Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Az Első és Második Kozmikus Űrhajó, majd az Automata Bolygóközi Állomás küldetése után az OKB-1 teljes figyelmét az emberes űrrepülésre fordította. Az első embert szállító űrhajó tervezése 1959 során felgyorsult, és az első prototípus, a Korabl Szputnyik indításakor érte el csúcspontját 1960. május 15-én. Az év hátralevő része a tervek csiszolásával, tesztelésével, valamint a kozmonauták első csoportjának űrrepülésre való felkészítésével telt. Öt Korabl Szputnyik küldetésre - fedélzetükön próbababákat és kutyákat küldtek fel – volt szükség ahhoz, hogy az oroszok felkészüljenek az űrrepülés megismétlésére - immár egy kozmonautával. A Vosztok egy négy tonnás, gömb alakú űrhajó volt, alatta egy műszaki egységgel, az űrhajós tíz napot tölthetett a világűrben.

Mindez nem azt jelentette, hogy a Holddal kapcsolatos tervek feledésbe mentek volna: mindössze annyi történt, hogy a Korabl Szputnyik és a Vosztok mögé sorolódtak. A szovjetek újdonsült terveket dolgoztak ki a Hold felfedezésére az 1958. július 5-i, „A világűr kutatásának legígéretesebb feladatai” című terv nyomán. A mérnökök már egy ideje azon dolgoztak, hogy miként lehetne embert juttatni a Holdhoz. 1959-ben Szergej Koroljov Mihail Tyihonravovot és 9. számú részlegét kérte fel arra, hogy dolgozzák ki az ekkor már elérhető R-7 hordozórakéta használatakor egy űrrandevú során várható problémákat. Feladatuk küldetések széles skálájának kitalálása volt, még mielőtt sor került volna a nehézsúlyú hordozórakéta, az N-1, vagyis Noszitel 1-et („hordozó”) megépítésére.

A részleg első terve az volt, hogy egy Vosztok űrhajót – ezt akkor már úgyis az első emberes űrrepülésre készítették elő – kössenek össze két vagy három rakétafokozattal. A manőverezhető, embert szállító Vosztokkal egy sor dokkolást kívántak végrehajtani: gyakorlatilag egy rakétavonatot szereltek volna össze földkörüli pályán. Ezután ezt a rakétavonatot indították volna el a Hold felé. A tervet időnként Vosztok Zh-tanulmánynak is hívták. A terv az volt, hogy a küldetés során megkerülik a Holdat, majd egyenesen visszatérnek a Földre miután elhúztak a Hold túloldala mögött – mindezt anélkül, hogy holdkörüli pályára állnának vagy leszállnának a felszínére. A Vosztok Zh csak egy tanulmánymunka volt a sok közül, és nagyjából az is maradt. A másik markáns ötlet egy Szever nevű űrállomás létesítése volt.

A Vosztok korlátait elég hamar felismerték, már ami a Hold megkerülését illeti. Először is csak egy emberre tervezték, míg egy holdmisszió kéttagú legénységet kívánt – egyikük a pilóta, a másik navigátor és a megfigyelő. Másodsorban egy gömb alakú kabin csak meredeken, ballisztikus pályán tudna visszatérni a Föld légkörébe. A Holdról érkező űrhajó sebessége 11 km/s, szemben a földkörüli pályával, ahonnan 7 km/s sebességgel tér vissza a kabin. A 11 km/s komoly kihívást jelentett volna, mivel meg kellett óvni az űrhajót az intenzív hőhatásoktól. Ezen kívül a holdi egyenlítőtől visszaérkező űrhajó a Földön is az Egyenlítő közelébe érkezett volna. Ez nem okozott problémát az amerikaiaknak, mivel ők inkább tengerre szálltak, ez azonban az oroszok szempontjából nem volt kivitelezhető, mivel a Szovjetuniónak nem volt olyan területe, ami az Egyenlítő közelében lett volna.

Ezekre a problémákra keresett megoldást Tyihonravov, munkáját egy feltörekvő OKB-1-nél dolgozó mérnök is segítette: Konsztyantin Feoktyisztov. Jelentékeny ember volt. 1926-ban született Voronyezsben, igazi gyerekzseni volt, és a háború kitörésekor már felsőfokon művelte a matematikát, a fizikát és a Ciolkovszkij-egyenletet. Felderítőként a partizánoknak segített, amikor a németek betörtek, de elfogták, és golyó általi halálra ítélték. A németek azt hitték, hogy meghalt, de a golyók csak horzsolták az agyát. Felépült, és sikerült visszatérnie az orosz állások mögé, majd a Baumann Műszaki Kollégiumban folytatta tanulmányait 1943-ban. Itt is diplomázott, ezután pedig Mihail Tyihonravov tervezőosztályára került az 1950-es években.

Tyihonravov és Feoktyisztov egy olyan űrhajó fejlesztésén dolgozott, ami a Holdról visszatérve biztonságosan le tud majd szállni a Földre a nagy sebességgel légkörbelépés után. A munka során átértékelték a Vosztok gömbalakját, és egy fényszóró formájú, makkszem-szerű kabin tervére tértek át. Tyihonravov kiszámolta, hogy a 11 km/s sebességgel légkörbe érkező kabin hőpajzsát egyenesen lefelé fordíthatva annyi felhajtóerő keletkezik, amivel átsiklik az atmoszférán, akárcsak egy kavics a vízen, majd visszapattan az űrbe, hogy aztán jóval kisebb sebességgel ismét visszatérjen a Földhöz. Ez nem csak a legénységre ható G-erőket csökkentené, de egyúttal azt is lehetővé tenné, hogy a kapszula az egyenlítőtől északabbra, immár a Szovjetunió területén szálljon le. Habár a Földre való visszatérés meglehetősen nagy pontosságot igényelt, és a légkörbelépés egy hosszú, 7000 kilométeres folyosón át történt, az űrhajó +/- 50 km-es pontossággal szovjet területre érkezhetett volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.