Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

A holdkörüli keringés legalább annyira fontos volt egy emberes küldetés előkészítése során, mint a puha-landolás. Jó minőségű fényképek kellettek, hogy ki lehessen választani a megfelelő leszállóhelyeket. Ezen kívül a lehető legtöbbet kellett megtudni a holdkörüli pálya sajátosságairól, hogy elkerüljék a csúnya meglepetéseket (voltak ilyenek).

A szovjet holdkörüli keringőegység programját az OKB-1 a Je-6-programmal párhuzamosan rendelte meg. A Je-7-nek hívott program azonban – a másik programmal ellentétben – csak nagyon lassan haladt. 1965 nyarán két, részben befejezett Je-7 modellt adott át az OKB-1 a Lavocskin tervezőiroda részére, a két iroda közti „projekt-átadás” keretében.
A Luna-9 sikere után a figyelem a holdkörüli pályán keringő küldetések felé fordult. A Je-7 fényképező berendezése még nem állt készen, viszont az oroszok a holdkörüli keringést még azelőtt meg akarták megvalósítani, mielőtt az amerikaiak beelőzhették volna a Szovjetuniót készülőfélben lévő keringőegységükkel. Politikai nyomás is nehezedett a tervezők vállára, hiszen a 23. Kommunista Pártkongresszust emlékezetessé tevő tettet kellett végrehajtaniuk. A pártkongresszus 1966. március végén kezdődött, és egyben ez volt az első, amin újdonsült pártvezéri minőségében Leonyid Brezsnyev is részt vett. Georgij Babakin és Msztiszlav Keldis azzal a javaslattal állt elő, hogy a Je-6 vázának felhasználásával a Kongresszus idejére megoldható lehet egy Hold körül keringő egység kifejlesztése.

Je-6S-nek hívták ezt a rohamtempóban kitalált keringőegységet. A Je-6-osé volt a váza, ehhez azonban nem a leszállóegységet csatlakoztatták, hanem egy túlnyomás alatt lévő, 245 kg-os kabint, ami a keringőegységként funkcionált. Több mint valószínű, hogy a kabin a Kozmosz-sorozat eredetileg földkörüli pályára szánt műholdjából származott. Alakja miatt erős a gyanú, hogy a szonda a Mikhail Jangel dnyepropetrovszki tervezőirodája által épített Kozmosz-sorozat egyike lehetett. Hét tudományos mérőműszerrel szerelték fel, amiket eredetileg a Je-7 küldetésre szántak – ezek egyike egy hosszú rúd végén ülő magnetométer volt. A földről a tudósok megmérhették a holdi környezetben lévő gázokat: ehhez a rádiójelek erősségében bekövetkező változásokat kellett regisztrálniuk valahányszor a szonda egy-egy keringés alkalmával megjelent a Hold peremén. A tudósok megfigyelhették a szonda pályájában bekövetkező eltéréseket, amiből a Hold gravitációs mezejére következtethettek.

A szondát Je-6-os váz állítja holdkörüli pályára. A 46 másodperces, puhalandoláskor alkalmazott fékezőgyújtás helyett azonban ezúttal jóval kisebb gyújtásra volt szükség a holdkörüli pályára álláshoz. Ezt követően a túlnyomás alatt lévő Kozmosz-kabin leválik, és végrehajtja küldetését.
Az első Je-6S 1966. március elsején startolt. A felső rakétafokozat problémái újra jelentkeztek, és elmaradt az L-blokk Holdirányú gyújtása – az időközben Kozmosz-111-re átkeresztelt szonda nem hagyta el a földkörüli pályát. A második Je-6S-nek végül ez 1966. március 31-én sikerült. Alighogy elhúzott a Hold felé, bejelentették, hogy a küldetésnek teljesen új célja van: a Hold körüli keringés. Nyolcezer kilométerre a Holdtól, a Luna-10-et átfordították a pályáján, és hajtóműveit kis időre, de annál jobb hatásfokkal kapcsolták be. Sebességét 0,64 km/s-mal csökkentették, épp annyival, hogy magához vonzza a Hold gravitációja. A kazán formájú műszeres kabin a tervek szerint 20 másodperccel később vált volna le. Pályájának felszínhez legközelebbi pontja 349 kilométerre volt, legmagasabb pontja pedig 1015 kilométerre ívelt a Hold fölött, 71,9 fokos inklináció mellett (keringés ideje 2 óra 58 perc volt). Ezzel a Luna-10 lett az első űrhajó, ami megkerülte a Holdat.

De haladjunk sorban. A Luna-10 magában egyesítette a legújabb orosz sikereket. A fizika törvényei szerint a szonda akkor kezdi meg első holdkörüli keringéseit, amikor a Kommunista Párt képviselői épp Moszkvában gyülekeznek, hogy részt vegyenek a kongresszus délelőtti ülésszakán. Amikor a szonda megkerülte a Hold keleti felét, a Luna-10 transzmitterei teljes gőzre kapcsoltak, és az Internacionálé dallamát sugározták – az élő adást hangszórókon hallgatták a pártkongresszus résztvevői a mélyűr zúgása közepette. Ez dicső pillanat volt, és az 5000 delegáltnak jó oka volt arra, hogy felállva ünnepelje a sikert. Harminc év múlva derült csak ki, hogy az „élő” közvetítést igazából a Luna-10 küldetésének korábbi szakaszában rögzítették. A rádiómérnökök ugyanis nem bíztak abban, hogy az élő adás összejön, de mint később bevallották, a Központi Bizottság megtréfálása veszélyes játék volt, és az igazságot saját biztonságuk érdekében csak az 1990-es években fedték fel, amikor a Központi Bizottság többé már nem létezett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.