Műemlékvédelem a Holdon

2011.11.28. 09:30

Retteg a NASA a többi között a mi kis holdjáró pulinktól, ami 10 kilós tömegével szinte elvész majd a XX. század közepétől az ember által a Holdra juttatott 170 tonnányi mesterséges tárgy – ismertebb nevén: hulladék – között. Ide számítanak az Apollo-program holdi maradványai is, ezek közül az Apollo 11 és a 17 sorsa aggasztja leginkább az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatalát.

Épp ezért nemrég kiadtak egy irányelvet, amit melegen ajánlanak minden holdraszállást fontolgató egységnek. Így, nekünk, magyaroknak is.

A 67 oldalas szösszenet tanácsokat fogalmaz meg, amik betartásával a NASA szerint elkerülhető, hogy Pulink például épp Armstrong első lábnyomába trappoljon bele. Bár a dokumentum is elismeri magáról, hogy semmilyen kötelező ereje nincs, az előbb vázolt eset bekövetkezésekor nagyon sok Amerikában élő honfitársunk kényszerülne azonnali névváltoztatásra, de legalábbis magyar eredetének megtagadására. Arról nem is beszélve, hogy mi történne a Nyóckerrel

Az előző posztunkban kivesézett lista is ennek az ajánlásnak képezi a mellékletét, ebből derül ki a többi között az, hogy a NASA-nak saját misszióival kapcsolatban is vannak fehér foltjai. Például nem tudják, hogy az Apollo 14 hány vizeletgyűjtő berendezést is hagyott hátra a Holdon.

Kit érdekel ez? – gondolhatnánk, amíg ki nem derül, hogy ezek is a NASA által műemléknek tekintett tárgyak hosszú sorát gyarapítják. Ahogy az elhajított konzervdobozok is. Amíg azonban a turistáknak egy földi erdőben büntetés jár ezért, addig a Holdon ez tudományos kísérletnek tekintendő.

A műemlékek listája nagy megkönnyebbülésünkre korántsem teljes, van remény, hogy értékes relikviákat gyarmatosíthatunk a Puli kerekeivel. Feszülten olvastuk a hosszú felsorolást, amiben a vizeletgyűjtő zacsikon és a fülhallgatón kívül sok minden megtalálható, két kivétellel.

Az Apollo 14 esetében például hiába keressük a legendás egyszemélyes golfmérkőzés tárgyi emlékeit. Történt ugyanis, hogy Alan Shepard űrhajós két golflabdát egy külön erre a célra hozott golfütővel jó alaposan megküldött a Hold felszínéről – ezek sincsenek rajta a listán. (Shepard fizikumának függvényében persze lehetséges, hogy még most is a Hold mikroholdjaivá válva keringenek valahol a világűrben.)

Legalább ilyen jó esélyekkel vágunk neki a Harrison "Jack" Schmitt űrhajós által az utolsó Apollo küldetés végén elhajított kalapács megkaparintásának is, ami önmagában egy igazi punk hőstettnek minősül, és olyan energiáról árulkodik, amihez fogható csak a Clash London Calling c. albumának borítóján gitárját zúzó Paul Simononban lehetett a felvétel készítésekor.

Schmitt aszondja: "Hadd dobjam el a kalapácsot! Hadd dobjam el a kalapácsot, légyszi!"
Mire a válasz: "Go ahead, csak ne találd el a holdkompot (LM) vagy az ALSEP-et." (Ez utóbbi a Holdon hagyott mérőműszer-együttes neve.)

No, ez a kalapács sem számít műemléknek a NASA szerint: szabad préda. Kéne.

Ezen a héten holdraszállunk, legalábbis, itt a blogon, és megvizslatjuk a holdi etikettet: mit szabad, és mit nem. Hogyan kell elegánsan landolni?


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

49 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr153415786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 14:31:00

@newtehen:

Biztosan nem, mert az USA nem ismer el állami szuverenitást a Hold felett.

Viszont a NASA álláspontja az, hogy az otthagyott tárgyakról nem mondott le, azokat egyszerűen ott tárolja közterületen, így elvitelük lopás.

Tehát nem a területről van szó, hanem a tárgyakról.

Polifenolok antioxidáns hatása 2011.11.28. 14:45:05

@max val, a bircaman: Na jó, de a polgárjog ismer olyat, hogy miképp lehet szerezni, vagy éppenséggel ELVESZÍTENI tulajdonjogot.

