Apollo-9
2014.02.15. 09:00
Ma ismét űrhajós-visszaemlékezés napunk van. Jó pár asztronauta tengeribeteg lett az űrben, erről azonban tilos volt beszélni. Egyikük megszegte az iratlan szabályt, többet nem repült. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - immár több, mint 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"Az Apollo-9 tíznapos küldetésén Jim McDivitt és Dave Scott veterán asztronautákra valamint az újonc Rusty Schweickartra várt a holdkomp első űrbeli tesztelése. Hogy a két űrhajó közös repüléséből ne legyen kavarodás, a NASA beadta a derekát, és megengedte, hogy a legénységek nevet adjanak hajóiknak. Ez a csapat pedig történetesen pont olyan nevet választott űrhajóinak, amilyennek látta őket. Az Apollo-9 parancsnoki egységét Gumdropnak [egy Egyesült Államokban elterjedt cukorka] keresztelték, a nyakigláb holdkompot pedig Spidernek [Pók].
Rusty Schweickart és Jim McDivitt az Apolló szimulátorban a Kennedy Space Center-ben, Kép: NASA
Márciusban, egy héttel Tracy hatodik születésnapja előtt, Barbara elkísért a Cape-re, hogy végignézzük a startot. Amikor az indítást elhalasztották, Frank Jameson – aki barátunk és egyúttal a Teledyne-Ryan elnöke volt – elhívott minket pár napra karibi, St. Lucia-i otthonába. Elfogadtuk a meghívást, mivel ez volt az utolsó lehetőségem a pihenésre, és arra, hogy némi időt együtt töltsek a családommal.
Még csak úton voltunk a napos szigetre, de már mindenki az Apollo-10 küldetéséről beszélt, amire a tervek szerint mindössze két hónap múlva kerül sor. Dick Iversonnal, a Ryan alelnökével beszélgettem, aki a holdi leszállóhelyre ereszkedés során használatos radar tervezéséért felelt. Egy adott ponton, amikor az űrhajó meghatározott szögben és helyzetben áll a Holdhoz képest, a radarnak el kell kezdeni a felszín letapogatását, és a pontos leszállóhely megtalálását. Amikor konkrét számok is szóba kerültek, Dick álla leesett meglepetésében, és csak ennyit dadogott: „De hiszen ezt nem erre tervezték, Gene!” Bután bámultam rá. Teljesen véletlenül, egy cseverészés során derült ki, hogy egy fontos dolog eddig mindenki figyelmét elkerülte. A leszállást segítő radar szoftverének tervezői szemlátomást a küldetési terv egy korai verziójából dolgoztak, és amikor küldetésünk pályáját pontosítottuk, a változások híre már nem jutott el a Ryanhez. Új útvonalunk kritikus része, hogy kiderüljön: a jelenlegi radarszoftver képes lesz-e ellátni a dolgát. Ha Dickkel nincs ez a beszélgetésünk, az Apollo-10-nek csúnya meglepetésben lett volna része, amikor megérkezünk. Amíg mi a karibi tengerparton pihentünk, Dick a probléma megoldása érdekében San Diegoba sietett.
Leszámítva egy-két apró bökkenőt, az Apollo-9 útja lenyűgöző volt. Miután öt napig keringtek a Föld körül, Jim és Rusty súlytalanul lebegve a dokkolóalagúton át a parancsnoki egységből a holdkompba úszott, lezárta az ajtót, végigment az ellenőrzőlistákon, majd megindult a Spiderrel a világűrbe. Kijózanító volt a tudat, hogy a Földre csak akkor térhetnek vissza, ha ismét csatlakoznak a Gumdrop fedélzetén maradt Dave Scott társaságához, mivel a holdkompokat nem arra tervezték, hogy önállóan térjenek vissza a Holdról.
A Spider hat órát és húsz percet töltött külön, ez idő alatt saját rakétáit használta, és nem kevesebb, mint 179 kilométerre távolodott el az anyahajótól. A tesztrepülés lényege, hogy egy kipróbálatlan járművet elviszünk egy körre, és csak két lehetséges végeredmény létezik: a siker vagy a kudarc.
