„Az egyik fele teljesen hiányzik” - ezt rádiózta hitetlenkedő hangon Jim Lovell, az Apollo 13 parancsnoka a földi küldetésirányításnak, amikor először meglátta azt a négy méteres lyukat, ami a műszaki egység oldalán éktelenkedett. A legénység a Föld légkörébe való belépés előtt kabinjukról leválasztotta a megtépázott egységet, aminek oxigéntartálya még a Hold környékén robbant fel: akkor szembesültek a sérülés mértékével. Mindazonáltal a helyzet alakulhatott volna még nyomorúságosabban is. Például akkor, ha a parancsnoki modul hőpajzsa is megsérült volna a balesetben. A baj azonban nem járt volna magában: Jerry Woodfill, a NASA mérnöke szerint, ha az oxigéntartály robbanása nem a műszaki egység oldalfalát szakítja le, leválaszthatta – sőt: le kellett volna választania – a parancsnoki modult a műszaki egységről. (Könnyebb megérteni mindezt, ha tisztában vagy az űrhajó felépítésével, szemléltető ábráért kattints ide, képért és leírásért pedig klikk ide!)

A földi visszatérésre készülődő Apollo 13 legénysége által a műszaki egységről a leválasztás után készített fotókról kiderült, hogy nem csak a modul egyik oldalát szakította le a felrobbanó oxigéntartály, hanem a robbanás a nagynyereségű antennát is megrongálta (ld. alábbi kép). Ez azt jelenti, hogy a detonáció miatt a világűrbe szanaszét repkedő darabok sok mindent eltaláltak. Egyáltalán nem volt biztos, hogy például a hőpajzs sérülés nélkül megúszta a kalandot.

Ezt azonban a parancsnoki egységből készített fotókból nem állapíthatták meg, tekintve, hogy a hőpajzs gyakorlatilag az űrhajósok háta mögötti fal volt. Ha megsérült volna a robbanásban, akkor hiábavaló lett volna a legénység megmentésére tett összes addigi erőfeszítés, mivel a légkörbelépés során menthetetlenül elégtek volna a kabinnal együtt.

"A műszaki egység belsejét úgy tervezték, hogy középen egy 9 x 4 méteres, hosszanti folyosó volt. Ebben a gázok, folyadékok vagy részecskék szabadon mozoghattak az alagutat a két végén lezáró főhajtőmű és a hőpajzs között. Mivel az "alagút" egyik végét közvetlenül a parancsnoki modul alját borító hőpajzs zárta le, a kettes számú oxigéntartály robbanásakor keletkező repeszek ezt is kikezdhették."

Woodfill szerint tehát a Küldetésirányítás aggodalma egyáltalán nem volt alaptalan: a felrobbant tartály szilánkjai súlyos károkat okozhattak volna a műszaki egység egyik végén található hőpajzsban, valamint a főhajtóműben. Utóbbi nem is lett volna akkora probléma, hiszen a holdkomp - eredetileg holdraszállásra szánt - fékezőrakétáival tolta őket haza, a Föld felé: a robbanás után a műszaki egység tehát csak amolyan ballaszt volt. Viszont hőpajzsból csak ez az egy volt, és ennek sérülésmentesnek kellett maradnia ahhoz, hogy a kapszula, és benne a legénység túlélje a Föld légkörébe való visszatérést.
Mint később kiderült, szerencsére nem sérült meg, hiszen a legénység túlélte a küldetést. Történt azonban más, csodával határos dolog is.

Ez pedig az volt, hogy a parancsnoki modult és a műszaki egységet nem szakította szét egymástól az oxigéntartály robbanása, ami olyan erejű volt, hogy az egész külső burkolatot kihajította a világűrbe.

Woodfill szerint a műszaki egység oldalpaneljének leszakításához négyzetcentinként 16,5 Newton kellett. Ennél jóval kisebb erőre volt azonban szükség a műszaki egységre a hőpajzsával illeszkedő parancsnoki modul leválasztásához: négyzetcentiméterenként mindössze 6,8 Newton. Csak találgatni lehet, hogy a robbanás ereje miért a külső, jóval ellenállóbb burkolatot szakította le, és miért maradt egyben a parancsnoki és a műszaki egység kettőse.