Mondjuk holnap, kedd reggel felmegyek a Holdra, begyűjtöm ezeket a tárgyakat, majd a terülegileg illetékes jog értelmében X évig gyakorlom felettük a birtokjogot és amennyiben nem érkezik a holdi állandó címemre egy _írásos_ megkeresés, hogy adjam vissza, akkor simán elbirtoklom.

chabusch 2011.11.28. 15:52:28

@Polifenolok antioxidáns hatása: nem teljesen, mert (magyar fogalmak szerint) a birtokolásod nem volna jóhiszemű, sőt, bűncselekmény volna (jogtalan elsajátítás).

Lófasz esti fényben 2011.11.28. 16:09:31

@Polifenolok antioxidáns hatása:
tengeren ez asszem 25 ev, es nem kell, hogy vegig orizd. eleg a 25 ev gazdatlansag.

az urjog leeht, hogy mas, viszont ha te nem csatlakoztal az egyezmenyhez rad nem ervenyes.

domel 2011.11.28. 16:23:32

Miért nem megy ember a holdra mostanság? Még ha nincs is ott semmi érdekes, akkor is egy másik bolygó, van fejlett fényképezőnk, fejlett adatátvitel, nem azt az ócska minőségű video felvételt kellene lesegetni, aminek valódiságát sokan megkérdőjelezik

Füredi 3.0 2011.11.28. 16:28:51

@domel: Mert kibaszott drága. Gyakorlatilag a történelem legdrágább tudományos munkája volt, kizárólag nagyhatalmi vetélkedés fennforgása esetén hajlandó erre bárki áldozni.

Úgyhogy ne lepődjön meg senki azon, ha pár év múlva három kínai integet majd az egyik kráterben...

gopuligo 2011.11.28. 16:46:02

@Füredi 3.0: Vagy a magyarok holdjáró pulija integet majd, igaz, csak két éven belül. :_) A Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny egyik célja, hogy olcsóbban miként lehet eljutni a Holdra...

nandras01 2011.11.28. 17:11:47

@domel: akik ezekben a valóban nem a legjobb minőségű felvételekben kételkednek, azok pontosan ugyanígy kételkednének egy hd minőségűben is.
alapvetően nem a minőség miatt nem hiszik el a holdutazások megtörténtét, hanem egyrészt a hiányos természettudományos ismereteik miatt*, másrészt az összeesküvéselméletek mindig kapósak :)

*nemegyszer a legalapvetőbb fizkával sincsenek tisztában. volt olyan vitapartnerem, akit egyszerűen nem tudtam meggyőzni arról, hogy a hold forog a tengelye körül, egyfolytában azon erősködött, hogy nem foroghat, hiszen mindig ugyanazt az oldalát látjuk, és amikor elmondtam neki, hogy éppen ez bizonyítja, hogy forog, akkor értetlen szemekkel nézett rám...

CJKrisz 2011.11.28. 17:35:19

Lehet, hogy csak urban legend kategória, de hallottam olyanról, hogy amikor '97-ben az amerikaiak kis önjáró robotja elkezdett a Marson bóklászni, előkerült egy indiai maharadzsa, aki szépen kérte az amerikaiakat, hogy vigyék a szarjukat a Marsról, mert a Mars valamelyik ük-ük-ük-ük apjáé volt, viszont most ő az örökös, ergó a Mars is az övé, az amerikaiak pedig birtokháborítást követnek el azzal, hogy az ő magánterületén engedély nélkül rodeóznak ezzel a kis vacakkal. :)
Ismétlem, lehet, hogy csak legenda, de tisztán emlékszem, hogy volt szó erről valahol.

porthosz 2011.11.28. 17:58:39

@nandras01:

