Jim Lovellnek, az Apollo 13 parancsnokának „Reszkető” volt a beceneve, amit Pete Conrad, a többi között az Apollo 12 leendő asztronautája még akkor ragasztott rá, amikor Lovell megkezdte kiképzését a NASA-nál. Ettől kezdve ez lett a hívójele is a légierőnél. Meglehetősen parás volt ugyanis. Később, amikor 1968-ban a Time magazin az Apollo 8 asztronautáit is bemutató számában ez szóba került, Conrad már ezt a kiegészítést fűzte a becenévhez: „Azóta bebizonyította, hogy az űrben nincsenek idegei.”

Azt Conrad sem gondolta, hogy a cikk megjelenése után bizonyosodik be igazán fenti állítása. Az Apollo-programhoz képest Lovellnek például a Gemini 7 fedélzetén eltöltött két hetes földönkívüli sziesztája fizetett szabadságnak tűnhet. Az Apollo 8 jelentőségében olyan volt, mint később Armstrongék holdraszállása: először kerülte meg ember a Holdat, elsőként látták az emberi szem számára mindaddig láthatatlan túloldalt (robotok készítettek fotókat korábban is), nem is beszélve a földfelkeltéről – az erről készített fotójuk talán csak tisztasági betét reklámban nem szerepelt még, bár ez sem biztos.
Ők lettek a leggyorsabb emberek is, hiszen úton a Hold felé közel 40 ezer km/h-ra gyorsítottak ki, ez egy tízessel több, mint amennyi a Föld körüli keringéshez szükséges. Mármint tízezer km/h-val.

Mindezt egy olyan fedélzeti számítógéppel hozták össze, ami kábé annyi memóriával rendelkezett, mint napjaink elavultabb mikrohullámú sütői. Vagy mint a Commodore: mintegy 64 kilobájt volt a memóriája. Sokkal semmiképp sem több.
Ez kevés a multitaskinghoz, de a célnak pont megfelelt: tárolta az utazással kapcsolatos repülési tervet. Egészen addig, amíg Lovell ki nem törölte azt merő véletlenségből. Ekkor minden koordinátájukat elvesztették, ugyanakkor vészesen közeledett a légkörbelépés ideje, ami egyike a legprecízebb és legrizikósabb dolgoknak: két fokos pontossággal kell ugyanis betalálni a légkörbe, ennyi a hibahatár. A belépési szög 5,3 és 7,7 fok között volt, ha ennél laposabban érkeznek, lepattannak a világűrbe, ha meredekebben, akkor viszont az órási sebességgel – 40 ezer km/h-val – érkező kabin elégett volna. Két fokon múlik élet és halál. És még így sem volt biztos, hogy az óriási hőterhelést kibírja-e az újonnan fejlesztett hőpajzs, aminek ez volt az első éles bevetése.

Lovellnek mindez úgy sikerült, hogy közben csak az ablakon nézett ki: saját csillagmérései alapján vitte be az adatokat a fedélzeti számítógépbe, ami a törlés következtében a korrekcióig amnéziában szenvedett. Úgy képzelte el helyzetét, mintha még mindig az indítóálláson - függőleges helyzetben - állna. Jim a Rigel és a Szíriusz alapján lőtte be pozíciójukat, majd a mérési eredmények alapján kalibrálták újra a számítógépet, így a hajó újra normális helyzetbe állt.
Túlélték. Jim akkor még nem is sejtette, hogy ezzel a malőrrel az Apollo 8 az Apollo 13 kosztümös főpróbája volt.

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket, és holdjárónk - a Puli - eljusson a Holdra: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.