Dzsungelharcos holdutazók

2012.07.30. 09:30

Carrying_the_Fire_1.jpgAz Apollo-asztronauták felkészítéséhez hozzátartozott az is, hogy kirakták őket egy dzsungel közepén. Azt tanácsolták nekik, hogy kerüljék a soklábú rovarokat. Rögös út vezetett a Holdra, trópusi túlélő-gyakorlatokon is részt kellett venniük. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Mielőtt még túlzottan belemerülnénk a „való világba”, a berendezések és a küldetés megtervezésének világába, tanrendünk részeként másfajta alapkiképzés is várt ránk. Mégpedig a túlélőgyakorlatok. Céljuk, hogy megtanítsák: mi a teendő akkor, ha az űrhajó történetesen a világ valamelyik lakatlan pontján érne földet?
Szerencsére, a geometria bizonyos dolgokat meghatároz (Cape Kennedytől keleti irányba indítottak 28 fokos északi szélességen), így a Gemini-repülések során  szinuszgörbét írunk majd le az egyenlítő mentén. Az Apollo-program esetében pedig a hold pályája mindössze 5 fokban hajlik az egyenlítő síkjához képest. (Ezeket csak azért tudom, mert a repülőgépészeti órákon nem aludtam el.) Röviden: hál’ Istennek nem kell nagyon hideg helyekre készülnünk, csak dzsungelek, sivatagok, valamint óceánok jöhetnek számításba. Egy váratlan vízreszállás esetén nem sok választásunk van, mint helyben maradni, és gazdaságosan beosztani a csekélyke ivóvízkészletünket. Ezen kívül még a csendes és napos időjárásban is reménykedhetünk, hogy beüzemelhessük azt a mezei műanyag zacskóra hasonlító készüléket, ami a tengervíz elpárologtatásával édesvizet állít elő. Az őserdő és a sivatag ennél komplikáltabb, jóval több veszélyforrással - ezzel együtt persze több lehetőség is kínálkozik a megmenekülésre, feltéve, hogy valaki tudja, mitévő legyen.

Így aztán mind a tizennégyen felkerekedtünk, és Panamába, a Légierő trópusi túlélőiskolája felé vettük az irányt Pete Conrad társaságában (ő a póráz szerepét töltötte be). [Az alábbi képen Pete Conrad és Irving, a majom látható.]Apollo 12 mission commander Pete Conrad enjoys a casual launch day breakfast with fellow crew members..jpg

Itt aztán pár, iskolapadban eltöltött nap után újabb pár nap erejéig kiraktak minket a dzsungelbe. Az órákon megvilágosodtam, és városlakóként minden idegszálammal próbáltam koncentrálni arra, hogy mit szabad és mit nem a vadonban.
Ettől kezdve a Légierő 64-5-ös „Túlélés” című kézikönyve lett a bibliánk, ami vidám elalvás előtti olvasmány is volt egyben. A mai napig őrzök két példányt ebből a valóságos kincsesbányából; biztos, ami biztos.

A kézikönyv örömteli felütéssel indít: „Minden, ami csúszik, mászik, úszik vagy repül potenciális élelemforrásnak tekinthető.” Ezután a kelleténél jobban belement a részletekbe, ami már nálam túlment a jó ízlés határán. „Az emberek megeszik a szöcskéket, a szőrtelen hernyókat, a fában lakó bogarak lárváit és bábjait, a hangyatojásokat és a termeszeket is.” Hát, nem én. Valóban? Olvassunk csak tovább. „Valószínűleg Ön is evett már lisztben, kukoricakorpában, rizsben, babban, gyümölcs- és zöldségfélékben élő rovarokat, utóbbiak mindennapi táplálékában és a boltokban egyaránt előfordulnak.” Nem csoda, hogy a bevásárlóközpontok az utóbbi időben kevésbé zsúfoltak.

