Apollo-11
2012.12.31. 09:30
Az Apollo-11 hivatalos emblémáját maguk az asztronauták tervezték, és a mai napig hibás: valószínűleg emiatt olyan emberi. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo-11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"A szimulátoron kívül a való világban már nem mentek a dolgok annyira szervezetten, és annak ellenére, hogy az időbeosztásunkat felügyelő stáb nem volt népes, mégis embertömegek versengtek értünk. Legtöbbjük mérnök volt, akik biztosak akartak lenni abban, hogy valóban megértettük egy-egy alrendszer működését, vagy csak be akartak számolni nekünk valamilyen újonnan feltárt problémáról, illetve annak megoldásáról. Lelkiismeretes emberek voltak, akiket képtelenség volt leállítani, még ha gyakran olyan dolgokról fecsegtek is, amikre egyáltalán nem volt ráhatásunk. Mégis, időnként azért hasznos információkat is el lehetett csípni tőlük.
Aztán ott voltak azok, akikkel éveken át együtt dolgoztunk, és akik mindössze csak csevegni akartak egyet velünk, vagy jókívánságaikat akarták kifejezni, esetleg azt akarták, hogy valami csecsebecséjüket magunkkal vigyük a Holdra. Ha az illető a NASA vagy valamelyik beszállító cég munkatársa volt, és a tárgy elég kicsi volt, a magam részéről általában beleegyeztem a dologba, mivel mindegyikünk kapott egy "kívánságkosarat" (personal preference kit), amit személyes tárgyainkkal vagy másokéval tetszés szerint megtölthettünk.
Az Apollo 11-en imákat, verseket, medálokat, érméket, zászlókat, borítékokat, brossúrákat, nyakkendőtűket, emblémákat, mandzsettagombokat, gyűrűket, sőt még egy pelenkatűt is magammal vittem. A felsoroltak egy része a sajátom volt, a többi azonban másoké volt.
Az egyetlen feltétel az volt, hogy a tárgynak kicsinek kell lennie, de egyik sem volt annak az úriembernek a zsenialitásához fogható, akitől egy kevesebb, mint egy centis üreges babszemet kaptam az útra. Ebben ötven elefánt volt, ezeket elefántcsont-szilánkokból faragták ki, és a kollégái között akarta szétosztani a repülést követően. Ha nem hiszik el nekem, meg tudom mutatni azt a tasakot, amiben az elefántokat szállítottam.
Aztán voltak olyanok, akik levelet küldtek nekünk, csecsebecséket mellékeltek, esetleg a tanácsunkat kérték, vagy egyszerűen csak jó utat akartak kívánni nekünk.
Ahogy egyre elfoglaltabbak lettünk, úgy foglalkoztunk egyre kevesebbet a postával, és azóta több barátom is egyértelművé tette: akkoriban úgy érezte, azért nem válaszolok szívhez szóló üzenetére, mivel nagyon magas lovon érzem magam.
Az üzenetek többsége meglehetősen őszinte volt, de akadt pár furcsaság is. Egy szegény pára, aki nyilvánvalóan zavarodott volt, Izraelből írt, és adatokat küldött hatalmas hangyákról, amik megfertőzték a Holdat. Katasztrófával járna a holdkomp számára – mutatott rá – ha az egyik hangyadombon, vagy annak közelében szállna le, és boldogan bocsátotta volna rendelkezésünkre részletes térképeit, amin minden egyes hangyaboly helyét feltüntette – mindezt természetesen nem ingyen gondolta.
Akadt egy sor nem műszaki jellegű teendő, mint például űrhajónk nevének kifundálása, valamint a küldetés emblémájának megtervezése is. Úgy éreztük, hogy az Apollo-11 nem szokványos repülés, és ennek megfelelően nem is akartunk szokványos tervvel előállni, ugyanakkor azért profi dizájnerek sem voltunk. Ezen a vonalon a NASA nem sok segítséget nyújtott számunkra (szerintem, bölcsen tette). A művészi vénával megáldott Barbara Young fejlesztette tovább John ötletét – korábban ő tervezte a Gemini-10-es küldetés emblémáját is, amit a Gemini-sorozat legszebb emblémájának tartottam. Barbara előállt egy elegáns tervvel, egy aerodinamikai X-szel, amin semmiféle név vagy gép nem szerepelt. Ezt a megközelítést akartuk továbbvinni az Apollo-11-re is.
