Buzz Aldrin számára három hónappal az Apollo-11 útja előtt vált egyértelművé, hogy csak másodikként, Armstrong után léphet a Holdra. Ezt nem tudta feldolgozni. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"A legénységi szállások irodáink tőszomszédságában voltak a Merritt Island hatalmas összeszerelő és tesztkomplexumán belül. Egy speciális kulccsal lehetett csak bemenni a kis nappaliba, ahonnan egy ablaknélküli folyosóra jutottunk, amiből mindkét oldalról aprócska, ablak nélküli hálószobák nyíltak. Ezután egy konditerem és egy szauna következett, majd a folyosó kilencven fokban elkanyarodott, és egy konyhás étkezőbe, illetve a végén egy dolgozószobába torkollott, aminek berendezését egy világtérkép, zártláncú kommunikációs rendszer, és a munkavédelmi sisakok számára fenntartott polc tette teljessé – a sisakokra akkor volt szükség, ha fel akartuk keresni az indítóállást.
A legénységi szállásra csak az általunk meghívottak léphettek be, illetve az a pár ember, aki az ottani személyzethez tartozott, így például a hihetetlen hatékonysággal dolgozó szobalányok és Lew Hartzell, a szakács. A szobalányok ráírták nevünket az alsónemünkre, kikeményítették pólóinkat, és ragyogó tisztaságot biztosítottak számunkra.

Lew éveken át egy vontatóhajón dolgozott szakácsként, amit a yachtozás társas világába tett portyákkal színesített, és amikor jól feltankolta magát sörrel, a fedélzetről a vízbe potyogó celebekről és más izgalmakról anekdótázott. Azonban ideje legnagyobb részében mégis inkább a konyhában főzött. Munkája eredményét legjobb esetben is a „masszív” jelzővel lehet jellemezni, ennek alapját a hús és a burgonya által alkotott kéreglemez alkotta, amit salátákkal, zsemlékkel és természetesen, egy ötszáz kalóriás desszerttel fejelt meg. Nem volt jó ötlet Lewnál diétára hivatkozni; nem sértődött meg, mindössze elengedte füle mellett ezt az irreleváns információt. A vontatóhajónak muszáj mennie előre, akár tajtékzó vízeken is. A Holdig eljutni pedig egyértelműen heroikus konyhai műveleteket igényelt. Több húst, több burgonyát, több kenyeret, több desszertet! Ezekkel jutunk el csak igazán a Holdig. [Az alábbi fényképet a szerző a szakácsnak dedikálta a Geminis-időkben. A felirat: "To Lou with full stomach and many thanks - Michael Collins, Gemini X." - Lounak teli hassal és sok köszönettel - Michael Collins, Gemini X.]
Általában hat és hét között keltünk. A Gemini-10-re készülve, ami a rám váró űrsétám miatt jóval megerőltetőbb kihívás volt, reggelente mindig három kilométert futottam, de ezúttal érzésre csináltam: néha elmentem futni, néha nem. Általában csak arra volt időm, hogy átfussam az újságot, bekapjak valamit reggelire, majd mehettem is az egy tömbbel arrébb lévő szimulátort elszállásoló épületbe, esetleg valamilyen megbeszélésre a zárt ajtón túl található irodáink egyikébe. Általában arra kértük Lewt, hogy ebédünket ételhordóban küldje utánunk, majd a szimulátorok közelében elcsócsáltuk, és elintéztük telefonjainkat, mivel a titkárnők mindig egy takaros kupacra való megkereséssel leptek meg minket mire délben kimenekültünk a szimulátorból, ezek a sárga cetlik az időközben a kormánytól érkezett hívásokat tartalmazták.
„Ó, valóban, Mrs. ….., még nem kapta meg a meghívót a startra? Nem értem, hogy történhetett ez meg, különösen egy olyan ember esetében, aki ennyire elkötelezett az űrprogram iránt, mint ön!” Ki a pokol felelős ezért, és miért örvendek ilyen nagy népszerűségnek? Miért engem hívnak? Talán valaki tehetne valamit ezért a hölgyért, de én biztos nem fogom őt Julian Scheer nyakára szabadítani Washingtonban: Juliant épp eléggé lefoglalta, hogy a kongresszusi képviselők elől bújkáljon, mivel egészen biztosan nem tud majd választópolgárokkal tömött repülők utasainak belépőt biztosítani a startra, hogy aztán a szívüknek kedves helyekre ülhessenek. Talán a hölgy magától odébbáll.

A következő hívás Bill Tindalltól érkezett, Houstonból, aki számos megfontolásra érdemes, lényeges dologról beszél: hogyan haladunk kiképzésünkkel, és, hogy milyen sajátos problémaköröket hagyunk szemlátomást figyelmen kívül tréningük során. Tindallra muszáj odafigyelni, ő koordinálja a lehető legjobban a mérnökök különböző véleményeit. Tudja, mit beszél, és nekünk kutyakötelességünk megszívlelni kritikáit. Közben majszolunk. Lew szendvicsei hét és fél centi vastagok. OK, Fran, OK, Hazel, nincs több telefon, hadd üljek itt még egy kicsit, és hadd próbáljam meg felidézni magamban, mi az, ami nem sikerült a reggeli szimuláció során, amíg átrágom magam Lew ételkölteményein.