De mi a helyzet azzal, aki inkább a hagyományosabb konyhát szereti? „Nézzen sündisznók, tarajos sülök, tobzoskák, egerek, vaddisznók, szarvasok és vadmarhák után, a fákon denevéreket, mókusokat, patkányokat és majmokat is találhat. Veszélyes fenevadakkal – tigrisekkel, orrszarvúakkal, elefántokkal – ritkán lehet összefutni, és a legjobb, amit tehetünk, ha magukra hagyjuk őket.” Szinte tudtam. A pokolba az egésszel, inkább vegetáriánus leszek. Vajon mire számíthatunk ezen a fronton? „A taró félméter-egyméter magasra nő, és sárgászöld, bölcsőszerű virágjai vannak. Alaposan süsse meg nagy, szív-alakú leveleit, ha teheti zöld citrom levében, máskülönben irritálhatja a száját és a torkát.” Mi lenne, ha esetleg gombát ennénk? „Kellemetlen ízük, vagy taszító illatuk alapján nem lehet kiszűrni a mérgező gombákat”.

Egyszer egy kiváló japán étteremben ettem hínárt, erről vajon mit mond a könyv? „Némelyikben túl sok a mészkarbonát, és túl kemény a fogyasztásra. Másokat nyálka borít.” Semmi nincs, ami legalább nyomokban emlékeztetne a hazai ízekre? „A csicsókaszőlőt könnyű felismerni, mivel pont úgy néz ki, mint a kerti folyondár.” Hogy a pokolba néz ki egy kerti folyondár? Épp amikor már majdnem bedobom a törülközőt, kapok egy kis biztatást. „Mérgező növényekkel biztosan találkozik majd a trópusokon, viszont a mérgező és a nem-mérgező fajták ugyanolyan arányban vannak jelen, mint az Egyesült Államokban.” Pompás! Elszórtan, de azért a könyv adott pár konkrét, gyakorlati tanácsot is, amivel teljes szívemből tudtam azonosulni: „Ne egyen varangyot”.

Mi van akkor, ha mondjuk, teljesen lemondok az evésről, és csak ülök egyhelyben, várva megmentőimre? Körültekintéssel válassza meg, hova ül le, mivel „… megcsípi, ha hozzáérnek, és csípésük a darázséra hasonlít. Kerülje a soklábú rovarokat.” Az tuti, hogy én kerülöm őket, de vajon ők kerülnek-e engem? „A skorpiók igazi istencsapása, mivel előszeretettel bújnak ruhába, ágyhuzatba vagy cipőkbe…” Vajon megmarnának egy másik Skorpiót? Kígyók? Jaj ne, az is macerás. „A mérges kígyók nincsenek annyian, mint azt a legtöbb ember gondolná.” Mint azt a legtöbb ember gondolná, az ég szerelmére! A leghalványabb sejtésük sincs aról, hogy én mire gondolok, most például pont erre: ha a kígyókból olyan istenverte kevés van, akkor miből van sok? „A … krokodil … nagyon veszélyes. Fölöttébb gyakori.”

Ennyi. Úgy tűnik, segítségre lesz szükségem, mégpedig gyorsan. „Kiabáljon és tapsoljon, hogy felhívja magára a figyelmet. Ne féljen attól, hogy a bennszülöttek szemében nevetség tárgya lesz. Készüljön dalokkal, játékokkal, kártyatrükkökkel, vigyen magával érméket vagy fonalakat, amivel elszórakoztathatja őket.” Ezeknek elmentek otthonról! „Ha valamit meg akar tőlük venni, kereskedjen diszkréten kősóval, őrölt dohánnyal és ezüstpénzzel (a papírpénz nem jó) … Találkozhat olyanokkal, akik pár szót beszélnek angolul. Ha mégsem, akkor használjon jelnyelvet; a bennszülöttektől ez úgysem áll távol, mivel egymás közötti kommunikációjukban sokszor jelelnek. Egyszerűen és őszintén mondja el nekik, mit akar.” Tuti, hogy elmondom. Vigyenek el innen! Addig is, amíg erre sor kerül: „Sose keresse bennszülött nők társaságát … mindig legyen barátságos, határozott, türelmes, és becsületes. Legyen nagyvonalú, de ne pazaroljon.” Önmérséklet mindenben, illetve, majdnem mindenben. „Ne aggódjon a bélműködés elmaradása miatt; pár napon belül minden megoldódik.” Étrendemet elnézve, erre nem látok túl sok esélyt.

