Szőrén megülni a rakétát
2012.06.05. 09:30
A Mercury-programban résztvevő űrhajósok szerepe sokkal több volt annál, hogy bezárták őket egy kis konzervdobozba, amit aztán kilőttek a világűrbe. Komoly szerepük volt az űrhajók építésében is. Sokak szerint Gus Grissom volt a legesélyesebb arra, hogy elsőként a Holdra lépjen, ő azonban az Apollo 1 kabinjában egy gyakorlat során két társával együtt hősi halált halt. Nem tudjuk, mi történt volna. Azt viszont tudjuk, milyen volt a hőskorban űrhajósnak lenni. Ehhez kiváló forrást nyújt Gus Grissom visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet fordítunk le magyarra.
"Még ugyanebben a hónapban sorozatban jöttek elő apró, de annál idegesítőbb problémák, amik mind-mind késleltethették a küldetést. Ennek eshetősége nyomasztó volt, habár mindeddig egyszer sem csúsztunk meg, mégis minden tartalékidőből kifutottunk. Bármilyen komolyabb malőr igencsak visszavetett volna minket.
Az első probléma, amibe belefutottunk egy jelentés volt, ami a huntsville-i Marshall Űrrepülési Központból érkezett. Ebben arról tájékoztattak minket, hogy a technikusoknak gondjaik akadtak a Redstone rakétánkkal, és elképzelhető, hogy a június 22-i határidőre nem tudják leszállítani Cape-re. Aztán a szkafanderemen dolgozó technikusok fogadtak azzal, hogy nem tudják, miként lehetne ellenőrizni az űrruha egyes részeit - mielőtt még beszerelnék azokat a ruhába. Azt javasoltam, hogy akkor tesztelés nélkül rakjuk össze a szkafandert, mivel igazából úgysincs ezekre szükségem, és reménykedjünk abban, hogy majd működni fognak.
Azt vallottam, hogy a kapszulában mindennek kifogástalanul kell működnie, ami hatással lehet a biztonságra és a küldetés hatékonyságára. De meggyőződésem volt az is, hogy ha az ebből a szempontból nem elsődleges fontosságú felszerelések kifogástalan működésére várunk, soha nem szállunk fel. A mérnökök nem értettek ezzel egyet, és nekiestek a méricskélésnek.
Aztán arról értesültem, hogy bedöglött a kabin órája, ami az indítás óta eltelt időt méri, és nincs kéznél tartalék. Habár ez egy átlagos, repülésben használatos óra volt, a raktározásért felelősök azt állították, hogy július 4-e előtt nem tudnak beszerezni másikat. Ez hülyeség volt, és Sam Beddingfield, a NASA mérnöke, végül mindent elsimított azzal, hogy megígérte: másnap reggelre beszerez egy órát – mégha lopnia is kell egyet. Samet nem tartottam tolvajnak, de az órát valóban megkaptuk. És a többi probléma is megoldódott.
Június 22-én, amikor a Redstone-t egy nagy teherszállító repülőgépben Cape-re szállították, úgy tűnt, hogy az ütemezés szerint haladunk. Kimentem a repülőtérre, hogy átnézzem a rakétát, de amikorra odaértem a legénység már kipakolta a madárkát, és a vontatóra rakták, ami csigalassúsággal a mintegy 25 kilométerre lévő indítóálláshoz szállítja majd. Csatlakoztam a karavánhoz. Amikor elértük az indítóállást, kiszálltam, és egyre csak a Redstone mellett lófráltam, amíg a helyére nem húzták. Valószínűleg nagyon buzgónak tűnhettem, amit a kabin tesztelését irányító Paul Donnelly nem is bírt szó nélkül hagyni.
„Ne aggódj, Gus” – mondta – „nem lövik ki nélküled.”
Mindenki nevetett, én is vettem a lapot: „A pokolba is, én már szőrén megültem Huntsvilletől idáig.”
Június 25-én vasárnap fejeztük be a hangárban várakozó kabin utolsó ellenőrzését, ez egyebek mellett pár szimulált küldetés teljesítéséből állt, utóbbiak egészen hétfő hajnalig tartottak. John Glenn-nel, a tartalékpilótámmal, váltottuk egymást a kabinban - a két órás gyakorlat két apró eltérést leszámítva simán ment.
Az egyik az volt, hogy az űrhajó a fékezőrakéták gyújtásakor nem volt megfelelő helyzetben, enyhén eltért az optimálistól. A másik a telemetria hibája volt: nem tudtuk leolvasni a szkafanderbe áramló oxigén hőmérsékletét. Elhatároztuk, hogy ezeket kijavítjuk, mielőtt még tovább lépnénk. A második teszt alkalmával már minden gond nélkül ment, így éjfélkor megkezdhettük a kézi vezérlés ellenőrzését, ha valami miatt a robotpilóta nem működne, és a pilótának át kellene venni az irányítást.
Ez kritikus teszt volt, de minden rendben ment. Aztán vészhelyzetet szimuláltunk, hogy megbizonyosodjunk arról: minden működne, ha az indítás során bármi gond lenne. A hosszú, munkás éjszakát követően reggel 6:20-kor a kapcsolók tesztelése következett. Majd egy értekezleten átnéztük az eredményeket. Már csak pár apró javítás volt hátra, de úgy általában a kapszula ekkor már jó bőrben volt.