Hajaj én is tudnék mesélni. Egy csomó ember szent meggyőződéssel beszél ilyen dolgokról aztán általában a következők derülnek ki:
1, nem tudja hogy a csillagok távoli napok
2, nem tudja hogy a nap is egy csillag
3, bármely évszakban este szerinte a legfényesebb csillag az esthajnal csillag. Amikor közlöm vele hogy gyakoriságot tekintve ez általában a jupiter akkor nem hiszi el, majd rámutat az égen a jupiterre hogy az ott az esthajnal csillag.
4, Ezután megkérdezem hogy szerinte az esthajnal csillag az bolygó vagy csillag valójában, jön a válasz hogy csillag természetesen hisz benne van a nevében...
5, amikor közlöm vele hogy az a vénusz és igy bolygó akkor nem hiszi el
6, szent meggyőződéssel állítja hogy a 10. bolygó a niburu. de amikor kérdezem nem tudja felsorolni a naprendszer többi bolygóit
7. pontosan tudja hogy a niburu fél év múlva fog a földbe csapódni. Amikor megkérdezem hogy mikor lesz megint legközelebb a mars a földhöz nem tudja a választ.
8. ha mégis tudja, akkor augusztusban és akkorának fog látszani mint a hold...
9. szent hittel állítja hogy az emberek sosem jártak a holdon és az az egy is csak televiziós átverés volt amire a legjobb bizonyiték hogy a hold túloldalán szálltak le
10. amikor megemlítem hogy több mint 10 alkalommal jártak az amerikaik a holdon meglepődik ő csak egyről tudott. Ha még azt is hozzáteszem hogy jórészt mindig a hold felénk látszó oldalán szálltak le akkor nem hiszi el.

nandras01 2011.11.28. 18:04:49

@CJKrisz: még jó, hogy szíriuszra még nem tudunk elmenni, mert akkor a mi nagyonmagyarjaink egyből hörögni kezdenének, hogy vigyék a zusákok a mocskos mancsaikat az őshazáról :)

nandras01 2011.11.28. 18:14:45

@porthosz: "...rámutat az égen a jupiterre hogy az ott az esthajnal csillag..."
és mindezt természetesen nagyjából éjfél magasságában teszi :)
valóban nagy az isten állatkertje...
- elhivatottan bizonygatja, hogy a világűrben/légüres térben nincs gravitáció
- diadalmasan közli végső érvként, a "nem jártak a holdon"- t bizonyítandó, hogy a fényképeken nem látszanak a csillagok
- szintén az előbbi mellet érv, hogy technikailag nem volt lehetséges, mert az akkori számítógépek teljesítménye a töredéke sem volt a maiaknak. amikor felemlítem a célgépet és a gépi kódot, akkor nem érti, hogy miről is beszélek
- a zászló lobogott
egy idő után már csak legyintek és rájuk hagyom :)

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.11.28. 18:18:22

@nandras01: "akkori számítógépek teljesítménye a töredéke sem volt a maiaknak"
...oszt, ha nem lett volna a holdprogram, nagy valószínűséggel még mindig töredéke lenne. Vagy legalább jó nagy...

Tapogatott Kukorica 2011.11.28. 18:19:37

@porthosz: 6. Azt is mondd meg neki, hogy csak 8 bolygo van a naprendszerben (marmint a mienkben) :D, tehat ha az utolsora gondol, akkor az a 9. es nem a 10.
A 9. meg ugye a Pluto, ami nem bolygo egy ideje :|

Ezt a niburut vagy mit meg nem is hallottam amugy, de most majd jol megnezem a wikipedian xD

Ja igen, meg azt akartam mondani: ismerek esztergomi felnott embert, aki nem tudja milyen orszag van a Duna tuloldalan :|

Meg most eszembejutott a Tomcat vagy kinek a videoja, hogy sok egyetemista milyen alapnak tuno dolgokat nem tud a vilagrol. Persze valamennyire biztos be van allitva a dolog (kivagtak azokat, akik tudtak), de azert eleg meghokkento :O

nandras01 2011.11.28. 18:28:51

@sirdavegd: "Vagy legalább jó nagy..."
igen.
az amik az űrverseny megnyerését - számtalan egyéb ok mellett, többek között annak is köszönhették, hogy a hordozórakétáik jóval kisebb teljesítményűek voltak, mint a szovjeteké.
ez paradoxon, de érthető:
az oroszosz rakétáknak akkora erőtartalékuk volt, hogy semmi nem kényszerítette őket a miniatürizálásra. az első űrhajók számítógépei, ill egyéb elektronikai eszközei még részben csövesek voltak- nem számított a súly.
az amiknál minden gramm számított, így kénytelenek voltak kifejleszteni az integrált áramköröket, majd ennek nyomán a processzort.
így a kéynszerből óriási előny lett :)
(van, amikor a teknősbéka győzi le achillest...)