No, de mindegy, félre a félelmekkel, vidáman és eltökélten fordítsunk hátat a civilizációnak, és vessük minden bizalmunkat a Légierő 64-5 Kézikönyvébe. Végülis: „A dzsungelben kisebb valószínűséggel éri hirtelen halál, mint a legtöbb nagyvárosban.” Ezzel a kétes megerősítéssel és egy életlen machetevel felfegyverkezve, fürgén vetettem le magam a helikopterről - egyenesen bele a rám váró dzsungel zöldjébe. Hiszen a saját szememmel is ellenőriznem kellett a könyv egy-két állítását, olyanokat, mint ez: „A tengeri uborka kilőheti – és ki is lövi – gyomrát, ha izgalomba jön.”

Kétfős csoportokra osztottak minket, a háromnapos kiránduláson Bill Anders lett a partnerem, akiről utóbb kiderült, hogy kincset ér, mégpedig két fő okból. Először is, igazi túrázó, lelkes halászként semmit nem szeretett jobban, mint rátalálni olyan patakokra, amikből ember még soha nem horgászott. Ráadásként tapasztalt kempingező is volt, és ismerte azokat a praktikákat, amikkel egy városi lény számára a megszokott komfort hiánya egészen elviselhetővé tehető. Másodsorban, és ez nem kevésbé fontos, a táplálkozás terén nagyon válogatós volt, de erről majd később.
Első dolgunk az volt, hogy a pár mérföldes dzsungeltúrát követően kijelölt kempinghelyünkre keveredjünk. A nap első meglepetése akkor ért engem, amikor a Légierő 64-5 kézikönyvének utasításai szerint a földön körbenézve nemhogy „sündisznókat, tarajos sülöket, tobzoskákat, egereket és vaddisznókat” nem láttam, de egyáltalán semmit, ami megmoccant volna. Ezen kívül a fákról is hiányoztak a beígért „denevérek, mókusok, patkányok és majmok”. Valószínűleg úgy csörtettünk, amikor utat törtünk magunknak, hogy mérföldekre menekült előlünk minden élőlény – legfeljebb csak az élemedett korú, végelgyengülésben szenvedő példányok maradhattak hátra. Vagy esetleg a dzsungelnek ez a része üres volt? Ez vajon mennyire képzelhető el?

Nem tudom. Körülöttünk minden határozottan csendes volt, és ahogy kezdtem egyre jobban megéhezni, úgy vizionáltam lelki szemeimmel kövér kis jószágokat, amint boldogan sülnek a nyárson. Ez a kép az idő előrehaladtával egyre kívánatosabb lett, ugyanakkor egyre kevésbé tűnt reálisnak. „Anders, mégis mi a fenét fogunk enni?” „Collins, lehetetlen, hogy máris megéheztél, épp csak megérkeztünk.”

Ránk esteledett mire elvergődtünk táborhelyünkre, és elrendezgettük szerény motyónkat. Csapdába estünk: hajnalig a dzsungel gyámoltalan áldozataivá váltunk. Összetákolt függőágyamba roskadtam, gyomrom csalódottan korgott, és újfent elővettek a Holddal kapcsolatos gondolataim. Elérhetőbbnek tűnt Panamából, mint a Grand Canyonból? Valóban közelebb lennénk hozzá? Vagy talán az új tapasztalatok nem pusztán újabb és újabb ismeretlenek felfedezését jelentik?
Talán bizony a Hold nem jár eőttünk mindig egy lépéssel, pont úgy, mint Zénón híres paradoxonjában? Látsz a távolban egy lassan vánszorgó teknőst, és megpróbálod utolérni. De amint arra a pontra érsz, ahol előzőleg a teknős volt, kiderül, hogy az már egy B-ponton van. Amikorra ide is elérsz, a teknős már a C ponton lesz. Emiatt aztán akármeddig ismételgetheted a fenti lépéseket, a teknős mindig előtted jár, és sosem tudod teljesen beérni. Teknős, Hold vagy épp a vacsora – a közös bennük az, hogy elérhetetlennek tűntek."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hatezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek. Mindenkit várunk - Go Puli Go!


.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr664685785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása