Michael Collinsnak, az Apollo 11 leendő asztronautájának jövője finoman szólva is homályos volt, miután operációja miatt kipenderítették az Apollo 8 legénységéből. Erről is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:

"Amikor Pattel legközelebb találkoztam, már teljesen magamnál voltam: éreztem a tagjaimat és hallottam is. Úgy általában jól voltam. Egy műanyag merevítő vette körül a nyakamat az állam alatt, ez tartotta stabilan a helyükön a csigolyáimat. Ezen kívül - a jóslatnak megfelelően - jobb csípőcsontomban éreztem tompa fájdalmat, ahonnan egy köralakú darabot távolítottak el a műtét során. Emellett gyötrelmesen ment a nyelés, de ez volt minden. Nem bénultam le, nem volt nagy fájdalmam, és úgy tűnt, hogy az operáció is jól sikerült. Talán haza is engednek. A lábamban ugyan még nem éreztem a változást, de talán majd később. Aludtam, ettem, ha megéheztem, és kezdtem visszatérni a mindennapi életbe. Felültem, megborotválkoztam, a folyósokon bicegtem fel-alá a nővérek szórakozására, akik rendszeresen csipkelődtek velünk, akiknek a fejét műtötték, de a csípőjük fájt. Jó terápia! Röntgenre és tornára jártam, súlyokat emeltem és erőre kaptam, amikor már szívem szerint rég kint lettem volna a kórházból.

Egy így eltöltött hét után hazaengedtek, és egy menetrend szerinti repülőjárattal utaztam vissza Houstonba, majd egy hónap otthoni lábadozás következett. Tíz nap után már alig fértem a bőrömbe, így Pattel elhatároztuk, hogy fogjuk magunkat, és bedobjuk Dubhe-t a kennelbe, a gyerekeket az autóba, majd irány a Padre sziget, a mi mexikói határ közelében lévő Shangri-La-nk. Két napig utaztunk odafelé, és a változatosság kedvéért ezúttal Pat vezetett. Három hónapig napi huszonnégy órában magamon kellett tartanom a nyakmerevítő galléromat, ami így száműzött engem a kormány mögül, hiszen igazából se balra, se jobbra nem láttam ki rendesen. Mindemellett ritka gyönyörűséget okozott, hogy a kocsi hátsó ülésen terpeszkedhettem, akárcsak egy király a gyaloghintójában, miközben navigációs parancsokat osztogattam most az egyszer csöndes és engedelmes feleségem részére. Jó kis utazás volt. Egy hét napfürdőzés után ugyancsak egy kétnapos könnyed autókázással Houston felé vettük az irányt.

Corpus Christi mellett, Rockportban szálltunk meg, a Sand Dollar Motelben, és másnap (1968. augusztus 19-én) amikor felkeltem, örvendetes meglepetéssel szolgált a helyi újság. Az Apollo 8 – így hívták már korábbi küldetésemet – valószínűleg megkerüli a Holdat! Úgy tűnt, hogy végre a hihetetlen tervezőmunkát valaki végül csak átlátta, habár a konklúzió az volt, hogy csak Wally Schirra és legénységének Apollo 7-es útja és annak kiértékelése után döntenek majd a holdutazásról. De a terv szerint októberben indul a 7-es, amit még az év vége előtt követ a 8-as.

Természetesen, esélyem sem volt arra, hogy velük tartsak. Abban a pillanatban kivettek a legénységből, mihelyt egyértelmű lett, hogy elkerülhetetlen az operációm. Úgy eldobtak, mintha égetném a kezüket, gondoltam; Slayton és Borman pedig úgy számolt, hogy abban az esetben, ha repülős státuszomat időben vissza is kapnám, lábadozásommal túl sok értékes idő kiesne a kiképzésből. Így aztán Jim Lovell, a tartalékom kerüli majd meg a Holdat, és nekem még csak halványlila fogalmam sem volt arról, hogy nekem milyen szerepet szánnak.

