Az Apollo-11 útja során legalább tizenegy veszély leselkedett az asztronautákra. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Egy egész könyvet villámgyorsan teleírtam jegyzetekkel, folyamatokkal, számítógépes parancsokkal és diagramokkal. Mindent összeszedtem, amire szükségem lesz akkor, amíg Neil és Buzz távol lesz tőlem: Magánykönyvnek hívtam; hossza 117 oldalra rúgott. A szimulátorban a tizennyolcféle forgatókönyvet újra és újra elpróbáltam, de nem volt idő a legkevésbé valószínű esetek gyakorlására, így a munkámat segítő mérnökcsapatra támaszkodtam, akik folyton ezeket böngészték: én pedig gyakorlatias hozzáállásukra hagyatkoztam.
Az űrrandevún kívül mindenféle más hasfájásról is készült egy hosszú lista. Ahogy a Gemini-10 esetében is tettem, fogtam egy fekete jegyzetfüzetet, amiben egy részt a nyitott kérdéseknek szenteltem, azaz a még megoldatlan problémáknak. Ahogy fokozatosan beérkeztek a válaszok, úgy húzogattam át az adott bejegyzéseket. A repülés napjáig pontosan száz elemet húztam ki a listáról. Ez fölöttébb különös volt, hiszen rövidebb lett, mint a Gemini-10 esetében készített felsorolás, ami 138 tételből állt. Ráadásul annak ellenére volt rövidebb a lista, hogy az Apollo jóval bonyolultabb szerkezet volt a Gemininél, és ezúttal jóval több teendőm is akadt. Talán az Apollo-11 esetében tényleg csak a legfontosabb elemeket jegyeztem fel, de az is lehet, hogy ez egyszerűen csak jóval nagyobb stressz hatásának tudható be, hiszen az egész világ kémlelő tekintetét mindvégig a hátam közepén éreztem.

A problémáimat két kupacra lehetett osztani: voltak azok a tételek, amit az Apollo-11 első alkalommal hajt végre, ennélfogva nincsenek kész válaszok. És voltak azok, amit ugyan korábban már megcsináltak mások, de lustaságom, figyelmetlenségem vagy értetlenségem miatt egészen egyszerűen nem láttam át elég alaposan.
Az utóbbi kategóriába tartozott a parancsnoki és műszaki egységet, valamint a holdkompot egymáshoz rögzítő mechanizmus, a dokkolófej és a tölcsér. Amikor a parancsnoki és műszaki egység először a holdkomppal dokkol, huszonkilencezer-ötszáz kilót nyom, a holdkomp pedig tizenötezer kilót. A parancsnoki és műszaki egység szépen belehelyezi dokkolófejét a holdkomp tölcsérébe, pont úgy, ahogy két szerető csinálja. A dokkolófej karimáján három iciripiciri villa („befogóreteszek”) összekapcsolódik a holdkomp tölcsérével, majd a helyére rántja azt. A két jármű, aminek együttes tömege 45000 kiló, ezután ezekkel a kis gemkapcsokkal kevesebb, mint tíz centi távolságban rögzül egymástól. Amikor a parancsnoki egység pilótája nyugtázza ennek megtörténtét, és megbizonyosodik arról, hogy a két jármű nem billeg túlzottan, megnyom egy kapcsolót. Ennek következtében túlnyomásos nitrogén gáz áramlik ki a dokkolófejbe épített kis hengerből, a nyomás pedig visszahúzza a dokkolófejet a parancsnoki egységbe – vele együtt pedig a holdkompot is. Ez a mozgás egészen addig tart, amíg a parancsnoki egység alagútja össze nem ér a holdkompéval. Ekkor tizenkét mechanikus retesz lép működésbe, és a holdkompot a parancsnoki és műszaki egységhez rafináltan rögzíti a csatorna külső felén található tizenkét kapcsolódási pont segítségével. Ekkor a parancsnoki egység pilótája elhagyja ülését, egy időre megszűnik pilóta lenni, és műszerész-gurunak tetteti magát.
A dokkolófej a járatban ugyanis már útban van, és el kell távolítani a tölcsérrel együtt, hogy az emberek oda-vissza mozoghassanak a két jármű között. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, egy elképesztően hosszú ellenőrzőlistán kell végigmenni, ami zsúfolásig tele van mindenféle titokzatos jelmagyarázattal, mint például „Előfeszítés kiválasztó kar – Óramutató járásával azonos irányban elfordítani (a narancsszínű csíkkal ellentétes irányba), Előfeszítés fogantyú - óramutató járásával ellentétesen elforgatni, a Reteszkinyújtás aktiválásához (a vörös jelző nem látható)”, és így tovább.
Ha ez az izé megmakacsolja magát, és beszorulna, egy szerszámosládikót kell előbányásznom, majd szét kell szerelnem. Nekem, aki még a szúnyoghálós ajtó zárját sem tudta megjavítani. Gyűlöltem a dokkolófejet, és legalább ennyire biztos voltam abban, hogy ez kölcsönös, és ezt be is bizonyítja majd a holdkörüli pályán, amikor majd jól beszorul a tölcsérbe. Ez esetben Neilre és Buzzra egy veszélyes űrséta vár: a holdkomp bejárati ajtaján kilépve el kell jutniuk a parancsnoki egység oldalajtajához. Mindezt hosszú órákon át gyakoroltam egy szimulált alagútban egy valódi dokkolófej és tölcsér segítségével, miközben azt panaszoltam, hogy az űrprogramba több angol tanárszakos kellene, akik megírnák az ellenőrzőlistákat („Befogóretesz kiengedő kar-zár: az Isten szerelmére. Az vajon melyik?”) Bár az is lehet, hogy csak jobb műszaki érzékkel megáldott emberek kellettek volna, én ugyanis nem ilyen voltam.

