Két okból foglalkozunk a Holdon hagyott amerikai műemlékek köré kijelölt két kilométer sugarú körökkel, amik a NASA ajánlása szerint tiltott zónának minősülnek. Ahogy a Fehér Ház is az: a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny résztvevőinek holdjáróit szállító leszállóegységek ezekbe a körökbe nem léphetnek/gurulhatnak/ugrándozhatnak be, sőt, át sem repülhetnek fölöttük. A Holdon több mint 40 van belőlük, igaz, átfedések akadnak.

Az egyik ok az, hogy sok minden megtudható a Holdról, ha kielemezzük, miért pont két kilométeres lett a körök sugara. A másik ok személyes: Miki, a főmérnökünk az egyik ilyen körhöz szeretne holdjárónk segítségével elzarándokolni.

Ebben a posztban az első okkal foglalkozunk, aminek megértéséhez előbb erősen magunk elé kell képzelni égi kísérőnket - összes, számunkra jó és rossz tulajdonságával együtt. Holdanatómia következik.
A fékezőrakétákkal ellátott leszállóegység gyakorlatilag egy lapostányért formál maga körül, miközben a landolás során a talajhoz közelít. Ennek pereme - ahová puccos helyeken a petrezselyem-darabokat teszik - 3 fokos szöget zár be a vízszintessel. Ezért nem mélytányér. És homokból van, mégpedig olyan finom fajtából, ami miatt a továbbiakban nem hívhatjuk homoknak.

Egyrészt azért nem, mert mérnökeinknek minél kevesebb lehetőséget kell adni arra, hogy egy tengerpartra asszociáljanak - ez ugyanis csak fölösleges energiákat venne el tőlük, és megakadályozná őket a maradéktalan koncentrációban. Másrészt azért nem, mert a földi és a holdi homok mérete úgy aránylik egymáshoz, mint a Halloween-tök az elpöckölt cseresznyemaghoz.

Maradnánk tehát a szemcse fogalmánál. Szerencsére, ezekből is sokféle van. Méretüktől függően azonban ezek a landolás során 300 – 2000 m/s sebességre gyorsítanak, minél kisebbek, annál inkább: némelyek megkerülik az egész Holdat. Sőt, a legkisebbek elérhetik a szökési sebességet, ami a Holdon 2,37 km/s, majd akár Nap körüli pályára is állhatnak.

Mindezt egy hajtómű miatt.

A porszem méretű szemcsék – ezek már láthatóak, és magukban hordozzák egy porcica teljes genetikai állományát – legnagyobb sebessége megegyezik a hajtóműből kiáramló gáz sebességével: a Holdat azonban nem hagyják el.

Még kevésbé hagyják el az 1 és 10 centi átmérőjű kövek, amelyek így is 5 és 50 m/s sebességgel képesek tágulni a leszállóegység fékezőrakétái alól, hogy aztán másfél kilométerrel odébb fogjanak talajt. Minél kisebb a rakéták ereje, annál előbb "földet" érnek a holdkavicsok.

Ezek a szemcsék, kövek, kavicsok azonban gyilkos kombót képeznek a hajtóművek keltette porviharban: légkör híján ugyanis ezek a részecskék nem a rakéta alatt gomolyognak, hanem vad ámokfutásba kezdenek, aminek csak egy fal szabhat gátat. Vagy egy holdjármű.

Ettől félti a többi közt az Apollo küldetések tárgyi emlékeit a NASA. Viszont ahelyett, hogy műemlékvédelmi okokból megtiltanák mindenki másnak a holdraszállást, előálltak a két kilométer sugarú köreikkel. A következő posztban végképp kiderül, miért ennyi az annyi. (Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Van pár megkerülhetetlen eleme a holdraszállásnak: minden kétséget kizáróan ilyen a felszínre ereszkedés. Ez egyike az olyan eleve elrendelt dolgoknak, mint amilyen például a csirkepaprikás - elkészítése nem nélkülözheti az életellenes cselekményeket.

Az Apollo program 1972-es befejezése óta ember nem tért még vissza a történelmi helyszínekre, ami a NASA illetékesei számára egyben azt is jelenti, hogy egyre nagyobb az esély arra, hogy ez a továbbiakban ne így legyen.
Ennek érdekében sokat tesz a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny azzal, hogy a 4 millió dollár összértékű különdíjból a műemlékeket meglátogató csapatoknak is félretesz valamennyit. Korábbi posztjainkban – itt és itt – jeleztük, hogy az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala ettől a kilátástól nem lett vidámabb: nem szimplán megnyomta a pánikgombot, hanem teljes súlyával ráesett, és azóta is páros lábbal azon ugrál.