Nem akartuk hármunk nevét feltüntetni, mivel olyan emblámát szerettünk volt, ami mindenkit képvisel, aki bármit is tett valamit a holdraszállás érdekében: sokezren voltak olyanok, akik erre igényt tarthattak volna, de nevüket mégsem hímzik rá egyetlen embléma szövetére sem. Ezen kívül azt is szerettük volna, ha a dizájn inkább szimbolikus lenne, mintsem gyakorlatias.
Az Apollo-7-esen Wally emblémája a Földet és a körülötte keringő, maga után lángot húzó parancsnoki és műszaki egységet ábrázolta. A 9-es esetében McDivitt egy Saturn V-össel, egy parancsnoki és műszaki egységgel és egy holdkomppal állt elő. Az Apollo-10-esé még zsúfoltabb volt.
Az Apollo-8 emblémája állt hozzánk a legközelebb, ezen a nyolcas szám két hurka vette körbe a Földet és a Holdat a parancsnoki egység alakú emblémán, de erre is rá volt nyomva a három név, akárcsak az összes többire. Valami egyszerűbbet kerestünk, ami ugyanakkor félreérthetetlenül kifejezi az Egyesült Államok békés holdraszállását. Jim Lovell, Neil tartaléka, dobta be egyszer valamelyik beszélgetés alkalmával az amerikai sast. Hát persze! Hogy lehetne jobb szimbólumot találni – a sasok leszállnak, nem igaz?
Otthon átfutottam a könyvtáramat, és végül megtaláltam, amit kerestem a National Geographic madarakról szóló könyvében: egy fehérfejű rétisast - futóművek kiengedve, szárnyak részben behajlítva, épp a leszállás előtti pillanatban. Egy darab selyempapírt a képre fektetve körberajzoltam, majd aláskicceltem a himlőhelyes holdfelszín egy részletét.
Így aztán megszületett az Apollo 11 emblémája, de hosszú út várt még rá, mire végleges lehetett volna.
A háttérbe még egy miniatűr Földet is biggyesztettem, majd rárajzoltam a rossz irányból érkező napfényt, így a mai napig a hivatalos emblémánkon a Hold horizontja fölött a Föld így látszik: 
holott ilyennek kellene lennie: 
.
A köralakú terv tetejére egy APOLLO feliratot skicceltem, aljára pedig a TIZENEGY került. Neil nem volt kibékülve a TIZENEGGYEL, mivel ez a külföldiek számára érthetetlen, így - miután rápróbáltuk a XI-et és a 11-et is - végül az utóbbi mellett döntöttünk, és az APOLLO 11-felirat került felülre.
Egy nap a szimulátor környékén épp Jim Lovellnek ecseteltem az embléma érdekében tett erőfeszítéseimet, és mindketten egyetértettünk abban, hogy a sas önmagában még nem közvetíti az általunk kívánt üzenetet. Mindössze az van benne, hogy az amerikaiak le akarnak szállni a Holdra, na és aztán? Tom Wilson, számítógép-szakértőnk és szimulátor-oktatónk meghallotta beszélgetésünket, majd előhozakodott azzal, hogy miért nem rakunk az emblémára egy olajfaágat, ami jól kifejezné küldetésünk békés voltát? Csodálatos! A sasok pedig hol szállítanak olajfaágakat? Természetesen, a csőrükben.
Így odaskicceltem egyet. Neillel és Buzz-zal a színválasztás megvitatása után készen álltunk arra, hogy nyilvánosság elé tárjuk művünket. Az ég nem kék, hanem fekete, mégpedig tökéletesen fekete lett - úgy mint a valóságban. A sas sasszínű lett, a Hold Holdszínű, akárcsak az Apollo-8 esetében, és a Föld is a saját színét kapta. Így igazából csak a betűk és az embléma szélének színe maradt kérdéses. A kéket és az aranyat választottuk, majd az MSC-nél találtunk egy illusztrátort, aki megcsinálta a tervet. Ezt aztán lefotóztuk, és jóváhagyásra elküldtünk egy másolatot Washingtonba.
Washingtonban általában minden elsőre átment. Ez egyszer viszont nem így történt: tervünket jóváhagyás nélkül kaptuk vissza. Indoklás? Elfogadhatatlannak tűntek számukra a sas futóművéből a Hold felé meredező nyomatékos karmok. Túl ellenséges, háborús volt az összhatás, mintha bizony a sas nagyon fenyegető módon csapna le a Holdra, legalábbis Bob Gilruth szerint. Mit tegyünk? A behúzott futómű elképzelhetetlen egy pilóta számára, akit életében több mint egy alkalommal kivert a víz egy ilyen leszállás gondolatától.