A sajtó folyton azt kérdezte, hogy a ránk váró repülés melyik része a legveszélyesebb, én pedig folyton azt válaszoltam vissza, hogy mindig az a rész a legveszélyesebb, amit kihagytunk a felkészülésünk során; ez őszinte, habár némiképp kitérő válasz volt.
Tizenegy pontban össze lehetett foglalni az Apollo-11 küldetésének azokat a pillanatait, amik különleges figyelmet követeltek. Megpróbáltam a felkészülésre fordított időmet eszerint beosztani, hogy a végén a tizenegy kritikus pont rutinszerűen, gördülékenyen menjen, továbbá megértsem a berendezés felépítését és működését legalább annyira, hogy képes legyek megbírkózni a valószínűsíthető meghibásodásokkal is. Általában hárman osztoztunk a feladatokon, de pár teendő kizárólag rám maradt, és természetesen, csak én követhettem figyelemmel a holdkomp által végrehajtott műveleteket is.

A tizenegy pontból álló lista a következő:

1.    Start: Egyértelműen kockázatos: gigantikus hajtóművek, robbanékony üzemanyag, magas hőmérséklet, nagy sebesség, hatalmas széllökések – precíz irányításra van szükség abban a felszállástól számított nagyon feszült tizenegy percben, amíg földkörüli pályára állunk.
2.    Holdirányú gyújtás: a Saturn harmadik rakétafokozatának hajtóművét ismét beindítjuk, így a relatív stabil földkörüli pályáról olyan pályára állunk, amin három nap múlva remélhetően a Hold mellé érkezünk. Ha a hajtómű túl hamar leáll, bonyolult mutatvány várna ránk, hogy egyáltalán sikerüljön visszakeverednünk a Föld közelébe.
3.    Átfordulás és dokkolás: a parancsnoki és műszaki egység leválasztása, 180 fokos fordulat, dokkolás a holdkomppal, amit kiszabadítunk a Saturn maradványából. Ideszámítom a dokkolófej és a tölcsér eltávolítását, az átjárható alagút szabaddá tételét is.
4.    Holdkörüli pályára állás: két gyújtásból áll, ezek során annyira kell lelassítani, hogy a Hold gravitációs tere elkapjon minket, de azért ne csapódjunk be a felszínébe. Ha a hajtómű az első gyújtás alkalmával túl hamar leáll (a kettő közül ez a fontosabb), meglehetősen fura pályán találhatjuk magunkat, és megtörténhet, hogy a holdkomp hajtóművét gyorsan be kell üzemelni, ami majd visszavisz minket a Földig.
5.    Leszállópályára állás, és a hajtóműves ereszkedés kezdete: ez a holdkompra váró két gyújtás, aminek során Neil és Buzz elhagyja kényelmes, holdfelszín fölött 96 kilométerrel ívelő pályámat, és megindul a felszín megfelelő pontja felé. Ha ezt nem pontosan hajtjuk vége, a holdkomp rossz helyre érkezik, vagy – és ez sokkal valószínűbb – le sem tud szállni, ez esetben igazán bolondos űrrandevúra készülhetünk.
