Három "asztronauta" több hónapos izoláció, kiképzés és felkészülés után közel egy éve lépett első alkalommal a Mars felszínére – valahol Moszkva környékén. Az erről készült videó karrierje azonban mostanra az űrkutatástól merőben eltérő irányba vette az útját - elsősorban a szemfüles kommentelők miatt. Az érdeklődés egy öltözködési anomáliának tudható be: az egyik űrhajósnak ugyanis nem volt felhúzva a slicce. (A hiányosság 02:40-től érhető tetten.)



A Mars-500 elnevezésű program keretében egy komplett Mars-küldetést szimuláltak valós időben, földi körülmények között hat "űrhajós" részvételével, akik kivétel nélkül pasik voltak. A misszió 520 napja alatt Oroszország valódi küldetésirányító központja felügyelte tevékenységüket, így például azt is, amint az Európai Űrügynökség zászlaját kitűzik a virtuális bolygó felszínére, de azt is, amikor talajmintát vettek.
A hat "űrhajós" közül a felszínre szálló három szerencsés a marsséta szimulációjakor lehetett a legboldogabb: ekkor szabadulhattak csak ki 17 méter hosszú és 6,3 méter széles moduljukból - talán a kapkodó készülődésnek tudható be az indítóállásán rekedt cippzár. De ki az, aki nem öltözne gyorsan több hónap izoláció után?

A Mars-500 program a küldetés időtartamáról kapta a nevét: 250 napig tartott az út a Marsra, 30 napot töltött a felszínen a három asztronauta, majd újabb 240 nap múlva már vissza is érkeztek a Földre. Pikk-pakk. (Ez igazság szerint 520 nap, de az ötszázast valószínűleg jobbnak ítélték, ezért is ez lett a misszió neve.)

Természetesen, minket első körben a Hold érdekel, de amint az előbbi példából - és korábbi posztjainkból - is látszik, az űrkutatásban egy küldetés földi körülmények között való lemodellezése egyáltalán nem tekinthető szokatlannak. Sőt.
Mi is erre készülünk. Sokat lehet tanulni a korábbi küldetésekből, így például az Apollo 11 útjából is. Ennek tapasztalatait felhasználva most egy Die Hard-terepasztalt építünk, hogy kiderüljön, ki a roverek Bruce Willise.

Mérnökeink ezért első körben egy 32 négyzetméteres terepasztal-tervvel rukkoltak elő, amibe belesűrítették a Hold tengereinek geológiai jellegzetességeit: van rajta kráter bőven. És nem csak az.
 
A cucc két részből áll: a terepasztal nagyobbik, jobb oldala a holdi tengerek morfológiáját modellezi – olyan helyeket, mint amilyen a Nyugalom tengere, ahol például az Apollo 11 is landolt.
Ezen a terepasztalon gyakorlatilag minden megtalálható, ami egy kisméretű robot felkészítéséhez és teszteléséhez elengedhetetlen. A kráterek korát is sikerült modellezni: a régebbi kráterekbe újak csapódtak, ezáltal az előbbiek széle megtört.
Összesen 6 mesterséges kráterünk lesz: a legősibb 2,5 méter sugarú, amit részben lefed egy újabb keletkezésű, 1 méter sugarú példány. Ezeken kívül lesz egy 0,75 méter, egy félméteres és két 30 centis kráterünk is. Ennél sokkal nagyobbak szimulálása értelmetlen, mivel a változatos felszínen lehet csak igazán alaposan nyúzni a holdjárót.

A terepasztal másik fele – ez egy 4 méter hosszú és 3,4 méter széles terület – arra hivatott, hogy tesztelje a roverben lappangó hegymászó hajlamokat: ez tulajdonképpen egy lejtő, dőlésszöge azonban állítható: hasonlóan a magyar munkavállalók többségéhez, ennek is két állása lesz.
Ez persze még nem minden: a terepasztal egész felületét holdpor-imitációval is be kell szórni, ehhez azonban nem elég elmenni a szomszédos homokozóig. Komoly kihívást jelent ennek beszerzése, erről a következő posztban számolunk be. A Puli által fejlesztett speciális terepasztal terveit 2012. márciusában mutajuk be először nyilvánosan ennek a texasi tudományos konferenciának a poszter-szekciójában.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

4 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr134010188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapogatott Kukorica 2012.02.01. 13:47:23

Mar hasznos volt a teszt a slicc szempontjabol, mert olyan problemara hivja fel a figyelmet, amire elsore nem is gondol az ember talan: a hosszu hetekig-honapokig tarto osszezartsag utan mennyire alap dolgokat felejt el a kapkodasban, amikor vegre "szabadulhat". Mindenkeppen veszelyes lenne, ha mar a Marson felejtene el "felhuzni a sliccet" a leendo urhajos, mielott kilep a kabinbol. :)

roka 2012.02.01. 20:10:28

Hamár végre a Puli terepasztala is szóba került, én teljesen feleslegesnek tartom az elkészítését, mert amit a földön egy sörsátor alatt lisztel meg lehet tesztelni, azért kár egy forintot is áldozni, meg egy csarnokot berendezni. A kerékpróbák az egy teljesen más kérdés, ahhoz meg elég lenne egy felszórt futószalag.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.02.02. 11:22:40

@Tapogatott Kukorica: ez igaz, de azért egy szkafandert nem úgy ránt magára az ember, mint a farmerét otthon. :) Eltart egy darabig, és komoly checklist van, hogy rendben szigeteljen meg működjön mindenhol.

Tapogatott Kukorica 2012.02.03. 18:51:06

@lacalaca: Erm, igen tudom, a multkori videon ez szepen latszik is (a poszt a nok altal elhagyott cuccokrol szolt). Amire utalni akartam (de nem jott ossze :D ), hogy valoszinuleg majd finomitjak a checklistet (reszletesebb lesz, a sliccre is kiterjedoen) es szigorubban veszik az ellenorzeset.
Mint mondjuk a sima repcsikben, ahol egy-egy akciot (hajtomu inditasa pl) egy kisebb felolvasas eloz meg - es ezt igyekeznek komolyan venni. Na gondolom ez a komolysag hianyzott. Az mar mas kerdes, hogy vajon a checklist volt-e pontatlan, vagy emberi mulasztas miatt tortent meg a "baleset", ezt sosem tudjuk meg. :)
süti beállítások módosítása