: „úgy izzadt, mint egy ideges menyasszony”, miközben arra várt, hogy végre halljon valamit az Eagle-ről.

„Az elmúlt hat hónapban az volt a titkos félelmem, hogy magukra kell hagynom őket a Holdon, és utána egyedül kell visszatérnem a Földre. (…) Ha nem sikerül felszállniuk a Holdról, vagy visszazuhannak, nem leszek öngyilkos. Hazajövök, de örök életemre együtt kell élnem ezzel.”

Ezután Armstrong és Aldrin nekilátott a felszállás előkészítének. Armstong megnyomta a hajtóművek gyújtógombját, és az Eagle tökéletesen felemelkedett a Hold felszínéről a tűkön ülő Collins felé. Legrosszabb félelme nem valósult meg, és biztonságban visszatért a Földre Armstrong és Aldrin társaságában.

Collins a Hold árnyékát követően Armstrong és Aldrin árnyékában került. Szerencsére több könyvet is írt, ezek egyikéből fordítunk le pár részletet pénteki és szombati posztjainkban.

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt.

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.