Kávé és billentyűzet mellől nehéz elképzelni, milyen lehetett a hőskorban űrhajósnak lenni. John Glenn volt az első amerikai, aki megkerülte a Földet a Mercury-program keretében. És ha már egyszer odafönn volt, rögtön három kört is tett. A küldetés végefelé, a légkörbelépés során azon tűnődött, vajon a hőpajzs esik-e éppen szét alatta. Ekkor, kedves Olvasó, mi már javában a második szívrohamra készülődnénk, az elsőn ugyanis már az indítás előtti pillanatokban túlestünk. Most John Glenn, a Földet megkerülő első amerikai űrhajós visszaemlékezéséből fordítunk le pár részletet magyarra a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvből.

"Igencsak emlékezetes pillanat volt, amikor a Friendship 7 külseje elkezdett hevülni. A légkörbe lépésnél tartottunk. Erre felkészítettek minket, és ismert volt számomra a legtöbb dolog, ami ilyenkor történik. Fényes, narancssárga ragyogás vette körül a kapszulát, erre számítottunk. A rádió elnémult, mivel a hő okozta ionizáció miatt megszakadt a kommunikációs összeköttetés. Aztán egyre nagyobb lett a terhelés: újra megérkeztek a G-k, és az ülésbe passzíroztak. Ugyanakkor történt olyan dolog is, ami nem volt rendjén. Hallottam, ahogy az előbb meglazuló, majd leváló szerkezeti elemek nekicsapódnak a kabin hátam mögötti aljának, és az ablak előtt elhúznak. Mindebből arra következtettem, hogy valószínűleg épp a hőpajzs esik szét, és ez elég nyomasztó gondolat volt.

Képzelem, hogy ezalatt odalenn a földön mit gondolhattak. Később megtudtam, hogy még olyanok is aggódtak a végkifejlet miatt, akik egyébként részt vettek a programban: mindannyian visszatartott levegővel figyeltek. Végül minden jól alakult: három évet töltöttünk el azzal, hogy erre az egyetlen pillanatra felkészüljünk, és ez idő alatt folyamatosan tökéletesítettük az űrhajót, hogy jó állapotban maradjon, és képes legyen hazahozni engem. Én is jó állapotban voltam: a felkészülés alatt sorra vettük a lehetséges veszélyforrásokat, és teljes magabiztossággal tudtuk: történjen bármi, megálljuk a helyünket.

A magabiztosság egyike a könyv vezérmotívumainak. A Mercury Project két állítás nagy körültekintéssel kivitelezett próbája volt. Először is igazolta, hogy jó úton haladunk ahhoz, hogy összeálljon egy olyan rendszer, ami képes embert az űrbe juttatni, majd biztonságban vissza is hozni onnan. Másodszor, pedig azt az állítást is alátámasztotta, hogy az ember nem csak, hogy képes az űrrepülésre, hanem igazából az űrhajó szerves, nélkülözhetetlen alkotórésze. A Friendship 7 repülése mindkettőt megerősítette. Egészében véve a rendszer jól működött, és tette a dolgát. Hiba esetén a pilóta saját belátása szerint, tapasztalatai alapján beavatkozhatott, és korrigálhatta a gépet. A repülés elkerülhetetlen kudarc lett volna, ha nem lett volna ember a fedélzeten, aki irányítja a kapszulát, és visszahozza a Földre. Gép és ember kiegészítette egymást; bebizonyítottuk, hogy a kettőnek csak együtt van jövője az űrkutatásban.

Megindító és örömteli pillanat volt számomra, amikor meleg szavakkal köszöntött az Elnök, az Alelnök és a Kongresszus, és láttam az utcán sorakozó, ünneplő emberek millióinak arcán a mosolyt, miután visszatértem. Akkoriban megpróbáltam rámutatni arra, hogy sok derék ember képviselője vagyok egyszemélyben - beleértve a könyv a hat másik szerzőjét is: mind sokat tettek azért, hogy a küldetést siker koronázza. Arra is megpróbáltam felhívni a figyelmet, hogy ez nem csupán egy kalandtúra volt, nem csupán arról szólt, hogy felmentünk az űrbe, bebizonyítani, hogy az amerikaiak is végre megbarátkoztak a rakétákkal, és hogy párszor meg tudunk keringetni egy-két tesztpilótát a Föld körül.

Ha csak ennyi lenne a cél, az olyan, mintha lóra ültetnénk maréknyi, karddal felszerelt lovagot, és azt mondanánk, hogy vágjanak neki a nagyvilágnak, de nem adnánk nekik konkrét célt. Nekünk, Asztronautáknak küldetésünk van, mégpedig nagyon fontos. Segítünk elszakítani azokat a szálakat, amik az emberi fajt mindeddig a földhöz kötötték, és így az emberiség végre elkezdheti felfedezni tágabb környezetét, a világűrt – utóbbi óriási hatással van mindannyiunk életére, és talán alaposan megfigyelhetjük." (Folyt.köv.)

Háztáji Puli

A privát űrkutatás jövőjéről szóló, angol nyelvű konferenciára kerül sor az Ybl-palotában június 27-én. Űrturizmus, kereskedelmi célú holdkurkászás, a Mars gyarmatosítása: mi igaz a hírekből, és mi nem? Tudd meg a válaszokat a Common Sense Society rendezvényén, ahol a többi között jelen lesz Gschwindt András is, aki az űrben remekelő, és még mindig kiváló kondiban lévő MaSat tervezőcsoportjának a vezetője. Természetesen, ott leszünk mi is, csapatunkat Dr. Pacher Tibor főpuli képviseli majd. A rendezvényen részt vesz Molnár László házi csillagászunk is - az ő nevéhez fűződik a Knights of Cydonia Region nevű magas színvonalú blog is. A "pódiumdiszkusszió" nyilvános, kérdezni szinte kötelező. Épp ezért gyertek el minél többen!

Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Jó úton haladunk, nemrég átléptük az ötezres határt, amit egyik csapattagunk "lencsevégre" is kapott.

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.