A magántőkéből megvalósítandó holdraszállás a NASA által kiadott ajánlás szerint  meglehetősen sok rizikót is jelenthet számukra, mivel "helyrehozhatatlan károkat okozhat a történelmi, tudományos, oktatási jelentőséggel bíró" műemlékeikben.
Épp ezért most földosztás utáni hangulat van a Holdon, ami egyre inkább egy körülkerített háztáji gazdaság jellegét idézi. A NASA ugyanis kijelölte a Tiltott Zónákat, elorozva ezt a lehetőséget Pulink elől – holott a kutyafélék közismerten jobbak ebben.

Mondhatni, nem cizellálták túl a dolgot. Az amerikaiak számára alapvetően kétféle védett terület létezik a Holdon: az egyik az, ahova emberekkel vagy emberek nélkül, de leszálltak. A másik pedig az, ahova embertelenül becsapódtak – többségében holdszondákkal. A két helyszín eltérő bánásmódban részesül.

Amerikai hivatal lévén, a NASA részéről persze kiemelt figyelmet kapnak az Apollo-missziók és a Surveyorok leszállási helyei. A koncepció viszont egyszerű, mint a bot vége. Képzeljünk el 2 kilométer sugarú köröket, mindegyik közepén egy-egy magára hagyott holdjáró árválkodik. Na, ezekbe a körökbe nem szabad bemerészkedniük a leszállóegységeknek. És fölöttük sem szabad átrepülniük. Nem kérdeztük, de valószínűleg alattuk sem kúszhat át Pulink egyik bohókás pillanatában. Sem sehol.

Az alábbi képen a tiltott zónát kékkel jelölték, mivel vörössel ideológiai okokból mégsem lehet. (Nem volt az a hidegháború olyan nagyon rég.) A kör két érintőjén egy-egy lehetséges pályaív látható. A három párhuzamos vonal közül a középső az optimális, a másik kettő pedig a córesz képi megjelenítése. De történjen bármi, ilyenkor sem lépheti át egyik leszállóegység sem a demarkációs vonalat.

Persze, egy becsapódás is lehet történelmi jelentőségű. Ezt bizonyítja a második kategóriába tartozó Rangerek esete is, bár ezeknél már kicsivel engedékenyebb a NASA. Itt csak a roncsoktól számított fél kilométer sugarú kör számít tiltottnak. De biztos, ami biztos: felettük sem lehet átrepülni. Tiszta Fehér Ház.

Azonban ez is kompromisszumnak tűnik, hiszen egy 100 kilométer sugarú kört is kijelölhettek volna tiltott zónaként, és máris mennyivel biztonságosabb hely lenne a Hold a hátrahagyott kütyük számára.

A NASA azonban erőforrásait és tapasztalatait nem kímélve nekilátott a számolásnak: úgy tűnik, komolyan készülnek Pulink érkezésére. Viszont egyelőre csak saját magukkal foglalkoznak, így például az oroszok Lunohod-2 leszállóegysége, a Luna-21 sorsa nem különösebben érdekli őket. Igaz, úgy tűnik, egyelőre az oroszokat sem.

(Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Virtuális holdutazásunk második részében - itt az első - kiderítjük, hogy Pulink holdra szállását megtervező mérnökeinknek valójában nincs is könnyű dolga. Nem azt mondjuk, hogy már nincs elég hely a landolásra, de legalábbis nagyon oda kell figyelni rá.

Figyel a NASA is, miután a Google által szponzorált Lunar X PRIZE 30 millió dollár összdíjazású versenye már a soknullás költségvetésű projektekhez szokott hivatalnokok ingerküszöbét is megütötte. Sőt, bokán is rúgta. A versenyfeltételek szerint az erős nemzetközi mezőnyből elsőként holdraszálló egység elviszi a 20 millió dolláros fődíjat, de a különdíj összértéke sem annyi, amiből az átlagmagyar nyugdíjas a hónap vége előtt elmegy csirkefarhátat venni. (Ez azonban nem feltétlenül lottó ötös: siker esetén ebből a pénzből a befektetők részesedhetnek, valamint további fejlesztésekre költhetik a csapatok.)

A különdíjakra elkülönített 4 millió dollárból az a csapat részesülhet, amelyiknek sikerül vizet fakasztani a Holdon. Vagy túlél egy holdi éjszakát (ami elég hűs arrafelé). Vagy a Holdra szállt csapatok közül a legmesszebbre merészkedik – fél kilométer a minimum, amit mindenképp meg kell tenni a holdjáróknak a versenyfeltételek értelmében. Vagy az, amelyik történelmi leszállóhelyet látogat meg.