Igazság szerint a jövőm most pár röntgenfelvételen múlt, itt derül ki, hogy az 5. és a 6. nyakcsigolyáim között rendben megy-e a csontképződés. A csípőmből kivett toldalék, amit a kettő közé ültettek be, önmagában nem oldotta meg a dolgot – pusztán áthidaló megoldás volt, ami elősegíti az új csont képződését: utóbbi sűrűségét röntgennel ellenőrizték.
Nagyon megkönnyebbültem, amikor az első kontroll jó eredménnyel zárult, mivel pontosan tudtam, mi vár rám ellenkező esetben: vissza a Wilford Hall Kórházba, és jöhetett volna a Minerva-gipsz. Ez a szerkezet szerintem Minerva istennőről kaphatta a nevét, akit általában egy homlokát elfedő sisakban ábrázolnak, és a gipszkötés is pont ezen a ponton kezdődik – rögtön a szemöldök fölött. Ugyanakkor nem a tarkóig tart, mint Minerva esetében, hanem le, egészen a törzs aljáig, így biztosítva, hogy a fej és a törzs a legcsekélyebb mértékben se mozduljon el. Így aztán a két csigolya összenövését már semmi nem akadályozhatja meg. Minervás kapcsolataim a Wilford Hallban szerencsére másként látták a dolgot, és hatalmas megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy gipszkötés helyett visszamehetek dolgozni.

Első dolgom volt képbe kerülni a tervezett, Holdat megkerülő küldetéssel kapcsolatban. Az alapvető problémát az okozta, hogy a holdkomp fejlesztése mintegy öthónapos lemaradásban volt a parancsnoki és műszaki egységéhez képest. Az űrrandevúk során használt radar komoly fejtörést okozott, emellett apró-cseprő hiányosságok egész sora várt orvoslásra.
Úgy tűnt, hogy Borman holdkompja (a 3-as) 1969. tavaszáig nem készül el. McDivitt holdkompjának (a kettes számúnak) Bormané előtt kellett volna elkészülnie, de még annál is ramatyabb állapotban volt, ráadásul túlsúlyából is le kellett faragni. Ezzel együtt úgy volt, hogy Wally és legénysége október elején indul az első parancsnoki és műszaki egység fedélzetén a világűrbe. Ha ez összejön, a repüléseket nem szabad megszakítani azzal, hogy öt vagy hat hónapot (vagy még többet?) várunk a második úttal, mire a holdkomp összes problémáját meg nem oldják. Emiatt aztán a köztes időben ésszerűnek tűnt a második parancsoki és műszaki egységet is felküldeni.

Ugyanakkor felmerült az, ami korábban, az "ugráló béka" esetében is: ezt végül azért törölték, mert a terv szerint nem állt volna másból, mint a korábbi küldetés puszta megismétléséből. Most legalább ennyire pazarlásnak tűnt még egy parancsnoki és műszaki egységet felküldeni azzal, hogy megismételje Wally eredményeit (feltéve, hogy Wally a küldetésre tervezett összes feladatával végez.) Mi lehet egy második parancsnoki és műszaki egység hozzájárulása a programhoz? Hosszabb küldetés, ami talán messzebbre repül – biztosan messzebbre kell repülnie. Amikor ilyen irányt vett az érvelés, elkerülhetetlenül képbe került a holdutazás, aminek során a legénység vagy elrepülne a Hold mellett, vagy holdkörüli pályára állna."

Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már a hétezres határ a következő cél, nagyon bele kell húznunk, mert a németek sem tétlenkednek: náluk jelenleg 1,701 lájk jut 1.000 lakosra, esetünkben ez csak 0,663 - jó két és félszer több van a Part Time Scientists-nek.

Sorozatunk korábbi részeit itt megtalálod. Ha érdekelnek a Puli és az asztronauták kalandjai, rakd blogunkat a kedvencek közé, és gyere vissza máskor is: http://pulispace.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.