Holmi politikai alkuk folytán egy kutatócska bármikor beszambázhatott, hogy elhappoljon egy űrrepülést az "asztronauták" elől. A Gemini-küldetések szabad helyeinek száma enélkül is épp eléggé gyors ütemben apadt. Erről is ír Gene Cernan, aki 1972. december 7-én - 40 éve - indult a Holdra az Apollo-17 parancsnokaként, Harrison Schmitt és Ron Evans társaságában. Az alábbiakban "The Last Man on the Moon" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A Gemini-4 útjára júniusban került sor: egy négynapos űrbéli kirándulás volt McDivitt és White számára, az utazást Ed űrsétája tette emlékezetessé, amit egy sor csodálatos fénykép őrzött meg az utókornak. Olyan fizikai alkata volt, hogy az úgynevezett Járművön Kívül Tevékenység szinte már gyerekjátéknak tűnt. Bukfencezett és lebegett a világűrben, miközben az űrhajóhoz egy köldökzsinór rögzítette: ezen keresztül érkezett az oxigén és az elektromosság is. Ed egy kis kézi manőverező puskát is nyomogathatott, az így keletkező löketekkel pedig változtathatta a helyzetét. Űrsétája huszonegy perc múlva ért véget, Ed ekkor vonakodva tért vissza az űrhajó ajtajához. Egészen idáig akár gyerekjátéknak is tűnhetett a dolog, de a Gemini-űrhajó szűkös világába visszatérni átkozottul nehéz feladatnak bizonyult. Ed a váratlan erőfeszítéstől kimerült - hiába volt amúgy jó kondiban. A tanulságokat nem vonták le a történtekből az első űrsétánkat kísérő, mindent elsöprő sajtóérdeklődés közepette. Bárcsak mindenki több figyelmet szentelt volna, hogy valójában mi is történt odakinn a világűrben - ahogy annak is, hogy mi történt Leonov űrsétáján.

Ezen kívül hat új asztronauta is érkezett közénk, és nem állítható, hogy meleg fogadtatásban lett volna részük. Ezek a srácok kivétel nélkül színtiszta kutatók voltak, legtöbbjüknek lövése sem volt a repülésről.
Owen Gariott, Ed Gibson, Duane Graveline, Joe Kerwin őrnagy, Curt Michel és Jack Schmitt érkezésekor megszólalt a vészcsengőnk. Olybá tűnt számunkra, hogy a NASA a tudományos közösség nyomására végül beadta a derekát: dollárt és támogatást kapott cserébe, hogy egy kémcsöveket pakolászó fickónak fuvart ígért a világűrbe. Az űrrepülés még mindig kockázatos, ismeretlen terepnek számított, és még a legjobb pilóták is bajba kerültek odakinn. Vagy talán nem épp a Gemini-4 volt az, aminek nem jött össze egy trükkös űrrandevú, noha olyan szakember volt a kezelőszervek mögött, mint Jim McDivitt? Nem akartunk olyasvalakit a fedélzeten, aki nincs tisztában a repüléssel, mivel vészhelyzet esetén sem lesz idő konzultálni egy professzorral, aki levehetné róla a terhet.

Graveline volt alighanem az egész űrprogram történetének legrosszabb választása, és csak azért kerülhetett be az asztronauták közé, mert a Nemzeti Tudományos Akadémia nem vette elég komolyan a jelentkezők hátterének ellenőrzését – szemben azzal, ahogy a NASA mindig is tette. A gond nem Graveline repülőorvosi szakértelmével volt, hanem a magánéletével. Alighogy bekerült a programba, felesége máris beadta a válókeresetet Graveline robbanékony természete miatt. Deke olyan gyorsan kigolyózta őt, hogy még a szokásos csoportképen sem szerepelt. Innentől aztán tudtuk, miként reagálna Deke egy válásra. Ez engem csöppet sem aggasztott, mivel stabil házasságban éltem.

A Gemini-4 küldetése során ismét a „Tartályos” poszton voltam, ez volt egyben az első küldetés, amit Florida helyett már a frissen átadott houstoni Küldetésirányításból vezényeltek le. Fontos feladat volt az enyém, de csak nem nyugodhattam. Nem akartam már tovább a "Tartályos" poszton ülni, amikor holmi politikai alkuk folytán egy kutatócska bármikor beszambázhat, és elhappolhat egy űrrepülést. A Gemini-küldetések szabad helyeinek száma enélkül is épp eléggé gyors ütemben apadt.

A Gemini-3 márciusi vízre szállásával felszabadult a Wally Schirrából és Tom Staffordból álló tartaléklegénység, így ők alkották a Gemini-6 elsődleges legénységét, Grissom és Young pedig a tartalékuk lett. Puff neki. Négy újabb hely elúszott, és a Gemini-program már a félidejénél tartott. Még az évfolyamunk legjobbjai közül sem repült senki – az idő pedig csak egyre fogyott, és én még mindig a Küldetésirányításban melegítettem a szék párnáját. Már másfél éve vettem részt az űrprogramban, és sejtésem sem volt a jövőmről.

Eközben a kiképzés szünet nélkül haladt, bár nem igazán voltunk tisztában azzal, hogy pontosan miért is van rá szükség. Felutaztunk Bostonba, hogy az MIT-nél megismerkedjünk a számítógépes irányítórendszerrel, majd átugrottunk az oregoni Bendbe egy újabb intenzív geológiai képzés erejéig. Ha valaha eljutunk a Holdra, nagyon alapos ismeretekkel kellett rendelkeznünk, hogy tudjuk, pontosan mit találtunk a felszínén, illetve a felszín alatt. Azon kaptam magam, hogy egyre jobban megy a szakzsargon, egyre otthonosabban mozogtam a hegyképződések elméletében, ismertem a völgyek szerkezetét, és hogy mit lehet kiolvasni egyetlen sziklából. Amíg odaát voltunk, Deke mosollyal az arcán egy motelszobába terelte a Tizennégyeket, ráncos arca ilyenkor egy vetetlen ágyhoz hasonlított.
Ez azonban igazából egy néma figyelmeztetés volt, mivel Deke csak akkor mosolygott, amikor rossz híreket közölt. És valóban. „Páran közületek azonnal megkezdik a felkészülést a következő Gemini-küldetésekre” – mondta. Olyannyira egyszerre vettük a levegőt, hogy valószínűleg minden oxigénmolekulát kiszippantottunk a szobából."

Lájkoltad már a Puli Space-t a Facebookon? Folyamatosan olvashatsz friss hazai és nemzetközi híreket a Hold-kutatásról, űrgépek fejlesztéséről, támogatóinkról!
-------------
TÁMOGASS MINKET!
Lépj be a Kis Lépés Klubba vagy vállalkozásként irány a Puli Indítóállás! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén is magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.