A mai napon, 1961. május 25-én jelentette be a Kongresszus előtt John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke a holdprogramot. Ez azonban nem volt előzmény nélküli, ahogy azt Alan Shepard,, az első amerikai asztronauta "Moonshot" című könyvében le is írja (ld. itt, itt és itt).

"[Kennedy] Behívta alelnökét az irodájába, és azt mondta Lyndon B. Johnsonnak, hogy ettől a pillanattól kezdve Johnson – aki az űrprogram elkötelezett támogatója volt - vezesse a Nemzeti Űrhivatalt, és hozza mozgásba a dolgokat.
Ezután James E. Webbet hívta be, aki egy keménykötésű észak-karolinai ügyvéd volt, és ismerősen mozgott a kormány, az ipar, a vállalatok és a politika berkeiben. Kennedy rögtön a lényegre tért: „Jim, azt akarom, hogy te vezesd a NASA-t”.
Ezek figyelemreméltó lépések voltak, és a nemzeti űrprogram támogatása mellett csak Jurij Gagarin földkörüli száguldása után tökélte el magát Kennedy. Egészen addig a hervatag gazdaság, a kommunizmus térhódítása foglalta le, illetve az, hogy Kuba Fidel Castro kezére került.
Gagarin repülésével mindez megváltozott. Két nappal a kozmonauta repülése után, Kennedy irodájában már ott ült Johnson, Webb és Wiesner. Az elnök válaszokat akart: hogyan érheti utol az USA az oroszokat. Johnson és Webb azonos véleményen voltak: „A francba, nem utolérni kell őket, hanem le is hagyni.”

A Mercury program beköszöntével tudósok, felfedezők között, valamint a sajtóban találgatások kezdődtek arról, hogy egy nap az embert a rakéták a Holdig repíthetik. „Mi a helyzet a holddal?” – kérdezte Kennedy. „Meg tudjuk csinálni? Megverhetjük ezzel az oroszokat? Találják ki, és aztán számoljanak be nekem.”
Johnson és Webb élt-halt ezért az ötletért. Wiesner morgott és zsörtölődött, hogy minden elveszett, az űr különben is az oroszoké, és az USA jobban tenné, ha hozzászoktatná magát ehhez a gondolathoz.

Gagarin egykörös repülése az új kormányt megrázó események egész sorát koronázta meg. Az oroszok ezúttal már a sikeres emberes földkörüli űrrepülés úttörői voltak, és Amerikát olyan helyzetbe kényszerítették, hogy utol kelljen érnie őket. Ez a verseny olyan lesz, mint a teknős és a nyúl viadala. Ha bármelyik ország hibázik, vagy hibást döntést hoz, ellenfele abban a pillanatban beéri, és lehagyja. Kétség nem fért hozzá, hogy ez az új űrverseny nagy érdeklődésre tart majd számot, és az egész világ figyelemmel kíséri majd.

Az oroszok űrben elért sikereinél aggasztóbb volt a kommunizmus lassú tűzön égő üstje a szomszédos Kubában, ahol Fidel Castro zsarnoksága egyre jobban feldühítette az Egyesült Államokban és Kuba környező országaiban élő kubai menekülteket – olyanokat, akik eltökéltek voltak, hogy katonai erővel eltávolítsák Castrot a hatalomból. Kennedy egy bonyolult politikai helyzet sűrűjében találta magát, amit az Eisenhower-kormánytól örökölt. Eisenhower elnök beleegyezésével ugyanis egy CIA által támogatott rejtett kubai akcióra került sor, aminek a lényege a kubai inváziós erők kiképzése, pénzelése és munícióval való ellátása volt. A művelet teljesen titokban zajlott, mivel Kennedy és elődei is kerülték annak még a látszatát is, hogy nyíltan beavatkoznának a latin országok politikájába.Igazából Kennedy nem akarta a nevét adni egy ilyen politikailag veszélyes, és erkölcsileg megkérdőjelezhető akcióhoz. Tanácsadói és a menekültek vezetői megesküdtek neki, hogy az invázió hatására a kubaiak majd fellázadnak Castro ellen. A kubai menekültek seregei készen álltak. Biztosították róla, hogy az invázió sikere érdekében mindössze az amerikai légierő támogatására lenne szükség, ami elpusztítaná a kommunista sugárhajtású gépeket, és más vadászrepülőket, amiket a támadó bombázók elfogására küldenének.

A guatemalai repülőterek visszhangoztak a kétmotoros B-26 Invader bombázók mennydörgésétől, amik legénység már hónapok óta gyakorolt az akcióra. Kuba stratégiai célpontjaira mérnének csapást. Mintegy ezerötszáz kilométerrel arrébb, Florida déli részének mocsaras vidékén invázióra készülő eltökélt kubaiak gyakorolták a partraszállást és szülőföldjük dombvidékén folytatott háborúra készültek. Készen álltak. Ha az invázióra nem a tervezett időpontban kerül sor, Fidel Castro eltávolításának esélye örökre elúszhat.

