Az alábbiakban Brian Harvey "Soviet and Russian Lunar Exploration" c. könyvéből fordítunk részleteket magyarra:

Habár az említett küldetéseket rövid határidővel, minden tervezettség nélkül hajtották végre az amerikai Mercury-programra adott válasz gyanánt, mindez csöppet sem érződött a nyugati világban. A Vosztok-küldetésekben aprólékosan megtervezett lépések láncolatát látták, ami elvezet majd a holdutazáshoz. Amikor Pavel Popovics földkörüli pályán csatlakozott Andrian Nyikolajevhez, az AP hírügynökség azt találgatta, vajon sort kerülhet-e olyan kísérletre, amikor az űrhajókat összekapcsolják, hogy aztán nekivágjanak a Hold megkerülésének. Olybá tűnt, mintha az ügynökség látta volna a Szojuz-komplexum terveit.
A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség 1963-as párizsi konferenciáján Jurij Gagarin az alábbi szavakat mondta:

„Egy holdutazáshoz több tíztonnás járműre van szükség, és nem titok, hogy ilyen nagy rakéták jelenleg még nem léteznek. Az egyik lehetőség az, hogy az űrhajókat földkörüli pályán összeszerelik. Itt az űrhajó elemeit összegyűjthetik, egymáshoz kapcsolhatják azokat, majd feltölthetik üzemanyaggal. Ezután kezdődhet az utazás.”

Ez eltért az amerikaiak által a holdutazáshoz kiválasztott módszertől – a NASA Szargej holdkörüli randevú technikájának megfelelőjét választotta – és sokan szkeptikusok voltak Jurij Gagarin őszinteségét illetően. Az oroszok belehajszolják az amerikaiakat a holdraszállásba – mondták ekkoriban. Gagarin egyébként tökéletesen körvonalazta a szovjetek Holddal kapcsolatos terveit – úgy, ahogy a dolgok 1963 őszén álltak.

Közös holdutazás: Kennedy javasolta, Hruscsov elfogadta

A Szojuz-komplexum egészen 1964 augusztusáig a szovjet holdutazás terve maradt, és mint látható, mindössze arra szorítkozott, hogy kozmonautákkal megkerüljék a Holdat. A holdraszállás még csak tervbe sem volt véve. A NASA vezetői, az amerikai politikusok körében és a nyugati médiában uralkodó nézet szerint a Szovjetunió hosszútávú terve az volt, hogy embert juttasson a Holdra. A szovjet küldetéseket kivétel nélkül ennek fényében elemezték. A nyugati világ számára elképzelhetetlen volt, hogy a Szovjetunió ne akarja elsőként kitűzni a Holdra a vörös zászlót.

A valóságban azonban a Szovjetuniónak egészen 1964 augusztusáig egyáltalán nem volt ilyen terve. Kennedy 1961. május 25-i beszédének nem nagyon tulajdonított nagy jelentőséget a Kreml. Kennedy beszédét inkább lelkesítő, retorikai fogásnak tarthatták, nem pedig olyasminek, ami az egész nemzetet képes egyetlen cél érdekében mozgósítani. A Szovjetunió számára ez csak egy beszéd volt a sok közül, ráadásul az oroszoknál nem ment ritkaságszámba, hogy a nyilvánosság előtt túlozzanak. Szergej - Nyikita Hruscsov fia - szerint apja „nem tulajdonított nagy jelentőséget John F. Kennedy beszédének”.

De ahogy telt-múlt az idő, és az amerikai űripar egyre jobban fellendült, Hruscsov két választás előtt találta magát: vagy elfogadja a kihívást, és milliárdokat költ rá, vagy hagyja, hogy gazdagabb versenytársa megelőzze. „Sem apám, sem Koroljov nem volt döntési helyzetben” – mondta később Hruscsov fia. Hruscsov úgy érezte, hogy aránytalan anyagi terhet vesz a nyakába, és inkább a Szovjetunió korlátozott ingatlanügyi és mezőgazdasági helyzetére kívánt koncentrálni. Elég értelmes volt ahhoz, hogy tudja: az amerikaiak számára az Apollo-program mindössze apró változást jelent. Szergej Hruscsov szerint „apám sosem szándékozott jelentős összegeket fordítani arra, hogy biztosítsa űrbeli fölényünket”.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.