Ez utóbbi lehetett az, ami egyébként végképp kicsaphatta a NASA-nál a biztosítékot - az űrügynökségek közül elsőként ők kapcsoltak, igaz, nekik is van a legtöbb vesztenivalójuk: a Hold különböző pontján hat Apollo misszió vár türelmesen a párhuzamosok végtelenbeli találkozására. Vagy arra, hogy az egyik csapat landolóegysége rájuk szakadjon. A műemléknek nyilvánított helyeket fenyegető életveszélyt felismerve az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatalának kutatói fejvesztve nekiálltak tanácsokat osztogatni a leendő holdraszálló egységet tervező mérnököknek.

Puszta elővigyázatosságról van tehát szó, ami természetes: mindenki megpróbálná bokáját mielőbb biztonságban tudni, ha egy puli tűéles fogsora a tét.

A NASA ijedtségében nagyon jó munkát végzett. Ha rávetítjük a Holdra az emberiség jótékony hozzájárulása során az elmúlt évtizedekben odaszállított 170 tonna űrszemetet, valami hasonló látvány fogad, mint amit a derék veszprémiek láttak a harlekinkaticák idei inváziójakor.

Az alábbi exkluzív képen kék csillagok jelzik az Apollo-missziók helyét, feketék az ember nélküli holdraszálló egységekét, a piros csillagok az eleve kamikáze-akcióra tervezett műholdak becsapódási helyeit, a zöldek pedig azoknak – a többségében szondáknak – állítanak emléket, amelyek nem ott csapódtak be a Holdba, ahol kellett volna, illetve küldetésük tervezésekor az öngyilkosságnál azért valamivel vérmesebb reményeik voltak alkotóiknak felhasználásukat illetően. (Forrás: nasa.gov)

Bár a fenti képről meglehetősen macerás lenne leolvasni az egyes helyszíneket, az mindenesetre jól látszik, hogy nem egyről van szó. És nem is kettőről. Ráadásul, jó széles mozdulatokkal szórták szét ezeket az eltelt évtizedek a Holdon, akárcsak Sanyi bácsi a csirkéknek szánt kukoricát. És ez még csak az „érem” egyik oldala, a Hold másik oldalán is vannak memorandumok, csak kevesebb van belőlük.

Most megmutatjuk azokat a lehetséges helyszíneket, ahol a következő két évben űrállatkánk a legnagyobb valószínűség szerint felbukkan majd:

(Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Retteg a NASA a többi között a mi kis holdjáró pulinktól, ami 10 kilós tömegével szinte elvész majd a XX. század közepétől az ember által a Holdra juttatott 170 tonnányi mesterséges tárgy – ismertebb nevén: hulladék – között. Ide számítanak az Apollo-program holdi maradványai is, ezek közül az Apollo 11 és a 17 sorsa aggasztja leginkább az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatalát.

Épp ezért nemrég kiadtak egy irányelvet, amit melegen ajánlanak minden holdraszállást fontolgató egységnek. Így, nekünk, magyaroknak is.

A 67 oldalas szösszenet tanácsokat fogalmaz meg, amik betartásával a NASA szerint elkerülhető, hogy Pulink például épp Armstrong első lábnyomába trappoljon bele. Bár a dokumentum is elismeri magáról, hogy semmilyen kötelező ereje nincs, az előbb vázolt eset bekövetkezésekor nagyon sok Amerikában élő honfitársunk kényszerülne azonnali névváltoztatásra, de legalábbis magyar eredetének megtagadására. Arról nem is beszélve, hogy mi történne a Nyóckerrel…

Az előző posztunkban kivesézett lista is ennek az ajánlásnak képezi a mellékletét, ebből derül ki a többi között az, hogy a NASA-nak saját misszióival kapcsolatban is vannak fehér foltjai. Például nem tudják, hogy az Apollo 14 hány vizeletgyűjtő berendezést is hagyott hátra a Holdon.

Kit érdekel ez? – gondolhatnánk, amíg ki nem derül, hogy ezek is a NASA által műemléknek tekintett tárgyak hosszú sorát gyarapítják. Ahogy az elhajított konzervdobozok is. Amíg azonban a turistáknak egy földi erdőben büntetés jár ezért, addig a Holdon ez tudományos kísérletnek tekintendő.

A műemlékek listája nagy megkönnyebbülésünkre korántsem teljes, van remény, hogy értékes relikviákat gyarmatosíthatunk a Puli kerekeivel. Feszülten olvastuk a hosszú felsorolást, amiben a vizeletgyűjtő zacsikon és a fülhallgatón kívül sok minden megtalálható, két kivétellel.