A kubai menekültek könyörögtek, hogy az USA légiereje támogassa őket. Kennedy végül beadta a derekát, és megígérte, hogy egy amerikai repülőgép-hordozó a Disznó-öböl partjainál állomásozik majd, és onnan nyújt légi támogatást az invázió során. Így a Szabad Kuba felkelőiből verbuvált inváziós hadsereg az amerikai sugárhajtású gépek pusztító gépágyúinak, rakétáinak és bombáinak fedezékében szállhat partra.

A Gagarin repülését övező dicshimnusz az április 17-i kora hajnali inváziót megelőző feszült órákban alább hagyott. Miközben épp tizenhat B-26-os bombázót készítették fel a támadásra San Antonio de los Banos és Santiago repülőterein, John Kennedy elbizonytalanodott, majd az akcióban résztvevő tizenhat bombázó számát hirtelen nyolcra csökkentette. Ezt a döntését a hozzá legközelebb álló segítői és tanácsadói sem értették. Annak tudatában, hogy életek múlnak ezen, a Szabad Kuba legkiválóbb pilótái végrehajtották a légicsapást a kommunista repülőterek ellen.

A kubai vadászgépek válaszcsapása következtében a felkelők gépeiből lángoló roncsok lettek. A pilóták az utolsó leheletükkel is az amerikai légierő segítségéért könyörögtek, amit Kennedy megígért nekik. Eközben a szárazföldön, az inváziós hadsereg Disznó-öbölnél partra vetődő katonáit tépték véres cafatokra Castro állásaiból érkező sortüzek.
A partok mentén várakozó amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén bombákkal, rakétákkal és gépágyúkkal megrakott gépek várakoztak. A hajtóművek be voltak kapcsolva, csak pillanatokra voltak a Castro-t védő hadsereg felszámolásától. A parancs egyenesen a Fehér Házból érkezett. „Állítsák le gépeiket. Nincs támadás. Ismétlem. Nincs támadás.”

Azon kevesek, akik valamilyen csoda folytán mégis túlélték a több ezres mészárlást, kiszolgáltatva Castro fegyvereinek, gyűlölködő kirohanásokat tettek az amerikai elnök ellen. Kennedyt egy gyáva, hazug embernek bélyegezték, akinek adott szava semmit nem ér, és akinek gyengesége és vezetői képességeinek hiánya most ezrek életébe került, akik fölöslegesen haltak meg.

A sajtó a helyszínen készített rémes fotókkal, televízió-felvételekkel és szemtanúk beszámolóival vette ki részét a dologból, utóbbiak azok voltak, akik túlélték John F. Kennedy megszegett ígéreteit. A fiatal elnök megítélése soha nem volt ilyen alacsonyan az amerikaiak szemében.
Soha még nem volt ekkora szüksége Kennedy-nek valami új, határozott fellépésre. Az USA jövőbeli, űrbéli szerepvállalására tett fel mindent. LBJ eleget tett a meghívásnak, és egy eltökélt elnököt hallott. „Azt akarom, hogy elmondja nekem, hogyan állunk az űrkutatásban. Van esély arra, hogy legyőzzük a szovjeteket, ha laboratóriumot létesítünk az űrben? Vagy kerüljük meg a Holdat, esetleg egy rakétával küldjünk embert a Holdra, aki vissza is tér onnan? Létezik olyan űrprogram, amivel drámai eredményekhez jutunk, és nyerhetünk?”
Miközben Kennedy és Johnson a jövőt körvonalazták, Washington más helyein Wiesner és haverjai éppenhogy le akarták állítani a dolgot. Az első amerikai űrutazása május 2-ra már ki volt tűzve. Ezen a ponton bármilyen hiba lesújtó következménnyel járna a nemzeti erkölcs és a presztízs szempontjából.

Április 25-én az amerikai űrprogram kezdett testet ölteni. Egy Atlas gyorsítórakéta egy ember nélküli Mercury-kapszulával a tetején,. letért a pályájáról, felrobbant, majd a lángoló roncsok nagy darabokban zuhantak vissza a földre. Három nappal később egy Little Joe emelt a magasba egy Mercury-t a vészhelyzeti rendszer tesztelése során, de irányíthatatlanná vált, és megsemmisült.
Másnap az Ovális Irodában folytatott megbeszélésen Wiesner azt ajánlotta az elnöknek, hogy rendelje el az első emberes űrrepülés elhalasztását. Azt is mondta, hogy amennyiben Kennedy továbbra is ragaszkodik a folytatáshoz, a repülést halasszák későbbre, és titokban hajtsák végre - így elkerülhető a nyilvános fiaskót, amennyiben a küldetés nem jól sülne el.
Az egybegyűlt tisztviselők kis csoportja nem értette, hogy a NASA miként tudna egy ilyen repülést titokban kivitelezni, amikor a tévéstábok csapatosan állnak lesben Cape-re szögezett kameráikkal, repülőkről és helikopterekről kémlelik, miközben speciális technikákkal lehallgatják a NASA irányítását, valamint a telefonvonalain zajló beszélgetéseket.
Kennedy azonban eltökélt volt amellett, hogy az Egyesült Államok űrprogramját nyílt lapokkal játssza. Úgy döntött, hogy nem lesz semmiféle titkos emberes űrrepülés. Bármit is teszünk, azt nyilvánosan tesszük."

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.