Talán a karmokat lehetne egy kicsit lágyítani, és olyan petyhüdtté tenni, mint amilyenek a hivatalos gratulációk során a kézfogások szoktak lenni. Majd valaki hirtelen megvilágosodott: az olajfaágat a sas csőréből a karmába kell rakni, és máris semmi fenyegető nincs benne. Az új verzióban a sas kissé furcsán festett, ahogy az ágat páros lábbal markolászta, de elküldtük újra Washingtonba, ahol ezúttal már elfogadták a tervet.
Évek múlva a sas a lehető legszokatlanabb helyekről rontott rám, és a többi közt megjelent a részben ezüstből készített Eisenhower-dollár hátoldalán is. Ezt az érmét John Connally rövid pénzügyminisztersége idején adták ki, és kedves gesztus volt tőle, hogy 1971 augusztusában tollat ragadott, egyebek mellett nem kevesebbet állítva, mint hogy „… a hátoldal terve az Apollo 11 embléma feldolgozása”. Mintha bizony nem tudtam volna.
Az érme „tervezője” azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ez egy „boldog” sas – nem tudom, számomra még mindig olyan furcsának tűnt. Mindig is abban reménykedtem, hogy még a leszállás előtt leejti majd azt az olajfaágat. A sas egy sor ezüstérmére is rákerült; ezeket mi hárman rendeltük meg (2731,74 dollár értékben), hogy emléktárgy gyanánt magunkkal vigyük az útra; továbbá három arany érme is készült feleségeink számára.
A sasból, mint a holdraszállás motívumából egyenesen következett, hogy a leszállóegységet is Sasnak nevezzük el. Ez Neil és Buzz számára is elfogadhatónak tűnt, ráadásul a rádióban is jól hangzott.
(A pilóták azon szoktak aggódni, hogy hívójelük vajon hogyan hangzik majd a rádión keresztül, ami az emberi hangok közül sem a nagyon magas, sem pedig a nagyon alacsony frekvenciákat nem engedi át. Ez az apró változás néha egy ismerős hangot is felismerhetetlenné tesz. Jól emlékszem arra, amikor egyszer egy vadászgép század hívójele a „Vad Puska” volt, amit mindig félreértettek a földi irányítók, valahányszor robbanékony természetű csapatparancsnokunk cérnavékony hangját meghallották a rádióban. „Rendben, Hat Puska,” - felelték, amire ő kesernyésen kijavította őket. „Nem, itt a Vad Puska.” „Rendben, Hat Puska.” Szinte belebetegedett a dologba. „Nem, az isten verje meg, itt a Vad Puska! Vad! Vad!” Élmény volt vele kötelékben repülni, és közösen átélni a katonaélet ezen pillanatait. [Az angol eredetiben az alakulat neve „Flit Gun” volt, amit a földi irányítás „Six Gun-nak” értett – a ford.])
Ezzel a poszttal kívánunk boldog új esztendőt az index.hu valamennyi olvasójának!
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a nyolcezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,860 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,700 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.
Mindenkit várunk - Go Puli Go!
.... és juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nandras01 2012.12.31. 13:46:52
ggergo 2012.12.31. 16:47:08
Nash vs. Keynes 2012.12.31. 18:11:39
BUÉK és köszönet a remek cikkekért!
Én is itt vagyok 2013.01.01. 10:21:40
Kossuthcímermiattvertek89ben 2013.01.01. 12:45:07
α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2013.01.01. 13:22:22
Az világos, hogy azon a ponton, ahol az Apollo 11 leszállt, nem valóban így látszik a félföld.
De fizikailag, csillagászatilag nem hibás a kép, hiszen van olyan pontja a Holdnak, ahonnan így látszana.
kpityu2 2013.01.01. 14:55:37
Mindig leesett állal nézem azokat a régi videókat a YouTube-on, ahol a leszálló egység kabinja felemelkedik a Holdról, majd csatlakozik a Hold körül keringő visszatérő egységhez. Egy biztos: volt vér a pucájukban.
gingko 2013.01.09. 09:51:37
Valamelyik posztban volt, hogy mennyit agyaltak azon, honnan kell hogy süssön a nap a holdraszálláskor.
Gondolom, ők sokat foglalkoztak a kérdéssel, így feltűnőbbnek érezték a difit.
És hát az embléma tkp. a holdraszállás pillanatát jelképezi.