Az űrben ugyanis nincs légnyomás, így kizárólag a szerkezetek mechanikai rögzítésén múlik két egység egybenmaradása, vagy szétválása.
Az oxigéntartály robbanásának ereje rögtön az oldalpanelt érte, és mivel kiszakította azt, tudjuk, hogy meghaladta a külső burkolat letépéséhez szükséges négyzetcentinkénti 16,5 Newtont. Ennyi erő tehát minimum keletkezett a detonáció során, ami simán leválaszthatta volna a jóval kevésbé ellenálló rögzítéssel bíró parancsnoki egységet a műszaki modulról.

Mégsem ez történt. De vajon miért?

„Szemmel láthatóan a másik oxigéntartály és a többi, a robbanás közelében lévő szerkezet elnyelte a hirtelen megnövekedett nyomást, mielőtt az elérhette volna a két egység csatlakozási helyét. Ha azonban a felrobbant kettes számú oxigéntartályból kirepülő repeszdarab kilyukasztotta volna a szomszédos tartályok valamelyikét, valószínűleg egy második robbanásra is sor került volna, ami már jócskán megnövelte volna a szerkezeteket érő nyomást. Ez esetben, természetesen a két egység szétvált volna egymástól, vagy a hőpajzsot érte volna végzetes sérülés.”

Egyesek szerint nem volt fontos, hogy a műszaki egység leválik-e a parancsnokiról – elvégre az működésképtelensége miatt eleve csak „ballaszt” volt. Azonban más problémák is jelentkezhettek volna, ha a két egység leszakad egymásról, legalábbis ezt állapította meg az Apollo 13 baleseti jegyzőkönyve. A hőpajzs ugyanis nem csak egy repesztalálat miatt károsodhat, hanem attól is, ha túl hosszú ideig éri a kozmosz hidege.

És ez még nem minden. 

A két egység idő előtti szétválása esetén még az űrhajó irányíthatóságával is gondok lettek volna, ha a holdkomp a rácsatlakoztatott parancsnoki egységgel túl korán magára marad. Ezen kívül a műszaki egység robbanást követő azonnali leválása azt is jelentette volna, hogy a szétválás pillanatában búcsút mondhattak volna az üzemanyagcellákban megmaradt energiának is. Emiatt a parancsnoki modul akksijaira jóval nagyobb terhelés jutott volna.

Ezeket normál esetben csak a légkörbelépés előtt kapcsolták be, nélkülük azonban nem lehetett élve megúszni a Földre érkezést. Az Apollo 13 esetében azért kellett hozzájuk nyúlni, hogy a parancsnoki modul fedélzeti számítógépében tárolt repülési adatokat a legénység átmenthesse a holdkompéba. Az akciót követően a holdkompból áthozott akkukkal gyakorlatilag gyorstöltőre rakták a parancsnoki egység kritikus akkumulátorait, így biztosítva, hogy legyen bennük elég kraft a légkörbe lépés idejére. Ha azonban a robbanás leszakította volna a parancsnoki és a műszaki egységet egymásról, már közel sem lett volna olyan biztos, hogy a telepeket sikerült-e volna a holdkompéval "utántölteni".

A műszaki egység végül elégett. A légkörbe lépés előtt leválasztották a parancsnoki modulról, ami aztán a holdkomphoz hasonlóan belépett az atmoszférába, és hőpajzs híján gyorsan elkokszolt. Emiatt persze senki nem tudta mérnöki szempontból felboncolni az űrhajónak ezt az ominózus darabját.
"Számomra egyrészt a csodával határos, hogy a hőpajzs nem sérült meg a robbanásban, másrészt, hogy a két egység csatlakozása kibírta a szétszakításához szükséges erőnél jóval nagyobb robbanási energiát." - állítja Jerry Woodfill, aki szerint ezek a körülmények is hozzájárultak az Apollo 13 megmeneküléséhez.

Terjeszd az igét! Már nem csak itthonról lehet tolni a Puli szekerét a Hold felé. A Kis Lépés Klubban 13 országból vannak támogatóink. Nemrég indított kampányunkban szeretnénk még több külföldi rajongót szerezni, és természetesen, meg akarjuk szólítani külhonban élő honfitársainkat is. Segíts, hogy a magyar csapat elsőként szállhasson le a Holdra robotjával!

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.