„Három Bloody Mary és két nyugtató után már bármire képes vagyok” - így jellemezte életét az Apollo-17 parancsnokának felesége. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - közel 41 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Nehéz volt elviselnem, hogy Tracy egyik-másik születésnapján nem lehettem jelen, és lemaradtam a gyertyák elfújásáról. Ez azonban őt még nehezebb kihívás elé állította.
„Anyu, Apa miért nem jött haza? Pedig megígérte!” Erre nem lehetett épkézláb választ adni. Ötéves kislányom nem látta be, miért nem vagyok jelen életének fontosabb eseményein, és egy idő után eljön az a pillanat, amikor már egy feleség sem képes ezt belátni.
Mivel olyan családban nevelkedtem, ahol a társas kapcsolatok sokat jelentettek, rosszul éreztem magam, de bármennyire is önzőnek tűnik, nem volt választásom. Elvégre, egy holdutazásra készültem, a pokolba is!

Októberben Barbarát meghívták Philadelphiába, ahol először tartott nyilvános beszédet arról, hogy milyen az élet az űrprogramban. Barbarát az asztronauta-feleségek vezetőjének tekintették, és ösztönzőleg hatott azokra az asszonyokra, akik férje nemrég került az űrprogramba. Rutinja ellenére iszonyúan ideges volt, amikor Dave Scott feleségével, Lurtonnal együtt Philadelphiába repült, hogy egy repülős találkozón vegyen részt. Már jóval korábban megírta a beszédét Tracy vonalas iskolai füzetlapjaira, majd ezeket rendre kitépte, áthúzta gondolatait, és újraírta az egészet: szívét-lelkét beleadta.

A legfontosabb, amit az emberek tudni akartak – mondta – hogy milyen egy asztronauta feleségének lenni, és kilépett a szerepéből, hogy őszintén beszélhessen a kérdésről. Egy asztronauta feleségének lenni azt jelenti, hogy az idő legnagyobb részét egyedül töltöd, szinte teljesen elveszíted a férjed, aki egész álló héten távol van. Ez ez így megy hétről-hétre, és ismeretlenek az olyan dolgok, mint egy igazi vakáció, amivel enyhíteni lehetne a megpróbáltatást. Asztronauta-feleségnek lenni azt jelenti, hogy félre kell tenni az egódat, miközben az egész világ áhítattal néz fel a férjedre. Azt jelenti, hogy egyedül neveled fel a gyerekeid, megtanulsz vízvezetéket szerelni, defektes autógumit cserélni, de az anyagi gondokat és a váratlan családi helyzeteket is egyedül kell kezelned, anélkül, hogy mindebből távol lévő társaddal bármit is meg tudnál beszélni.

Aztán aggódsz, hogy biztonságban van-e, és este várod a telefon csörgését, hogy legalább férjed hangját halljad, mivel egész héten ez lesz a legintimebb pillanat kettőtök között. (Betty Grissom, Gus halála kapcsán később csípősen ezt írta: „Hiányozni fognak a telefonhívások. Leginkább ez maradt nekem belőle. A telefonhívások.”) Barbara azt mondta, hogy egy asztronauta-feleségnek bátornak kell látszania a televíziókamerák előtt, függetlenül attól, hogy mit érez belül, ki kell bírnia a temetéseket, miközben végignézheti, hogy más feleségek miként válnak özvegyekké, de el kell titkolnia érzelmeit, és sosem mutatkozhat gyengének. Valószínűleg arra is gondolt – noha ezt nem említette - hogy egy asztronauta-feleség azon is elgondolkozik, hogy hőse vajon épp mit csinál aznap este New Yorkban, Los Angelesben vagy Floridában. „Vajon tényleg én járok a fejében?”

Arról is beszélt, hogy ezt a terhet el lehet viselni, ha legalább annyira hiszel az űrprogramban, mint a férjed. Egy különleges közösséghez tartozol, ahol a hétköznapi élet szabályai nem érvényesek. Egy asztronauta feleségének lenni egyben azt is jelenti, hogy legalább olyan hatékonynak kell lenned saját munkádban, amennyire a férjed is az a sajátjában, mivel egyikőtök sem létezhet önmagában. A csapathoz tartozol. Csak így működhet.
Szerintem baromi jó beszédet mondhatott, de akkor én ezt nem ismertem fel. „Három Bloody Mary és két nyugtató után már bármire képes vagyok” – mondta nekem aznap este. A telefonba. Mrs. Asztronauta egy eddig ismeretlen oldalát mutatta meg, de engem annyira lefoglalt az űrprogram, a küldetésem, hogy szinte észre se vettem, mi történik a magánéletemben.

