The Puli needs you!

2010.07.02. 02:26

A PuliSpace csapat gőzerővel dolgozik célja megvalósításán: hogy elsőként juttasson egy nem állami intézmény által készített szondát a Holdra. Ha sikerül, azzal amellett, hogy történelmet írunk, a rangos Google Lunar X PRIZE 20 millió dolláros fődíjára és az ezzel együttjáró világraszóló elismerésre is igényt tarthatunk. Azonban minél inkább haladunk nagyratörő tervünk megvalósítása felé, annál szerteágazóbb a feladat. A pulinak ezért rád is szüksége van ahhoz, hogy a Holdra menjen és ne csak ugasson.

Az eddigi nagyszámú jelentkező mellett ezért továbbra is várunk természettudományos, mérnöki, humán, jogi vagy gazdasági ismeretekkel rendelkező érdeklődőket, illetve sok-sok segítő kezet ahhoz, hogy közösen a pulit a Holdra juttassuk. Eddigi tapasztalataink alapján a japántanártól a genetikusig szinte mindenkinek tudtunk olyan feladatot adni, amivel az illető hozzájárulhatott a kezdeményezés sikeréhez, szakembergárdánk pedig egy igazi kihívással néz szembe. Ha úgy érzed te is tudnál tenni az egyetlen induló magyar csapatért, akkor küldd el angol nyelvű önéletrajzodat a glxp.hu@pulispace.com e-mailcímre.

Ne feledd: The Puli needs You!

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr722124509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flimo13 2010.07.02. 03:09:02

Nem igazán tudom belőni, milyen szintre gondoltok "ismeret" alatt. "Gyakorlatilag másodéves" fizikus-excsillagász hallgatóként, akinek inkább ötletei lennének mint hasznosítható ismeretei, van értelme jelentkezni, vagy hagyjam meg a homokozót a nagyoknak?

PuliSpace · http://www.pulispace.com 2010.07.02. 07:51:14

@flimo13: Fizikus-excsillagász hallgatóként pl. a lehetséges holdi leszállóhelyek megvizsgálásában tudnál segíteni.
süti beállítások módosítása