Ez főként azért volt lehetséges, mert pár nagyon remek ember rabszolga módjára hajtotta magát. Valamennyien éjt nappallá téve dolgoztunk ezidőtájt, gyakorlatilag megállás nélkül teszteltük az űrhajót, hogy tartsuk a határidőt. Egyesek már a végkimerülés határán voltak. Különösen John Shriefer esetére emlékszem, aki a kabin felelőse volt a McDonnell-nél - egyike a legjobb katonáknak, akivel valaha találkoztam. Tudtam, túlhajtja magát annak érdekében, hogy a kabin időre elkészüljön: egyik problémát a másik után simította el. De mindaddig nem tudatosult bennem, mennyire kiütötte magát, amíg egy napon ebédszünetben már annyira kimerült volt, hogy egy falatot sem bírt enni. Csak a kanalával játszott. Ekkor fogtam, és elvittem a Terrace Dune Apartments-be, ahol a családjával lakott, és megkértem a feleségét, hogy vissza ne engedje 24 óránál hamarabb. Szükségünk volt Johnra, de ha csak úgy lehet hasznát venni, hogy ágyba parancsoljuk, akkor ezt kell tenni. A rákövetkező nap aztán kipihenten és eltökélten jött be dolgozni." (Folyt.köv.)
Háztáji Puli
A Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny csapatai évente egyszer összeülnek egy légkondícionált teremben, és mindenki elmondja hol tart. Az idei "Team Summit" keretében például kiderült: megeshet, hogy Pulink a holdi pólusok valamelyikére érkezik majd. Egyik lehetséges szállítónk, az Astrobotic ugyanis bemutatta a Polaris Rovert - ennek neve nem hagy sok kétséget az úticélt illetően. Az alábbi képen Red Whittaker éppen a Polarist mutatja be: 
Jó hír, hogy továbbra is nyitottak az együttműködésre, ráadásul hozzájuk 10 kilós holdjárónkkal kényelmesen beférnénk. A fuvardíj továbbra is meglehetősen borsos, bár az űrpiacon igazából akciós árnak tekinthető: minden Holdra szállított kiló után 1,8 millió dollárt kell fizetnie a társbérlőknek. A csapatok találkozóján fényképek is készültek, ide kattintva nézheted meg ezeket.
Facebook-challenge: Dr. Pacher Tibor főpulink a Google által szponzorált Lunar X Prize holdversenyben résztvevő csapatai részére szervezett eseményen - "Team Summit" - tartott május 30-án előadást, illetve hallgatta meg versenytársaink beszámolóit Washingtonban. Valószínűleg kicsit fel akarták dobni a hangulatot, amikor a Part-Time Scientists és a Puli csapatvezetője fogadott egymással, hogy nagyon rövid idő leforgása alatt melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz!
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
we 2012.06.07. 16:41:08
A cikk nagyon érdekes volt, csak így tovább! Puli 4 prezident
gopuligo 2012.06.07. 16:42:57
teddybear01 2012.06.07. 18:12:51
Krinyo 2012.06.07. 20:29:40
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.07. 21:41:48
PuliSpace · http://www.pulispace.com 2012.06.07. 21:58:42
Szerinted megérné?
teddybear01 2012.06.08. 09:38:21
A baleset után az egész kabint újratervezték.
A balesetet kiváltó okot pontosan nem tudták megállapítani, de a nagy nyomású oxigénlégkörben a normálisan csak gyúlékony elektromos és hőszigetelő anyagok termittel vetekedő égést produkáltak.
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.08. 09:55:04
gopuligo 2012.06.08. 13:02:44
AzHofi 2012.06.08. 19:28:02
teddybear01 2012.06.08. 22:12:58
Az oroszoknak az űrséta előtt két órába tellett a nitrogén kilégzése, ennyivel volt hosszabb a beöltözés.
Egyébként a tiszta oxigénlégkör miatt volt az a gömbölyű üvegbúra az űrhajósok fején amikor beszálltak az űrhajóba.
Az Apolloó-1 szerencsétlensége alatt a földi légkörnél magasabb nyomású oxigéngáz volt a fülkében, ami olyan 5 légköri nyomású sűrített levegő oxigénhányadának felelt meg.
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.11. 12:43:21
Ja, értem! A keszon betegség elkerülése érdekében kellett a dolog! Erre nem gondoltam. Azt hittem, hogy ott is 1 atm nyomás van. Arra nem gondoltam, hogy 0,2-0,3 atm O2 elég.
Az üvegburát nem értem. Ha sima levegő lenne,a kkor nem kellene üvegbura?
Off: Most volt hír, hogy a szabad tüdős merülési rekord 244m (!). Bakker!
teddybear01 2012.06.12. 21:11:03
Úgy ahogy mondod. Az első három amerikai űrhajótípusban tiszta oxigént lélegeztek az űrhajósok, és erre a beöltöztetés alatt elkezdték felkészíteni őket. Amikor aztán az Apollóba beszálltak, a fejükre tették azt az "akváriumot", hogy továbbra is tiszta oxigént lélegezzenek. Mondjuk elég lett volna egy oxigén maszk is, de akkor nem lehetett volna az arcukat fotózni, filmezni. Aztán, mikor beszíjazták őket a kabinba, levették róluk, és felcsatolták az űrruha sisakját.
Ami az oroszokat illeti, ők normál levegővel repültek, kivéve az űrséták esetén. Akkor jött a de-kompresszió, és a nitrogén kilélegeztetése a szervezetükből. Az űrséták alatt mind a mai napig tiszta oxigént lélegeznek be az űrhajósok a szkafanderben.
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.17. 21:55:58
Hihi. A marketing már akkor is megszabta a mérnökök munkáját... :)