Határozott szavai megmutatták, hogy az asztronauták feleségei nem érik be azzal, hogy férjük mellett „csöndes társak” legyenek. Olyan büszke vagyok a férjemre! Sokan a férjükkel töltött heti pár órát arra használták, hogy megbeszéljék a nagybetűs Válást.

1968. október 11-én John Younggal a tartaléklegénység tagjaként segítettünk ülésükbe szíjazni, és az Apollo-7 parancsnoki egységébe zárni Wally-t, Donnt és Walt-ot. Otthagytuk őket az illékony, folyékony oxigénoszlop tetején, kétmillió működő alkatrész társaságában.
Valamivel később a Saturn 1-B, ez a vidám, mennydörgő izé, pont a terv szerint gyújtott be, és Florida homokját úgy rázta, mintha egy óriás ugrált volna, és három igaz pilótával a fedélzetén az Egyesült Államok visszatért a világűrbe. Huszonegy hosszú hónap telt el az Apollo-1 tűzesete óta.

Tizenegy napig két dolgot rendkívül jól csináltak: sikeresen elvégeztek minden betervezett tesztet, valamint az űrprogramból gyakorlatilag mindenkit magukra haragítottak a mezítlábas mérnöktől kezdve egészen a küldetésigazgatóig. A veszekedés nagy része teljesen nyilvánosan zajlott. A parancsnoki egység építését végigkísérő haragjuk újult erővel tért vissza, az egész küldetést végigszitkozódták és morogták. Rövidesen mindegyikük meghűlt, amitől még hamarabb elszakadt náluk a cérna. Nem ízlett az étel, sok feladatukat pedig „Miki Egér” varietébe illőnek tartották. Wally az egyik menedzsert idiótának nevezte, majd Donn közbeszúrta, hogy szeretne kis időt kettesben eltölteni azzal, aki az egyik általa különösen bugyutának minősített feladatot kitalálta. Ők hárman legjobb esetben is az egész űrprogram fölé helyezték magukat, legrosszabb esetben pedig úgy gondolták, hogy róluk szól az egész űrprogram. Wally végül rátámadt a Küldetésirányításra: „A továbbiakban nem fogunk még egy újabb játékot, vagy valami őrült tesztet megcsinálni, amiről korábban még csak nem is hallottunk.” Egy katonatiszt számára a parancs megtagadása elképzelhetetlen.

Donn és Wally valamilyen navigációs problémán különböztek össze, és egy álló napot földkörüli pályán duzzogtak végig. Walt azzal vádolta meg Donnt, hogy elaludt az ügyeletben. A Küldetésirányításnál már belefáradtak a Wally, Walt és Donn Show véget nem érő idétlenkedéseibe és panaszkodásaiba, és már azt pedzegették, hogy hagyni kellene őket egy tájfun kellős közepébe landolni. Mindhárman megtagadták sisakjuk felvételét a légkörbelépés során, mivel Wally attól tartott, hogy megfázásuk miatt kiszakadhat a dobhártyájuk. Azzal, hogy nem vették fel a sisakot, figyelmen kívül hagyták Deke közvetlen utasítását, eljátszották a bizalmát, és úgy érkeztek vissza, mint három zendülő törvényen kívüli. Egyikük sem repült soha többé a világűrbe.

Wallyt – az egyetlen asztronauta, aki a Mercury-, a Gemini- és az Apollo-programban is repült – fütyült rá. Amint biztos talajt érzett a lába alatt, szokásos varázsával elsétált a perpatvarból. Donn az Apollo-10 tartaléklegénysége került, de felesége, Harriet válókeresettel fogadta, azután, hogy egy floridai fruskával kavart, és rövidesen már történelem lesz. Ironikus módon Walt Cunningham megpróbálta kimaradni a tűzvonalból az Apollo-7 fedélzetén, de őt az évek során általa kiváltott harag hullámai rántották magukkal. Egy íróasztalnál kötött ki, és később leírja, hogy szerinte az egész legénységet megbüntették. Talán jó okuk volt rá.
Ugyanakkor az Apollo-7 rosszfiúi elvégezték munkájukat, ezek közül különösen a műszaki egység főhajtóművének világűrben való ismételt gyújtása volt figyelemre méltó. Ez az átkozott izé működik! Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee szelleme végre megpihenhet. Az Apollo újra úton volt."

A Puli minden erejével készül a Holdra. Hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a jövőben is, mindenkinek a segítségére szükségünk van - a Tiedre is. Kis Lépés Klubunkon keresztül támogathatod további fejlesztéseinket, akár rendszeres előfizetéssel is.

Segíts Te is, hogy Magyarország lehessen az első európai nemzet, amely eljut a Holdra!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.