Schweickart űrséta közben a Hasselblad kamerával. Fotó: NASA
Maga a holdkomp két különálló részből állt. A leszállófokozat nagy erejű hajtóművével ereszkedik majd a holdkörüli pályáról a Holdra, majd egy indítóállássá lényegül át a visszaút érdekében. A visszatérő egység – ez tartalmazta a legénységi szállást és a pilótafülkét – kisebb rakétával rendelkezett: ez röpíti vissza az egységet holdkörüli pályára, ahol sor kerül az űrrandevúra. Ez a hajtómű kritikus szerepet töltött be a küldetés során, mivel csak egyetlen egy volt belőle, és a legénységnek ez az egy esélye volt, hogy felszálljon a Holdról.
Azután, hogy a hajtómű többszöri gyújtásával meggyőződtek arról, hogy a leszállófokozat működőképes, Jim és Rusty leválasztotta magukról, majd a visszatérő fokozattal elkezdték becserkészni a Gumdropot, ami jóval fölöttük keringett. Megfontoltan, az idővel nem takarékoskodva közeledtek a parancsnoki egységhez, ahol Dave már aggódva várt rájuk - készen arra, hogy egy esetleges vészhelyzetben „alábukjon”, és megmentse őket. A két űrhajó távolsága lassanként csökkent, majd egy hangos csattanás jelezte a dokkoló reteszek záródását. A hirtelen megkönnyebbülés tisztán érezhető volt a legénység hangjában. Mindannyian hazajönnek.
A küldetés egyik fontos felfedezésére akkor került sor, amikor Rusty megszegte az űrbetegség íratlan szabályát: nem beszélünk róla. Elfogadott tény volt, hogy mindenki kábultan érkezik a világűrbe, és, igen, talán egyszer-kétszer még ki is dobjuk a taccsot, de az szent, hogy erről senkinek nem beszélünk, és a társaink is így tesznek majd. A tengeribetegség beismerése a gyengeség jele volt - nem csak a nyilvánosság és a többi asztronauta előtt, hanem az orvosok számára is, akik így kapva-kaptak a lehetőségen, hogy még több tűt szurkáljanak belénk. Azt sem igazán akartuk, hogy Deke azt gondolja, feladatainkat a felfordult gyomrunk miatt nem tudjuk teljesíteni.
Igazából az émelygés a korábbi küldetések alkalmával komoly problémát jelentett. Frank Borman később végül beismerte, hogy nagyon kutyául érezte magát a Holdig. Jim Lovell és Bill Anders természetesen tudtak róla, de kizárt dolog, hogy eljárjon a szájuk! Rusty ugyanakkor annyira beteg lett, hogy voltak pillanatok, amikor már-már magatehetetlenné vált, és kénytelen volt bevallani, mi a baj. Rosszulléte miatt a küldetési tervet is módosítani kellett. Ezzel megnyílt a lehetőség a jelenség részletesebb tanulmányozása előtt, ami elkerülhetetlen, ha továbbra is kutakodni akarunk a világűrben. Rusty azonban mindannyiunk helyett megfizette az árat. Bár nyíltan nem hibáztatták semmiért, de tény, hogy soha többé nem repült a világűrbe."
A Puli minden bizonnyal egy Falcon 9-en indul majd útra a Hold felé, 2015 végén. Közben természetesen minden erejével készül a nagy útra a Google Lunar XPRIZE verseny keretében! Hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a jövőben is, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod további fejlesztéseinket, akár rendszeres előfizetéssel is.
Segíts Te is, hogy Magyarország lehessen az első európai nemzet, amely eljut a Holdra!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2014.02.16. 02:50:22
Fejlodott a technika, van penz dogivel. Megsem megyunk.
Rengeteg kerdesem lenne, de inkabb hagyom. Mindenesetre furcsa.
visszakettopadlogaz (törölt) 2014.02.16. 06:27:02
kpityu2 2014.02.16. 07:20:16
tobias2 2014.02.16. 08:24:48
zsebatya 2014.02.16. 09:57:38
Egyébként ironikus célzásodhoz azért +1. Kellemes hétvégét!
Gera 2014.02.16. 11:32:21
Az ilyen bányászat meg ilyenek az scifi kategória, a Mars abból a szempontból érdekes, hogy volt-e ott élet, ami azért egy elég lényeges kérdés a világképünk alakításában.
PuliSpace · http://www.pulispace.com 2014.02.16. 11:57:37
Két korábbi posztunkat javaslom ehhez a témához:
pulispace.blog.hu/2013/11/04/maganszfera_es_az_urtevekenyseg_jovoje
pulispace.blog.hu/2014/01/21/holdbanyaszat_uj_megvilagitasban