6.    Landolás: nagyon veszélyes is lehet, aminek mibenlétéről még csak fogalmunk sem volt. Kevés az üzemanyag, emiatt az időzítés kritikus tényezőnek számít. A holdfelszín adottságai kedvezőtlenek lehetnek a leszállóhely környékén. Még rosszabb, hogy a rossz látási viszonyok és a mélységészlelés problémái miatt landolás helyett a holdkomp akár be is csapódhat. A Wright-fivérek óta így van ez.
7.    Járművön kívüli tevékenység: a holdséta fizikailag kimerítő lehet, ami megterheli az oxigén-, és hűtőrendszereket. Lehetnek kátyúk, vagy földalatti lávatölcsérek, ami miatt a felszín beszakadhat az űrhajósok alatt. A veszélyt fokozza, hogy minden űrséta alkalmával csak egy vékony, összeragasztott gumimembrán választja el az embert a szinte azonnali haláltól.
8.    Felszállás: erre egyetlenegy hajtómű áll rendelkezésre, és ennek megfelelően kell működnie. Tehát elegendő tolóerőt kell a megfelelő irányban kifejtenie. Ha ez nem így történik, akkor is legjobb esetben a holdkomp olyan pályára áll, amiről esetleg meg tudom menteni. Legrosszabb esetben azonban Neil és Buzz a Nyugalom tengerének szikláit díszítheti örök időkre.
9.    Űrrandevú: ez mehet úgy is, mint kés a vajban… de akár horrorrá is válhat … melyik valósul meg? Ennél a pontnál a könyvemben szereplő tizennyolc variáció szó szerint a torkomnak szegeződik, miközben a parancsnoki egységben várom, hogy melyik forgatókönyvet kell majd alkalmaznom. Aztán, remélhetően, a dokkolás következik, illetve az átjáró ismételt szabaddá tétele.
10.    Földirányú gyújtás: beindítjuk egyetlen hajtóművünket. Ha minden jól megy, hazajutunk, de akár örökös holdkörüli pályára is állíthat minket. Ezúttal szóba sem jöhet a tartalékhajtómű, mivel a holdkomp ekkorra üres, és már le is választottuk a parancsnoki és műszaki egységről.
11.    Légkörbe lépés: a sikeres vízreszállás érdekében a megfelelő szögben kell belépni a Föld atmoszférájába, nem is szólva arról, hogy az ejtőernyő- és az ezzel összefüggő rendszereknek hibátlan időzítéssel kell működésbe lépniük. A légkörbelépés az én feladatom, mivel természetesen egyedül is mennie kell, ha Neil és Buzz nélkül kellene visszatérnem a Holdtól.  

Bár ezek voltak a fő aggályaink, mindez nem jelentette azt, hogy a repülés többi részét el lehetett volna bagatellizálni."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a nyolcezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,860 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,700 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.