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.11.28. 18:44:43

@nandras01:
első szilícium tranzisztor: 1954
első CPU: 1971
Az amerikaiaknál ezt követőn/párhuzamosan nem átallottak a technológiát átmenteni a gazdaságba.
Az persze kérdéses, hogy a hadiipar (repülő és rakétagyártás) mekkora szeletet hasított ki az űrversenyhez szükséges K+F-ből, lévén ott is elsődleges feladat a számítógép minél kisebb helyre történő bezsuppolása (lásd F-4 Phantom, majd az utána következő F-14-15-16-18-as generációk)

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 19:07:27

@Polifenolok antioxidáns hatása:

Ugyanez érvényes az idegen bolygókra és a világűrre mint a tengerek fenekére.

Külön egyezmény van erre.

"Az e Szerződésben részes állam, amelynek nyilvántartásában a világűrbe felbocsátott objektum szerepel, annak a világűrben vagy valamely égitesten való tartózkodása idején az illető objektum és személyzete felett megtartja a joghatóságot és az ellenőrzési jogot. A világűrbe felbocsátott objektumok, így valamely égitesten leszállt vagy ott épített objektumok és alkatrészeik tulajdonjogát nem érinti az, hogy a világűrben vagy égitesten vannak vagy hogy a Földre visszatértek. Az ilyen objektumokat vagy alkatrészeiket, ha azokat a Szerződésben részes azon állam határain kívül találják meg, amelynek nyilvántartásában szerepelnek, visszaküldik az illető államnak, amely azok visszaszolgáltatása előtt az azonosító adatokat kérésre kiadni tartozik."

(Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket - 1967. évi 41. tvr.)

A szerelő 2011.11.28. 19:08:47

@nandras01: Nana, azért a szovjetek is tudtak miniatűrizálni, ott van pl. az 1970-es évekből a Cosmos rádió, igazi műszaki csoda és a neve az űrkorszakot tükrözi :)
Az első processzort nem az űrkutatás miatt alkották, hanem egy számológép miatt. Az űrjárművekbe pedig nem a legfejlettebb processzorok kerültek, hanem nagyon rég óta elavultnak tekintendő, de a világűrben is stabilan működő 286-os és 386-os processzor.

nandras01 2011.11.28. 19:09:22

@sirdavegd: igen.
az amiknál soha nem vált olyan élesen el a civil és a haditechnika, mint a szovjeteknél, ill. a kelet- európai országokban.
(persze volt fáziseltérés ott is, de az jóval rövidebb volt, mint a másik oldalon)

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 19:09:57

@domel:

Én is fel vagyok háborodva emiatt. Az USA egyszerűen megadta magát, apró-cseprő földi gondok miatt hátat fordítottak a világűrnek. Abszolút inadekvát politika!

Egyetlen jelenlegi komoly űrprogram a kínai. De ők csak 10-15 év múlva terveznek holdutazást.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 19:10:46

@CJKrisz:

Ez kb. olyan hülyeség, mint a Hold-telkek árusítása.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 19:13:56

@porthosz:

"mikor megemlítem hogy több mint 10 alkalommal jártak az amerikaik a holdon meglepődik ő csak egyről tudott"

Az amerikaik 6-szor jártak a Holdon, azaz ezt te is rosszul tudtad...

nandras01 2011.11.28. 19:16:43

@A szerelő: a cosmos rádió annyiban volt "csoda", hogy hagyományos félvezetőkkel építették meg kicsire- integrált áramkör egy szál sem volt benne, gyak. csak méretében különbözött pl. a szokoltól.
igaz, hogy a processzor kifejlesztésének közvetlen oka egy japán megrendelésre készülő számológép volt, mert az intel időzavarba került és "takarékosság" okán az addigi több, egy- egy feladatot ellátó integrált áramkört vonták össze egyetlen, több feladatot is ellátni képes, programozható egységbe- ez lett a processzor.
a processzor minőségi ugrás volt az addigi diszkrét elemekhez, ill az integrált áramkörhöz képest- ez az ugrás maradt el az oroszoknál, ill. mire felismerték a jelentőségét, addigra végzetesen lemaradtak.
(nem beszélve az irányítási elvek merevségéről, a politika mindehatóságáról)

nandras01 2011.11.28. 19:21:40

@max val, a bircaman: a kínai űrprogram semmivel sem progreszívebb. mint az amiké- nem tesznek mást, csak megismétlik azt, amit már mások megtettek.
az űrprogram maga toporog egyhelyben.
stagnál a fejlődés. olyan, mintha a gőzgépek korában egyre nagyobb és nagyobb gőzgépeket építettek volna, és nem találják fel a robbanómotort. hiányzik a minőségi ugrás- ennek nagyon sok oka van és ezek közül csak az egyik- és még csak nem is a legjelentősebb, a pénz.

