Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Cselomej azonban nem az egyetlen volt, aki kihívást jelentett Koroljov mindezidáig vitán felül álló tekintélye számára. Koroljov korábbi munkatársa, Valentyin Glusko egy nagy, hajtóműveket tervező irodát vezetett, az OKB-456-ot, és korábban már összevitatkoztak az R-7-es felső rakétafokozata miatt, ami az Első Kozmikus Űrhajót hajtotta. Az ukrajnai Dnyepropetrovszkban egy másik nagy tervezőiroda nőtte ki magát Mihail Jangel felügyelete alatt. Az ottani gyárban százával építették a katonai rakétákat a tüzérség számára.
A rakéták egy részét átalakították, hogy alkalmasak legyenek műholdak felbocsátására, 1962-re tervezőirodája már kisméretű katonai műholdakat gyártott.

A szovjetek egészen 1964. augusztusáig nem döntöttek a holdraszállásról – ekkor már több mint három év eltelt Kennedy Kongresszushoz intézett beszéde óta. A szovjet irattári dokumentumok 1990-es évekbeli tanulmányozásából kiderült, hogy 1963 és 1964 fordulóján kezdték az oroszok kapizsgálni, hogy mennyire elkötelezettek is az amerikaiak az Apollo-program mellett. A szovjet titkosszolgálat beszámolt az amerikaiak erőfeszítéseiről, habár semmi szükség nem volt kémekre, mivel az amerikai űrprogramról lelkesen beszámoltak a teljesen nyilvános szakirodalomban. A szovjet tervezők a vezetőikre bízták a választ.

Ismét az alulról érkező nyomás hatására született döntés, és nem egy felülről kiadott kormányzati diktátum miatt. 1964 tavaszáig a szovjet űrprogramot nagyrészt a Koroljov, Tyihonravov és mások által kitűzött célok határozták meg olyan javaslatok és emlékeztetők formájában, amikben lépésről-lépésre körvonalazták az orosz űrkutatás irányvonalát. Most mélyreható változás ment végbe, a szovjet célokat az amerikai célok tükrében határozták meg.
1963 folyamán elkezdték felülvizsgálni a dolgokat. Akkor ősszel Koroljov átértékelte saját elképzeléseit, és friss tervek egész sorát terjesztette a kormány elé, amikben körvonalazta, hogy szerinte a szovjet holdkutatásnak milyen irányba kellene tartania. Ez volt az „Előterjesztés a Hold kutatására és megismerésére” című javaslat, amit Szergej Koroljov szeptember 23-án ismertetett. Elemeit L-betűvel jelölték, a Hold orosz megfelelője nyomán:

L-1 A Hold megkerülése a Szojuz-komplexummal.
L-2 Holdjáró a leszállóhelyek felfedezésére.
L-3 Emberes holdraszállás
L-4 A Hold feltérképezése és kutatása holdkörüli pályáról
L-5 Emberes holdjáró

Mindebben az emberes holdraszállás megjelenése érdekes, ami fokozott hangsúlyt kapott. Ez eddig még egyáltalán nem szerepelt a szovjet tervekben. Hruscsov részére Cselomej, Jangel és Koroljov is felvázolta elképzeléseit arról, hogy szerintük miként kellene válaszolni az Apollo-program kihívásaira:

Koroljov a Szojuz-komplexum legmodernebb verzióját javasolta a Holdat megkerülő küldetés céljaira. A fejlesztés alatt álló nehézsúlyú N-1 hordozórakétával is számolhatott, ami képes volt embert juttatni a Holdra. A projekt 1956 óta csak kis lépésekben haladt, és a fejlesztés üteme ekkoriban is csigatempóval történt.
Cselomej az UR-500 Proton rakétáját javasolta, amivel közvetlenül meg lehetett kerülni a Holdat, ezenkívül egy jóval nagyobb típust is ajánlott, az UR-700-ast a közvetlen pálya technikát alkalmazó holdraszálláshoz.
Mihail Jangel irodája egy harmadik rakétával állt elő, az R-56-ossal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.