Néha belebotlottam Neilbe és Buzzba, akik külön, de legalább ugyanolyan mókuskerékben töltötték idejüket a közelben, de leghamarabb csak este ültünk le hármasban a legénységi szálláson, meginni egy-egy értékes italt, mielőtt Lew ismét telepumpált volna minket táplálékkal. A vacsora után könyveket bújtunk – volt, amikor egymástól külön-külön, néha viszont közösen, hogy átvegyük a repülési tervnek azokat a fázisait, amikor együttes ténykedésre lesz szükség. Neilnek és Buzznak sokkal szorosabb munkakapcsolatban kellett lennie egymással, mint velem, ennek ellenére azon kaptam magam, hogy olyan dolgokról beszélnek nekem (különösen Buzz), amihez igazából nem sok közöm volt.

Különösképp egy nagyon szerencsétlen szimulációs gyakorlatot követő estére emlékszem. Neil és Buzz a holdkomppal ereszkedtek, amikor valami katasztrófa történt, és Houston parancsára meg kellett szakítaniuk a leszállást. Neil valamiért vagy megkérdőjelezte az utasítást, vagy csak egyszerűen lassan reagált. Akármi is történt, a számítógépes értékelés szerint a holdkomp a hold felszíne alól kezdte meg az emelkedést. Magyarán Neil összetörte a holdkompot, elpusztítva a gépet, önmagát és Buzzt.
Aznap este Buzz ingerült volt, és sokáig nem hagyott lefeküdni, miközben a történtekről panaszkodott. Nem tudtam eldönteni, hogy igazából saját biztonságát érzi veszélyben, ha esetleg Neil megismételné ezt a hibát a küldetés során, vagy egyszerűen csak az zavarta, hogy a houstoni Küldetésirányításnál egy egész terem szakértő szeme láttára csapódtak be a képzeletbeli Holdba. Bármi is volt az oka, Buzz beszélőkéje olajozottan működött, és ahogy fogyott a Scotch az üvegből, úgy lett egyre hangosabb és személyeskedőbb. Egyszer aztán Neil hirtelen megjelent pizsamájában, kócosan és hűvös felháborodással, majd ő is bekapcsolódott a csetepatéba.

Én udvariasan kimentettem magam, és hálásan visszakúsztam az ágyamba, mivel semmiképp nem akartam kivenni a részem egy legénység tagjai közti összecsapásból – legyen szó akár technikai, akár személyes kérdésekről. Hál’ Istennek, a parancsnoki egységben egymagam leszek a Colossus IIA társaságában, és ha az átokfajzat vissza találna pofázni, fogom magam, és egyszerűen kikapcsolom. Neil és Buzz éjszakába nyúlóan beszélgettek, de másnap a reggelinél egyikükön sem fedeztem fel változást, semelyikük sem tűnt feldúltnak, zavartnak, vagy dühösnek, így szerintem – a Külügyminisztérium szóhasználatával élve – egy őszinte és mindkét fél hasznára váló megbeszélésben volt részük. Kiképzésünk folyamán ez volt az egyetlen alkalom, hogy ilyen kirohanásra került sor.
Habár Buzz sosem állt elő, és öntötte szavakba érzéseit, szerintem alapvetően az volt a gondja, hogy Neil lép elsőként a Holdra. Eredetileg, egyes korai ellenőrzőlisták szerint ez a másodpilótát jelölték ki erre a feladatra, de Neil ezeket nem vette figyelembe, és élt parancsnoki előjogával, hogy elsőként másszon ki.  Ez áprilisban dőlt el, és Buzz hozzáállása röviddel ezután észrevehetően megváltozott: komor lett és magába roskadt. Egyszer nálam is puhatolózott igazságtalan helyzete miatt, de nagyon gyorsan leállítottam. Épp elég problémám volt anélkül is, hogy belemennék ebbe.

Ahogy kezdtünk kifutni az időből, úgy tágult ki a tudatom. Azt mondják, hogy mi, emberek teljes agykapacitásunk töredékét használjuk csak ki, és ez alól én sem számítok kivételnek, még 1969 július elején sem. Úgy vélem, ha alapjáraton 20 százalékon üzemelek, akkor ezúttal legalább 25 százalékát használtam ki a rendelkezésemre álló kapacitásomnak. Ez számomra jobb koncentrációban nyilvánult meg, illetve abban, hogy könnyebben tudtam elsajátítani dolgokat. Mivel a Geminis-időkben mindezen egyszer már átestem, a tapasztalat hatalmas segítségnek bizonyult, mégpedig több okból is.
Először is, az új és váratlan helyzetekben egy rakás energia megy pocsékba teljesen fölöslegesen. A legénységi szállás nyújtotta környezet azonban számomra nem furának és szokatlannak tűnt, hanem olyan kényelmesnek, mint egy bejáratott cipő. Még a hálószobám is ugyanaz volt, mint korábban, amikor a Gemini útjára készültem: ugyanaz a tökéletes tejfehér bőrű, barna hajú lányt ábrázoló fénykép volt kirakva, aki sötétvörös, egyrészes fürdőruhájában kacéran egy olasz völgyfalu házára emlékeztető romos épület kőlépcsőin pózolt. Korábban ő volt az én falra kitűzött védőszentem, aki arra emlékeztetett, hogy az emberek ebből a szobából indulnak az égbe, hogy aztán biztonságosan visszatérjenek a földre.

A korábbi repülés már csak azért is hasznos volt, mivel bizonyos alapokat soha többé nem kell újra tanulni, ha egyszer már megtanultuk; ilyen például a nagy G-terhelés során alkalmazott optimális légzéstechnika. Még fontosabb, hogy Geminis tapasztalatom révén képes voltam a repülési tervben szereplő teendőinket lapról-lapra felidézni, és meg tudtam állapítani, hogy hol van az a pont, amikor túlvállaljuk magunkat, és miként védhetjük ki ezt."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a nyolcezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,860 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,700 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.