porthosz 2011.11.28. 20:11:14

@max val, a bircaman:

Tévedni emberi dolog :)
A lényeg hogy az emberek 99%-nak a fejében a holdutazás mint egyszeri, megismételhetetlen esemény van berögzülve.
Sokkal kevesebben vennék be a kamu holdraszállásról szóló elméleteket ha tudnák hogy 6x voltak az amerikaiak a holdon de gyakorlatilag mindegyik azt hiszi hogy csak 1x és ebből fakadóan könnyü őket meggyőzni a hülyeségről.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.11.28. 20:43:29

@nandras01: hát pont, hogy a Saturn-V volt az eddig bárki által megépített, legerősebb rakéta, anélkül nehezen mentek volna a Holdra. A Saturn-V Instrument Unit-ja 2 tonna volt - nem épp a miniatürizálás mintapéldája, az csak később jött...
en.wikipedia.org/wiki/Saturn_V_Instrument_Unit

Vkat118 2011.11.28. 20:49:03

Nagyokat néztem mennyi ember van itt aki nem szarja le, hogy csillag -e a vénusz, forog e a hold stb. Aztán megnéztem a blog címét és leesett, hogy egy rahedli geek lakozik itt.

nandras01 2011.11.28. 20:53:41

@lacalaca: amiről beszéltem, az nem a holdutazás kora, hanem az odáig vezető út.
bizony, a tanulás időszakában, az első műholdak korában az amiknak igencsak gyengécske hordozóik voltak- a szovjetekéhez képest.*
egyébként, a legerősebb hordozót is a szovjetek építették, a buránt az energia (enyergia) emelte fel arra az egyetlen (automata) repülésre...

*sőt, a szovjetek ezt az előnyüket az emberes repülések során is megtartották, egészen a saturn megjelenéséig.

nandras01 2011.11.28. 20:55:29

@nandras01: ja, és a fentiekből következik, hogy bizony volt erősebb hordozó a saturn- nál- igaz, hogy csak egyszer használták élesben.

nandras01 2011.11.28. 20:57:12

@nandras01: ***ha már szájmenésem van :)****
az oroszoknak sohasem a gigantikus méretekkel volt bajuk :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.11.28. 21:00:01

Lenne most _gyakorlati_ haszna -a dicsőségen kívül- emberes küldetésnek bármelyik égitesten? (totál laikusként kérdem.)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.11.28. 21:08:32

@nandras01: khm, ne tessék vitatkozni egy Burán-buzival... Az Enyergia nem volt erősebb a Saturn-V-nél, 100 tonna vs. 118 LEO-kapacitás. Viszont kétszer repült, a Burán előtt felvitt egy katonai űrállomás vagy műholdat, csak épp az végleges pályára manőverezés helyett visszalökte a Földre.
www.thelivingmoon.com/41pegasus/04images/Russian/Polyus/Polyus_800.jpg
www.buran-energia.com/polious/polious-desc.php

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.11.28. 21:09:08

@lacalaca: (jav) visszalökte magát a Földre.

nandras01 2011.11.28. 21:10:02

@immortalis: jó a kérdés...
rövidtávon nem nagyon lenne haszon belőle, de hosszútávon mindenképpen.
az egyik válaszomban már utaltam arra, hogy jelenleg egyhelyben topog az űrkutatás, lényegében már évtizedek óta ugyanazt ismételgeti az a néhány űrhajó építésére képes ország, csak egyre kifinomultabb eszközökkel.
azonban ez csak a látszat.
olyan ez a történet, mint amikor felfedezték anno amerikát.
hatalmas áttörés volt az óceán áthajózása, majd hosszú ideig nem nagyon történt semmi lényeges. a hajók jöttek- mentek a két kontinens között, egyre jobban kiismerték az átkelés nehézségeit, egyre ritkább volt a veszteség, fejlődtek az eszközök, a módszerek, de a közvetlen, a gyakorlati haszon nem volt számottevő.
azután egyszerre robbanás történt, amikor már megfelelő számú és minőségű hajó és tapasztalt legénység állt rendelkezésre, akkor elkezdtek az újvilág kincsei áramlani európa felé, felborítva az a ddigi meglehetősen statikus gazdasági rendszert.
szerintem most is hasonló folymatnak vagyunk a tanúi, csak, mivel összehasonlíthatatlanul komplexebb a probléma, a megoldandó feladatok nagyságrendekkel jelentősebbek, a haladás is sokkal lassabb.
tehát, a válaszom az, hogy igen, van haszna annak, ha eljut az ember a marsra, majd még távolabbra.
az más kérdés, hogy a mi generációnk már nem nagyon fog ebből a haszonból részesedni...
(persze, még ez sem igaz, mert az űrhajózás technikai fejlesztései ma már igen hamar megjelennek a boltok polcain is)