Az Apollo 14 esetében például hiába keressük a legendás egyszemélyes golfmérkőzés tárgyi emlékeit. Történt ugyanis, hogy Alan Shepard űrhajós két golflabdát egy külön erre a célra hozott golfütővel jó alaposan megküldött a Hold felszínéről – ezek sincsenek rajta a listán. (Shepard fizikumának függvényében persze lehetséges, hogy még most is a Hold mikroholdjaivá válva keringenek valahol a világűrben.)

Legalább ilyen jó esélyekkel vágunk neki a Harrison "Jack" Schmitt űrhajós által az utolsó Apollo küldetés végén elhajított kalapács megkaparintásának is, ami önmagában egy igazi punk hőstettnek minősül, és olyan energiáról árulkodik, amihez fogható csak a Clash London Calling c. albumának borítóján gitárját zúzó Paul Simononban lehetett a felvétel készítésekor.

Schmitt aszondja: "Hadd dobjam el a kalapácsot! Hadd dobjam el a kalapácsot, légyszi!"
Mire a válasz: "Go ahead, csak ne találd el a holdkompot (LM) vagy az ALSEP-et." (Ez utóbbi a Holdon hagyott mérőműszer-együttes neve.)

No, ez a kalapács sem számít műemléknek a NASA szerint: szabad préda. Kéne.

Ezen a héten holdraszállunk, legalábbis, itt a blogon, és megvizslatjuk a holdi etikettet: mit szabad, és mit nem. Hogyan kell elegánsan landolni?

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Többszöri próbálkozást követően sikeresen feltörtem a Puli tudás-oázisát, ezzel most el is dicsekszem, mint azt az a kolozsvári fiatalember tette, aki tavaly decemberben kicsit megkurkászta az adatokat a NASA szerverén. Mégse tartok attól, hogy hekkerként vezetőszíjon visznek el, mivel nekem ugyanez felhasználónév és jelszó igénybevételével sikerült csak. És így sem elsőre.

De így is rátaláltam arra a féltve őrzött adatra, az egyetlenre, amiben még a NASA sem biztos, tekintve, hogy ők maguk is kérdőjelet írtak a sor végi rubrikába. Készült ugyanis egy lista a Holdon hátrahagyott tárgyakról – egy nagyon hosszú lista.

Ez a kérdőjel az Apollo 14 küldetés tárgyi emlékeinek felsorolásánál ötlik látómezőnkbe. Mégpedig a vizeletgyűjtő berendezésnél. A NASA kedves szokása, hogy képes az élet egészen hétköznapi dolgait is bonyolult nevekkel illetni. Épp ezért angolul tudó olvasóink kedvéért megemlékezünk a „berendezés” eredetijéről: Urine Collection Assembly. Ami vicces, ennél már csak egy valami viccesebb; az ha még rövidítik is: Urine Collection Assy. Ez magyarul kábé ennyit tesz: „vizeletgyűjtő segges”.

Az örömszerzés egyébként az, amit legkevésbé várnánk egy kilométerhosszú listától a beható átböngészéshez szükséges többórányi agyhalálban eltöltött kábulatunkban. Az Apollo 14 előzményeit figyelembe véve azonban egyáltalán nem meglepő, hogy a NASA épp az emberi kiválasztó-szervrendszer működésével összefüggő, apró-cseprő ügyekben jött zavarba. Ez a misszió hajtotta végre ugyanis a „sikeres kudarcnak” ítélt Apollo 13 feladatait, elődje hányattatásai azonban valószínűleg kedvezőtlenül hatottak a legénység anyagcseréjére. Számolatlanul kellettek az űrkacsák.

Egy olyan listán, ami első pillantásra matekdolgozataim összesítésének tűnt – rengeteg benne az egyes és a kettes –, és amiben a leszálló egység 1 azaz egy darabot tesz ki, eleve vidám felfedezés egy hatos számjegy, ami kedves kunkoraival már-már bensőséges viszonyt kezdeményez a szemlélővel. Ennyi, vagy ennél kevesebb – ez a NASA bizonytalankodásának a tárgya – „vizeletgyűjtő berendezés” maradt a Holdon. "6 less ?"

A földlakók közül sokakat ez megjelenésében leginkább a katéterre (cső plusz szimpatikus tasak kombó) emlékeztet, amit épp az űrprogram fosztott meg a férfiak körében oly rettegett elsődleges funkciójától. Ráadásul, műemlék, aminek hosszútávú következményei vannak holdjárónkra nézve is. (Folyt.köv.)

Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!