nandras01 2011.11.28. 21:15:41

@lacalaca: elhiszem, hogy buran- buzi vagy, de ettől a tények tények maradnak :)
az enyergiának a tolóereje magyobb volt, mint a saturn- é, azonban az általa szállítható hasznos tömeg kisebb.
innen már csak az a kérdés, hogy mit értünk "erő" alatt.
ha a szállítható hasznos tömeget, akkor kétségkívül a saturn a nyertes.
ha a nyers erőt, akkor viszont az enyergia viszi el a pálmát.

KenSentMe 2011.11.28. 21:46:41

@sirdavegd: @nandras01: Szerintem ez eltúlzása a holdprogram számítástechnikát fejlesztő hatásának, bár nyilván bájosan hangzó elmélet. Egyrészt az integrált áramkör ötlete, hogy egyetlen szilíciumlapon létre lehet hozni vezetékeket, kondenzátorokat, diódákat, kapukat és ezeket úgy lehet sorozatban gyártani, mint mondjuk az újságokat, szóval ez az ötlet ősöreg, erre a jó öreg Jack Kilby már 1958-ban rájött, és onnantól kezdve mindig ez jelentette a csúcsot. A processzorok megjelenését is elsősorban az korlátozta, hogy egy processzorhoz rengeteg kapu kell, és amíg az integráltság foka nem érte el azt a szintet, hogy megfelelő számú kaput össze tudjanak zsúfolni egy kellően kis helyre, addig értelemszerűen ilyesmire gondolni sem lehetett.

Az Apolló űrhajókat természetesen telepakolták a kor csúcstechnikájának jelentő integrált áramkörökkel és kézzel szőtt ferritgyűrűs memóriákkal, az egész volt vagy 30 kiló. A rövid határidők miatt gyönyörű buhera munka volt, volt, amire nem maradt idő és kapacitás, azt a Földről, távvezérléssel oldották meg. Az is nagyon szép volt, amikor a holdraszállás közben a holdkomp ontotta a hibaüzeneteket, az űrhajósok meg ijedeztek. De hogy ez tényleg alapjaiban határozta-e meg volna a számítástechnika fejlődését..

azért mondanám, hogy nem, mert egyrészt a számítógép sosem volt eladhatatlan termék, azelőtt sem, hogy rájöttek volna, miért érdemes minden embernek 5 számítógépet vennie (játék, szövegszerkesztés, internet, stb.). És azelőtt sem volt eladhatatlan, hogy a telekommunikációs szektor teljesen a számítógépekre épült volna. Tény, hogy az IBM-nek meg a MIT-nek jól jött az Apollo program által generált megrendeléshullám, de enélkül sem maradtak volna munka nélkül a programozók és hardvergyárosok, a fizikusok, a tudományos kutatások, az adatközpontok és a hadsereg ugyanúgy vásárolták volna a számítógépeket. Azok, akiknek meg az volt a dolga, hogy jöjjenek rá, hogy hogyan lehet tökéletesíteni a fotolitográfiát és egyre kisebb kapukat gyártani, azok meg holdraszállás nélkül is tették volna a dolgukat, pont abból a drasztikus okból, ami a Szovjetúnió lemaradásának oka is volt - a kereskedelmi forgalmazásnál és versenynél nincs erősebb motorja az innovációnak és a fejlődésnek. Röhejes, hogy nyugaton ezzel mennyivel többet lehetett keresni..

JohnHenry 2011.11.28. 21:51:17

én csak azt szeretném mondani, hogy nagyon remélem, hogy egy Zefram Cochrane még az én életemben feltalálja a térhajtóhajtóművet és találkozhatok egy vulkánival.

LLAP

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.28. 21:59:51

@porthosz:

Azért csinálták 6-szor, hogy egyre tökéletesebb legyen a hamisítás. Pl. az első alkalommal lebegett a zászló a stúdióban, így a második alkalommal már ügyeltek erre!

:-)

Az összeesküvés-elméletekben az a szép, hogy bármit be lehet velük bizonyítani, s azonnal annak az ellenkezőjét is.

Van is valahol a neten egy összeesküvéselmélet-generátor, nagyon vicces. Mindjárt rákeresek:

songweaver.com/conspiracy.html

és

politicalhumor.about.com/library/bl-glenn-beck-conspiracy.htm

nandras01 2011.11.28. 22:07:32

@VRbagoly: igazad is van, meg nem is :)
a számítástechnika -a mai számítástechnika- alapjait már neuman letette, ezek azóta sem nagyon változtak.
a technikai alapok is adottak voltak, nem az űrhajózás indukálta a megjelenésüket.
azonban, mivel az űrhajózás alapvetően a súlyról szól, a súly volt mindig a szűk keresztmetszet, minden gramm számít, azért az űrhajózás pörgette fel az igényt a kisebb, gyorsabb, megbízhatóbb és több tudású eszközök kifejlesztésére.
a földön nem nagyon számított, -főleg, amikor még nem volt érdekes az energiafelhasználás- hogy a gépek egész emeletet, több szobát foglaltak el, de ez egy űrjárműben megengedhetetlen.
bizonyos, hogy az űrhajózás nélkül is fejlődött volna a számítástechnika, de abban is bizto vagyok, hogy űrhajózás nélkül itt és most nem vitatkoznánk a világhálón a kérdésről...

mutant · http://universal.blog.hu 2011.11.28. 22:40:56

A holdraszállás nem történt meg.

A szerelő 2011.11.28. 23:32:01

@nandras01: nem vitatom, hogy a szovjetek lemaradtak, csak annyit fűznék hozzá, hogy azért egy darabig tudták tartani a tempót. Amikor embargó volt a 16 bites processzorokra, akkor a szovjetek adtak helyette saját gyártásút, tehát azért volt nekik is. A 70-80-as évek körül minden ttl ic-nek volt szovjet megfelelője, csak sokkal nagyobb fogyasztással (5 digites, ttl ic-s frekimérő nem indult el, mert többet vett fel, mint 1A :) ). Aztán tényleg nagyon lemaradtak, ez leginkább a memória gyártásban mutatkozott meg. De pl. kvarckristály gyártásban élen voltak, talán emlékszik rá valaki, hogy voltak olyan rádiók, amiben a csatorna váltás a kvarc kézi cseréjével történt :)

nandras01 2011.11.29. 00:05:01

@A szerelő: off
sok szovjet készülék (rádió és tv is) megfordult a kezem között, bár én azokat nem készüléknek, hanem inkább a kh megtestesülésének érzékeltem inkább :)
(bár, azt is el kell mondani, hogy ha ezeket a kh- kat helyrehozta az ember, akkor egészen tisztességge cuccok lettek belőlük)
ehhez a kvarc- cserés csodához nem volt szerencsém. nem katonai készülék volt?
on
amit az ic- kel kapcsolatban leírsz, azzal maximálisan egyetértek.
a szervezési és a hierarchia- beli merevségen túlmenően a szovjetek az űrversenyt alapvetően a mikroelektronika frontján vesztették el.
(persze ehhez nagyban hozzájárult a cocom lista...)

butyko 2011.11.29. 03:03:59

@max val, a bircaman: Magyarország aláirta ezt a szerződést?

butyko 2011.11.29. 03:10:11

@Tapogatott Kukorica: Emlékszem erre. A riporter megkérdezett néhány egyetemistát,hogy:ha a Holdon sétálgató űrhajós elejti a kezében tartott ceruzát,akkor mi fog azzal történni: Gyakori válasz volt,hogy mivel az űrben súlytalanság van,így a ceruza lebegni fog.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.29. 07:38:55

@butyko:

Ha nem írta volna alá, nem hirdették volna ki - lásd 1967. évi 41. tvr.

hajdú 2011.11.29. 12:41:45

@Tapogatott Kukorica:
"ismerek esztergomi felnott embert, aki nem tudja milyen orszag van a Duna tuloldalan :|"

Neki van igaza! :D
(nem lehetett kihagyni :))

Tapogatott Kukorica 2011.11.29. 19:16:04

@hajdú: :D Nagyon jo, erre nem is gondoltam xD
süti beállítások módosítása